|
HÍRVIVŐ |
||
|
|
||
|
Az |
||
|
|
||
|
Feliratkozás:
hirvivo-subscribe@yahoogroups.com
|
||
|
Hír
beküldése: hirek@reformatus.ro |
||
|
|
||
|
2007
november 09, VI. Évfolyam 46. szám (összesen 282 szám) |
||
|
|
||
Tartalomjegyzék
Gyászhír - Ft. D.Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök
Csiha Kálmán teológiai és irodalmi munkássága
Csiha Kálmán utolsó szolgálata - Ünnepi istentisztelet a cserealji
református gyülekezetben
Csiha Kálmán - Fény a rácsokon
Csiha Kálmán - Még tizenegy nap
Csiha Kálmán: A legfontosabb az egyház lelkülete
Új Református Bibliaolvasó Kalauz program - biolka.reformatus.ro
IV. Farkas utcai napok; Kós András-kiállítás a Farkas utcai templom
sekrestyéjében
English church service in the Protestant Theological Institute
Döntött a CNSAS: Tőkés László nem volt besúgó
Tőkés László Torján és Ozsdolán
Ünnepelt a vajnafalvi református gyülekezet (Kovászna)
Kezükben a jövő - Múltidézés a 675 éves Mezőpaniton
A földvári áldozatokra emlékeztünk
Új zászló alatt (Uzoni kórustalálkozó)
Csiha Kálmán - A börtöntől a püspökségig
Csiha Kálmán - Harangszó az elsüllyedt világból
Csiha Kálmán - Nemzet és evangélium
Csiha Kálmán - A cserépedény kincse
Csiha Kálmán - A szépség titka
Csiha Kálmán - Az igehirdetés dialektikája
Gyászhír - Ft. D.Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök
Az Erdélyi Református
Egyházkerület nyugalmazott püspöke
D. Dr. Csiha Kálmán
2007. november 7-én, 78 éves
korában váratlanul elhunyt.
Csiha Kálmán az
arad-gáji, gógánváraljai, marosvásárhely-vártemplomi, Szabadi-úti és
Gecse-utcai gyülekezetek lelkipásztoraként és a Marosi egyházmegye espereseként
szolgált, majd 1990-2000 között az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki
tisztségét töltötte be. A kommunista rezsim idején 1957 - 1964 között politikai
elítéltként börtönökben és kényszermunka-táborokban szenvedett.
Hazai egyházi szolgálatai
mellett a Magyar Református Világszövetség alelnökévé, majd a Magyar Református
Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnökévé választották, és több évig tagja volt
az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának.
Isten iránti hálával
emlékezünk több évtizedes hűséges szolgálatára azzal a bizonyossággal,
hogy az Úr bevezette őt az örökkévaló hajlékba.
Csiha Kálmánt az
Egyházkerület saját halottjának tekinti.
Temetése 2007. november
10-én 13 órakor lesz a marosvásárhelyi Gecse-utcai templomból.
A család kérésére a
koszorúmegváltás az erdélyi református kollégiumok megsegítését szolgálja.
Az Erdélyi Református
Egyházkerület
Igazgatótanácsa
Mélységes fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal akik szerették, hogy a szerető szívű édesapa, nagyapa, testvér, rokon
D. Dr. Csiha
Kálmán
lelkipásztor,
a Marosi
Egyházmegye volt esperese, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott,
majd tiszteletbeli püspöke, a Magyar Református Tanácskozó Zsinat volt elnöke,
az Arad-gáji, gógánváraljai, Marosvásárhely-vártemplomi, Szabadi úti és Gecse
utcai gyülekezetek lelkipásztora, Isten hűséges szolgája, nekünk drága
szerettünk
élete 79. évében, 2007. november 7-én hazatért Megváltó Urához.
Történelmi nehéz időkben, egy véres diktatúra tombolásának évtizedeiben állt helyt és tudott megmaradni egyenes gerinccel és szívbéli szeretettel. Népéért és egyházáért szólt ott, ahol nem volt ajánlatos, és hallgatott ott, ahol beszédre akarták kényszeríteni. 1956-os elítéltként hat és fél évet töltött a kommunista rezsim leghírhedtebb börtöneiben, hogy azokból lélekben megerősödve szabadulván új gyülekezeteket szervezzen, ifjúságot neveljen olyan szellemiségben és elvek szerint, amelyben nevelkedett és amelyekért elítélték. A legvadabb elnyomás idején tartott legendás, kistemplomi bibliaóráira máig több ezer, egykori konfirmandus emlékezik. A püspöksége alatt emelt templomokat és azok népét, újjáélesztett felekezeti iskolákat, főiskolákat és azok diákjait vigyázta féltő szeretettel. Nyugdíjas éveiben az erdélyi lelkiséget igyekezett becsempészni a magyarországi és annál is távolabbi szívekbe. Örök reménye volt, hogy magához tér és összefog negyvenhárom országba szétszóratott nemzete. Mindebben vállvetve, a közös ügy önfeláldozó szeretetében segített tizenegy éve eltávozott társa. Akivel most együtt vigasztalnak minket, ittmaradottakat:
"Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért."
Gyászolják:
leánya, Nagy Attiláné Csiha Emese
veje, ifj. Dr. Nagy Attila
unokái, Nagy Botond és Nagy Kálmán
testvére, Csiha Csaba és családja
apatársa, id. Dr. Nagy Attila
sógornője, Nagy Borbála és családja
unokatestvérei, rokonai, ismerősei és barátai
Búcsút veszünk tőle f. hó 10-én, szombaton, a Marosvásárhely-Gecse utcai Kistemplomban 13 órakor tartandó gyászistentiszteleten, majd a marosvásárhelyi református sírkertben helyezzük örök nyugalomra.
1929. szeptember 17-én született az Érmelléken, Érsemlyénben.
Iskoláit Érmihályfalván kezdte, majd Sárospatakon, Debrecenben, Érmihályfalván, Zilahon, Nagyváradon végezte. Az utolsó iskolai éveket otthontalanságban töltötte el, maga kereste kenyerét, miután szüleit 1949-ben kényszerlakhelyre vitték.
Lelkészi képesítést 1954-ben Kolozsváron, az Egyetemi fokú Protestáns Teológiai Intézetben nyert. Aradra nevezik ki segédlelkésznek, ahol megszervezi az Arad-Gáj-i egyházközséget, amelynek első lelkipásztora lett.
1956-ban házasságot kötött Nagy Emese segédlelkésszel (1996-ban elhúnyt).
1957 decemberében fel nem jelentés miatt letartóztatták és egy koncepciós perben 10 évi börtönre ítélték. Hat és fél év után 1964-ben szabadult az általános amnesztiával. Megjárta Kolozsvár, Marosvásárhely, Szamosújvár, Jilava börtöneit, Periprava, Luciu-Giurgeni, Salcea munkalágereit, hastífusszal Galacot. Nem volt joga kapcsolatot tartani családjával, kislányát 6 éves korában látta először szabadulása után.
Kiszabadulása utáni szolgálati helyei: Gógánváralja, Marosvásárhely, ahol 20 évet szolgált. 1980-1990 között a Marosi Református Egyházmegye esperese.
1975-ben teológiai doktorátust szerzett a gyakorlati teológia köréből.
Öt önálló gyülekezetet szervezett.
Az
1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia Doctor honoris causa címmel tűnteti ki.
1991-1996 között a Magyar Református Világszövetség alelnöke. 1995 áprilisában megválasztják az Egyetemes Magyar Református Tanácskozó Zsinat elnökévé. Ezt a tisztséget 2001-ig, nyugdíjazásáig töltötte be. 1991-1998 között tagja az Egyházak Világtanácsa Központi bizottságának.
Több megemlékezése jelent meg életéről, ezek közül a legismertebb a "Fény a rácsokon". Ebben az 1957. és 1964. között börtönben töltött éveit írja le. Könyve börtönnapló, amelyben a koncepciós per nyomán börtönben töltött évek megpróbáltatásainak és szenvedéseinek méltóságteljes leírását adja. Megrázó, lírai eszközökkel mondja el a megpróbáltatás gyötrelmeit. Egy ember életének, személyes "élményeinek" elmondásán túl egy kor történelmi dokumentuma is ez a kötet.
Csiha Kálmán 1929. szeptember 17-én született az Érmelléken, Érsemjénben. Édesapja Sándor Kázmér földbirtokos, édesanyja Erzsébet, aki három gyermeknek adott életet: Sándor, Kálmán és Csaba. A gyermekek a Semjénhez közel fekvő tanyán töltötték legboldogabb gyermekéveiket, de a háború, a bizonytalan gazdasági és politikai helyzet korán közbeszólt.
Csiha Kálmán elemista kora óta sok
iskolát végigjárt. Váltakozó iskoláiban tükröződött a történelem.
Érmihályfalva volt az első, ahova a tanyáról bejárt bátyjával együtt
(1936-1939). 1939-ben édesapja Sárospatakra küldte (bátyja után), ahol egy évig
tanult a tanítóképző elemi iskolájában.
Egy évvel később már Debrecenben
tanult: 1940 után három boldog gimnazista évet töltött a kollégiumban.
Később édesanyja trombózist kapott, nem volt szabad mozognia. 1944
őszén a hatóságok mégis menekülni kényszerítették, s a család a Dunántúlon
élő rokonokhoz került. Szegényen értek vissza kifosztott otthonukba. Csiha
Kálmán itt, Érmihályfalván fejezte be a gimnázium negyedik osztályát
(1944-1945).
Szülei a jó iskolákat keresték, s ezért a
gimnázium felső osztályaiba a Zilahi Wesselényi Kollégiumba küldték.
Közben maradék földjüket hol elvették, hol visszaadták, a távol fekvő
Zilah is költséges volt, és így a nagyváradi Szent László Gimnáziumba került.
Itt érettségizett már úgy, hogy közben szüleit (1949-ben) kényszerlakhelyre
vitték, s neki egyedül maradva kellett megkeresnie a tandíjra valót: így került
sor arra, hogy fiatal diákként számtan és fizika órákat tartott
tanulótársainak. Azután kezdődtek az álláskeresések, majd nyári munka a
rév-esküllői csatornánál.
Szüleinek Csíkszereda jelentette a
kényszerlakhelyet. Minden héten jelentkezniük kellett a rendőrségen, és
nem volt szabad elhagyniuk a várost. A fiatal Csiha Kálmánt a hatóságok azért
nem vitték el ("azért maradt ki a szállítmányból"), mert azon az éjszakán nem volt otthon. Viszont
személyazonosságija lejárt és szinte törvénytelenül végezte el a középiskolát
és a teológiát is. Nagyapja meghalt, házukat, birtokukat elvették, és öreg
nagymamája a szüleivel élt a kényszerlakhelyen. Ő csak titokban tudta
később meglátogatni őket.
A lelkészi képesítést a kolozsvári
Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetben szerezte 1954-ben. Aradra
nevezték ki segédlelkésznek, ahol megszervezte az arad-gáji egyházközséget,
amelynek 1954-57 között első lelkipásztora volt. Közben 1956-ban
házasságot kötött Nagy Emese segédlelkésszel.
