SOMOSDI LELKIPÁSZTOROK

Sem a gyülekezet reformátorát, sem első papjait nem ismerjük név szerint, csak sejtjük, hogy 1580 táján már református hitre tért a falu. Valószínű már ekkor önálló papjai voltak, nevüket, mint annyi mindent, elmosta az idő. A reformáció századában a lelkipásztorokat: loci ministereknek (helyi szolga), prédikátornak, helytartó tiszteletes atyafinak, lelki tanítónak, pásztornak vagy parókusnak nevezték. Az ebből az időből származó esperesi vizitációs jegyzőkönyv (Régi Matricula) gazdag anyagot szolgáltat a korabeli lelkészekről és az egyházi életről. A római egyház gyakorlatát folytatva, a reformáció egyházai is igyekeztek időnként meglátogatni a fennhatóságuk alatti eklézsiákat. A protestáns vizitációkról először a II. tordai zsinat intézkedett 1550-ben, azonban ennek az iratai nem maradtak fenn. Ekkor 19 pontban állapították meg a vizitáció lefolyását. 1555-ben a II. erdődi zsinat intézkedik a vizitáció mikéntjéről: "hogy legyenek minden évben a magok alkalmas és illő idejében látogatások és gyűlések, amelyeken mindenről szoros vizsgálat tartassék." Ezek a vizitációk általában évenként megtörténtek, de háborús vagy járványos időszakban csak 2-3 évenként járták végig a gyülekezeteket. Szigorúan számba vették a templomkerülőket, a paráznákat és az egyház épületeit. A botránkoztató személyeket számon kérték a presbitériumtól, csakúgy, mint a templom és parókia épületeit. Alkalomadtán büntettek is. Ezek a vizitációk általában már december folyamán megkezdődtek, és Gergely-napjára (március 12 ) befejeződtek. Azok a szolgák akik dislocatioban részesültek (elmozdították állásukból) e dátumig más szolgálati hely után néztek.
A következő somosdi lelkipásztorokat ismerjük névszerint:

1. Halászi Márton 1693 -1697.
Halászi Márton 1693-1697 között volt a gyülekezet lelkipásztora. 1693. január 9-én olvasunk először a Régi Matrikulában a somosdi vizitációról. Ekkor az egyházmegyei vizitáció panaszként feljegyezte: "Mikor tavaly a hó kezdett elmenni, maga dolgában komája hivataljára Udvarfalvára menvén, kereszteletlen gyermek meghalt Ravai Jánosnak. A leányokat Csókában nem tanította." Egyébként a szolgálatát dicsérték a gyülekezet tagjai. A vizitáció kitért a templomba nem járók személyére, valamint az úrvacsorával nem élőkre. Abban az időben csak egy személy volt ilyen: "Nagy Mihály nem él az Úr vacsorájával a mater ecclésiában." (Mater Ecclésia- a somosdi anyaegyházközségről van szó) A következő télen azt jegyezték fel róla, hogy "A hideg miatt ritkán szokott caputot olvasni." Valószínű a mindennapi bibliaolvasásos istentiszteletet hanyagolta el télviz idején. Somosdi szolgálata utolsó esztendejében a vizitátorok előtt így panaszkodnak róla a csókaiak: "Egy vasárnap nem prédikállott, hogy az alkutt kerekét a szegény ember meg nem fúrta. Lakodalomban lévén, mind feleségestől táncolt" 1699 - 1701 között Mezőkölpényben, 1710 -1727 között Fintaházán lelkipásztorkodik. 1728 -1732 között Kelementelke lelkipásztora. Fintaházi szolgálata idején egyházi nótárius (esperes helyettes)

2. Váradi Miklós 1699-1701.
1699. december 20-án az egyházmegyei vizitáció előtt arról panaszkodnak a hívek, hogy "kicsiny ejtellel adott bort" .Az ejtel kupát, kelyhet jelentett a régi magyar nyelvben, és valószínű, hogy Váradi tiszteletes úr úrvacsoraosztáskor valamilyen kicsi kehellyel osztotta a bort. A templom, parókia és az iskola körül elég sok hiányosság volt, amit a vizitáció így jellemez: "a ruinak (romlások) reparálásáért csak igen kicsiny, vagy semmi láttattya való" munkát végeztek, "jóllehet elég ínségben vannak, mindazáltal buzgólkodhattak volna sokkal többet… azért semmiképpen vessző nélkül nem hagyhattyuk." Az egyház adósága ebben az évben 27 forint volt.
Szolgálata utolsó évében (1701) a szent vizitáció előtt a hívek dicsérik a szolgálatait és a hűségét, hasonlóképpen a lelkész is dicsérte a somosdiakat "szorgalmukért és kegyességükért".

3. Némethi György 1703-1712.
Már szolgálata első évében az a panasz róla, hogy "Karácsony napján déllyest vendégségért elmulatta az Isteni szolgálatot." Később, 1721-1723 között székesi lelkipásztor. Erre az időre esik a kuruc szabadságharc, (1703-1711) amikor a vizitációk is szünetelnek, és a mesterek is katonáskodnak. Az 1710-es vizitáció a marosi egyházmegyében 34 mesterből 15-öt talált a helyén.

4. Udvarhelyi János 1712 - 1714.
A vizitáció megjegyzi róla: "A pásztort dicsérik a hallgatók. Nem emlékezünk, hogy predikátor uram pénteken az máterben vagy filiában predikállott volna." Korábban, 1701-ben Szentgericén lelkipásztor, ahol egyházmegyei nótárius is volt.

5. Zalányi Miklós 1714 -1718.
A vizitáció előtt a hívek dicsérik mind a lelkipásztort, mind a rektort. A lelkész azonban így nyilatkozik híveiről: "Némelyek serények, némelyek restek az Isteni szolgálatban." Sajnos, a templom az ő idejében, siralmas állapotban volt, meg is jegyzi a vizitáció: "Csak két esztendeje nem voltunk az somosdi ecclésiába mégis annyi fogyatkozásokat találtunk, hogy az utunkban együtt többeket nem. A templom fala úgy megrepedezett, hogy nem sok idő múlva félő, hogy széjjel megyen." A hívek közmegelégedésére szolgált, 1717-ben ezt nyilatkozzák róla: "A pásztor mindenben dicsértetik. A rektor mindenben dicsértetik". A pásztor azonban súlyos dolgokat vall az eklézsiáról: "Itt csak ötön-haton frekventálják (gyakorolják) az Isten házát. Communióval (úrvacsorával) is csak úgy élnek" Egyházunk történelmében soha ilyen kevesen nem jártak templomba, sem úrvacsorát ilyen kevesen nem vettek, pedig erre az időre esik az a rettenetes szárazság, amikor másfél évig nem esett eső, a nép szíve mégsem mozdult Isten felé… Szolgálati ideje alatt a templomot felújították, ezért a vizitációs bizottság elismerését fejezte ki: "A somosdi becsületes megye a templomon épített,(javított) mellyért méltó a dicséretre." Most csak arra panaszkodnak, hogy a "predikátor és mester pincéin és kerítésein káros ruinakat találtunk."

