Főoldal » Hírek » Válaszd a megfelelő szövetségest – magyar napot tartottak Piskin

Válaszd a megfelelő szövetségest – magyar napot tartottak Piskin

2019. 10. 10.
Megosztás:

„Nem sokaság, hanem/ Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” (Berzsenyi Dániel)

Szórványlétünk sokszor minden energiánkat fölemészti, hiszen azért is meg kell küzdenünk, ami a tömbben élők számára természetes: a lehetőségért, hogy együtt ünnepeljünk. Ezért nagy öröm számunkra, Hunyad megyei magyarok számára az a rendezvénysorozat, amit tizedik éve valósítanak meg lelkes önkéntesek, közösségszervezők, és amelyet Hunyad Megyei Magyar Napok néven ismerhettek meg az erdélyi magyarok. Az egész megyét átfogó rendezvénysorozat lehetőséget ad a magyar szónak, hogy eljusson a legkisebb szórványtelepülésekre is, alkalmat ad a művelődni vágyóknak arra, hogy színvonalas kulturális eseményeken vegyenek részt, ugyanakkor megteremti a találkozások apropóját: szórványban élő magyarok találkoznak sorstársaikkal, tömbben élőkkel, velük együtt élő más nemzetekkel.

Válaszd a megfelelő szövetségest – magyar napot tartottak Piskin

A megyeszerte szárba szökkenő hagyományok, a közös étkezés, az együttlét, a magyar gasztronómiai hagyományok megismertetése idén Piskin, a maroknyi lélekből álló református gyülekezetben teljesen új színt kapott. A zsúfolásig megtelt református templom különleges találkozásnak adott otthont: felekezetek, nemzetek és kultúrák találkozásának a békés együttélést hirdető, komoly történelmi hagyományokra visszatekintő erdélyi zászló alatt. A mindössze 96 lelkes piski református gyülekezet lelkésze vezetésével bekapcsolódott a rendezvénysorozat forgatagába, és egy emlékezetes alkalommal bizonyította azt, hogy kis közösség is teremthet maradandót.

Az esemény kétnyelvű ökumenikus istentisztelettel indult, Czuhai Miklós Csaba piski református lelkipásztor és Horia Bursaș Grad görögkatolikus plébános hirdette az igét, a szép számban megjelent, minden felekezetet képviselő híveknek. Czuhai Miklós Csaba kétnyelvű prédikációjában (2Kir 6,8–23) az Isten szövetségeseiként folytatott hadviselés előnyeire hívta fel a figyelmet. Isten oldalán állva nem számít, hányan vagyunk, hiszen mindig velünk lesz az ő láthatatlan serege, megerősít küldetésünkben, és a lehetetlennek tűnő feladatokat is sikerre viszi. Nekünk viszont lélekkel és alázattal kell Isten szövetségeseiként viseltetnünk. Mert a gyűlölet elvakít, az Istenbe vetett hit felemel, kapcsolatot épít ott is, ahol magunk sem igazán bízunk a sikerben. Horia Bursaș Grad is a testvériségre, egyetértésre és embertársi szeretetre fektette a hangsúlyt rövid beszédében, amelyet Cornel Grad Szilágy megyei történész előadása követett a nacionalizmus káros mivoltáról.

Válaszd a megfelelő szövetségest – magyar napot tartottak Piskin

Kocsis Attila, a Hunyad Megyei Magyar Napok főszervezője magyarul és románul is köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a tizedik alkalommal megrendezett magyar napok amolyan összekötő híd a magyarság és a románság között, hogy utóbbiak közvetlenül ismerkedhessenek meg a magyar kultúrával, hagyományokkal és gasztronómiával. Hasonlóan vélekedett Emil Rîșteiu, Piski polgármestere, aki szerint a magyarság gazdagítja kultúrájával Hunyad megyét, és kitartást kívánt ennek megőrzéséhez. Az önkormányzat is támogatta anyagilag a Piskin első alkalommal szervezett magyar napi rendezvényt, sőt tudomásul véve, hogy a templom elektromos hálózata nem működik megfelelően, ígéret született a teljes felújításra is.

Válaszd a megfelelő szövetségest – magyar napot tartottak Piskin

Az együttlétet a dévai Szivárvány nyugdíjaskórus előadása gazdagította, akik családtagjaiktól, felmenőiktől tanult bukovinai székely dalokkal léptek fel. Az esemény közös étkezéssel zárult, egy közeli étterem teraszán már rotyogott a finom gulyás, így minden érdeklődő kóstolót kapott magyar kultúrából és gasztronómiai remekekből is. Ugyanakkor a résztvevők azzal a gondolattal térhettek haza, hogy egy kicsiny szórványgyülekezet is nagyot bizonyíthat, ha a megfelelő szövetségest választja maga mellé.

Csatlós Erzsébet