Főoldal » Hírek » Segítség a vészhelyzetben – 1. rész

Segítség a vészhelyzetben – 1. rész

2020. 04. 21.
Megosztás:

Egyik napról a másikra átalakult a lelkészi szolgálat a koronavírus okozta krízis következtében. Nem csak az istentiszteletek és más gyülekezeti alkalmak költöztek a négy fal közül az internetes felületekre, hanem az egyik legszemélyesebb részvételt kívánó szolgálat, a lelkigondozás is telefon- és internetes beszélgetésekben zajlik. Annak jártunk utána, hogy hogyan változott meg ez a szolgálat, milyen kihívások elé néznek a lelkigondozók, pszichológusok. Sorozatunk első részében Beke Boróka karatnai és Varga Zoltán türei lelkipásztorok vallanak arról, hogy hogyan élik meg a lelkigondozás átalakulását, valamint arról, hogy az erdélyi református családok életében milyen átalakulások várhatók.

 

Beke Boróka karatnai lelkipásztor, mentálhigiénés szakember szerint is komoly alkalmazkodóképességet igényel a járvány miatt kialakult helyzet: „Kicsit olyan ez a kollégáknak, mintha a halat a vízből kivennék, hiszen a természetes közeget, a személyes találkozásokat vonták meg tőlük. Márpedig a lelkigondozói beszélgetések szinte kivétel nélkül személyesen szoktak történni, és ezért is keresi nagyon minden lelkész a módját ezek pótolásának. Úgy látom, a telefon a legalkalmasabb erre. Kommunikálunk még Facebookon, messengeren, sms-ben, e-mailben, de ahhoz, hogy két ember nyugodtabban beszélgessen, a gondjait, érzelmeit el tudja mondani, ahhoz több idő kell, és a telefon a legjobb módszer. Nyilván nem adja vissza ugyanazt, amit a személyes találkozás jelentene, de nagyon sokat segít, pótol valamit, alkalmas arra, hogy az ember elmondja, mi nyomja a szívét, enyhüljön a feszültség benne.” A lelkipásztor úgy véli, nagy áldás, hogy a vírus most tört ki, amikor van telefon, internet, rengeteg lehetőség kapcsolatban maradni, hiszen 15-20 évvel ezelőtt sokkal nehezebb lett volna.

„Ahhoz, hogy a lelkipásztor segíteni tudjon, az első lépés az, hogy saját félelmeivel nézzen szembe, saját lelkiállapotával legyen tisztában. Ahhoz hasonlítható a helyzet, ahogyan a repülőutakon elhangzik, hogy baj esetén először a saját oxigénmaszkunkat tegyük fel, és addig ne segítsünk másnak – a lelkész sem tud segíteni, amíg saját magát nem tette rendbe. Ő is bizonytalan, tehetetlen helyzetben van, feszültebb, sok új kérdéssel kell szembenéznie. Ha ezt sikerül kibogozni, és őszintén megvizsgálta magát ilyen szempontból, akkor meg tudja hallgatni a másik embert. Attól tartok, hogy ebben is a tehetetlenséget éljük át, nem tudunk elegendő segítséget nyújtani, hiszen nem tudjuk megváltoztatni a helyzetet, feloldozni a szigorú előírásokat. Erős a korlátozottságunk, és ezt most el kell fogadnunk lelkészként is” – fejti ki Beke Boróka, majd újabb találó hasonlattal szemlélteti a karanténhelyzet hatásait: „Ha egy napunkat egy téglákkal megrakott hátizsákkal kellene leélnünk, a legalapvetőbb feladatainkat is nehéz lenne elvégezni. A járvány most a lelkünkre tett egy ilyen terhet, amitől a legalapvetőbb funkciókat nem vagyunk képesek ugyanúgy ellátni, minden nehezebb most. Magától értetődő egy szülő számára, hogy szereti a gyermekét, beszélget vele, segít neki tanulni, de amikor a lelkén egy ilyen plusz teher van, ez a természetes feladat is nehezebb lesz. Ezért is hagy igen komoly nyomot bennünk a járvány miatt kialakult helyzet. Hosszú távon, bízom benne, hogy sok mindent átértékelünk, megtanulunk, másképp kell majd gondolnunk a személyes kapcsolatainkra, átértékeljük a feladatainkat, pozíciónkat egy-egy közösségen belül. Hiszem, hogy nagyon sok tanulsága lesz.”