6. Gidófalvi Péter 1719 - 1724.

Ő nyitja meg azoknak a tudós, külföldi akadémiákat járt lelkipásztoroknak a sorát, akik valamikor a gyülekezetünkben szolgáltak. Peregrinusoknak nevezzük azokat a diákokat, akik hihetetlen áldozatok árán külföldre vándoroltak, a választott szakterületen diplomát szereztek, majd hazatérve az erdélyi társadalom szolgálatába álltak. A hazatért akadémiták lettek a világosság, a hit fáklyahordozói: látva a hollandok, angolok komoly, igeszerű gyülekezeti életét, azért imádkoztak és dolgoztak, hogy Erdély földje is a megszentelt élet helye lehessen. De világi téren is sokat köszönhetünk ezeknek az áldozatrakész fiatalembereknek: ők hozták Erdély földjére a burgonyát, lucernát és a lóherét. De a korszerű lakáskultúrát is nekik köszönhetjük: üvegablakot, cserépfedelet, téglakéményt vagy a lelkészi irodahelységet. Gyülekezetünk arról volt híres, hogy évtizedeken keresztül, ilyen akadémita lelkipásztorokat választott, tény, amire a peregrináció kutatói is felfigyeltek. Eleddig nyolc lelkipásztorról sikerült felkutatnunk, hogy akadémiai végzettségűk volt Ezen kívül három Somosdról származott fiatalemberről tudjuk, hogy külföldi akadémiákon tanultak: Székely Márton vártemplomi lelkipásztor, Kovásznai Sándor és Ercsei János Marosvásárhelyi Református Kollégiumbeli tanárok.
Gidófalvi Péter nevével 1686-ban a nagyenyedi diáknévsorban találkozunk. Tíz évre rá, 1693. szeptember 13-án iratkozik be a hollandiai Franeker egyetemére.1695. április 14-én a Groningeni Egyetem teológiai és filológiai karán találjuk. Ott egy latin nyelvű disputatioval zárta az egyetemi tanulmányait. Ennek a munkának a címe: Disputatio theologica. Groningen 1695. Ez a munka megtalálható a marosvásárhelyi Teleki Téka gyűjteményében. 1699-1703 között Lukafalván, 1707-ben Gernyeszegen lelkészkedik, Somosdra 1719-ben érkezik, és még abban az évben a vizitáció előtt mind őt, mind a rektort dicsérik a hívek. Nagyon nehéz örökséget vett át: a szárazság után gazdaságilag teljesen tönkrement a gyülekezet, lelkileg is a mélyponton volt minden. Sajnos, kicsinyes dolgok, mint például a templomi székek kérdése terhelte meg szolgálatát. 1722-ben is dicsérik a prédikátor munkáját, ellenben a gyülekezetben a templomi padok miatt zavar támad: nem tudták eldönteni, melyik család, melyik padba üljön. Ezért, Nagy Jánosnak és feleségének "a megye megegyezéséből a Posoni família székit rendeltük, hogy egymás után lépjen a székbe, úgy hogy aki elől bemegyen, menjen bé a falig. Aki rendelésünket háborgatná, 12 forintokon büntetjük." Ugyanekkor arról is döntöttek, hogy: "Sipos Péterné nehezen békéllék meg a prédikátorral. Kegyelme járjon a templomba, mellyet ha nem cselekszik, a curátor és esküdt emberek büntessék meg." A vizitáció arról is intézkedett, hogy a Szász utcai "parókia alatt lévő patakon csinálljék két vagy három gátat, egy ember magasságnyira, hadd hordja meg a közit a víz iszappal, így nem hordja el a ház irányából a földet a víz." Az egyházmegye is felfigyelt a munkájára és egyházmegyei nótáriusnak (főjegyzőnek) választották. Szolgálata utolsó évében iskolaépítéshez fát gyűjtöttek, de ma már nehezen lehetne kideríteni mi okból, de az iskola csak 1743 - 1744 között épült csak fel. 1724-ben Karácsonyfalvára távozik, ott szolgál 1732-ig, amikor Gyulakutára távozik. Gyulakután 1735-ig szolgál. 1737-1741 között Fintaházán, 1743-1750 között Sóváradon találjuk.

7. Martonfalvi János 1725 - 1731.
A vizitáció előtt mind a lelkészt, mind a rektort dicsérték a hallgatók. 1727-ben meghagyta a vizitáció, hogy a templom zsindelyfedelét újítsák fel, 1729-ben harangláb megzsindelyezéséről intézkednek. Sajnos, a lelkész és a mester bérit sem szolgáltatták be, ezért pénzbírságra büntették a gyülekezetet. 1730-ban megdicsérték az őseinket, amiért a haranglábat és pásztor házát megzsindelyezték. Ugyanekkor azzal vádolta a gyülekezet, hogy "a szerdai prédikállást el nem láttya", szolgálata utolsó évében pedig, 1731-ben azt nehezményezi a gyülekezet, hogy "Bibliát nem olvas, evangéliumot sem."

8. Kovásznai Miklós. 1732.
Még egy évet sem szolgált Somosdon, de akkor is panasz volt reá: "A pásztor vádoltatik a filiától, hogy a neki adatott órákon sokszor abstahálja magát"(abstrahal=elhúz, elvon)

9. Kovásznai Kelemen 1732-1749.
Kovásznai Kelemenről elég sok adat áll rendelkezésünkre, mivel fia, Kovásznai Sándor, Marosvásárhelyi Református Kollégiumi tanár megírta visszaemlékezéseit, melyben sok adatot találunk lelkész édesapjáról, valamint Somosdról is. A mű címe: Az ész igaz útján, és 1970-ben jelent meg a Kriterion Kiadónál. Ebben a könyvben többek között ezt írja Somosdról: "Vala pedig ez a Somosd, Csóka nevű filiával együtt egy, a Marosszéki nevezetesebb eklézsiák közül." A háromszéki Kovásznán született 1695-ben. Szülei mindketten jobbágyok. Iskoláit Kovásznán és Nagyenyeden végezte. Nagyenyeden 1715-ben subscribált (iratkozott be). Itt többek között Pápai Páriz Ferenc volt oktatója. Ebben az időben sok kényelmetlenséget kellett elviselnie annak, aki tanulni akart. "Egy télen ott Enyeden valami tűz nélkül való kamrában a lábát mind elvette volt a hideg, úgy hogy a lába újjai körmöstül együtt lesuvadának." Enyedről átjött a Marosvásárhelyi Református Kollégiumba, majd Mezőbándon lett kántortanító. "Abban az időben pedig rendes és igen közönséges szokás vala, hogy a mesterekből papok legyenek, mivel a kuruc világ és a sok pestis miatt mind a papok elfogytak, mind pedig a kollégyomokba és oskolákba bajoson lehet vala élni." 1717 - 1722 között kibédi lelkipásztor, ekkor nótáriusi tisztséget is viselt. 1722. június 14-én Marosvásárhelyen szentelte pappá a Generális Zsinat. 1722 - 1727 között kelementelki lelkipásztor, ekkor házasodott meg feleségül vévén Deák Zsuzsannát "ki mind formájára, mind eszére és erkölcsére nézve igazán és valósággal derék leány vala."
1727-ben a fintaházi eklézsia hívja meg lelkipásztorának. "Mivel pedig Kovásznai Kelemen szép szavú és jól prédikáló pap vala, és a szomszéd faluba, Somosdra sokszor halotti temetésre által hivatott, megszerették a somosdiak és csakhamar elhíván Somosdra, ment papnak mintegy 1732 márciusban."
Sok gyermekes papi család volt. Első gyermekük Kelementelkén született, Mária, aki aztán kicsi korában meg is halt. Majd János nevű fiúk született. Fintaházán született: József, majd ugyan ott "1730. február 12-és vasárnap este" Sándor. Somosdi papságában született: Mária, Klára és Sámuel.
Puritán lelkű- és erkölcsű lelkipásztor volt. Családjával minden reggel és este Bibliát olvasott, zsoltárt énekelt. "Minden reggel és este zsoltáréneklés és könyörgés folytán a háznép között, János könyörgést olvasott, Sándor kántor volt, estve pedig vacsora előtt esik vala meg a könyörgés."
Kitűnő latin műveltséggel rendelkezett, és mivel nem volt megelégedve az akkori tanító (Sófalvi Ferenc) latin tudásával, ezért maga tanította a gyermekeit, "amelyet hogy annál jobb véghez vihessen és a gyermekeknek vetekedő társai lehessenek, egész oskolát állított fel a maga házánál, melybe béfogadott sok gyermekeket onnan a faluból. Amiket mikor igen épületesen tanítana és minden falusi mestereknél sokkal jobban, a híre elterjedt, úgyhogy messze lévő falukból is, mint Csapóról, és más helyekről is elhozták a gyermekeket Somosdra taníttatni. Télen ugyan benn a házban, magának nagy alkalmatlanságával, de mihelyt kitavaszult, a csűrkertben és osztán mikor a füvek és virágok kijöttek, künn a fák alatt tanította őket kereken körül ülvén a gyermekek a hegyen lévő szilvafák alatt, ott a grammatikát, syntaxist és egyebeket úgy megmagyarázta nekik, olyan haszonnal, hogy soha a kollégiumban úgy nem tanultak volna."
Jellemzésképpen, hadd álljon itt Kovásznai Sándornak, a lelkész fiának visszaemlékezése:"Kovásznai Kelemen igen jámbor ember volt, hanem hirtelen haragú, és Istennek ennyi ajándékával visszaélt annyiban, hogy az ételben örökké válogatott, pedig a király is megehette volna, olyan étkeket készített a felesége, de mégis soha kedvit nem találta, melyből nagy veszekedések, szüntelen való civakodások származtak… Kovásznai Kelemen nagyon szokott vala beszélni, és a felesége sokszor mondotta: az Istenért, bárcsak ne kiáltson ked olyan nagyon, mert az egész falu meghallja. Melyre Kovásznai Kelemen: én bizony csak azért is kiáltok."
1737-ben lévita is szolgált a gyülekezetben, Batzoni Benjámin személyében. Ő látta el a csókai filia szolgálatát. Szolgálati idejében iskola épült az akkori főutcában, a Ropón.
Tizennyolc évi szolgálat után az egyházmegye - nem tudni mi okból - áthelyezte Kakasdra. Ez a gyülekezet abban az időn nagyon jelentéktelen kicsi gyülekezet volt. 1762-ben vagy 1763-ban halt meg.
A Kovásznai család szerette Somosdot, ez abból is látszik, hogy Kovásznai Mária (Kővári Mihályné), a csókai lévita felesége a templomunk építésekor 1797-ben, Somosdról való elköltözésük után 48 évvel, száz magyar forintot adományozott. Az összeg nagyságára nézve, hadd álljon itt, hogy a faluból a legnagyobb adományt Székely Ferenc adta, ötven forintot, a legtöbben 5-10 forinttal járultak hozzá a templom építéséhez.)