1957 decemberében koholt vádak alapján
letartóztatták és koncepciós perben tíz év börtönre ítélték. A börtönben az a
bizonyosság vezérelte, hogy Istent kizárni nem lehet, ő gondot fog viselni
rá. Mindig érezte, hogy Isten kiszabadítja, ezért öntudatosan készült a
szabadulásra és társaitól nyelveket tanult, hogy később ezeknek hasznát
vehesse. Megjárta Kolozsvár, Marosvásárhely, Szamosújvár, Jilava börtöneit,
Periprava, Luciu-Giurgeni, Salcea munkalágereit, hastífusszal Galacot.
Családjával nem volt joga kapcsolatot tartani. Ez alatt az idő alatt
született meg Emese nevű kislánya (1958-ban), akit hat éves korában
láthatott meg először, szabadulása után. A börtönévek alatt felesége
kolozsvári segédlelkész volt.
1964-ben a román kormány jelentős
támogatást kapott az Egyesült Államokból, a feltételek között szerepelt a
politikai foglyok szabadon bocsátása is. Így szabadult ki általános amnesztia
révén 1964 júliusában. A kényszerlakhelyről szüleit ekkor már elengedték,
de tovább is ott laktak, mert nem volt hova menniük.
A
feltételek között az is szerepelt, hogy a börtönből szabadon bocsátott
lelkipásztorokat el kell helyezni. Visszament Nagyváradra, Búthi püspök azonban
kijelentette, hogy feleségét nem tudja elhelyezni. Ekkor kérte áthelyezését az
Erdélyi Egyházkerületbe, amelynek püspöke megígérte, hogy a fiatal Csiha
családot elhelyezi. Így került Gógánváraljára lelkésznek, felesége pedig
Gógánba, a Kis- és Nagyküküllő között elhelyezkedő két egymásba
nőtt faluba.
A két gyülekezetben hét nagyon szép évet töltött. Ez idő év alatt Gógánváralján új parókia épült, a templomot felújították, hozzá két harangot öntöttek, helyreállították a több mint 15 évig néma orgonát. Itt írta meg doktori dolgozatát is gyakorlati teológiából, amelyet azonban csak később (1975-ben) tudott megvédeni. A hatvanas évek végén megválasztották a Küküllői Egyházmegye missziói előadójának, de múltjára való tekintettel le kellett mondania.
Gógánváraljáról 1970-ben a Marosvásárhelyi Vártemplomba hívták meg segédlelkésznek. Itt önállósította az addig parókiális körként szereplő Szabadi úti gyülekezetet, amelynek akkor már temploma is volt.
A Szabadi úti gyülekezetből 1974-ben a marosvásárhelyi Gecse utcai egyházközségbe hívták meg, ahol felesége segédlelkészként szolgált. A Szabadi utat nehezen akarta otthagyni, hiszen első önálló lelkipásztora volt, nagyon összenőtt a gyülekezettel úgy, ahogy pályájának kezdetén az arad-gájival. Ám Nagy Károly egyházmegyei főgondnok szavai szíven találták: ha pedig a nagyobb munkát nem vállalod el, légy átkozott! Egy délutánt kért gondolkozni. Ez alatt elment a Gecse utcához tartozó épülő tömbháznegyedek környékére. Látta, valóban sok munkára lesz szükség, s ezért úgy döntött, a meghívást elvállalja.
Az idő múlásával ebből a gyülekezetből még három új gyülekezetet szervezett. A presbiterek nagy segítségére voltak: az ateista diktatúra sötét éveiben tömbházról-tömbházra jártak, s ahol magyar nevet láttak, becsengettek, és megkérdezték: nem akarnak-e a református egyházhoz tartozni? Így derült ki, hogy a lélekszám nem 6800, hanem 12500. Kétezerötszáz lélekből és a szomszédos alsóvárosi gyülekezet másik kétezerötszáz gyülekezeti tagjából új egyházközséget szervezett. Közben tovább folytatódott a felderítés, a presbiterekkel együtt Csiha Kálmán is látogatta a családokat és a tízezer lélekből tizenötezer lett. Így került sor még két önálló gyülekezet szervezésére.
Az áldásos és sikeres munka elismerése és értékeléseképpen, amelyet Gógánváralján és Marosvásárhelyen végzett, a Marosi Egyházmegyében először missziói előadónak, később főjegyzőnek, majd 1980-tól esperesnek választották.
Az 1989-es változásokat Marosvásárhelyen élte meg: a felvonuló tömeg az ő nevét kiabálva indult a Szekuritáté épülete ellen. A fekete március alkalmával már a Néptanács erkélyéről beszélt az összegyűlt tömegnek. 1989. december 22-én az akkori püspök, Nagy Gyula lemondott és a következő év májusában az Egyházkerületi Közgyűlés Csiha Kálmánt választotta püspöknek (1990. május 4).
Az első mandátum lejárta után 1994-ben a Közgyűlés újraválasztotta püspökké, majd a zsinat a ciklust hat évre hosszabbította meg.
Az új rendszerben lehetőség nyílt az egyházi iskolahálózat újjászervezésére. Az elkobzott egyházi ingatlanokért való harc közepette az egyházkerületi vezetésnek sikerült hat református gimnáziumot megszerveznie és sikeresen működtetni (Kolozsvár, Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Nagyenyed, Székelyudvarhely). 1996-ban avatták fel a külföldi segítséggel felépített kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központot, valamint 2000 őszén a marosvásárhelyi Bod Péter Tanulmányi Központot. Ugyancsak Csiha Kálmán püspöki szolgálatának ideje alatt indult be Marosvásárhelyen a diakóniai képzés, a Református Kántor-Tanítóképző Intézet, Kolozsváron a Református Tanárképző Fakultás és holland támogatással az ő javaslatára alakult meg a Református Pedagógiai Intézet is.
Holland és svájci szervezetek segélyakciója nyomán lap- és könyvkiadásra alkalmas nyomdafelszerelés került az egyház tulajdonába. Az Üzenet című gyülekezeti lap mellett beindult a Református Család, amelyet felesége, Csiha Kálmánné indított újra. A püspök Nagy Lászlóval közösen megalapította az Igehirdető c. folyóiratot, amely az eltelt másfél évtizedben rendkívül hasznosnak bizonyult lelkészeknek, teológusoknak. Az egyházkerület évkönyve, az Útjelző és a Szemle Füzetek alapítása ugyancsak Csiha Kálmán nevéhez fűződik.
Az építkezések és a szórványmunka
támogatása mellett a püspök nem feledkezett el az egyházközségek látogatásáról
sem: generális vizitáció rendjén több mint százötven gyülekezetbe látogatott
el. Egyházi újságokban folyamatosan közölt cikkeket, tanulmányokat, ezen kívül
prédikációs és más kötetei jelentek meg. 1993-ban elnyerte a Debreceni
Református Teológiai Akadémia díszdoktori címét.
1991. júniusában került sor a Magyar
Reformátusok II. Világtalálkozójára, melynek előkészítői munkálataiba
egyházkerületünk is bekapcsolódott. A találkozó alkalmával jött létre a Magyar
Reformátusok Világszövetsége, melynek alelnökévé Csiha Kálmánt választották.
Ugyancsak 1991-ben választották meg az egyházak
Világtanácsa Központi Bizottságának tagjává, mely tisztséget 1998 végéig töltötte
be.
1995-ben a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinat megalakulásakor (MRETZS) a szervezet elnökévé választották. Az MRETZS elnökeként többször meglátogatta Észak- és Dél-Amerika magyar református gyülekezeteit, valamint az Ausztráliában levő református egyházközségeket. Kezdeményezésére jött létre az ausztrál állam által is hivatalosan elismert Ausztráliai Magyar Református Egyház (három egyházkerülettel). Az MRETZS Liturgiai Bizottságának elnökeként megszerkesztette az új, egységes Ágendáskönyvet, s ezzel párhuzamosan a Himnológiai Bizottság megalkotta az egységes Énekeskönyvet.
Szolgálatának hűséges segítője
hitvese, Nagy Emese volt, akit Isten 40 éves boldog házasság után 1996
februárjában szólított magához. Frigyüket a már említett Emese nevű
lánnyal áldotta meg Isten, aki 1958. június 16-án született (lánya két
fiúgyermek, Attila Botond (1981) valamint Kálmán Zsolt (1984) édesanyja).
Csiha Kálmán 2000 decemberében vonult
nyugdíjba. Nyugdíjas évei azonban továbbra is a munka, pontosabban Isten és
emberek iránti szolgálat jegyében telt. Számos konferencián vett részt,
előadásokat tartott. Evangelizációs alkalmai során bejárta az egész
Kárpát-medencét, eljutott a kijevi magyarokhoz, de újból ellátogatott a
nyugat-európai és a tengeren túli reformátusokhoz is. Közben rendszeresen írt,
publikált: több tanulmánykötete, prédikációs gyűjteménye, verseskötete
valamint önéletírása jelent meg.
Vigyázzatok, üzente utolsó prédikációjában, amelyet Marosvásárhelyen a cserealji gyülekezet megalakulásának 20 éves évfordulóján tartott november 4-én vasárnap. Ne feledjük prédikációjának utolsó mondatát: Istenem segíts, hogy legyen jövendőnk a mi meg nem romló szívünk szerint.
Somogyi Botond lp.
Csiha Kálmán teológiai és irodalmi munkássága
Könyvek és tanulmányok
Út a pusztaságban (prédikációk). Kolozsvár 1991.
Az igehirdetés dialektikája (tanulmány). Szemle Füzetek 1., Kolozsvár 1991.
Fény a rácsokon (börtönévek valomása), Kálvin Kiadó (megjelent német és angol fordításban is), Budapest 1992.
Isten asztaláról (prédikációk). Kolozsvár 1993.
Jeruzsálem kőfalai alatt (Tanulmányok és prédikációk). Szemle Füzetek 9., Kolozsvár 1993.
Holtomiglan-holtáiglan (Református Élő Könyvek 1) Kolozsvár 1994
Ábrahám öröksége - Hárántól Hebronig. Kálvin Kiadó, Budapest 1995.
Ábrahám örökösei (prédikációk). Kolozsvár 1995.
Kelj fel és járj! (prédikációk). Szemle Füzetek 18., Kolozsvár 1995.
A református egyház, mint az Ige egyháza (tanulmány). Reformáció-könyvek 2., Budapest 1997.
A királyi szék előtt (prédikációk). Kolozsvár 1998.
A református lelkiség, igehirdetés, jövőkép (tanulmány). Szárszói Füzetek 7. 1999. 53-61.
Isten ösvényein (A Heidelbergi Káté gyakorlati magyarázata). Kolozsvár 2000.
Gyülekezetépítés, Kolozsvár 2000.
Jöjj fel a hegyre (prédikációk) Kolozsvár 2000.
Jézus érintése (prédikációk) Kolozsvár 2001.
A szépség titka (prédikációk) Kolozsvár 2005.
Vállalni kell (prédikációk) Kolozsvár 2005.
A cserépedény kincse (prédikációk) Kolozsvár 2006.
Templomküszöb (Verseskötet) Kolozsvár 2002
Teli méhek balladája Kolozsvár 2002.
Harangszó az elsüllyedt világból Kolozsvár 2006.
Fény a rácsokon (Börtönévek vallomása). Kálvin Kiadó (megjelent német és angol fordításban is), Budapest 1992.
A börtöntől a püspökségig Kolozsvár 2004.
Nemzet és evangélium Kolozsvár 2007.
A Református Szemlében megjelent prédikációk, cikkek,
tanulmányok
Találkozás Jeruzsálemben. 1953. 60-63.