A legnagyobb feszültséget okozó tényező a legtöbb ember számára az, hogy a családja nem tud úgy működni, ahogyan szeretné, vagy ahogy természetesnek tartja. Megnőttek a súrlódások, feszültségek amiatt, hogy ennyi időt töltünk összezárva. Azokban a családokban, ahol eddig is valamiféle zavar volt, ez felerősödik, de ahol eddig szeretetteljes, erős családi kapcsolatok voltak, könnyebben átvészelik ezt az időszakot. Például ahol az alkohol vagy a családon belüli erőszak jelen volt, most nagyobb az esélye, hogy ez előforduljon – magyarázza a lelkipásztor, és hozzáteszi: „Sok rossz következménye is van ennek az összezártságnak, viszont biztos vagyok benne, hogy meg lehet tanulni jót is kihozni ebből a helyzetből. Ha egy család próbál jól viszonyulni ehhez, elismerni, hogy ez egy nehéz helyzet, és elfogadni azt, hogy a másiknak is nehéz, nem csak nekem, ki lehet alakítani egy rendet, amivel túlélhetők ezek a hétköznapok. Például legyen egy kiszámítható napirend, amit mindenki tiszteletben tart, legyen mindenkinek lehetősége elvonulni, magával, saját szórakozásával időt tölteni, legyen közös tevékenység is, öröm játék, humor – mindezek segítenek átvészelni ezt az időszakot.”

Segítség a vészhelyzetben – 1. rész

A gyerekek kezeléséről, tájékoztatásáról is kérdeztük: „Akárhány éves a gyermek, megérzi a szülők feszültségét, nyugtalanságát. Nagyon érzékelik azt, hogy a szülők mennyire vannak megijedve. Például ha a gyerek azt látja, hogy az apa fél, az számára rémisztő. Minden gyerekkel úgy kell bánni, ahogy az életkora és értelmi szintje megengedi. Egészen kicsikkel is kell beszélni erről, lehet tanítani őket a kézmosás fontosságára, illetve nagyobbakkal már a járvány lényegéről, az életünk véges voltáról is el lehet beszélgetni, engedni, hogy kimondják a saját félelmeiket. A gyermekek is nagyon személyesen élik meg az osztálytársaktól való elszakítottságot, hogy nem lehet tudni, mikor mehetnek majd iskolába. Súlyos, komoly kérdéseik vannak, amelyeket meg kell hallgatni, és meg kell próbálni az ő szintjüken válaszolni ezekre.”

Beke Boróka úgy látja, az utóbbi években sokat gyengült a közösségi élet, kevesebb a személyes találkozás, a családok, baráti kör találkozása, az együtt töltött idő. Ilyen szempontból nem érte teljesen váratlanul az embereket, hogy nem lehet tartani a kapcsolatot. Nagyon érzékenyen érinti viszont azokat, akik rendszeresen jártak valamilyen közösségbe, templomba, gyülekezetbe, baráti társaságba. Nagy fájdalommal élik meg ennek a hiányát. „Ismerünk olyan gyülekezeti tagokat, akik mindig elpanaszolják telefonon, hogy mennyire hiányzik, hogy nem találkoznak másokkal vasárnap délelőtt. Hiába nézik meg a televíziós közvetítést, hallgatnak meg egy rádiós, internetes közvetítést, mert a közösség érzését, élményét az nem tudja visszaadni” – mutat rá, majd a nehéz helyzetben fellelhető pozitívumokat is kiemeli: „Nagyon nagy áldás az, hogy mégis van lehetőségünk tartani a kapcsolatot, tudni egymásról, hogy nagyjából mindenkinek van telefonja, és arra bátorítanék mindenkit, hogy akár vegyük sorra ismerőseinket, barátainkat, naponta két-három telefonbeszélgetést szúrjunk be az időnkbe. Akinek van lehetősége kimozdulni az előírások betartásával, tegye meg, segítsen az időseknek, éreztesse a körülötte levőkkel, hogy nem egyedül küzdenek, sokan vagyunk, akik együttérzünk egymással.”