10. Újvárosi András 1750 - 1761.
Fiatal korában egy évet (1737) Nyárádselyében szolgál. Onnan Szentgericére ment, ahol nótáriusi tisztséget is betöltött, majd innen hívták Somosdra. Itt az egyházi épületek tönkrement állapota jelezte a lelki elesettséget is, ugyanis ezt jegyezték fel az egyházmegyei látogatók: "A harangláb fedele lyukatosan…a barompajta félben, a csűr nem jó" A vizitációk soha semmi feljegyezni valót nem találtak személyéről. A gyülekezet 11 éven keresztül mindig visszaválasztotta, ami a papmarasztás korában igen nagy szó volt. Valószínű, Somosd volt utolsó működési állomása, ugyanis 1760-ban a szent vizitáció feljegyzi: "Az Atyafi, noha igen öreg, mindazáltal megmarad" 1760. január harmadikán pedig ezt olvassuk: "Sok ruinak vadnak a somosdi materben, mivel a templom hasadozva, a pap kertinek egy darabja nem jó, mely miatt az atyafi kárt vallott gabonájában". Szolgálata utolsó évében pedig gyülekezeti bajokat találtak az egyházmegyei látogatók: "Némely somosdiak újesztendő éjszakáján és napján is midőn mások a templomba mentek, ők a korcsomára, ott ettenek, ittanak, táncoltanak."

11. Bessenyei Benkő Mihály 1762 - 1769.
Az öreg lelkipásztor elmenetele után a gyülekezet összefogott új lelkészével, és rendbetették a parókiális épületeket, amiért a vizitáció meg is dicsérte őket: "Ezen esztendőben templom körül tett dicséretre méltó munkájokat, mind pedig hozzánk mutatott engedelmességeket látva semmi büntetést nem imponál, sőt érdemlett dicséretek megadásával, örömmel mégyen ki ökegyelmek közül". Ugyanekkor, feljegyzik, hogy "Balás Péter templomba taszigálódott" és a "fiak nem igen jártak tanításra." Sajnos, a tanító család (Szatmári János) elég sok botránkozás okozója volt, ugyanis "Sükösd György a mesternével elszökött", emiatt a "mester sokat járt széjjel". A következő esztendőben aztán azt jegyzik fel, talán nem véletlenül éppen latinul: "ludimagister non docet pueros, multus absentat, potat" (a tanító nem tanítja a gyermekeket, sokat hiányzik, iszik"). A lelkipásztorra egy alkalommal sem panaszkodtak, sem a csókaiak, sem a somosdi gyülekezet. Minden vizitáció csak annyit jegyzett fel a lelkészről: "Contra pastorem nulla difficultas" (A lelkész ellen semmi panasz).

12. Barlai Tétsi Dávid 1770 - 1774.
Nyárádszentannáról jött Somosdra, ott 1757 - 1770 között szolgált. Somosdi szolgálatáról tudjuk, hogy "Istenhez való buzgóságából, és ezen eklézsiához való szeretetéből, ajándékozott és adott ezen eklézsiának Isten dicsőségére egy aranyat oly véggel, hogy ezen pénz mindenkor interesse (kamatra) ki lévén adva, míg ezen eklézsia fennáll, in perpetuum (örökké) az nyereségéből úrasztalára megkívántató kenyeret és bort vegyen vagy vettessen az eklézsia." A lelkész húga pedig, Szabó Rebeka asszony " a somosdi nemes eklézsiának Isten dicsőségére ajándékozott egy tisztességes fejér patyolat keszkenőt úrasztalára valót, körül a szélén zöld selyemmel, két sorosan megcifrázottat."
Somosdról Harasztkerékre távozott Tétsi Dávid. 1777. június 8. napján a zsinat felfüggesztette papságából, paráznaság miatt.

13. Sz.(entkereszti) Molnár István 1774 - 1776.
Marosvásárhelyen a Református Kollégiumban tanult, ahová 1758-ban iratkozott be. 1768. augusztus 19-én iratkozott be a marburgi egyetem teológia szakára. Hazatérve, 1771-től Erdőszentgyörgyön lett lelkipásztor, ahonnan a somosdiak hívták meg lelkészüknek. A vizitáció előtt nem panaszkodtak személyére. Somosdról Vajába távozott, ahol 1777 - 1793 között szolgálta az Urat.