Kitárult szívek. 1954. 34-46.
Francia ökumenikus bibliafordítás. 1968. 92-95.
Pünkösd nagyhete. 1969. 146-149.
Pünkösd III. napja. 1969. 150.
Az ortodox protestáns ökumenikus mozgalom fejleményei 1964-től napjainkig. 1970. 271-274.
A prédikáció-hallgatás homiletikuma. 1970. 325-340.
A temetési igehirdetés. 1971. 452-455.
Könyvek folyóiratok. 1972. 121-124.
Húsvét 2., 3. napjára. 1974. 428-429.
Húsvét utáni 1. vasárnapra. 1974. 429-430.
Újzsenge vasárnapja. 1977. 393-394.
Oculi vasárnap. 1978.338-339.
Lelkipásztorok egyházfenntartó járuléka. 1978.371.
Újév napja. 1980.243-244.
Molter Károly koporsója mellett. 1982. 437-439.
A tanfolyam kiértékelése. 1982. 444-447.
A visszakapott testvér. 1982. 313.
Új Énekeskönyv felé. 1983. 134-137.
Virágvasárnap öt arca. 1984. 316-317.
Karácsony. 1984. 457-460.
Gáll Károly koporsója felett. 1985. 69-71.
Megmarad. 1985. 200-201.
A parókus lelkipásztor is segédlelkész viszonya. 1985. 247-253.
Evangéliumi energiagazdálkodás. 1985. 329-336.
A házasság lelkigondozása. 1985. 431-440.
És az Ige testté lett. 1986. 128-129.
Hogyan használhatjuk az Institutiót az igehirdetésben? 1986. 292-294.
Ajándék az új év partján. 1987. 110-111.
Hervadhatatlan örökség. 1987. 246-248.
Csak Jézus egyedül. 1987. 316-317.
Vallomás a kereszt alatt. 1988. 148-149.
Ellentmondás és azonosság afeltámadás és örök élet kérdésében az Újszövetség irataiban. 1988.219-224.
Barabás Benedek koporsójánál. 1988.388-389.
Imre Lajos missziói előadói tevékenysége. 1988. 529-533.
Isten szeretete. 1989. 180-182.
Az igehirdetés dialektikája (egzisztenciális igehirdetés). 1989. 448-540.
Újesztendei gondolatok. 1991. 3-4.
Augustinus: Psalmus contra partem Donati. (Ford.) 1991. 25-30.
Két homiletikai kérdés. 1991. 143-146.
Az Ószövetség mitikus és legendarisztikus elemeinek helyes értelmezése. 1991. 177-180.
Köszöntés - Acknowledgements - Grusswort - Salutation. (Nagy Lászlóval.) (Ford.) 1991. 355-362.
A lelkigondozók lelkigondozása. 1991. 379-384.
Püspöki jelentés az 1991. december 3-án tartott egyházkerületi közgyűlésen. 1992. 3-14.
Az evangéliumi egyházak bizonyságtétele és szolgálata egy szekularizált társadalomban. 1992. 230-235. Ua. 1993. 335-340.
A Sárospataki Theologiai Akadémia köszöntése. 1992. 323.
Az idő határán. 1992. 403-404.
Égető kérdéseink. 1993. 293-295.
A pasztorációra való felkészülésünk az urbanizáció mai körülményei között. 1994. 40-47.
Üzenet Dél-Afrikából. 1994. 75.
A keresztyén erkölcs értékei és a piacgazdaság. 1994. 154-158.
Templom és család. 1994. 375.
Az új év küszöbén. 1995. 3.
Püspöki jelentés az Erdélyi Református Egyházkerület 1994. október 12-én Kolozsvárt tar-
tott közgyűlésén. 1995. 52-59.
Ekkleziasztikai önismeretünkről. 1995. 143-148.
Kettős feladat előtt. 1996. 3.
A gyermeksajtó feladata. 1996. 290-291.
Szabó Dezső egyház- és nemzetlátása. 1999. 4-8.
Bánffy Miklós, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka. 1999. 87-89.
Csiha Kálmán utolsó szolgálata - Ünnepi istentisztelet a cserealji református gyülekezetben
Fotók: Fodor Árpád
Húsz évvel ezelőtt, 1987 októberében hangzott el az első igehirdetés a Marosvásárhely VIII. - cserealji református gyülekezetben. Erre az eseményre emlékezve november 4-én, vasárnap 10, illetve 12 órakor úrvacsorával egybekötött jubileumi istentiszteletet tartottak. Igét hirdetett Ft.D.Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök. Ő hirdetett itt előszőr igét, és utolsó igehirdetése is itt hangzott el. Isten áldja meg az itt vasárnap, és az egész élete alatt elvetett magot.
Csiha Kálmán utolsó igehirdetése mp3-as formátumban
letölthető a www.cserealja.
http://www.reformatus.ro/mp3/2007-11-05-mvh-cserealja-csiha-zsolt-20-1-9.mp3
Szabó Mihály lp.
Csiha Kálmán - Fény a rácsokon
Beszélgetés a 70 éves Csiha Kálmánnal, 1999 szeptember 17-én.
- "Életem a rácsok és fények világa volt" - írja a püspök úr a Fény a rácsokon c. könyvének bevezetőjében. A kettő már a gyermekkortól váltogatta egymást?
- Nagyon szép gyermekkorom volt, szüleim szeretete, nagyapám evangéliumi hite mind Isten fényforrása volt életemben. Az egész családunkban az istenközelség bizonyossága lebegett. Nagyapám is, édesapám is egyházmegyei főgondnok volt.
Tanyánkról, ahol éltünk, rendszeresen bejártunk vasárnapi istentiszteletre Érsemlyénbe, de többnyire Érmihályfalvára. S ha néha valamiért nem tudtunk bemenni, édesapám elővette valamelyik Ravasz-kötetet és prédikációt olvasott belőle. Persze, a rácsok akkor is ott voltak, de szüleim igyekeztek megóvni tőlük.
- Az évek során a püspök úr sok iskolának a padját koptatta . . .
- Valóban sok iskolát végigjártam. Váltakozó iskoláimban tükröződött a történelem. Érmihályfalva volt az első, az elemi iskola, ahova a tanyáról bejártunk bátyámmal együtt. Őt aztán Sárospatakra küldték gimnáziumba, amelyik nagyon jó hírű volt.
1939-et írtak, amikor én a negyedik elemibe kellett volna hogy menjek, ősz volt, bátyámat készítették a másnapi sárospataki utazásra, s akkor hirtelen így szólt hozzám édesapám: úgy gondoltuk, hogy jobb lenne, ha most te is elmennél egy évre Sárospatakra. Aztán később rájöttem, szüleim nem akarták, hogy ha valami történik, nekem is bajom legyen. Édesapám előérzete be is igazolódott, 1939-ben egy hamis vád alapján elfogták, börtönbe került, nagybátyámra halálos ítélet várt, nagyapám is rövid idő múlva a kihallgatások kereszttüzébe került. Én erről nem sokat tudtam Sárospatakon. Ez az idő volt az, amikor hirtelen nőni kezdtek a rácsok, még ha akkor rövid időre is.
1940 után három boldog gimnazista év következett Debrecenben. Aztán a rácsok nőni kezdtek az egész világon. Édesanyám trombózist kapott, nem volt szabad mozognia, a hatóságok mégis feltettek egy szekérre, s úgy menekültünk a Dunántúlra, rokonainkhoz. Persze, szegényen, kirabolva értünk vissza kifosztott otthonunkba. Itt fejeztem be a gimnázium negyedik osztályát, újra Érmihályfalván. Később a zilahi Református Kollégiumba küldtek szüleim. Lehet, koromnál fogva is ekkor voltam a legfogékonyabb, de ez a kollégium adott nekem a legtöbbet.
- Pénzszerzés céljából a fiatal Csiha Kálmán az iskolában órákat adott a gyengébb képességű tanulótársainak, később álláskeresés töltötte ki idejét, majd a Rév-Esküllő-csatorna építőmunkása lett. Ilyen nehéz helyzetben volt a család?
- 50 hektárunkat hol elvették, hol visszaadták, a távol fekvő Zilah is költséges volt, és így a nagyváradi (azóta megszűnt) Szent László Gimnáziumba kerültem. Itt érettségiztem, közben azonban szüleimet kényszerlakhelyre vitték, s nekem egyedül maradva kellett megkeresnem a tandíjravalót, ezért voltam kénytelen számtan-fizika magánórákat tartani. Azután kezdődtek az álláskeresések, a nyári munka a Rév-Esküllő-csatornánál.
- 1949 márciusa. Húshagyókedd utáni éjjelen az egész országban ugyanazon időben összeszedték és kényszerlakhelyre hurcolták a földbirtokosokat . . . Az ismeretlent ma már csak két betűszóval emlegetjük: D. O. (domiciliu obligatoriu), vagyis kényszerkötelező lakhely. Ez már a sokadik rács lehetett . . .
- Szüleimet Csíkszeredába hurcolták kényszerlakhelyre. Minden héten jelentkezniük kellett a rendőrségen, és nem volt szabad elhagyniuk a várost. Én a "szállítmányból" kimaradtam, mert azon az éjszakán nem voltam otthon. Viszont személyazonosságim lejárt, és szinte törvénytelenül végeztem el a középiskolát és a teológiát is. Rokonságunk nem volt kiterjedt, édesapám lánytestvére családjával együtt még a háború idején kimenekült Amerikába, a másik testvért szintén kényszerlakhelyre vitték. Nagyapám meghalt, házukat, birtokukat elvették, és öreg nagyanyám a szüleimmel élt a kényszerlakhelyen.
Ekkor már szívközelben nőttek a rácsok, de ezekre az időkre mégis hálás szívvel gondolok. Isten megpróbált, de meg is segített, és megmutatta nekem az élet minden oldalát.
- Mi érlelte meg a teológiára való felvételi gondolatát? Hiszen azokban az években (de később is) az államosítás, a megfélemlítések, az igazoltatások és a sok meghurcoltatás miatt a papi pályára készülőket megbélyegezték.
- Isten elvette tőlem a megélhetés félelmét, hiszen megtapasztaltam, hogy az ő segítségével a legnehezebb helyzetben is lehet élni, sőt tanulni is. Ekkor döbbentem rá arra, hogy mennyire fontos számot vetni önmagunkkal. Isten kegyelméből megértettem, hogy a tudást és a hitet nem lehet az embertől elvenni. Talán ez a belső megvilágosodás és a zilahi évek indítottak el a teológia felé.
Kizártak mindent, hogy egyedül legyek, / De Őt kizárni nem lehet soha! / Elsüllyedhetnek erdők és hegyek, / Halálba hullhat téli fák sora, / Az Isten él! Kizárni nem lehet! / Meglátogatja vak cellák ölét, / Győz a szívek s börtönök felett. Ez a vers 1957 decemberében íródott a kolozsvári börtönben. Az első börtönvers megírása után gondolt-e a püspök úr arra, hogy a versekből később könyv is lesz?
Amikor ezt a verset írni kezdtem, akkor még nem gondoltam arra, hogy ebből valamikor könyvnek egy része lesz. Akkor mellbeütésszerűen csak azt írtam le, amit átéltem. Később azonban öntudatosan gondoltam arra, hogy meg kellene írni a börtön történetét és benne Isten megőrző csodáit. Mindig éreztem, hogy Isten kiszabadít, ezért öntudatosan készültem a szabadulásra, és sokszor gondolkoztam azon is, hogy milyen lesz a könyv.