 

Varga Zoltán türei lelkipásztor szerint időnként túlhangsúlyozzuk a lelkigondozói beszélgetések szerepét a gyülekezetek életében. A gyakorlatban nem érkezik olyan sok megkeresés, mint azt gondolnánk. Sokkal több lehetőség nyílik spontán lelkigondozói beszélgetésekre a személyes találkozásokkor, akár az utcán néhány mondatban. Inkább ezek a villámbeszélgetések hiányoznak nagyon a gyülekezetek életéből, mert a találkozások most elmaradnak. „Nagyon sok technikai lehetőség áll a rendelkezésünkre, telefon, Facebook, internetes megoldások, ennek ellenére nemcsak a saját tapasztalatom, hanem talán kollégáim is alá tudják írni, hogy nem nőtt meg jelentősen az online térben a lelkigondozói igénybevétel. Inkább azt látom, hogy nem mi leszünk azok, akiket lelkigondozói kérdéssel keresnek meg gyülekezeti tagok, hanem nekünk kell a gyülekezeti tagok után menni. Nekünk kell megtalálni azokat a lelkigondozói lehetőségeket, amelyek által elérjük a gyülekezeti tagokat” – fejti ki a lelkipásztor, aki szerint krízishelyzetben megnő a lelkigondozás szükségessége, viszont még nem vagyunk annyira mélyen a krízisben, hogy ez nagyon egyértelművé váljon.

Az online lelkigondozás műfaját tanulni kell – ez kihívás lesz az erdélyi lelkésztársadalom számára, hiszen nagyon kevés a tapasztalat, a hasznos tudás e téren. „Arra sincs lehetőség, hogy hirtelen elkezdjünk kurzusokat szervezni, ahol a lelkészek megtanulják a telefonos lelkigondozás csínját-bínját, vagy akár a chates lelkigondozást. Sokkal inkább arra lesz szükség, hogy minél hangosabban éreztessük a jelenlétünket. Hogy minél több gyülekezeti tag valamilyen módon mégiscsak találkozzon a lelkipásztorral. Már csak azért is, mert a templomok zárva vannak, nyilvánvalóan ez is nagy hiányt fog jelenteni nagyon sok gyülekezeti tag számára. A jelenlétnek, a találkozásnak a módszerein kell dolgoznunk” – mondja el Varga Zoltán.

„Nem tudom, hogy a nagyobb városi gyülekezetekben találkoztak-e már azzal, hogy koronavírus-fertőzésben meghalt valaki a gyülekezetből. Gyanítom, hogy a vidéki gyülekezeteinkben még nem sok megbetegedés történt. Ott fog megnőni a lelkigondozói igénybevétel, ahol sajnos meg fognak történni az első elhalálozások, vagy akár csak megbetegedések. Már a betegség rendjén felerősödik majd a félelem, és amikor félünk, akkor segítségre van szükségünk” – mutat rá Varga Zoltán. Úgy tartja, az elszigeteltség fogja jelenteni a legnagyobb kihívást. Óriási különbség van a vidéki és a nagyvárosi gyülekezetek hívei között, ahol nyilvánvalóan az elszigetelődés még nagyobb lesz. A saját gyülekezetében, Türében többnyire több generációs családok élnek, az emberek kevésbé maradnak egyedül.

Segítség a vészhelyzetben – 1. rész

Az utóbbi időben mindenhol hangsúlyozzák, hogy az idősek veszélyeztetettebbek, így a több generációs családoknak erre külön oda kell figyelniük. Sok fiatal még dolgozik, így ők kitehetik az idősebb családtagokat a fertőzés veszélyének. Ugyanakkor fájdalmas is lehet az idősek számára, hogy folyton azt hallják, veszélyben vannak. A családi kapcsolatokban további nehézségeket jelenthet, ha még hangsúlyosabb az elszigetelődés, ha ugyanabban a háztartásban kell a fiataloknak és időseknek elszakadniuk egymástól – nem ölelhetik meg a szülőket, nem köszönhetnek be hozzájuk, hogy ne sodorják veszélybe őket. Az idősek sokszor sajnos azt mondják, hogy talán a halál is jobb, mint az egyedüllét – mutat rá a lelkipásztor a további nehézségekre, amelyek felmerülhetnek.

„Amíg volt egy természetes ritmusa az életünknek, volt olyan időnk, amit kifejezetten önmagunkra szántunk, elfoglaltuk magunkat a munkával, rengeteg konfliktust is el tudtunk kerülni. Az összezártságnak lesznek olyan pozitív eredményei is, amikor újra felfedezzük az együttlétnek az örömét szülőkkel, gyermekekkel. A túl sok együtt töltött idő azonban – bármennyire furcsa ezt így kijelenteni – valóban súrlódási felületet is jelent. Lesznek konfliktusok családon belül, és kérdés, hogy ezek megoldására milyen energiákat lehet majd szánni. Valószínű, hogy lelkigondozói segítségnyújtásra ilyen helyzetben is szükség lesz. Az a probléma is fennáll, hogy sajnos a mi társadalmunkban nem igazán tanultunk meg segítséget kérni. Vajon a gyülekezeteinkben élő családok fel fogják-e ismerni, hogy néha szükség van kívülről jövő segítségre, akár családon belüli konfliktusoknak a kezelésére is?” – teszi fel a kérdést Varga Zoltán.