14. Dési József 1777 - 1791.
Legelső adatunk személyéről 1735. március 8-áról való, amikor a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban találjuk, majd gróf Teleki Sándornál nevelősködött. 1744. szeptember 23-án iratkozott be a hollandiai Groningen egyetemére. Hazatérve jelölték a Marosvásárhelyi Református Kollégium tanári állására is, ám ez meghiúsult, mivel tévtanítással, mégpedig szabadkőművességgel vádolták. Védelmében még Daniel Gerdes (1698-1765) volt holland tanára is síkraszállt, többek között így nyilatkozik volt tanítványáról: "Mielőtt akadémiánkra érkezett volna, hazai marosvásárhelyi kollégiumában minden tudomány tanulmányozásával úgy eltöltekezett, hogy mestereitől, Nádudvari Sámueltől és Tétsi Sámueltől fölöttébb becsületére váló, a szokásost messze felülhaladó bizonyítványt érdemelt és szerzett. Azon négy év alatt, melyet nálunk töltött, önmagáról és tudásáról mindenki, mind a doktorok, mind pedig a tanulók és társai körében igen jó véleményt keltett és nagy nevet vívott ki magának." Holland tanulmányútja alatt Angliát is meglátogatta, és azt feltételezték, hogy ott került kapcsolatba a szabadkőművesekkel. Marosvásárhelyen széltében terjesztették róla, hogy "új istenek hírnöke, vagy valamely Angliából vagy éppenséggel az alvilágból eredő szekta híve." Keserűen jegyzi meg: " ...ismerem ennek igazi szerzőit is: a gonoszságot és az irigységet." Szolgálati ideje alatt szűnt meg a papmarasztás szokása. 1750-től Berekeresztúron lelkipásztor, 1757-től Kibéden, 1762-től Vajában. 1777-ben a somosdiak hívják meg lelkipásztoruknak.
Egyben a marosi egyházmegye főjegyzője is volt. Tollforgató lelkipásztor volt, két könyvet is írt:
Keresztény Paradicsom. Kolozsvár, 1782.
Világi és ekklésiai vizsgálódás. Kolozsvár, 1784.
A Keresztény paradicsom című munkája hosszú verses mű, mely megtalálható a Teleki Téka gyűjteményében. Íme, egy részlet a műből:
Már messze távoztunk Éden kapujától,
Bár tiltson az angyal az élet Fájától,
Jobb gyümölcs tenyészik a Fák Fájáról,
Jobb meleget veszünk a Bárány gyapjától.
Nem vágyunk már Sálem füstös mirhájára,
Sem az esméretlen Isten oltárára,
Nem vágyunk tékozló fiak moslékjára,
Vagy hazug étkekre, s latrok barlangjára.
Jobb útra s életre vezet az igazság,
Melyet követ váltság, s örökös szabadság.
Itt van halál ellen bizonyos orvosság,
Jól fizető kezest talált az adósság.
Hallgat már a szamár, mert szólott a Bárány,
A Nap házasodik, kínlódik a Sárkány,
S a Bárány szavára meglágyul a Márvány."
A Világi és ekklésiai vizsgálódás című munkája német fordítás, és Budapesten a Ráday Kollégium gyűjteményében található.

1780-ban nagyon határozottan intézkedik az egyházmegyei vizitáció, mert "igen keveset újítottak, a templom kőfalainak romlási máig úgy vagynak, néhol rongyosak, a classist (iskolát) meg nem építették" Ekkor nagyobb szabású javítást végeztek az egyre rosszabb állapotban lévő templomon, mert a következő év január 20-án már így írnak: "Örömmel érti a szent vizitáció a somosdi ref. ekklésiának engedelmességit, melyet az Isten házának megigazításában és a prochiális ház körül lévő kertekkel (kerítések) megigazításában véghez vittek." Ugyanekkor egy négy éves rendezetlen dolgot is elintéztek: Kiss János akkori gondnok 48 forinttal tartozott és nem rendezte el, amiért a vizitáció úgy döntött, hogy "kétannyit érő marháját elhajtatik". Ekkor van szó az eklézsia fogadójáról, melyre nézve intézkednek, hogy haszon nélkül ne heverjen. Sok szomorúságot okozott a lelkipásztornak és a gyülekezetnek is az akkori tanító, Szathmári Pál, akiről 1784-ben ezt írják: "Éjszakának idején korcsomákra és gyanús helyekre szokott járni és a gyermekeket sem igen tanította."
Dési József somosdi szolgálata idején már öregember volt, az 1790-es vizitáció előtt fel is rótták neki: "hogy hétköznap Bibliát nem olvas, a csókaiaktól, hogy hozzájuk rendes szolgálatra igen ritkán megyen, az atyafi menti magát erőtlenségével, a Biblia nem olvasására nézve pedig a templom sötétes voltával és azzal, hogy kérésére az eklézsia Váradi Bibliát nem vett." 1791-ben már nagyon beteges lehetett, mert azt írják róla: "a Tiszteletes Atyafi ugyan erőtlensége miatt nem prédikál, de a káplány segedelme által a papi hivatal dicséretesen folytatódik."

15. Nagy Mihály 1790 - 1792.
Dési József mellett segédlelkész, aki ebben az időszakban öregsége miatt nem mindig tudta szolgálatait elvégezni. 1812 - 1816 között Szövérden lelkészkedik, majd 1816-1835 között Nyárádkarácsonban. Itt, saját feljegyzése szerint "négy nap alatt kétszer gyújtották fel: 1817. február 8-án virradólag négy óra tájban meggyújtván a gabonását, ismét 11-én azon időtájban a házát, így lett szerencsétlenné, kifogyván minden eddig keresett javaiból."
1835 - 1840 között Bergenyei lelkipásztor, ahol 1840 - 1855 között a fia, Sámuel lesz az utóda.

16. Török Sámuel 1792. április 1 - 1809. március 3.
Jelenlegi templomunk építő-lelkipásztora volt. Ő is nyugati akadémiákon tanult. 1786. október 21-én iratkozott be a marburgi egyetem hallgatói közzé. Hazaérkezve a nyugati tanulmányútról, 1791-ben a küküllővári zsinat pappá szenteli, és Berekeresztúron lesz lelkipásztor. Somosdra 1792. április 1-én érkezik, és haláláig 1809. március 3-ig itt szolgálta az Urat. Megválasztásakor már a gyülekezetben egyre jobban megérlelődött egy új templom építésének a gondolata, ugyanis a régi egyre rosszabb állapotba került, alig volt olyan esztendő, hogy ne kellett volna rajta valamit javítani. Falai a salétromtól vizesek voltak, állandóan repedeztek. 1793-ban ezt jelentik a főhatóságnak: "Templomunk ugyannyira erősen összehasadozott, nemkülönben haranglábunk is, hogy tovább fenn nem állhatnak." A következő nyáron, 1793. június 17-én leteszik az új templom alapkövét. Közben épült a parókia és a mesteri ház is. Templom, parókia, mesteri ház és mindez egyszerre, de mind a gyülekezetben, mind a lelkipásztorban volt elegendő hit ennek véghezvitelére. 1795. április elsején újból Németországban találjuk Török Sámuelt, immár a berni egyetemen. Valószínű, -bár ennek semmi írásos nyoma nincsen, -hogy templomunk építésére jelentős németországi segélyt hozott Török lelkipásztor. Szolgálati ideje alatt semmi panaszt nem jegyeztek fel róla. 1804-ben ezt jegyezték fel: "Méltán dicsértetik a tapasztalt szép csendesség a somosdi nemes gyülekezetben, mely hogy ezután is virágozzék, és állandó legyen szívesen kívánja a vizitáció" A templom építését 1805-re befejezték, ezt a dátumot ott olvashatjuk a mennyezeten, az úrasztala felett. Ekkor a templomunk még torony nélküli volt, de az istentiszteleteket már az új templomban tartották. A torony felépítését már nem érhette meg, azt másra bízta Isten.
Halála előtt nehány nappal egy Váradi Bibliát (1660) hagyott az egyháznak. A Pro Memoria könyvecskébe ezt jegyezte be az utód-lelkész, Szabó György: "1809. február 28-án N. Tiszt. Török Sámuel uram, minekutána 16 esztendeig szolgálta volna a somosdi nemes eklézsiát, halála előtt néhány nappal, testamentum szerint hagyott a nemes eklézsiának egy Váradi Bibliát in fólió. Az eklézsia kölcsön kért nt. Török Sámuel uramtól m.(egboldogult) somosdi paptól negyven magyar forintokat, melyet halála előtt három nappal testamentom szerint elengedett és az eklézsiának ajándékozott." Fiatalon, 50 évesen halt meg ez a derék lelkipásztor. A papi kertben van eltemetve. Méltatlanul gondozatlan sírkövén alig olvashatóan a következő felirat porlad:
D O M S (Debemus Omnibus Mori Semel=Mindannyian tartozunk egy halállal) Itt nyugszik Tiszteletes Török ...muel úr somosdi lelkész, kinek élete 50 év.(a többi kiolvashatatlan)

