Főoldal » Hírek » Toronycsúcsig megújulva a 120 éves erzsébetvárosi református templom

Toronycsúcsig megújulva a 120 éves erzsébetvárosi református templom

Óriási összefogás, a megmaradásba vetett hit, lelkipásztor és a gyülekezet kitartó munkája eredményeként megújult a 120 éves erzsébetvárosi református templom. A felújított templom jelzi, hogy ez a nép, amely évszázadok óta reménységgel él itt, a jövőben is szeretne megmaradni. A 120 éves templomot október 16-án hálaadó Istentisztelet keretében áldotta meg nagytiszteletű Szegedi László Tamás, a Brassói Református Egyházmegye esperese. Az ünnepségen jelen voltak a környező falvak lelkészei, Barabás János, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja, illetve Markó Gábor egyházkerületi főgondnok, Ambrus Attila egyházmegyei főgondnok és Emil Darlosan, a város polgármestere.

Toronycsúcsig megújulva a 120 éves erzsébetvárosi református templom

Szegedi László Tamás esperes virágvasárnapi igét választott az ünnepi alkalomra, Jézus bevonulását Jeruzsálembe. Elmondta, hogy egy 120 éves templom felújítási munkálatain van túl a gyülekezet. 400 éve még az Apafi-kastély udvarában volt egy kis imaterem, majd  kikényszerültek a város peremére. A Millennium környékén épült a helyi református közösség jelenlegi temploma.

- Ha tükröt állítunk magunk elé, az erzsébetvárosi gyülekezet miként fogadja a legillusztrisabb vendéget? Milyen Krisztus csapata? Mi az értelme annak, hogy Isten házába, az imádság házába járunk? Zarándokok mentek Jézus elébe, ünnepelni a Messiást, akit megígért az Írás. Lehet, hogy ma sincsenek sokan, 389 tagja van az erzsébetvárosi gyülekezetnek, de hányan vannak teljes meggyőződéssel Jézus Krisztus ünnepi menetében? Üzenjétek meg a megújult templomból, hogy sokakat várunk még magunk közé! - kérte meg a gyülekezet tagjait Szegedi László Tamás.

Toronycsúcsig megújulva a 120 éves erzsébetvárosi református templom

A bibliai történetben az ünneplő sokaság tagjai nem szóval, hanem tetteikkel, cselekedeteikkel bizonyították, hogy odatartoznak. A bevonulásnak kelléktára is volt, szamár, az emberek, akik lemondva ruhadarabjaikról, köpenyegeiket az út porába terítették. „Mennyire vagyunk odaadóak, miről tudunk lemondani? A gazda lemondott a szállítóeszközéről, pedig csak annyit mondtak neki, hogy az Úrnak szüksége van rá. Hányszor kérte az Úr 120 év alatt, hogy szüksége van az adományaitokra, a ruháitokra, az imádságotokra?” – tette fel a kérdést az esperes.

- A templom felújítása bizonyítéka annak, hogy képesek voltatok lemondani a szabad időtökről, felajánlottátok a munkátokat, a pénzeteket. Örömujjongásban él Erzsébetváros, mert ismét ünnepi ruhában várhatja az Urat. Megtiszteltetés és kitüntetés részt venni a 2000 éves diadalmenetben, tudván, hogy közben sok intézmény és hatalom megbukott, de Jézus halad tovább. 2000 éve a tömegben voltak zúgolódók is, akik nem értették ezt a bevonulást. Mintha ma azt mondanák egyesek, hogy jó volt nekünk a falu végén, vagy minek egy templomot megjavítani? Miért van szükség annyi templomra? Lelkipásztorra? Mi szükség van hitre, vallásórára? Imádkozzunk értük, hogy ők is meghallják a választ, mert csak ott van magyar jelen és jövő, társadalom és iskola, ahova Jézus ilyen diadalmenettel bevonul – hangzott a szószékről az esperes válasza a kérdésekre.

Miklósi Mátyás Csaba, a gyülekezet lelkipásztora röviden visszapillantott a 120 éves múltra, a közösségépítésre, ismertetve a templom felépítésének, az építőanyag és a munkadíj költségeinek összegyűjtésének történetét. Téglajegyek, adományok és egy 41 évre szóló pénzkölcsön is szükséges volt ahhoz, hogy felépüljön a templom, amelynek építési költsége akkori pénzben számolva hétezer forint volt, ami ma hozzávetőlegesen 170 ezer eurónak felelne meg. Az építkezéssel egy év alatt végeztek a mesterek, 1896. június 21-én ünnepélyesen felszentelték az új templomot. A 120 évvel ezelőtti ünnepi istentiszteleten a Székelyudvarhelyi Református Kollégium kórusa szolgált, a mostani ünnepségen pedig a gyülekezet nagy örömére a Kolozsvári Református Kollégium kórusa énekelt, Székely Árpád – kollégiumi igazgató – karvezető vezényletével.

Toronycsúcsig megújulva a 120 éves erzsébetvárosi református templom

Az ünnepi Istentisztelet után több köszöntés és köszönet hangzott el. Barabás János vezetőkonzul köszöntötte az egybegyűlteket, arra kérve a jelenlévőket, hogy éljünk és érezzünk magyarul, így köszönve meg az elmúlt 120 évet. Felszólalt Ambrus Attila egyházmegyei főgondnok is, aki beszédében azt emelte ki, hogy őseink a legmostohább időben is alkalmat találtak az építkezésre, végül pedig köszöntőt mondott a város polgármestere. A rendezvény végén közös ebédre várták a vendégeket és a gyülekezet tagjait.

Toronycsúcsig megújulva a 120 éves erzsébetvárosi református templom

Papp Gyula Attila a Petőfi Program medgyesi ösztöndíjasa