- Tíz év börtön - szólt a kegyetlen ítélet egy olyan koncepciós per után, amelyet valótlan vádak alapján hoztak. Hat és fél év után egy általános amnesztiával azonban sokan szabadlábra kerültek, köztük több lelkész is. Milyen érzés volt meglátni a közben felcseperedett, soha nem látott Emesét?
- A börtönben azt terveztem, hogy amikor kiszabadulok, otthon meg fogom lesni a játszó gyermekeket, és ki fogom találni: melyik a hatéves Emese. Aztán mégsem így történt. Mikor megérkeztem apósomékhoz egyik görög katolikus börtönkollégával, lerogytam egy székre, és nem volt erőm felkelni, hogy megnézzem a játszó gyerekeket. De így is felejthetetlen, csodás élmény volt, amikor az ölembe kérezkedett és átölelt. Az ablaknál megmutatott a többi gyermeknek és azt mondta: látjátok, nekem is van édesapám.
- A gógánváraljai lelkészség után Marosvásárhely következett - rengeteg munkával és új gyülekezetek szervezésével. . .
- Amelyek sok problémát okoztak. Néha különböző cselekhez kellett folyamodnunk. Volt, amikor nehezen engedélyt kaptunk harangozói ház vásárlására, annak aztán engedély nélkül kiütöttük a falait, és renoválni kezdtük a templomunkat, hogy hirdethessük: ameddig tart a felújítás, szükségből a kántori lakásban tartjuk az istentiszteletet. Aztán ott is maradtunk. Persze, a gyülekezet megalakulásának jóváhagyására sok közbenjárásra, kérvényezésre, kerülőútra volt szükség.
A cserealji gyülekezet esetében elhatároztuk, hogy egy öreg nénitől megvesszük a házát. Előbb azonban kérvényt írtunk, hogy istentiszteletet tarthassunk nála. Az engedély kézhezvétele után a házban új igehirdetési központot létesítettünk, kiütöttük a falakat, és már volt is egy száz férőhelyes félig elismert imaházunk.
- 1989 karácsonyán - úgy tűnt - a rácsok végleg lehullnak. Mégsem így történt. 1990. június 29-én került sor a püspök úr beiktatására, s másfél évvel később az első közgyűlési jelentésben ezt olvashatjuk: Az idő, amiben ezt a másfél évet megéltük, változó idő volt. Tele volt nagy reményekkel és nagy csalódásokkal . . . A magyarságot ért támadások sokszor kihatottak közegyházi törekvéseink megvalósítására. Küzdelmünk sokszor szélmalomharc volt, amit azonban vívnunk kellett, még ha sokszor eredmény nélkül is.
- Úgy gondolom, a püspök úr akkor nem hitte, hogy ezek a szavak nyolc év múlva is aktuálisak lesznek . . .
- Nem. Isten kegyelméből 1989-ben megfordult a világ. Az első karácsonykor naivak voltunk. Úgy éreztük, hogy vége van mindennek: diktatúrának, nemzetgyűlöletnek. Sajnos, nem így történt. Az azóta eltelt évek is csak harcot jelentettek. Számtalanszor kellett újból kezdeni mindent. 1989 óta tíz év telt el, de egyházi javaink még mindig a hatalom kezében vannak, 500 felekezeti iskolánk ma sem működhet, s önálló magyar egyetemünk még mindig nincs. Ez a szélmalomharc mérhetetlen sok energiát emésztett fel.
- 1996-ban a hűséges feleség, a mindig segítőkész élettárs örökre eltávozott. Mégis, ha csak az elmúlt évek előjegyzési naplóit veszem a kezembe, alig találok olyan lapot, ahol ne lenne valamilyen bejegyzés. Külföldi és belföldi utak, vizitációk, előadások, templomszentelések, ünnepi és más szolgálatok, a megjelent prédikációs köteteket, könyveket, tanulmányokat nem is említve. Mindezek mellett a püspök úr az 1995-ben Budapesten magalakult világ református egyházait tömörítő Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) a lelkészi elnöke és egyben a liturgiai bizottsági elnök is. Nem fárasztó mindez?
- Feleségemmel sokat dolgoztunk a kicsi gyülekezetekben, de később Marosvásárhelyen is. Azt lehet mondani, hogy nem volt szabadnapunk, nem tudtunk szélesebb értelemben társadalmi életet élni. Még a barátainkat is csak néha-néha tudtuk meglátogatni. Barátunk, családunk az Anyaszentegyház volt. Feleségem elvesztése számomra mérhetetlen veszteség volt, a munka és a feladatok teljesítése azonban erre az árvaságra gyógyír volt s egy nagy üresség kitöltője. Persze, mindezektől függetlenül, mint azelőtt is, a munka nem más, mint édes teher a számomra.
- Az elmúlt kilenc év alatt megoldódott a lelkészhiány, szeretetintézmények, templomok, gyülekezeti otthonok épültek. A legfontosabb azonban mindezeknek a tartalommal - azaz hittel - való megtöltése. Ezt vállalta fel a püspök úr 1990-ben, amikor a beiktatás alkalmával így fogalmazott: Megbízatásként hiszem: Isten megbíz azzal, hogy összeszedjük a maradékot . . . hitben, munkában, hűségben . . . népünknek azt a lelki erejét, ami még megmaradt. . .
- Sok, előre nem látott fájó dolog jött közbe. Ide lehet sorolni a vásárhelyi véres eseményeket, s a nagyrészt ennek is köszönhető újabb kivándorlási hullámot, a megoldatlan gazdasági helyzetet, a kisebbségi jogainkért való állandó harcot, újraszervezett iskoláink mindennapi fenyegetettségét, egyházi és más javaink visszaszolgáltatásának akadályoztatását. Ezekhez járul hozzá az Európa-szerte érezhető demográfiai hullámvölgy, a sokakban megroppanó reménység, a növekvő infláció következtében gyülekezeteink teherbíró képességének csökkenése. De Jézus mégis azt mondja: bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Püspöki szolgálatom alatt Jézusnak ezt az üzenetét kívántam és kívánom továbbadni.
Nagy feladat előtt állunk: össze kell szednünk a maradékot. Azonban két nagy sebünk van: a kivándorlás és a természetes szaporulat hiánya. Minden évben háromezerrel többet temetünk, mint amennyit keresztelünk, s ez az elmúlt kilenc-tíz évben már 26 ezer lelket jelent. Valami biztató reménységünk mégis van: az utóbbi két évben lassan ugyan, de emelkedni kezdett a születések száma, s az iskolákban felnövekvő értelmiség, a gyermek-evangelizációk, az ifjúsági táborok, a nőszövetség munkája, az építő gyülekezetek, a gyermeket vállaló szülők - a maradék összeszedői. Isten áldja meg a gyermeket vállaló édesapákat és édesanyákat!
Az 1990-ben vállalt megbízatást ma is vállalom: összeszedni a maradékot. Tudom, hogy nem mindenki vállalja vagy végzi ezt. Tudom, az én eddigi munkám sem volt tökéletes. De azt is tudom, hogy ebben az új világban, a sok, másfajta, újból nőtt rács mögött, másképpen, mint régen, de sokan megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek (Dán 12, 10), és az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége (Dán 12, 3).
- Miben látja a püspök úr az erdélyi reformátusság jövőjét?
- Erdélyben az elmúlt évszázadokban rengeteget szenvedtünk, mégis megmaradtunk Isten kegyelméből. Hiszem, hogy most is megmaradunk, bár erdélyi reformátusságunk jövőjét sok minden fenyegeti. Mégis úgy érzem, hogy Anyaszentegyházunkban még van annyi megtartó erő, hogy mindezeket túl fogja vészelni.
A jövőt a lelki megtisztulásban látom. Kilencéves püspökségem alatt szüntelenül hangoztattam, hogy történelmi népegyházból történelmi hitvalló egyházzá, minőségi egyházzá kell válni. Ez viszont egy hosszú folyamat, amelyben sok szerepe van a lelkiség megváltozásának. Ezért sok minden függ lelkipásztoraink, vallásoktató tanáraink lelkiségétől, a presbiterképzéstől, a nőszövetség és IKE munkájától. Hiszen amíg a lelkünk megmarad, mi is megmaradunk. A feladat azonban nemcsak a megmaradás, hanem a növés is. Isten adjon ehhez erőt mindnyájunknak!
(
Csiha Kálmán - Még tizenegy nap
Még tizenegy nap, s földre száll az angyal,
Csengő csilingel bársony esteken,
Ezüst szárnyakon arany-angyalhajjal
A földre száll az Álom; megjelen.
Még tizenegy nap, s kigyúlnak a fények
S csillagszóróktó
Kis gyermekszemek bűvöletben égnek
S Jézus kopogtat szívek ablakán.
Én Istenem, már ötször csalt az álom,
Már öt karácsony telt el nélkülem,
Öt éve már, az éjszakát, hogy járom,
S karácsony este nincs csak egy tüzem:
Hogy Benned bízom könnybe, éjbe hullva
Hogy kegyelmes vagy, s megadod nekem
Hogy egyszer én is, szent karácsony-esten
Megláthatom, kis árva gyermekem.
Csiha Kálmán: A legfontosabb az egyház lelkülete
- Főtiszteletű úr, miként tekint vissza az eltelt tíz esztendőre, mely a kommunista diktatúra szorításából megszabadulva, meghatározó volt mind a társadalom, mind az egyház építése, megújulása szempontjából?
- Sok reménységgel, sok csalódással és sok isteni kegyelemmel teljes tíz esztendő volt. Nagyon szegényen kezdtük, mert az egyházat - az új lehetőségeknek megfelelően - újra kellett szervezni. Trianon után is nehéz volt az egyház újraszervezése, de akkor megvoltak az iskoláink, épületeink, tanári karaink, a mecénások, a főurak. Volt egy erős, öntudatos középosztály, amely segítette az egyházat.
A 89-es változások után mindez hiányzott. Az épületeinket nem kaptuk vissza, az iskoláink megszervezéséért nagyon sokat kellett küzdeni. Itthon nem voltak mecénásaink. Le volt szegényedve az egész társadalom. Tehát nehéz volt az újraszervezés, de Isten csodálatos módon megsegített, például a külföldi segítségek által is. Úgy érzem, hogy ez a tíz esztendő nem csak a nehézségek, hanem az isteni csodák évei is voltak.
- Egy korábbi nyilatkozatában azt mondotta, hogy elsősorban az építkezésekért, az iskolákért és a belmissziói mozgalomért adhat hálát Istennek. Hogyan értékeli mindezeket?
- Ehhez még hozzátenném a diakóniai szolgálatot is. Úgy gondolom, hogy az egyháznak három lába van. Mint, ahogy egy síkot három pont határoz meg, az egyháznak is három erős pontja kell legyen. Az első, hogy az egyház hitközösség. Ide tartozik a templom. Isten kegyelméből 34 új templomot építettünk és több, mint 40 új gyülekezetet szerveztünk az eltelt tíz évben.