17. Szabó György 1809. november 13 - 1814.
Bósi születésű volt. 1781-ben iratkozott be a Marosvásárhelyi Református Kollégiumba, majd a gróf Bethlen Sámuel fiainak lett a nevelője. Ő is azok közé a tudós lelkipásztorok közzé tartozott, akik nyugaton képezték magukat. Marburgban tanult, ahová 1790. október 1-én iratkozott be. Hazatérve, 1793-ban a dévai zsinat szentelte pappá, majd 1793 - 1797 között Siklódon, 1798 - 1801 között Székelyszentistvánon lelkészkedik, 1801-1809 között pedig Gegesen. Innen hívják meg Somosdra, 1809. november 13-án. Az ő idejében épült a templomunk tornya 1810-1813 között. Somosdi papságában született egy leánya, Ágnes 1811. április 16-án. Az ő papságában vált el a somosdi mater eklézsia a csókai filiától. Az egyházközség irattárában egy irat található, melyből kiderül, hogy a két gyülekezet között több mint 300 éves kapcsolat állt fenn. A szájhagyomány szerint a két falunak közös temetője volt, és a csókai halottakat is a somosdi temetőbe hantolták el. Azt az utat melyen a halottakat hozták, ma is Halatak útjának nevezik Hosszas pereskedések után, 1810-ben, a templom felépítése után és a toronyépítés előtt szétvált a két gyülekezet, nagyrészt anyagi természetű dolgok miatt.
Szabó György személye ellen a gyülekezet semmilyen kifogást nem talált, végig közmegelégedésre szolgált. A lelkész ellenben már szolgálata első évében arra panaszkodik, hogy: "béreket bé nem szolgáltatták, a parókiális jószág körül semmit mozdítani nem akarnak."
A kezdeti nehézségek után a gyülekezeti békesség helyre állott, ugyanis 1810-ben ilyennek látták az egyházmegyei látogatók a somosdi eklézsia életét: "alkalmas állapotban találta a vizitáció a somosdi eklézsiát annyiban, hogy a tiszteletes pap és az eklézsia tagjai között egyesség találtatott, a belső személyeknek adósságuk megadatott, s mindkét részről ajánljuk az egyességet és szeretetet." Arra panaszkodott a lelkész, hogy nincs veteményes kertje, a vizitáció meghagyja ennek a kérdésnek a megoldását, "mert veteményes kert nélkül papot tartani nem lehet." (1810-es vizitáció)
Az egyházi életet a tanító, Ercsei Elek magaviselete zavarta meg időnként, akiről így panaszkodnak: "Kevély, dölyfös, gyermeket nem tanít. A feleségét megregulázza, hogy illetlen szókkal a tanuló gyermekeket el ne idézze, azokat ne nevezze paraszt kutyáknak, s több efféléknek." 1813-ban egy panaszlevelet adtak be ellene, ebben többek között a következőket róják fel Ercsei Elek tanítónak: "Maga, mind felesége a kevélység , familiájokkal való nagyratartás , a másokat megvetés miatt eltűrhetetlenek….mester uram többnyire csak egyedül énekel a templomban, mert olyan cikornyákat csinál,… hogy Istenes ember őkegyelme után énekelni nem tud." Végül is Ercsei Elek tanító eltávozott a gyülekezetből, de a lelkipásztor is. Valószínű az egész légkört megfertőzte ez a lehetetlen állapot.
Somosdról Makkfalvára távozott Szabó György lelkipásztor, ott 1815 - 1833 között szolgált. Majd Gyulakutára ment, ahol 1836 - 1842 között lelkészkedett. Pályafutását Csókában fejezte be 1842 - 1847 között. .

18. Ercsei Pál 1815 április 17 - 1821.
Az Ercsei család a Hajdúságból, Téglásról származott, a XVII. század első felében jöttek Erdélybe. Eredeti nevük Szőke volt, de mivel Ercsében vállaltak udvari szolgálatot, így lett a nevük Ercsei. Koncz József így ír erről a családról: "14 papot, 2 tanárt és két iskolatanítót és ezek mellett egy sereg ügyvédet, jegyzőt senatort stb. adtak a református egyháznak." Édesapja Pókában volt lelkipásztor. Ebből a családból származott Arany Jánosné Ercsei Julianna is, ezért nem lehetetlen, hogy Arany János esetleg megfordult Somosdon is. Tanulmányait a Marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte, majd 1800. november 17-én, beiratkozik a marburgi egyetem teológia szakára. Hazatérve 1803-tól Csittszentiványon lelkipásztor, 1809-től Kibéden, majd 1815. április 17-től, somosdi lelkész. A gyülekezet egy része nem volt megelégedve szolgálatával, ugyanis kétszer is, 1817-ben és 1820-ban is Instantiát adnak be ellene a Vizsgálószék elé. Mindkét alkalommal "nagy hasonlás lett az eklézsiában" 1819-ben a vizitáció előtt a presbitérium "semmi felvehető panaszt fel nem adhat, annyit ugyan mondottak, hogy tiszteletes papjok nagyobb jövedelmű eklézsiában vágynék, mert a mi kepét Somosd adhat, úgy vették észre, kevesli…melyre a tiszteletes pap azt feleli, hogy rossz katona az, aki feljebb nem vágyik." Ekkor a tanító Bartha Benjámin volt, aki ellen azt hozták fel, hogy "széjjeljáró, nem tanít, megházasodni sem akar". 1821-ben Nyárádszeredába távozott, 1826-tól Udvarfalván, 1839-től mezőcsávási lelkész. Somosdi lelkészsége idején két kisleánya született: 1817. október 7-én Zsuzsanna, 1820. április 14-én Krisztina.

19. Agyagási Mihály 1821-1858.

A székelyföldi Bölönből származik. Nemeslevelüket Brandenburgi Katalintól (1604 - 1644), Bethlen Gábor özvegyétől kapták, 1630. szeptember 21-én.
Márkodból jött Somosdra, ahol 1815-1821 között szolgált. Harminchét évnyi somosdi szolgálata kezdeti idejére esik az új somosdi a templomunk padjainak elkészítése és a templom felszentelése. Felszentelési beszédét könyv formájában is kinyomtatta, és megtalálható a Teleki-téka gyűjteményében. A felszentelő beszéd címe: Oráció. A prédikáció jellegzetes racionalista beszéd, nem a mai értelemben vett prédikáció, olyannyira nem, hogy még bibliai alapigéje sincs. Tele van tűzdelve nehéz latin idézetekkel. A templomszentelésre 1823. június 15-én került sor, és ezzel szinte napra pontosan 30 év templomépítő munkája nyert illő beteljesedést. A felszentelésen jelen voltak: Makkai László erdőszentgyörgyi lelkész-esperes, Péterffy Károly kollégiumi tanár, gróf Teleki Mihály patrónus, gróf Toldalagi Zsigmond, Nagy Dániel, Máté Izsák kollégiumi kurátorok, valamint Székely Márton vártemplomi lelkész, Somosd szülötte. Szolgálati ideje alatt zsindelyezték újra a templomtornyot, 1845-ben.

