„Ha vele együtt halunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tûrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, õ is megtagad minket. Ha hûtlenek vagyunk, õ hû marad, mert õ meg nem tagadhatja magát.” 2Tim 2,11-13

Sorsunk egybe fonódik a Krisztus sorsával. Egyéniségünket az õ egyénisége határozza meg. Csak hozzá mérve ítélhetjük meg magunkat, s Isten ítélete is eszerint alakul irányunkban. Élni akarsz vele együtt örök életet? Vállald, ha kell, a keresztet is, vele és érte, s akkor együtt részesülsz az õ dicsõségében. Tûrni kell hitednek minden terhét? Királyi uralmának minden gyümölcse a tied. De ha megtagadod, semmit nem várhatsz tõle. Nem büntet, megtagad. Járhatsz a magad útján. De légy következetes: ne imádkozz, ne kérd, ne várd segítségét. Idegen vagy a számára. Õ hû marad önmagához. Azokat várja, azokat áldja, azokkal akar együtt építeni boldog társadalmat, akik ezt vállalják. Nem mindig sikerül megállni mellette. De õ abban is következetes: aki hozzá tér, aki újra kéri kegyelmét, annak eltörli múltját és újra magához fogadja. Nem szabad megvárni végsõ ítéletét. Ma kell kérni és elfogadni kegyelmét, bocsánatát, el nem múló szeretetét.

Krisztusom, királyom, a te sereged tagja kívánok lenni. Az voltam, mióta megkereszteltek. Lehet, hogy azóta kimaradtam ebbõl a seregbõl. De te vállaltad, hogy visszafogadod a hozzád térõket. Szentlelked bíztat, hogy kérjem kegyelmedet. Most kérem, Uram. Kérem, hogy bocsáss meg. Kérem, hogy szeress. Kérem szereteted áldásait földi életemben. Segítségedet a mindennapok helytállásában. És kérem tõled az örökéletet, hogy nyugodtan végezzem munkámat, ne féljek a haláltól se, bízva hûségedben azok iránt, akik veled kívánnak élni a menny boldogságában. Tied akarok lenni, Uram. Részeltess engem is azok sorsában, akik hozzád kötik sorsukat. Ámen.