Főoldal » Hírek » Presbitérium, mint testület

Presbitérium, mint testület

2015. 09. 03.
Megosztás:

Tavaly, augusztus utolsó hétvégéjén volt egy nagy terv megvalósításának az első szakasza. Idén, szintén augusztus utolsó hétvégéjén, szintén Kolozsváron került megszervezésre a második „felvonás”.

Amint már tavaly beszámoltunk, terveink szerint, hazánk két egyházkerületének Presbiteri Szövetsége két közös konferenciát tart, amelyen teológiai tanárok, lelkipásztorok tartanak előadásokat, és a két alkalom előadásainak, beszélgetéseinek anyagából, holland testvérek (Stichting Hulp Oost Europa) támogatásával, egy presbiteri füzet kerül kinyomtatásra.

Míg tavaly a presbiterről, mint személyről volt szó, idén a presbitériumról, mint testületről hallottunk. Istennek hála, idén is szép számmal gyűltek össze a két egyházkerület presbiterei. Ez alkalommal is eljöttek anyaországi testvéreink is, hogy ápolják a szövetségeink közötti kapcsolatot.

Presbitérium, mint testület

A nyitóáhítaton Csűry István, a Királyhágói Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Ezt követte Dr. Bibza Gábor, a Kolozsvári Egyházmegye esperesének, valamint Dr. Kozma Zsolt nyugalmazott teológiai tanárnak az előadása. A napot Fazakas Zsolt farkasutcai lelkipásztor áhítata zárta.

Második nap reggelén D Dr. Szabó Dániel, a MPSZ külügyi tanácsadója tolmácsolta Isten üzenetét. Dani bácsi, korát meghazudtolva, fiatalos lendülettel és hévvel buzdította a jelenlevőket. Az áhítatot Dr. Juhász Tamás nyugalmazott teológiai tanár előadása követte. Ebéd után került sor Dr. Kiss Jenő teológia tanár, valamint Kállay-Miklós Csaba kolozsmonostori lelkipásztor előadására. A nap hátralévő idejében városlátogatásra került sor, ismerkedtünk a „Kincses város” történelmi múltjával és a régi belváros patinás épületeivel. A testi-lelki ajándékokkal teli napot Dr. Kiss Jenő áhítata tette teljessé.

Vasárnap, záróakkordként, együtt vettünk úrvacsorát a helyi gyülekezettel a gyönyörű, megújult Farkasutcai templomban. E hálaadó istentiszteleten Gáll Sándor püspöki kancellár hirdette Isten igéjét.

Presbitérium, mint testület

Nagyon tartalmas volt ez a konferencia. Az előadások után kiscsoportos beszélgetések adtak lehetőséget arra, hogy lelkipásztorok, teológiai tanárok és presbiterek megbeszéljék és gyakorlatba ültessék az elhangzottakat. Helyszűke miatt, nem lehet részletesen leírni az előadásokban elhangzottakat, de a végkicsengést igen. Az elhangzottak lényege az, hogy a Krisztus Egyházában, és így a presbitériumban, mint szolgáló testületben, nincs helye hierarchiának, fölé és alárendeltségnek! Az ügyvitelben szükséges a hierarchia, mert elhagyhatatlan a szervezettség, de a tanításban, szolgálatban csak mellérendeltségről beszélhetünk. Csak együtt, egymás mellett, egymást segítve építhetjük Isten országát, a ránk bízott drága kincset, az Anyaszentegyházat!

Ezen a hétvégén nem csak elméletekről beszéltünk, hanem meg is élhettük azt, hogy úgy voltak együtt lelkipásztorok, teológiai tanárok és presbiterek, értelmiségiek és egyszerű munkásemberek, nők és férfiak, hogy nem volt érezhető fölé és alárendeltség. „Csak” együtt voltunk, tanultunk egymástól, és együtt dicsőítettük Istent.

Presbitérium, mint testület

Reménykedünk, hogy ez nem csak ezen a konferencián volt így, hanem gyülekezeteinkben, egyházukban is így van, így lesz.