Négy gyermeke született: Elek, aki később somosdi segédlelkész is volt, István, de kis korában meghalt és Lajos (1812 -1866 november 22) ki később 1843 - 1966 között mezőbándi lelkész volt. Agyagási Lajos szép szál ember volt, de öreg korára a bándiak elzavarták, és a Bánd és Bergenye közötti úton megfagyott. Agyagási Mihály 1942. február 18-án Somosdon temette el első feleségét Imre Erzsébetet, aki oldalfájásban halt meg. Egy évre rá megházasodott, feleségül vette a somosdi születésű szengyeli lévitának Henter Györgynek az özvegy leányát, Henter Ágnest. Végül, ezt a feleségét is 11 évi házasság után eltemette, 1854. december 8-án. Az ő szolgálati ideje alatt - 1848. május 4-én - épült a cinterem-kapu, de a mai alakját csak 1880-ban nyerte el.
A lelkészt többé-kevésbé szerették a hívei, ellenben László István (néhol Jánosként szerepel) tanító sok keserűséget okozott a gyülekezetnek. 1822-ben ezt írják: "A pap ellen semmi panasz nincsen. Az oskolamester ellen mutatkozó panasz, hogy a gyermekekkel keményen bánik, az oskolától a gyermekeket elidegeníti". 1830-ban azt panaszolja a presbitérium, hogy a tanító "feleségével visong, melyért megfeddetett és csendesebb házassági élés folytatására serkentetett" A lelkész arra panaszkodik, hogy "némely hallgatóinak maga iránt való hidegségét tapasztalván, ha mód lészen benne-promotiora (előléptetés) kéredzik. 1831-ben pedig arról panaszkodnak, hogy a tanító (László István) "természete elszenvedhetetlen, az oskolai gyermekeket magától elidegenítette, és elmozdítását kérik".
Az iskolában is, de a papi telken is sok rendetlenség volt ebben az időben. Gyűlésen szólították fel a lelkipásztort, hogy "a templom mellé szemetet ne hányasson."
Öreg korában a fiát, Eleket hívták meg segédlelkésznek, akivel elég nehezen egyeztek, de Agyagási Mihály is többször súlyosan ütközött a gyülekezettel. 1845. augusztus 23-án a Parciális Synodus (megyei zsinat) előtt a somosdi gyülekezetet "tolvajnak nevezte ki, továbbá a tiszteletes úr feleségével összezördül, s a megye csendjét forgatja fel, sok szarvas hibák kezdő oka, kútfeje. Ide járul, hogy a tele beállott, délután van, eltölt az idő, s bár ha igyekeznék is, de papi hivatalos tisztébe meg van fogyatkozva". Ő prédikált Székely Márton somosdi születésű vártemplomi lelkész felett.

20. Agyagási Elek 1848. augusztus 14 - 1856. március 1.
Agyagási Mihály somosdi lelkésznek a fia. Ő is nyugaton tanult. 1835. szeptember 9-én iratkozott be a berlini egyetem teológia szakára, ahonnan 1836. március 25-én távozott. Hazatérve 1837-ig Mezőmadarason, majd Marosvásárhelyen, 1839-től Berekeresztúron lelkész. 1842-ben a lőrincfalviak hívják meg lelkipásztoruknak. 1848-ban apja mellé, Somosdra hívják segédlelkésznek, de oly feltétellel, hogy a híveknek nem jelent többletkiadást a két lelkipásztor fizetése: "ezáltal a megyére nézve semmi névvel nevezhető új teher ne következzék, hanem a tiszteletes urak minden egymást illető dolgaikat úgy osszák meg, hogy a megyének közbejövetele és a közilledelem megsértése nélkül essék meg." Somosdon négy gyermekük született: Eszter, ki 6 hónapos korában meghalt, Anna, aki két és fél éves korában halt meg, aztán Elek és József.
Sajnos, édesapjával nem volt felhőtlen a viszonyuk, erről tanúskodnak a korabeli jegyzőkönyvek: öreg korára édesapját magára hagyta, "Agyagási Elek többé segédje lenni nem akar" -jegyzi fel a korabeli jegyzőkönyv.

21. Szász Ferenc 1856. március 10 -1895. június 3.
Ákosfalván született 1826. április 9-én, és Agyagási Mihály mellé nevezték ki segédlelkésznek. Agyagási Mihály halála után megválasztották parókus lelkipásztornak és egész életében megmaradt somosdi lelkésznek. 1856. március 10-én választották meg somosdi segédlelkésznek, úgy hogy közben Agyagási Mihály is a parókián lakott. 39 évig volt somosdi lelkész és a papi kertben van a sírja. Somosdon házasodott 1856. december 4-én, feleségül vévén Gábos Mártát. Hét gyermekük született: Albert, ki 27 éves korában pisztollyal főbe lőtte magát, megcsalt szerelem miatt. Apja mellett van a sírja. Géza Püspökladányban lett tanító, de 32 évesen gyomorsikulásban meghalt. A papi kertben van eltemetve. Kálmán 9 hónapos korában halt meg skarlátban. A papi kertben van eltemetve. Árpád, Pesten és Debrecenben tanult, 23 éves korában "tüdőgümőkóros mellhártyaizzadmányban" halt meg. A papi kertben van eltemetve. Mária, Rákosi József mikeszászi lelkésznek lett a felesége és Ferenc. Szász Ferenc hét gyermekéből négyet eltemetett, míg végül 70 éves korában, szívszélhűdésben meghalt. Ő kezdte összeállítani a Családkönyvet, aminek köszönhetően ma minden családot vissza tudunk vezetni 4-5 nemzedékre, egészen az 1830-as évekig. Több fontos megvalósítás született hosszú szolgálati ideje alatt: felépült a mai iskolánk, a cinteremkapu és elkészült az orgona.

22. Trózner Lajos 1896. január 11 - 1897. január 5.
Marosvásárhelyi születésű volt. Felesége a híres építésznek, Soós Pálnak (1843-1910) volt a leánya. A milleneumi ünnepségek évében 1896. január 11-én érkezett Somosdra. Született 1867. szeptember 11-én, és meghalt 1944. október 20-án. Somosdon csak egy évet lelkészkedett, tanári pályára váltott. Magyar-latin szakos tanári oklevelét Budapesten szerezte, de tanított görögöt is. A Kemény Zsigmond Társaság alelnöke volt, melynek a történetét is megírta. A Kálvin Szövetség pénztárosa, valamint a marosi református egyházmegyének levéltárosa volt. Két könyve nyomtatásban is megjelent: A székely népköltészet. Marosvásárhely, 1900.
A magyar nép jellemvonásai népköltészeti termékei alapján. Marosvásárhely, 1903.
Megszervezte gyülekezetünkben is a Milleneumi ünnepségeket és az Ezeréves Magyarország emlékére gesztenyefákat ültetett a templom és a cinteremkapu közé. Az utolsó gesztenyefát 1967-ben vágták ki, mert veszélyeztette a templomot. Apósa volt Hanszelmann Sárának a híres zenetanárnőnek, aki Erkel Ferencnek (1810-1893) volt a dédunokája. A marosvásárhelyi református temető VI/341-es parcellájában nyugszik.