Az egyház ezen kívül szeretetközösség. Ide tartozik a diakónia, öregotthonok, árvaházak, a gyülekezeti otthonok sokasága, melyeket szintén építettünk. Harmadszor az egyház nevelői közösség. Ide tartoznak az iskolák. Ezen a területen az anyaszentegyház még nagy küzdelem előtt áll. Ezenkívül a belmissziót azért is említettem, mert részben Makkai Sándor volt a példaképem, és úgy gondolom, hogy legfontosabb az egyház lelkülete, az egészséges ébredés az anyaszentegyházban.
Ha a lelkünket elveszítjük, akkor hiába lesznek akár iskoláink, épületeink vagy pénzünk, úgy is tönkremegyünk. De, ha a lelkünk megmarad, akkor mindent kibírunk. Az egyház lelkületét pedig főleg a belmissziói munka segíti és határozza meg. Ide tartozik a nőszövetség, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és minden olyan munka, amely a lelkeket ébresztgeti. Tulajdonképpen ide tartozik az igehirdetés és a pásztorizáció is.
A tíz év alatt igyekeztem, hogy az egyházi törvénykönyvünkbe is kerüljenek be a belmisszió - gyülekezetnevelés, presbiternevelés és a gyülekezetgondozás - alapelvei, és ez sikerült is. Tehát úgy gondolom, hogy a hit, a szeretet, a lélek és a jövendő nevelése volt az a négy dolog, amit szerettem volna szolgálni ez idő alatt, és ebből nőtt ki 218 középületünk és gyülekezeti épületünk is.
- Az egyház tagjait sokszor megzavarja, hogy a világ marakodásai, csatározásai beférkőznek az egyházba. Ön szerint mit kell tenniük a lelkészeknek és az egyháztagoknak, hogy a sokszínű Erdélyi Református Egyház sokféleségében ne széthúzó, hanem egységes legyen?
- Úgy gondolom, hogy itt a lelkipásztoroknak kell elől járniuk. És elől kellene járjon elsősorban a teológia, a teológiai nevelés. Gondolom ebbe besegítenek már református középiskoláink, kollégiumaink is. Nem szabad magunknak megengedjük, hogy más ellen forduljunk és egymás ellen áskálódjunk. A tíz év alatt mindig igyekeztem az ellentéteket tompítani. Persze sokszínű az egyházunk, sok éles stílus van. A lényeg az, hogy szolgáljuk-e az Úr Jézust vagy sem? Ne kritizáljuk egymást, hanem segítsük. Aki igazán az Úristené, és aki igazán dolgozik, annak nincs ideje kritizálni a másikat.
- Hogyan értékeli a Magyar Református Tanácskozó Zsinat elnökeként, minden magyar református püspökeként betöltött időszakot?
- Több, mint 40 országban élnek magyar reformátusok. Úgy érzem, hogy bár többet is lehetett volna tenni, de Isten kegyelméből sokat elértünk, részben az egyházszervezésben is. Hiszen, ha arra gondolok, hogy amikor először voltam Ausztráliában, akkor nem volt csak egy református teológiát végzett lelkészük és egy megszervezett gyülekezetük, ezzel szemben most egymás után küldhetjük lelkipásztorainkat és születnek a megszervezett gyülekezetek. Ez a munka összekötötte a szétszórt magyarságot Magyarországgal és Erdéllyel.
A magyar diaszpóra nem egy felszámolandó, szórványként kezelendő magyarság, hiszen ennek már komoly története van. Az amerikai magyaroknak 100 éves, az ausztráliaiaknak 50 éves történelmük van. Most, hogy Magyarország bekerül majd az egyesült Európába, a határok jelentéktelenekké válnak. Tehát nem fogja vasfüggöny elválasztani tőlük a diaszpórában élő magyarságot, hanem egy egészséges vérkeringés fog létesülni ezáltal.
A diaszpórában élők a magyarság világítótornyai kell hogy legyenek külföldön, akik megőrzik magyarságukat és református tradícióinkat. Ebben a keretben, ha nem is teljes, de nagy eredményt ért el az új istentiszteleti forma, amelyet a diaszpórákban már sok helyen bevezettek. Az új, egységes énekeskönyv is ezt célozná, hogy akárhová megyünk a világon, mindenütt otthon legyünk, legalább a templomainkban.
- Püspöki szolgálatának befejeztével milyen gondolatok, tervek foglalkoztatják Csiha Kálmánt?
- Még sok mindent meg kell írjak. Szeretném megírni a börtöntől a püspökségig vezető korszakot. Prédikációs kötetem is készül. A könyvek írásán kívül igehirdetéssel szeretnék szolgálni Marosvásárhelyre visszavonulva, ahol húsz évig voltam lelkész.
Fábián Tibor
(2000.december 12., Romániai Magyar Szó)
Adott az Isten erőt erre az útra . . .
Sűrű, nedves pihékkel fátyoloz az ég. Nem hoz fehér takarót a megrendülésre - csak csepereg az eresz. Csend lenne, ha nem hallgatnám Csiha Kálmán utolsó szolgálatának hangfelvételét. November 4-én készült a cserealji istenházában. Abban az általa épített templomban, ahol ő hirdethette húsz évvel ezelőtt legelőször Isten igéjét. Fátyolos hangon emlékezik, szelíd alázattal, övéivel, a gyülekezet-, kő- és szótemplom-építő lelkipásztor. Hallatszik a felvételen: sírtak, akikhez szólt.
Míg hallgatom, kinn hópelyhek szállnak, és mondja: "apró hópelyhek az örömök." Meghatódottsággal küszködő hangjában lelem meg azt az örömsugarat, ami túlmutat a jelen gyászán, a veszteség döbbenetén. Rögzített szavaiban Isten-közelségből bátorít: "Mózesnek is csak egy pálcát adott, azzal vezette ki népét Egyiptomból."
Akik most összeszorult szívvel emlékeznek, azok számára sok-sok "pálcát" juttatott közelségéből az Úr. Amellyel vizet fakasztottak sziklás időszakban az általa útra bocsátott lelkipásztorok, hitoktatók, gondnokok, diakónusok, presbiterek és mindazok kik hallgathatták. Akiknek a városba telepedés nehézségeit sikerült igei szóval enyhítenie, avagy tanúságtevő létmódja megtartott keresztelésük helyén, az elvándorlás lehetősége ellenére is. Vajon hányan lehetnek lelki tanítványai hitvalló, Krisztust követő lelki központokban?
Már-már közmondásos, hogy senki nem tudott József történetéről honi tájainkon úgy tanítani, mint Csiha Kálmán. Ki lehetne hitelesebb, mint az igehirdető, aki József-utat járt be?
Míg írok, el-elcsukló hangon hozzám is elér szava. Csendre kér. Mint a zsoltárok szela-jele; amíg a szó-dallam megtorpan, és Égre-lélekbe pillant a dicsőítő-, avagy hálagondolat. "Te tudod, hogy mennyi mindent jártunk be. . ."
Szela. "Más arcú időben: békességet, megtartást." "Köszönjük, hogy oltalmaztál." "Legyél a gyászolókkal; hazahívottad" utolsó szolgálatának kérelme szerint: "öleld át őket, írd a szívükbe a bizonyosságot, hogy van örökélet, és odaát találkozás."
Az Égi küldött, túl minden földi rácsokon "templomőrző nemzedék"-re tekint, és mély csendből, feledhetetlen hangon kéreti: "Áldásod maradjon velünk."
Molnár Melinda - Udvarhelyi Híradó, 2007-11-09
Engedjék meg, hogy ezúton fejezzem ki
mély együttérzésemet az Erdélyi Református Egyházkerületnek Csiha Kálmán
nyugalmazott püspök úr halála miatt.
A Magyar Köztársaság Nagykövetsége
mindenkor a legnagyobb elismeréssel követte Csiha Kálmán elkötelezett és
áldozatos munkáját hívei lelki életéért, a Református Egyház
megerősítéséért, az erdélyi magyarság megmaradásáért és a magyarság
határok feletti egységéért.
Isten nyugosztalja az elhunytat, Isten
vigasztalja a gyászolókat.
Bukarest, 2007. november 8.
Dr. Terényi János
nagykövet
Kedves református magyar testvéreim,
Megrendülve olvasom dr. Csiha Kálmán püspök úr halálhírét. Nem akarom elhinni, hisz néhány héttel ezelőtt jóságos, mosolygó tekintetében még benne volt a bizakodás, a bátorítás és a hit, hogy mi, a világ minden tájára szétszórt, szétszakított magyarok megtaláljuk egymás kezét és a hitben rejlő erővel kieszközöljük az összefogást, megmaradásunk zálogát. Búcsúzó kézfogásunkban benne volt még a földi viszontlátás reménye is.
Isten akaratában megnyugodva, nem hal ki a remény, ha már itt a földön nem is, de ott, odafönt, viszont látjuk egymást.
Gyászunk közös.
Családom és magam nevében fogadjátok részvétünket.
Tisztelettel és szeretettel,
Kasza József
a VMSZ tiszteletbeli elnöke
tiszteletbeli református presbiter
Fájdalommal vettük tudomásul, hogy D. dr. Csiha Kálmán, egyházkerületünk
nyugalmazott püspöke, iskolánk nagyszívű pártfogója, átadta lelkét
Teremtőjének. A Kolozsvári Református Kollégium közössége őszintén
együttérez gyászoló szeretteivel. Emléke legyen áldott.
"Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él."
D Dr Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület
nyugalmazott püspöke életének 79. évében 2007. november 7. hazatért mennyei
Urához.
Romániában a változások után 1990. május 4-én az Erdélyi
Református Egyházkerület püspökévé választotta. 1991-1996 között a Magyar
Református Világszövetség alelnöke. Az Egyetemes Magyar Református
(Tanácskozó) Zsinat 1995 áprilisában első elnökévé
választja s e tisztséget 2001-ig, nyugdíjazásáig töltötte be. Bár a gyászhír
megrendített, de Isten iránti hálával emlékezünk több évtizedes hűséges
szolgálatára s aggódó szeretetére amellyel ft Csiha püspök úr szívügyének
tekintette Európa nagy nyugati szórványaiban a szétszórtságban elő
reformátusok felkarolását. Kitartóan és türelemmel igyekezett az egységet
művelni nem csak közöttünk, de a Kárpátmedence tömbreformátusságával is.
Gyászolja egyaránt családja, a magyar reformátusság és az egyetemes magyarság.
Temetése szombaton november 10-én lesz Marosvásárhelyen, ahol ugyanezen a napon
életéért hálaadó istentiszteletet tartanak helyi idő szerint 13 órakor a
Gecse utcai templomban.
Számos megemlékezése jelent meg életéről, ezek közül
legismertebb a "Fény a rácsokon", amelyben a koncepciós per nyomán
1957 s 1964 között börtönben töltött évek megpróbáltatásainak és szenvedéseinek
méltóságteljes leírását adja történelmi hitelességgel. Csiha Kálmán két nappal
halála előtti utolsó igehirdetse (Jn 15, 9-17) mp3-as állományban
letlthető a www.cserealja.uw.hu honlapról,
ill. a
http://www.reformatus.ro/mp3/2007-11-05-mvh-cserealja-csiha-zsolt-20-1-9.mp3
címről. Prédikációjának utolsó mondata: Istenem segíts,
hogy legyen jövendőnk a mi meg nem romló szívünk szerint. Ámen, úgy
legyen.
A boldog feltámadás reménységével s azzal a bizonyossággal
állunk gyászolói mellé, hogy Urának jobbján várja a szemtől szembelátás
örökkévaló honában az életében oly bőven szórt igei mag felnvövekedését és
az aratást.
