Főoldal » Hírek » Új csapat a Küküllői Református Egyházmegye ifjúságának élén

Új csapat a Küküllői Református Egyházmegye ifjúságának élén

2018. 03. 13.
Megosztás:

Megújult a Küküllői IKE vezetősége a március 3-án, az erdőszentgyörgyi egyházmegyei központban tartott közgyűlésen. A leköszönő elnökségből hárman nem vállaltak újabb három éves mandátumot, de két személy folytatja az új csapatban való munkálkodást.

Új csapat a Küküllői Református Egyházmegye ifjúságának élén

A közgyűlést a leköszönő elnökség nyitotta meg és vezette le, beszámolva az elmúlt egy év történéseiről, a jövőbeni tervekről, stratégiákról és programokról, de az ifjúság anyagi helyzetének kérdése is terítékre került. A 2015. február 14-én megválasztott elnökség hároméves mandátuma idén járt le, ezért ünnepélyes hangulata is volt az eseménynek, amelyet az eltelt három év munkásságát, rendezvényeinek sorozatát összefoglaló bemutató tett hangulatosabbá.

A közgyűlést az Erdélyi IKE képviseletében Tussay Szilárd ügyvezető igazgató is megtisztelte jelenlétével. Megköszönte a leköszönő elnökségi tagoknak az áldozatos munkát, megajándékozva őket. A köszönetet a Küküllői IKE csapata is viszonozta, akik megemlítették, hogy bármikor számíthattak a segítő kezekre az Erdélyi IKE elnöksége és a Küküllői Református Egyházmegye vezetősége részéről, kiváltképpen Bíró István esperesre. Az esperes úr is méltatta a régi elnökség munkáját, és az ifjúsági előadóval együtt kis emlékkel lepte meg őket.

Új csapat a Küküllői Református Egyházmegye ifjúságának élén

A közgyűlésen 17 gyülekezet képviseltette magát. A választáson mindegyik tisztségre egy-egy jelölt pályázott, a küldöttek pedig egyöntetűen bizalmat szavaztak ezen jelöltetnek. Így a következő csapat állt a Küküllői Református Egyházmegye Ifjúsági Szövetségének élére:

Elnök: Varga Anna, Gyulakuta

Alelnök: Koncz Karola, Backamadaras

Titkár: Fekete Tamás, Vámosgálfalva

Pénztáros: Orbán-Prázsmári Krisztina, Kibéd

A közgyűlés kifejezte óhaját, hogy az ifjúsági előadó tisztségét a következő években is Szabó István János vámosgálfalvi lelkipásztor töltse be.

Új csapat a Küküllői Református Egyházmegye ifjúságának élén

A leköszönő elnökség tagjai: Makkai Zsigmond Loránd elnök, Réti Ingrid Beáta alelnök, Fülöp Júlia titkár, Varga Anna pénztáros és Szabó István János ifjúsági előadó köszönik Istennek, a fiataloknak és minden együtt munkálkodó és gondolkodó lelkipásztornak, gyülekezetnek az elmúlt három év áldásait, ajándékait.

Isten gazdag áldása legyen az új és a régi elnökség életén egyaránt!

 

Makkai Zsigmond Loránd, a Küküllői IKE leköszönő elnöke