23. Visky Gyula 1897. augusztus 2 -1901. október 29.
Ő zárja be (egyelőre) azon nyugaton tanult lelkipásztoroknak a sorát, akik Somosdon szolgáltak. Tordán született 1870. április 18-án. Szülei hivatalnokok voltak Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban végezte 1888-ban. A nagyenyedi teológia elvégzése után a marburgi és berlini egyetemeken folytatja tanulmányait az 1892 -1893-as években. Újtordán lesz segédlelkész, majd Nagyenyeden osztálytanító. Innen hívják meg a Siklódi eklézsiába lelkipásztornak, 1894. augusztus 5-én.
Az ott eltöltött három esztendő alatt nagyon megszerették. A siklódiak úgy emlékeznek reá, hogy "bámulatra méltó szónoklatai voltak." Mindezt igazolni látszik az a tény is, hogy Siklódról való eljövetele után 30 évvel őt kérik fel, szentelje fel új harangjukat. 1897. augusztus 2-án Somosdra hívják. Itt is nagyon szerették, elmenetele után hét évvel, 1908-ban őt kérik fel az új somosdi lelkész, Egyed Gábor beiktatására. 1921. április 3-án pedig Egyed Gábor korai halála után újból meghívják, de nem fogadja el. Egyedüli lelkipásztor volt, akit kétszer is meghívták ugyanabba az eklézsiába, akárcsak a reformátor Kálvin Jánost.
Somosdon harcol a nem református beütések ellen. Például 1900-ban még harangoztak a katolikus Úrnapján, igaz istentisztelet nem volt. Ő ezt a szokást megszüntette. Mivel elszaporodtak a hitetlen házasságok, gyakorolta az eklézsiakövetést. Ő szervezte meg a "Somosdi ev.ref egyházközség lelkészi könyvtárát mely a lelkész és presbitérium felügyelete és felelőssége mellett az egyház tulajdonát képezné, és amely idővel a teológiai tudományok gazdag tárházát képezvén, a mindenkori somosdi lelkész tudományos képzettségének tovább fejlesztését ismeretkörének szélesítését, egyszóval lelkének táplálását, gondolkodásának megtermékenyítését hathatósan eszközölhetné" A híveket olvasásra buzdítja. Három előfizetőt toboroz a Vasárnap című újság előfizetésére. Más lelkészek idejében sok volt a feszültség a gyülekezetben, az idejében békesség honolt. Megelégedett lelkész volt. 1901. október 29-én lemond somosdi állásáról. "Nehéz szívvel de elhagyni kénytelen" gyülekezetét. Mezőbándon 33 évet szolgál és 1934. február 25-én, nyugdíjazása előtt fél évvel, utódok nélkül meghalt.

24. Széll Jakab 1902. február 6 - 1907. május 20.
Szőkefalváról jött Somosdra, és az ő szolgálati idején ünnepelte meg a gyülekezet templomának 100 éves évfordulóját. Erre az alkalomra a templomot kívül-belül felújították, a toronyba toronyórát szereltek. Ugyanakkor, 1904-ben bádogozták le a templom tornyát, ekkor került az 1904-es évszám a toronyra. "A papi földet nagy fáradtsággal és költséggel megjavíttatta" Ugyancsak az ő költségén és fáradozásával ültettek be a Fehérítősön 1100 tőke amerikai szőlőtőt. Jellemző a jó légkörre, hogy a presbitérium megígéri, hogy amint termőre fordul a szőlő, öt veder bort adományoz eltávozott lelkészének. Ugyancsak az ő szolgálati idejében, 1903-ban szervezi meg Adorján Zoltán tanító az egyházközség énekkarát, valamint ekkor épült a kántortanítói lakás. Ebben az időben Isten nagyon meglátogatta Somosd népét, hiszen 1904. július 24-én 46 családnak mindene odaveszett a pusztító tűzvészben. Ő kezdte el vezetni az egyházközség Aranykönyvét, valamint a templom centenáriumának tiszteletére felújíttatta a templomot. Vajdaszentiványra távozott.

25. Egyed Gábor 1908. május 17-1920. március 16.
1883. augusztus 7-én született. Felesége, Ugray Lina, somosdi tanítónő. Két gyermekük született: Margit, aki Magyarországra távozott, és Kálmán, aki egy éves korában meghalt. Felesége fiatalon, 40 évesen halt meg. Fogarason volt segédlelkész. 1907. június 25-én hívták meg somosdi lelkipásztornak. Felesége halála után három évvel, hosszas tüdőbetegség után ő maga is meghalt. A papi kertben van eltemetve.

26. Huszár Endre 1920. május 2 - 1921. február 1.
Kóródszentmártonból jött Somosdra. Résztvett az első világháborúban, ahol a jobb karját elveszítette. Több katonai kitüntetésben részesült, a Vitézi Szék tagja volt. "Nem bírta a román megszállás nehézségeit", ezért Kenderesre repatriál. A második világháborúban is részt vett, lelkész- ezredesként, később tábori főesperes lett.

27. Szabó Frigyes 1924. május 31 - 1935. április 15.
1893. április 19 -én született. Három gyermekkel ajándékozta meg Isten. Frigyes-Sámuel, ki Marosvásárhely-felsővárosi lelkipásztor volt, Éva tisztviselőnő, és László ki a marosvásárhelyi Bolyai Líceum biológia tanáraként működött. Unokája, Szabó László ugyancsak lelkipásztor, jelenben Bálványosváralján.
Mezőkapusról hívták meg Somosdra, és Maroskeresztúrra távozott. Szolgálati ideje alatt öntötték a mai nagyharangunkat. Nehéz időben szolgált Somosdon: a Trianoni trauma és a gazdasági válság nehéz terhét kellett hordoznia. Pátriárka kort ért meg, 100 esztendős korában temették el a marosvásárhelyi temető XIV/145 parcellájába.