A NyEMRLSz Elnöksége nevében
Dr Békássy N Albert, világi elnök
Kedves gyászoló család, Erdélyi Egyházkerület
Megrendülve hallottuk, hogy Csiha Kálmánt magához szólította Teremtő Ura. Fájdalmukban osztozunk és együtt érzünk minden gyászoló testvérünkkel. Hálával emlékezünk arra, hogy Istennek gazdag áldása áradt gyülekezeteinkre az ő evangelizációs szolgálata során, melyet a Kárpátaljai Református Egyházban végzett. Isten vigasztaló kegyelme maradjon veletek.
"Mert a mi
országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, ki
elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő
dicsőséges testéhez, ama hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is
vethet mindeneket." Fil 3,20-21
Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke
Héder János, a KRE főjegyzője
Nagy Béla, a KRE főgondnoka
Új Református Bibliaolvasó Kalauz program - biolka.reformatus.ro
Kedves testvérem!
Szeretettel ajánlom figyelmébe az új Református
Bibliaolvasó kalauz programot.
A program hivatalos honlapja: biolka.reformatus.ro.
Tisztelettel,
Szabó Mihály lp.
Református Bibliaolvasó Kalauz
program - Biolka
|
Letöltés |
|
|
Méret |
0,65 MB |
|
Verzió |
1.0 |
|
Kompatibilitás |
tesztelve:
Windows 2000, Windows XP, Windows
Vista |
|
Dátum |
2007. október 8. |
|
Leírás |
A Biolka az ˇ a Károli Gáspár bibliafordítását, valamint a Magyar Biblatársulat újfordítású Bibliáját ˇ a Jubileumi Kommentár aznapi magyarázatát ˇ a Bibliaolvasó kalauz magyarázatát ˇ minden napra a Heidelbergi Káté egy kérdését és magyarázatát (minden év január 1-én újrakezdi) ˇ az aznapi éneket ˇ az adatbázisból véletlenszerűen kiválasztott aranymondást ˇ linkeket a kék színű igehelyekhez, két fordításban ˇ választható dátumot ˇ szövegek nagyításához szükséges gombokat ˇ automatikus frissítést ˇ
a Windows indulásával egyidejű automatikus
bekapcsolást |
|
Kinézet,
eredeti méretben |
|
|
További
fejlesztési tervek |
Terveink: 1. beállítások: betűméret lementése (1-7), kedvenc Biblia lementése(Károli/Bibliatársulat), napi bibliaolvasás időpontjának beállítása 2. nagyhetek és ünnepek kijelölése a naptárban 3. hangüzenettel való figyelmeztetés 4. Linux (+ Mac?) verzió 5. a Biblia, a káté, és az énekeskönyv hangos változatának beépítése 6.
internetkapcsolat nélküli változat |
|
A programot írta |
Pap Lőrinc (paplorinc kukac yahoo
pont com)* |
|
A felületet
tervezte |
Bencze László, Firma9 (Laci kukac firma9 pont
com)* |
|
Engedélyezés |
A Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliáját,
valamint a Jubileumi Kommentárt a Kálvin Kiadó engedélyével használtuk fel. |
A száz éves Református Szemle Szerkesztőségének jubileumi nyílt ülésére került sor november 9-én délelőtt az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki székházában. A zsúfolásig megtelt tanácsteremben a Szemle volt és jelenlegi szerkesztőin kívül több hazai és külföldi szerző, munkatárs vagy éppen olvasó volt jelen.
Pap Géza erdélyi püspök rövid áhítatát követően Adorjáni Zoltán főszerkesztő köszöntötte a jelen levőket. Bevezetőjében méltatta a száz éve folyamatosan megjelenő folyóirat jelentőségét, megemlékezve a már elhunyt egykori főszerkesztők érdemeiről. Adorjáni szerint a lap szerkesztése egy időben áldás és teher, öröm és gond, büszkeség és felelősség. A főszerkesztő megítélése szerint a Református Szemle minden egyházi igénynek megfelelő folyóirat lett, amely az elmúlt száz esztendő alatt folytonos munkával átfogta az időket, túlélt mindent, és rögzített mindazt, amire a református egyház képes volt az elmúlt évszázad alatt. Beszédében id. Dávid Gyula néhai főszerkesztő szavait idézte arra kérve a szerzőket, hogy becsüljék meg az olvasókat, az olvasókat arra, hogy becsüljék meg a szerzőket, együttesen pedig becsülje mindenki a Református Szemlét.
A folyóirat indulásáról, az azt
megelőző néhány évről Buzogány Dezső felelős
szerkesztő beszélt, megemlítve a Protestáns Közlöny és a Protestáns Lap
szerepét a Református Szemle megjelenésében.
Az ünnepi ülés alkalmával Marjovszky Tibor (Debreceni Református Hittudományi Egyetem - DRHE) a lap ószövetségi, Győri István (Sárospataki Református Teológiai Akadémia) az újszövetségi anyagát méltatta. Ifj. Fekete Károly és Bodó Sára (DRHE) a gyakorlati teológiai anyagot elemezte, Fazakas Sándor (DRHE) a rendszeres teológiai cikkekről beszélt. Dienes Dénes (Sárospataki Református Teológiai Akadémia) a Szemle egyháztörténeti vonatkozásairól értekezett.
Előadások után a Szemle szerkesztősége okleveleket nyújt át a folyóirat volt főszerkesztőinek: Tőkés István és Gálfy Zoltán nyugalmazott teológiai professzoroknak. Ezt követően pedig Tőkés István volt főszerkesztő tartott nagy lélegzetvételű, személyes élményekkel teli beszámolót a Református Szemléről külön kiemelve azt az időszakot, amikor a cenzúra szinte ellehetetlenítette az írást, lapszerkesztést.
Somogyi Botond, 2007-11-09
IV. Farkas utcai napok; Kós András-kiállítás a Farkas utcai templom sekrestyéjében
A Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség
idén negyedik alkalommal rendezi meg a Farkas utcai napokat. Ez alkalommal is
érdekes gyermekprogrammal készülnek a fiatalok, lesz kimondottan az ifjúságnak
szánt találkozó, és különösen nagy szeretettel készülünk az idősekkel, a
magányosokkal való találkozásra. Ebben az esztendőben első alkalommal
fogunk oklevelet adományozni azoknak a gyülekezeti tagoknak, akik az elmúlt
évtizedekben példamutató hűséggel és szeretettel vállaltak és végeztek
önkéntes szolgálatot, illetve akik a gyülekezet tekintélyes kort megért egykori
tisztségviselői. A Farkas utcai napok kiemelkedő eseménye lesz egy
kiállítás megnyitása: Kós András kolozsvári szobrászművész alkotásait a
templom nemrég felújított sekrestyéjében fogjuk őrizni állandó kiállítás
keretében. A megnyitásra november 10-én, szombaton délben 12 órakor kerül sor.
Nagy szeretettel hívunk és várunk mindenkit a IV. Farkas utcai napokra! Fotó: www.farkasutca.ro
Szabadság, 2007-11-08
English church service in the Protestant Theological Institute
"Has not God chosen those who are poor in the eyes of the
word to be rich in faith and to inherit the kingdom he promised those who love
HIm." James 3:5
An English church service will be held in the Protestant Theological Institute in Cluj on Thursday Nov. 15th at 18:15. We will be welcoming an American group who are involved in mission work in Jiu County in Romania. Demeter Zoltan from the fifth year will preach the sermon. The theme for the service will be The Promised Land.
Everyone is invited. Please feel free to pass on the message to anyone who may be interested. Both male and female choirs will participate.
After the service there will be a short program involving Hungarian folk music.
The date for the Enekest/Concert Vocal has been set for Friday Dec. 7th starting at 19 00.
A more detailed message concerning the program will be sent in the very near future.
Blessings,
Brian Johnston
Döntött a CNSAS: Tőkés László nem volt besúgó
A Szekuritáté Irattárát Átvizsgáló Bizottság (CNSAS) kedden
többségi szavazattal úgy döntött, hogy Tőkés László református püspök nem
működött együtt a szekuritátéval. Bizottsági források szerint létezik egy
kötelezvény, amelyet azonban nem írtak alá, és azt kiegészítették egy jegyzettel,
amelyben a szekuritáté tisztjének pontosítása szerepel, eszerint pedig
Tőkés László elutasította a kötelezvény aláírását.
Tőkés László feltételezett együttműködése a szekuritátéval több alkalommal képezte sajtótéma tárgyát, a püspök azonban minden alkalommal tagadta ezt, állítása szerint 1975-ben, amikor Brassóban teljesített szolgálatot, megpróbálták beszervezni. Egy korábbi, 2001-es évi interjúban Tőkés László elmondta: azt kérték tőle, hogy írjon egy kötelezvényt, az ő szótárában azonban akkortájt ilyen szó nem is szerepelt. Elkezdett írni diktálás után, de amikor ahhoz a részhez értek, hogy milyen fedőnév alatt fog szerepelni, rájött, mire készülnek. Ameddig leírt mindent, amit diktáltak neki, eldöntötte azt is, mit fog tenni a végén - egyszerűen megtagadja az aláírást. Eztuán fenyegették, ordítottak rá, de akkor sem írta alá.
Szabadság, 2007-11-07
Százhúszan gyűltünk össze a mezőmadarasi Szekeres
család világtalálkozóján, melyet abból az alkalomból tartottunk október 27-28-án
a család ősi fészkében, Mezőmadarason, hogy 400 évvel ezelőtt,
1607. október 29-én Rákóczi Zsigmond, Erdély fejedelme nemesi címet
adományozott mezőmadarasi Szekeres Gergelynek. Az eseményre nem csak
Erdélyből, hanem még az Egyesült Államokból és Spanyolországból is
eljöttek, voltak felvidékiek és igen szép számban magyarországiak. Jó alkalom
adódott az ismerkedésre, hiszen magam mintegy tíz százalékát ismertem a
megjelenteknek. A kultúrotthonban szombat délután-este bogozgattuk össze a
szálakat, igen sikeresen, hisz a különböző családfaágak összeillesztésével
90 százalékunk megtalálta magát és elődeit az ősfán. A kutatást
folytatjuk. A vasárnapi ünnepi istentiszteleten nt.
Szekeres Attila István (Sepsiszentgyörgy), Népújság, 2007-11-07
Tőkés László Torján és Ozsdolán
Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, az
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, független európai parlamenti
képviselőjelölt háromszéki kampánykörútját az Aporok ősi fészkében,
Torján indította, ahol hétfőn délután a zsúfolásig telt templomban
előbb istentiszteletet tartott, majd a Székely házban lakossági fórumon
vett részt.
