Főoldal » Hírek » Református magyar napokat tartottak Búzásbocsárdon

Református magyar napokat tartottak Búzásbocsárdon

2017. 10. 18.
Megosztás:

Első alkalommal szerveztek magyar napokat Búzásbocsárdon, ahol a reformáció 500. évfordulóját ünnepelték meg. Kötő Ferencz Barna helyi lelkipásztor tartalmas programot szervezett az alkalomra. Az ünnepség három napon át, szeptember 29–október 1. között zajlott.

Református magyar napokat tartottak Búzásbocsárdon

A pénteken, szeptember 29-én induló református magyar napokra a falu apraja-nagyja eljött. Első nap három zenekar lépett fel: Póra Zoli és a Stone Hill, a Reménység együttes és a Szela zenekar. A felnőttek újra gyerekekké válhattak, a kicsik pedig izegtek-mozogtak. A koncert után a gyerekekre meglepetés várt kint az udvaron, együtt játszhattak Lukács Vilmos István lelkipásztorral. A koncertek lejártával, evangelizációs istentisztelettel zártuk a napot, ahol Demeter Jenő hirdette az igét.

Református magyar napokat tartottak Búzásbocsárdon

Szombat délután felléptek a magyarbényei, meggyesfalvi, magyarlapádi és cserealjai református gyülekezetek kórusai. A résztvevők gyönyörű zsoltárokat és feldolgozásokat hallgathattak meg. A napot újra Demeter Jenő szentmargitai lelkipásztor igehirdetése zárta.

Református magyar napokat tartottak Búzásbocsárdon

Vasárnap a pihenés napját mindenki a búzásbocsárdi templomban kezdhette, ahol Demeter Jenő lelkipásztor szólt a gyülekezethez. Délután fellépett a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Fügevirág csoportja, akik mezőségi és széki táncokat adtak elő. Őket követte a Maros Művészegyüttes „Ha te tudnád, amit én…” című előadása. A búzásbocsárdi napok utolsó zenés istentiszteletén az After 5 zenekar szolgált, a megtérés igéjét pedig Demeter Jenő lelkipásztor hirdette. A háromnapos rendezvényen közel 400 részvevő fordult meg. A sikereken felbátorodva, Búzásbocsárd közössége jövőre is megszervezné a református magyar napokat.