28. Bisztray Sándor 1935. október 1 - 1977. június 30.
1907. február 12-én született Marosvásárhelyen. Édesapja mezőbodoni Bisztray Domokos, hivatalnok. Elemi iskoláit apja áthelyzése miatt, különböző városokban végezte. Az első osztályt Gyulafehérváron, a második, harmadik osztályt Aradon a negyedik osztályt pedig Medgyesen végezte. 1918 - 1926 között a Marosvásárhelyi Református Kollégium növendéke, ahol 1926 nyarán érettségi vizsgát tesz. "Pro memoria jegyzem meg: 137 jelölt közül csak 35 tette le sikerrel a vizsgát, hat magyar és 29 román." Ekkor lépett érvénybe Anghelescu hírhedt tanügyi törvénye, mely sok tanulni kívánó magyar diák alatt elvágta a lehetőségeket. "Apám a háborút követő időben nehezen tudott elhelyezkedni. A családfenntartás és taníttatás nagy gondot jelentett. Segíteni kellett és segítettem is. Hogy tanulhassak könyvre, tandíjra, ruházatra s nem egyszer a mindennapi kenyérre is pénzt kellett szereznem. Eleinte, mint kuglibáb-állító kisgyerek, majd mint madár-és állatkitömő, priváttanító - már második gimnazista koromban 4 tanítványom volt - igyekeztem pénzt szerezni. Mint VI. gimnazista diák a nyárivakáció három hónapjában gépkezelőnek mentem a marosvásárhelyi Vízművekhez. A következő évben napidíjas írnok lettem a román államvasutak osztálymérnökségén. Az osztályban a jobb tanulók közé tartoztam, így kedvezményeket is kaptam.
Isten Igéjével mint kisdiák kerültem kapcsolatba. Sajnos, elemi iskoláimban sehol nem volt Vasárnapi Iskola, nem is ismertem azt. Templomba mint kisdiák is szívesen jártam. Édesanyám szelíd, imádkozó templomos lélek volt, így nevelt bennünket is. A Református Kollégiumban csak 1922-ben alakult az első diákbibliakör, melynek szorgalmas látogatója lettem. Szorgalmasan eljártam a marosvásárhelyi C. E. Keresztyén Szövetség vasárnap délutáni összejöveteleire is, talán itt és a bibliakörben merítettem azt a bátorságot, hogy VI, VII, VIII. gimnazista koromban az alsóbb osztályok részére vasárnapi iskolát tartsak.
Ilyen környezetben természetesnek találtam azt, hogy a kolozsvári Teológiára iratkozzam be 1926 októberében. Teológus éveim alatt dr. Kecskeméthy István, dr. Imre Lajos és dr. Gönczy Lajos professzorok voltak rám inkább hatással. Kecskeméthy a pietizmus felé hajló irányzatával az élő keresztyénséget, dr. Imre Lajos a tevékeny, munkás, egyházáért élő hívő embert, míg Gönczy professzor előadókészségével a bizonyságtevő tanítványt személyesítette meg előttem."
1930 júliusától 1935 októberéig Marosvásárhely-vártemplomi segédlelkész. Itt főleg a belmissziói munkákat végezte: 28 vallásóra, vasárnapi iskola, Leányszövetség, Nőszövetség és az irodai munkák voltak feladatai. Írogatott is ebben az időben: írásai a Reggeli Újságban, az Ellenzékben és a Református Ifjúságban jelentek meg. Utóbbinak 1934 - 1940 között társszerkesztője is volt. 1932-ben egy színdarabot is írt: A magyar dal fejlődése címmel
Somosdra 1935 áprilisában hívták meg, amit a hatóságok nagymértékben akadályoztak, ezért csak októberben foglalhatta el állását. Az ismert lelkipásztorok közül, mindezidáig a leghosszabb ideig ő szolgált gyülekezetünkben, összesen 42 évig. Somosdon három nehéz kérdéssel kellett szembesüljön a fiatal, nőtlen lelkipásztor: anyagilag teljesen leégett állapotban volt a gyülekezet, például az előző lelkipásztornak még évek múlva is tartozott a gyülekezet. Az előző gondnok ellen évekig pénzügyi kivizsgálás folyt, nagyon nehezen zökkent a helyére a gyülekezet anyagi egyensúlya. Évek óta folyt az előkészület az új iskolaszárny felépítésére, amit Bisztray Sándor lelkipásztor beiktatása után haladéktalanul elkezdett.
1936. április 14-én nősült, felesége Trucza Margit. Házasságukat Isten három gyermekkel áldotta meg: Enikő-Judit, Zoltán-Szabolcs és Sándor-Zsombor. Hosszú éveken keresztül a marosi református egyházmegye belmissziói előadója volt. Mint ilyen, 1937-ben Lelkipásztori Munkanaplót nyomtattatott a lelkészek számára, mely több kiadást ért meg.
A kommunizmus kezdetén 1952 januárjában háromévi börtönre ítélték hamis vádak alapján, amit 1952. január 14 - 1955. január 13 között le is töltött. A falu neki köszönheti, hogy 1960-ban meggyulladt a somosdi házakban a gázfűtés, ugyanis kapcsolatai révén ezt is kijárta. Tevékeny, segítőkész lelkipásztor volt, ki szolgálataira alaposan készült, de verselt és írogatott is.
A jelenlegi parókiát az ő vezetése és irányítása alatt építette a gyülekezet, 1970-1974 között. 1977. június 30-án ment nyugdíjba, és 1984. január 21-én meghalt. A marosvásárhelyi református temetőben nyugszik. Az új lelkipásztor megválasztásáig Gazda Benedek nyárádkarácsoni lelkipásztor volt a beszolgáló lelkipásztor.
Egy versével adózunk emlékének:
Ember vagy, aki bármit hord magán,
Darócot, selymet, melegen, puhán...
A gondolatod is lehet törpe, vagy nagy...
Kezed alkothat egész új világot,
-Űrhajóddal csillag útját járod,-
Csak "kegyelemből" vagy az, ami vagy!

29. Domahidi Ernő 1977. október 1 - 1992. szeptember 1.
1934. december 21-én született Udvarfalván. Középiskoláit Marosvásárhelyen végezte, a Rangeti József fiúlíceumban érettségizett 1953-ban. Teológiai tanulmányait Kolozsváron végezte 1954 - 1958 között. 1958. december 11-től 1959. január 30-ig kolozsvári segédlelkész, 1959 január 31 - 1961 március 1. között alsódetrehemi lelkész. 1961 március 1-1977 szeptember 30 között peteki lelkész. 1977 október 1 - 1992 szeptember 1 között szolgált gyülekezetünkben. Magyarországra távozott. A szatmárcsekei és a biharnagybajomi gyülekezetekben szolgált. Felesége: Nagy Jolán mezőpaniti születésű. Szolgálati ideje alatt, 1989-1990-ben renoválták a templomot, valamint felépült a nyári konyha. Rendszeresítette a szombat esti istentiszteleteket, családlátogatásokat és az ifjúsági munkát. Az üresedésben lévő gyülekezetet ismét csak Gazda Benedek nyárádkarácsoni lelkipásztor gondozására bízták.

30. Borsos Árpád 1992. október 1 - 1997. április 1.
1954. december 26-án született Tekében. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, előbb német majd magyar nyelven. 1973-ban érettségizett a Besztercei Andrei Saguna Líceumban. Teológiai tanulmányait Kolozsváron végezte a Protestáns Teológiai Intézetben, 1976-1980 között. 1980-tól segédlelkész a Marosvásárhely-Ludasi utcai gyülekezetben, majd fél éven át a bákói szórványgyülekezet lelkipásztora. Szolgál még Görgényszentimrén és Székelykövesden. Felesége, Simon Melinda matematika tanárnő. Házasságukat Isten egy fiúgyermekkel ajándékozta meg, Árpáddal. 1997. április elsején hunyt el 42 évesen és a marosvásárhelyi református temetőben nyugszik. Temetésén a szolgálatot Sárpataki János esperes végezte, a János 3:30. alapján. Rövid somosdi szolgálata idején épült az Ifjúsági- és Gyülekezeti Ház valamint renoválták a parókiát. Szolgálata idején alakult újra a nőszövetség, kezdődött a Betegek és az Öregek megünneplése. A holland gyülekezetekkel való testvér-gyülekezeti kapcsolat is az ő szolgálati idejében kezdődött. Már a nagybeteg lelkipásztor betegsége idején, aztán pedig a lelkipásztor halála után a szolgálatot a szomszéd lelkész Gazda Benedek végezte hűségesen.

31. Botos Csaba 1997. szeptember 1.
1961. augusztus 19-én született a Szatmár megyei Érendréden, Nagykároly mellett. Középiskoláit Nagyváradon végezte 1976-1980 között. Teológiai tanulmányait 1985-ben fejezte be a kolozsvári lelkészképző intézetben. 1985. október 1-től Zilahon segédlelkész egészen 1986. július 1-ig, amikor kihelyezik Rátonba (Kraszna község, Szilágy megye) helyettes lelkésznek. 1990-1997 között Szilágygörcsöni lelkész. 1997. szeptember 1-től somosdi lelkipásztor. Felesége Jánosi Erzsébet mezőpaniti születésű, házasságot kötöttek 1985. szeptember 21-én. Gyermekeik: Noémi, Erzsébet és Sára.