A püspököt Torjára elkísérte többek között Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója, Gazda József kovásznai közíró, Sánta Imre református lelkész, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke. A Székely házban százharmincan - reformátusok és katolikusok egyaránt - várták Temesvár hősét, aki elöljáróban jelöléséről szólt, arról, miért vállalta, hogy függetlenként induljon a november 25-i választásokon. Elmondta: az önrendelkezés, az autonómia a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a jólétre. Ha megválasztják, Brüsszelben a közösségi önrendelkezést, a Székelyföld területi autonómiáját fogja képviselni. Spanyolország legfejlettebb tartománya Katalónia, Olaszországé pedig Dél-Tirol, ahol megvalósult a területi önrendelkezés. Székelyföld minden olyan adottsággal rendelkezik, mely az itt élők jólétét biztosíthatja, és Erdély egész Románia legfejlettebb régiója lehetne. Tőkés László kemény hangon ítélte el az RMDSZ csúcsvezetőségét, mely ma már nem annyira a magyarok, hanem inkább a román és saját politika érdekeit képviseli Bukarestben. Az RMDSZ-t nem szabad összetéveszteni a csúcsvezetőséggel - hangsúlyozta -, Markóék elszakadtak a tagságtól, erre a konkrét példa az államelnök elleni kampányolás volt, amikor a magyarság szembe fordult velük, és nem úgy szavazott, ahogy várták.
Az RMDSZ-nek két-három éve már ott van Brüsszelben három képviselője - mondotta -, s ha közvélemény-kutatást tartanánk, senki vagy nagyon kevesen mondanák meg, kik ők, és mit csinálnak. A püspök az európai képviselet tartalmát és lényegét ismertetve elmondta: az Unió, Erdéllyel! jelszava nem üres szólam, ő nem csak az erdélyi magyar nemzeti közösség, hanem a többi magyarországi és felvidéki magyar képviselővel együtt az Európai Unióban az egész magyar nemzet képviselője lesz, aki a romániai általános érdekeket is képviseli majd. A Székelyföld területi autonómiájának szószólója is egyben, hiszen ez ügyben már többször is járt Strasbourgban és Brüsszelben. Azt is közölte, hogy neki csupán 2,8 százalékot, míg az RMDSZ-nek öt százalékot kell elérnie a bejutáshoz. Mi nem párt-, hanem magyar nemzeti egységet akarunk megvalósítani - emelte ki Tőkés László. Ehhez kérte a torjaiak támogatását.
A lakossági fórumon többen is felszólaltak, főleg az erdők kimérésének késése miatt marasztalták el az önkormányzatot, bírálták a torjai községháza vezetőségét. Egy férfi az erdőmérésre összegyűjtött pénz felől érdeklődött. Gazda József arra kérte az embereket, hogy november 25-én menjenek el minél nagyobb számban szavazni, hiszen a saját sorsunkról, jövőnkről van szó. Végre van értelme annak, hogy elmenjünk szavazni - mondotta egy torjai idős asszony. Sánta Imre arra intett: nem szabad hinni az RMDSZ által emlegetett hamis egység demagógiájának, mivel az egység azon civil és politikai szervezetek eddig példa nélküli összefogásában valósult meg, amelyek Tőkés László indulását támogatják.
Torjáról Tőkés László és kísérete Ozsdolára utazott, ahol a Zsögön Zoltán Művelődési Otthon nagytermében több mint kétszázan várták. Az ozsdolai fiatalok félórás műsorral, verssel és dallal köszöntötték a romániai forradalom fáklyáját - ahogy Kónya Ádám nevezte a püspököt. Tőkés arra emlékeztette a jelenlevőket, az RMDSZ szenátorai és képviselői 1992-ben a kolozsvári Szent Mihály-templomban a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselői előtt esküdtek meg, hogy hűségesek lesznek nemzetünkhöz, és megvalósítják a Székelyföld területi önrendelkezését. Esküjüket hamar elfelejtették - mondta Tőkés László. Akik nem álltak be a sorba, nem fújnak velük egy követ, azokat sorra kiszorították a parlamentből, illetve az RMDSZ-ből. A nagy célok - az önálló magyar oktatási rendszer, a Bolyai Egyetem visszaállítása, a Székelyföld területi autonómiája - nem valósultak meg. A püspök közölte: Garda Dezső Hargita megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő felhatalmazta arra, hogy elmondja, nemrég felfedezte, négymillió köbméter fának kelt lába hatmillió euró értékben, s hiába jelenti az esetet, konkrét bizonyítékokat is felsorakoztatva, a politikai és gazdasági érdekek összefolyása miatt szinte tehetetlen. A fás maffia erősebbnek bizonyul, és ebben a nagy lopásban, sajnos, RMDSZ-es politikusok is nyakig benne vannak.
Bögözi Attila önkormányzati képviselő, a fórum fő szervezője Ozsdola gondjairól szólt, s azt sem rejtette véka alá, hogy a lakosság érdekei nem minden esetben egyeznek a helyi és országos magyar vezetők elképzeléseivel, érdekeivel.
Tegnap Tőkés László még Csernátonban és Kézdivásárhelyen vett részt lakossági fórumon.
Iochom István, Háromszék, 2007-11-07
Ünnepelt a vajnafalvi református gyülekezet (Kovászna)
A Kovászna II. Vajnafalva Református Egyházközség vasárnap
ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Az ünnepi istentisztelet után
felavatták a templomépítő lelkipásztor, Havadtőy Sándor emlékére
állított kopjafát.
Bukovinszky Cs. Miklós, a gyülekezet lelkésze igehirdetésében Máté 26.58.1. versét magyarázva, az Istent követő magatartás fontosságáról beszélt. Kiemelte, hogy a személyes felelősségvállalás nem csak Isten követését jelenti, hanem a közösségépítést is. Az 1997-ben önállósult gyülekezet elmúlt tíz évére gondolva a lelkipásztor elmondta: az egyházközség eddigi megvalósításai, a templom belső javítása, a parókia bővítése, a mostani kopjafaállítás mind azt jelzi, hogy az Isten segítette a gyülekezetet. Nem elég azonban az elmúlt időre visszatekinteni, hiszen a jövőben is számtalan feladat vár a közösségre. Az úrvacsoraosztás után a gyülekezet kivonult a templomkertbe, ahol a két legidősebb presbiter leleplezte a kopjafát, mellyel Havadtőy Sándor lelkipásztornak állítanak emléket, aki éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1932-ben fejezte be a templom építését. Az ünnepségen közreműködött a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat is.
Bodor János, Háromszék, 2007-11-06
Kezükben a jövő - Múltidézés a 675 éves Mezőpaniton
Büszke lehet az a falu, amely olyan fiatalokat nevelt, akik felelősnek érzik magukat, s vállalják a cselekvést annak a közösségnek az érdekében, amelyben felnőttek, s amelynek jövőjét a maguk képére szeretnék alakítani. Úgy, hogy közben nem feledkeznek meg arról sem, hogy az elképzelt jövőt a szülőföld múltjának ismeretében lehet biztos alapokra építeni, s a szülőföld szavának megértéséből fakad annak mélyről jövő szeretete is - fogalmazott Bodó Előd Barna a Pro Pambus Mezőpanitért Ifjúsági Egyesület nevében.
A fiatalok által szervezett vasárnapi faluünnepen a 675 éves település történetét idézték, s a jövőépítés példájaként a megye egyik legszebben felújított vidéki óvodáját is felavatták, majd kiállítás nyílt háborús emlékekből s a helybeli egyház kegytárgyaiból. A művelődési házban tartott délutáni ünnepségen Borbély László miniszter vallott paniti gyökereiről, Kelemen Atilla képviselő a faluhoz való kötődéséről, majd a színpadon kicsik és nagyok bizonyították, hogyan lehet mesterfokon őrizni a hagyományokat.
A Pro Pambus egyesület kezdeményezésére a település marosvásárhelyi bejáratánál többnyelvű faragott üdvözlőtábla, szimbolikus kapu fogadja ezentúl a vendégeket, amelynek avatásával vette kezdetét a falu fennállásának 675. évfordulójára szervezett ünnepség.
Legyőzni az ellenséget
A helység nevét Pambus néven 1332-ben írták le először a pápai dézsmát szolgáltató falvak sorában, de a régészeti leletek alapján a község területe már az ókortól lakott volt. Temploma csúcsíves stílusban az 1400-as években katolikusnak épült, de a gyülekezet 1634-ben már reformátussá vált - hangzott el az ünnepi istentiszteleten, amelynek keretében Pitó Antal református lelkész idézte fel a templom és a gyülekezet történetét. Színes és viharos múltja során tatár, török, osztrák, orosz pusztította a falu népét, amely nemzedékről nemzedékre hagyományozta az örökség megvédésének kötelességét. Van mire emlékezni, van miért hálát adni - hangsúlyozta a lelkész, aki az ősöktől kapott örökség - a föld, az anyanyelv és a hit - iránti ragaszkodásra buzdította a hallgatóságot. Továbbá arra is, hogy nemcsak a külső, a lelkükben hordott belső ellenségen - aggodalmaskodás, irigység, összeférhetetlenség, pártoskodás . . . - is úrrá kell legyenek. Beszélt a paniti emberek ragaszkodásáról a szülőföldhöz, családhoz, s arról, hogy a történelem során népes gyereksereg töltötte meg a templomot és az iskolát. Így maradhatott meg Mezőpanit az erdélyi egyházkerület második legnépesebb református gyülekezetének, ahol ma is 2000-2050 között van a lélekszám. A hollandoktól 1999-ben ajándékba kapott orgonán Bodó Örs Botond orvosmenedzser játszott, a szépen éneklő ifjúsági kórust Pitó Orsolya konzervatóriumi hallgató vezényelte.
Szép lett az öreg óvoda
Hosszú volt az út idáig, de az álmunk beteljesült - mondotta Sikó Enikő óvónő, aki a művelődési házban kapott szót a délutáni ünnepségen. Délelőtt Bartha Mihály polgármester tessékelte be a helybelieket a szépen felújított, kényelmes, meleg, barátságos óvodába, amely a salétromos, vizes, elhanyagolt épületből hosszas huzavona után vált az egyik legszebb vidéki óvodává, ahol most minden feltétel adott a 86 óvodás gyerek és öt óvónő számára. A felújítást pályázati és kormánypénzekből a megyei tanács támogatásával végezték - mondta a polgármester, aki köszönetet mondott Jakab István paniti eredetű volt államtitkárnak valamint Orbán Leventének, aki a felújítási munkát vezette.
Relikviák a harcvonalból
A református egyház értékes kegytárgyait állították ki az óvoda mellett felújított teremben. Az ifj. Benkő József levéltár szakos egyetemi hallgató II. világháborús gyűjtéseiből nyílt kiállításon pedig a sok érdekes emléktárgy mellett a paniti harcvonalból előkerült relikviákat is megtekinthették a látogatók, s beszámoló hangzott el az 1944-es mezőségi harcok kezdetéről. Ezt megelőzően az istentisztelet végén fiatalok koszorúzták meg a II. világháború áldozatainak emléket állító márványtáblát Bodó Lajos veterán harcos társaságában.
Falutörténet, iskolatörténet
Az ünnepség délután a művelődési házban folytatódott, ahol Bodó Sándor nyugalmazott iskolaigazgató és volt polgármester ismertette a falu történetét, amelynek lakói az eredetmonda szerint háromszéki származásúak és vitézségükért kapták a Mezőség kapujában levő területeket, ahol a székely falu rendtartása szerint szervezték meg életüket. Míg 1871-ben 317 házban 1500 lakosa volt Panitnak, a háborúk és a történelmi viszontagságok ellenére 1992-re 780 házban 2383-an éltek - hangzott el a visszatekintésben, amely kitért a falu fellendülésére az 1800-as évek derekától, majd az 1900-as évek kezdetén, amikor gazdakör, közművelődési egyesület, könyvtár, olvasókör és erős dalárda működött Mezőpaniton. Beszélt a helybelieknek a föld iránti szeretetéről, amit a fiatal nemzedékeknek nem sikerült átadni, s ma a határban szinte csak az idősek dolgoznak már, majd beszédében Deák Ferenc szavait idézte, miszerint amiről saját magunk lemondunk, azt soha nem kaphatjuk vissza.
