Főoldal » Hírek » Tíz éve ég a láng

Tíz éve ég a láng

Sikeresen, egyszerre családias és fesztiválos hangulatban zajlott le az Égjen a láng keresztyén zenefesztivál január 12–13-án Marosvásárhelyen. A tizedik évfordulóját ünneplő esemény több mint kétezer résztvevője teljesen belakta a Kultúrpalotát – a nagyteremben áhítat, koncertek, a kisteremben, azaz Parázsfészekben személyes bizonyságtételek, beszélgetés, slam poetry és további koncertek várták az érdeklődőket, míg a Szikrazugban a legkisebbek játszottak, énekeltek.

Tíz éve ég a láng

„Az Égjen a láng elejétől fogva a mi történetünk volt, és mindig az is marad helytől, időtől függetlenül. A mi történetünk addig él, amíg van, amit meséljünk, van sztori, ami a folyosókon megszólal, amit nyáron egymásnak elmesélünk, télen felmelegítünk. A mi történetünk több ezer emberről szól, akik lelkesen énekelnek, imádkoznak, dicsőítenek. A mi történetünk az is, hogy adakozunk, nemes célokat támogatunk, rászorulóknak segítünk, de az is, hogy közösen fényképezkedünk, új embereket ismerünk meg, új zenéket fedezünk fel” – fejtették ki a szervezők az idei mottó, a mi történetünk hátterét. A rendezvény jelentős változásokon és növekedésen esett át tízéves története során, 2009 óta több mint húszezer résztvevő hallhatott és énekelhetett 36 zenekarral több mint 660 dalt összesen 54 szervező kitartó munkájának köszönhetően.

Tíz éve ég a láng

A rendezvény első napján az Ében, a Worship Team, a Reménység és az After 5 zenekarok álltak színpadra. A Parázsfészekben Szederjesi Róbert mesélt megtérésről, hitről, házasságról, Isten gondviseléséről, majd az Anima zenekar és a Chameleon Jazz Band, valamint helyi fiatalok slam poetry előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Áhítatot Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja tartott a Mt 13,31–32, a mustármag példázata alapján, hangsúlyozva a szerény kezdetekben rejlő nagy lehetőségeket: ez lehet egy meghallott ige, baráti buzdítás, ifjúsági alkalom vagy csendességben meghallott isteni szó. Az Égjen a láng is ilyen mustármagnyi kezdet volt, de fa növekedett belőle, a fesztiválon elénekelt dicsőítő dalok pedig szintén elvethetik az ige magvát a résztvevők szívében. Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztály-vezető helyettese a szervezők kitartó munkáját méltatta. Elmondta, a közös történet minden dalban, hangban, tapsban bővül kicsit, az Égjen a láng pedig a hitben való együvé tartozásról, az egymás felé kinyújtott kézről szól. A hit évezredek óta erős kötelék maradt, és az a láng tartja össze, amelynek a fiatalok az őrzői. Vass Levente parlamenti képviselő azt kívánta, hogy a fesztivált több emberöltő után is felidézzék az utódok.

Tíz éve ég a láng

Vasárnap a Sófár, az Élő Kövek, a Graal és a paniti gyermekkórus dalai töltötték be a nagytermet, a kicsiknek a Szikrazugban a Karaván koncertezett, míg a Parázsfészekben Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester mesélte el a történetét, nyíltan beszélt Istennel való kapcsolatáról. A továbbiakban Nyikó Anetta és Német Ádám zenélt, majd fórumbeszélgetésen értekeztek az erdélyi keresztyén ifjúsági szervezetek szerepéről a meghívottak: Gergely Noémi (Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet), Tussay Szilárd (Erdélyi IKE), Tamás Barna (a Gyulafehérvári Főegyházmegye ifjúsági lelkésze), Kerekes István (Romániai Magyar Cserkészszövetség) és Márton István moderátor. A résztvevők ismertették munkájukat, az általuk képviselt szervezetek programjait, beszéltek a kihívásokról, a zene szerepéről és a jövőképükről. Elhangzott: nemcsak az egyént, a közösségtudatot is szeretnék fejleszteni alkalmaikon, továbbra is fontos marad a felelősségvállalásra, elköteleződésre, együtt dolgozásra való buzdítás, emellett példát mutatnának, és arra bátorítanák a fiatalokat, hogy itthon tervezzék a jövőjüket. Áhítatot Mészáros Lehel szászcsávási lelkipásztor tartott a Filippi 3,12–14 alapján. A lelkipásztor részese volt a fesztivál tízéves történetének, és úgy véli, Isten is ott volt velük, hiszen az alkalmakon meglátszott, mekkora serege van Krisztusnak. Kitartás, szolgálat, áldozathozatal, csapatmunka, egymásra és másokra való odafigyelés, növekedés – az igehirdető szerint ezek a rendezvény legfőbb jellemzői.

Tíz éve ég a láng

„Az idei Égjen a láng különleges volt számunkra, hiszen tíz év munkájára, növekedésére tekintettünk vissza, de ünnep és hála is vegyült ebbe a nosztalgiába. Örömmel nézem minden évben, hogy ilyen sok ember érdeklődik a keresztyén zene, az ifjúság munkája iránt, és szervezőtársaimmal együtt büszke vagyok arra, hogy az adományokból ilyen jelentős összegű támogatást ajánlhatunk fel nemes célokra” – nyilatkozta Sütő Alpár főszervező, aki a kezdetektől jelen volt a fesztivál tízéves történetében. Elmondta, az idei 6678 lejes adományt a nyárádszentimrei egyházközségnek ajánlották fel a tűzvészben leégett gyülekezeti ház helyreállítására.

 

Berekméri Gabriella

Fotó: Kiss Gábor, Bereczky Sándor