Úgy véli, még nem lehet tudni, hogy hosszú távon milyen hatása lesz a bezártságnak: „Az elején volt bennem egyfajta erős optimizmus, hogy nagyon pozitív változások fognak történni, hogy az emberek át fogják gondolni az értékrendjüket, fontossági sorrendeket, magukba fognak szállni. Ma is úgy gondolom, hogy sokan lesznek, akiknek az életében ez megtörténik. Ez a krízis nem múlhat el nyomtalanul az életükből. Nemcsak egy fenyegető veszélyhelyzet, hanem lehetőség is: rákényszerít arra, hogy új megoldási módszereket találjunk, mert a krízisben szokott kiderülni, hogy rengeteg korábban begyakorolt módszer nem működőképes. A krízis egy olyan élethelyzetet is jelent, amelyet a korábbi módszereimmel nem tudok megoldani. A világ és az emberek változni fognak. De van bennem egy félelem is, hogy sok mindent ugyanott fogunk folytatni, ahol abbahagytuk. Sok szempontból csak egy kicsi megállás lesz ez az időszak, bezárkózunk, de ha majd újra megmozdulhatunk, megint megtelnek a bevásárlóközpontok, és ahogy arra lehetőségünk lesz, a világ túlsó végében fogunk nyaralást tervezni. Lesz változás, de talán nem lesz elég. Most sokkal többen érzik a gyülekezet hiányát, sok ember mondja magában, hogy de jó lenne templomba menni, de nem tudom, hogy ez a mai lelkesedés megmarad-e majd akkor is, amikor véget ér ez a krízis, és visszatér az életünk a normális mederbe.”

Varga Zoltán szerint a közösségi élet hiányának is nagyon komoly hatása lesz hosszú távon az emberekre. Az elszigetelődés azonban nem új jelensége a társadalmunknak, az emberek elzárkóztak és magányosak voltak akkor is, amikor nem volt katonai rendelet, ami erre rákényszerítette volna őket. „Lehet, hogy ez a kényszerű elszigetelődés hangosabbá teszi azoknak a hangját, akik azt hangoztatták, hogy nagyon magányossá válik a 21. század embere. Fájdalmas, hogy nem tudunk találkozni számunkra fontos emberekkel, családtagokkal, barátokkal, de hangsúlyozom, hogy csak most kezdődött, még akár hosszú hónapok eltelhetnek így” – hangzanak el a pesszimistább kilátások is.

A szükségállapot nehéz heteiben a Varga család újra egymásra talált. Három gyerekük közül kettő már Kolozsváron lakott, éppen kezdték megszokni nélkülük a mindennapokat. „Bármennyire is fenyegető ez a helyzet, be kell vallanom, hogy számunkra rengeteg pozitív hozadéka van, tényleg sok időt tudunk együtt tölteni, rengeteg közös programra van lehetőségük, újra lehet társasjátékozni, pingpongozni. Valószínű, hogy sokak számára ez szépnek hangzik, de nem mindenkinek van erre lehetősége. Számomra az is nagyon szép volt, hogy az első online istentiszteleteket úgy tarthattam meg, hogy a saját nappalimban körülöttem volt a család, és tulajdonképpen nekik hirdettem igét. Ők voltak azok, akik reagáltak arra, amit mondtam” – meséi az édesapa. Elmondja, eddig jól viselték az elzártságot, de figyelembe kell venni, hogy több konfliktusra is lehetőséget teremt, ha sokat van együtt egy család. A vész lejártáig azt ajánlaná az embereknek, hogy vegyék igénybe a technika eszközeit, rendszeresen hívják fel a családtagokat, barátokat, olyanokat is, akikkel nem beszélgetnek gyakran: „Hívónak és hívottnak is sok segítséget nyújthat, ha beszélget valakivel, így is ki lehet valamilyen szinten lépni a bezártságunkból. Mindig biztatom a türei gyülekezet tagjait is, hogy merjenek felhívni bátran telefonon, jó lenne, ha ebben az elesettségünkben, félelmeink között megtanulnánk segítséget kérni. Lehet, hogy éppen az ilyen helyzet a legjobb alkalom arra, hogy az ilyen típusú segítségkérés valóban elnyerje az őt megillető helyet a gyülekezeteink életében.”

 

Kiss Gábor, Berekméri Gabriella

Fotók: Kiss Gábor