A mezőpaniti iskola fennállását 1692-től számítják, amióta a tanítók és iskolamesterek nevét folyamatosan feljegyezték - hangzott el Deák János igazgató iskolatörténeti beszámolójában. A felekezeti iskola 1868-ban épült fel két tanteremmel és tanítói lakással, majd fokozatosan bővítették. 1927-48 között Kádár Márton kántor, tanító-igazgató és tanfelügyelő vezette a tanintézményt, aki igazi népnevelőként gazdakört és férfidalárdát szervezett. Bodó Sándor igazgató-tanár vezetésével a falu népe, amely mindig támogatta az oktatást, 1965-68 között új kilenc tantermes iskolát épített, amit később fokozatosan bővítettek, majd polgármestersége alatt vakolták be az épületet s épült fel a tornaterem is. A Kádár Márton nevét 2003-tól viselő iskolában ma 216 gyerek tanul, akiket 12 osztályba sorolva hat tanító és 18 szaktanár oktat. Deák János beszámolt diákjaik eredményeiről a tanulásban, a különböző vetélkedőkön és különösen a hagyományőrzés terén, ahol a rendszeres néptánc-, népdal- és játékkörmozgalom valamint a kézművestáborok során folyik a faluban létező értékek, népi mesterségek, a paniti táncrend és a népszokások átmentése és beépítése a soron következő nemzedékek életébe, továbbá a zenészképzés is a Monográfia Alapítvány támogatásával.
Alapítványok a közösségért
Az önszerveződő paniti közösség életképességét jelzik a faluban működő alapítványok, amelyek sorra bemutatkoztak a művelődési ház színpadán. A gazdakör történetéről, amelynek százéves fennállása alkalmából az alapító Gáspár József emléktábláját is megkoszorúzták, Borbély Márton elnök számolt be, a fiatalok támogatására létrejött Mongráfia iskolaalapítványt Deák János ismertette, a 19 fiatalból álló Pro Pambus Ifjúsági Egyesület céljairól Pálfi Boldizsár elnök beszélt.
Az ünnepségen díszoklevelet adtak át azoknak, akik hozzájárultak a település fejlődéséhez, s díjazták a fiatalok által meghirdetett fotópályázat nyerteseit. A műsorban az iskolások Muskátli tánccsoportja remekelt, majd a fiatalok Porka csoportja lépett fel, kórusművek, szólóénekek, szavalatok, zongora- és orgonaművek hangzottak el Deák Júlia, Fábián Katalin, Babos Zsolt tanárok és Fazekas János táncoktató tanítványainak előadásában. Végül pedig a szervezők mondtak köszönetet mindazoknak, akik támogatták a rendezvényt. A múlt számbavétele megtörtént, a fiatalokon a sor, hogy megmutassák: hogyan tovább.
Bodolai Gyöngyi, Népújság, 2007-11-06
A földvári áldozatokra emlékeztünk
A Megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával
támogatlak bibliai vers volt az üzenete az egykori barcaföldvári fogolytábor
helyén álló emlékműnél tartott nyolcadik megemlékezésnek szombaton
délután.
Ungvári Barna András, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője még hidvégi lelkipásztorsága idején járta ki nagy harcok árán az emlékhely létesítését, s azóta ő a fő szónoka a megemlékezéseknek. Utódja, Nagy János köszöntötte a mintegy félszáz egybegyűltet, majd Jakab Attila, Brassó-Bolonya római katolikus plébániájának segédlelkésze Lukács evangéliumát idézte. Ezt követően Szász Ferenc, Brassó-Újváros unitárius lelkipásztora a tömegsírok borzalmáról beszélt. Elmondta, a napjainkban oly divatos nemzetek közötti bocsánatkérés mintájára várta, hogy a székely népet is megköveti valaki, de ez nem történt meg. Számunkra az ártatlan áldozatokra való emlékezés marad feladatul.
Ungvári Barna András, aki minden évben tematikus emlékbeszédet mond, ezúttal a fogolytábor lelkipásztoraira emlékezett, azokra, akik "Isten segítségével fényt próbáltak vinni a sötétségbe". Elsőként futásfalvi Bardocz Mózesre, Mezősámsond plébánosára, hisz a fogolytábor első halottai fölött ő mondta el a vigasztalás igéjét. Másodszor Lőrinczi Árpádra, aki Hidvég és a szórványként hozzá tartozó Barcaföldvár református lelkipásztora volt. Ő volt az, aki 184 halottat temetett el, s sokszor veszélyes körülmények között feljegyezte adataikat. Lánya visszaemlékezése szerint a tudósításunk elején idézett igével vigasztalta a foglyokat.
Kisvári Tamás alezredes, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének katonai attaséja köszönetet mondott a történelmi egyházaknak, hisz a második világháborúban elesett kétszázezer katona igen kevés hányadának állítottak emléket, s ahol igen, azt főleg az egyházak tették, mint Földváron is.
A megemlékezés koszorúzással és nemzeti imánk eléneklésével ért véget, majd szokás szerint a hidvégi református parókián kialakított emlékszobában a helybeli asszonyok remek pánkójával vendégelték meg az emlékezőket.
Szekeres Attila, Háromszék, 2007-11-05
Új zászló alatt (Uzoni kórustalálkozó)
Kodály Zoltán idézete jegyében zajlott az októberi uzoni
kórustalálkozó, miszerint "nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha
ketten összedalolnak, majd mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy
harmónia, melyben mindannyian egyek lehetünk".
A találkozóra a helyi református templomban került sor, ahol Ungvári Barna András Sepsi Református Egyházmegyei főjegyző hirdetett igét.
Az új zászló egyik oldalán égszínkék alapon a tudomány és a kultúra szimbóluma, könyvet tartó bagoly látható, a másik oldalon az uzoni Jókai Mór Művelődési Egyesület alapítási éve - 1994 - és az uzoni női kórus nevére utaló szivárvány látható.
Kőmíves István, a Jókai Mór Közművelődési Egyesület elnöke megnyitóbeszédében hangsúlyozta a hagyomány jelentőségét a XXI. században, hiszen benne kereshetjük és találhatjuk meg a kollektív értékek folytonosságát. Ezt a feladatot szeretnénk felvállalni itt ma valamennyien egy új zászló alatt, hasonlóan eleinkhez, akik megőrizték, megvédték nemzeti szimbólumainkat - mondotta.
Szabó Margit iskolaigazgató a zászló szimbolisztikájáról beszélt. "Minél többen kifogásolják és harcolnak ellene, annál többen állnak alája, s a zászló kilép egyes személyek, egy szűk kör jelképi világából, és általános szimbólummá válik." Ezt követően Ungvári Barna András megáldotta az új zászlót. László Attila karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség Elnökségének tagja zárta a beszédek sorozatát, aki Kodály Zoltán munkájának jelentőségéről szólt a jelenlevőknek.
Ezt követően a Keresztes Enikő karnagy vezette házigazda Szivárvány Női Kórus műsora hangzott el, a kovásznai Hozsanna Kamarakórus, Bukovinszky Csáki Tünde, a ditrói Egyházi Kórus, Bakó Ferenc kántor, az Uzoni Református Dalárda Koréh István kántor, a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda és a Cantus Firmus Vegyes Kar László Attila karnagy, a baróti Rozmaring Női kórus Gazdag Orsolya vezényletével lépett színpadra, majd valamennyi kórus együtt énekelte Kodály Magyarokhoz című művét.
A kórustalálkozó a Jókai-emlékplakett koszorúzásával zárult. A résztvevőket, a vendégkórusokat ezután a helyi kultúrotthonban az uzoni asszonyok finom főztje várta.
(Sz. M.), Háromszék, 2007-11-03
Az idei tanév első hetében megszólalt a rég óhajtott iskolarádió a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban. A diákpresbitérium már régóta küzdött a pénz megszerzéséért, s ezúton is szeretné megköszönni a támogatók által nyújtott segítséget abban, hogy az ifjúság számára egy fokkal szórakoztatóbbak legyenek a szünetek. A diákpresbitérium az évi programtervezeten dolgozik, és külön rádiós csapatot toboroz, hogy a legfrissebb egyházi és a diákság életével kapcsolatos híreket közvetíthesse a hallgatóknak.
Kerekes Réka Kató
Nagy hír járta be a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumot: megrendezték az év első gitárestjét. A kollégium diákpresbitériuma vidáman járta be az osztályokat, bejelentve, hogy a tanév második hetén, csütörtökön szívesen várják a résztvevőket. Bustya János sepsiszentkirályi tiszteletes és Ruszka Sándor, a belvárosi templom segédlelkésze hozta össze a társaságot, s gondoskodott a jó hangulat megteremtéséről. Mindenkit meleg teával fogadtak, és azonnal bele is kezdtek a dalolásba. Az elsők közt Zorán dalait hallhattuk, majd más közkedvelt nóták következtek. A két gitáros mellett dobkíséret tette igazán pörgőssé az estét. Szemmel láthatóan nem csak egy korosztály vett részt az esten, hanem a kilencedikes, új diákoktól a tizenkettedikesekig valamennyi évfolyam képviseltette magát, sőt, végzettek is eljöttek.
Simon Csaba, Dumitru Tamás Szilamér
Háromszék, 2007-11-03
Fennállásának 675. évfordulóját ünnepelte vasárnap Mezőpanit. Erdély és a Maros- Mezőség második legnépesebb református gyülekezete az "értékes múlt, a felelősségteljes jelen és reményteli jövő" előtt tiszteleg a többnyelvű felirattal ellátott üdvözlő táblával, amelyet az esemény tiszteletére állítottak a település bejáratánál. A falu hajdani nevét viselő Pro Pambus Egyesület nevében Bodó Előd Barna köszöntötte a vendégeket, s fogalmazta meg a jelképes emlékmű üzenetét, amely hazavárja az elszármazottakat és szeretettel fogadja a Panitba érkezőket. A faragott "kapu" szimbólumairól az alkotó, Borbély Attila beszélt. A szülőhely iránti szeretetet Radnóti Miklós szavaival Barabási Izabella tolmácsolta. A kapuavatást egésznapos ünnepség követte.
(b), Népújság, 2007-11-05
KÖNYVESPOLC
Ár: 6 Lej
Csiha Kálmán - A börtöntől a püspökségig
Ár: 15 Lej
Csiha Kálmán - Harangszó az elsüllyedt világból
Ár: 12 Lej
Csiha Kálmán - Nemzet és evangélium
Ár: 22 Lej
Csiha Kálmán - A cserépedény kincse
Ár: 19 Lej
Csiha Kálmán - A szépség titka
Ár: 15 Lej
Ár: 20 Lej
Ár: 20 Lej
Csiha Kálmán - Az igehirdetés dialektikája
Ár: 2 Lej
A fenti könyvek, termékek mindegyike, megvásárolható és
megrendelhető, egyházkerületünk
Tel. 0264-592453, 114 mellék
Cím: 400079 Cluj Napoca, str. I. C. Bratianu nr. 51-53
e-mail: iratterjesztes@reformatus.ro
Yahoo messenger: mickeyver
Skype: veresmiki1974
