Főoldal » Hírek » Presbiteri találkozó Bágyonban

Presbiteri találkozó Bágyonban

2016. 05. 21.
Megosztás:

A Bágyoni Református Templom adott otthont 2016. május 7-én a Tordai Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége és a Bágyoni Református Leányegyházközség presbitériuma által közösen szervezett presbiteri találkozónak.

Az egyházmegye kilenc gyülekezetéből (Alsó-felsőszentmihály, Aranyosegerbegy, Aranyosgerend, Aranyosrákos, Bágyon, Detrehemtelep, Harasztos, Ótorda, Újtorda) közel negyven presbiter vett részt a találkozón, amelyen Nt. Mihály Lajos esperes hirdette az igét a Lk 25:49 illetve a Csel 1:8 alapján. Az Ige szavaival arra biztatta a Tordai Református Egyházmegye presbitereit, hogy legyenek példamutató életükkel mindig Jézus Krisztus tanúi.

Az áhítatot követően Oláh Mátyás, a kercsedi és a bágyoni református egyházközség lelkipásztora köszöntötte az egybegyűlteket. A helyi gyülekezet rövid történetének ismertetése után örömmel mondta el, hogy az eseményre csapatként készültek fel, a munkából mindenki alaposan kivette a részét – ebből is látszik, hogy bár kicsi az egyházközség - jelenleg mindössze 29 egyháztagot számlál -, de él és élni akar.

Presbiteri találkozó Bágyonban

Szedilek Csaba, az egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke megköszönte a jelenlevő presbitereknek, hogy ilyen szép számban jöttek el, valamint abbéli örömének is hangot adott, hogy az idén is megrendezték a presbiteri találkozót. Néhány szóban ismertette a 2016. május 22-én, Kolozsváron megrendezett Református Egység Napjának programját és mindenkit biztatott, hogy vegyen részt ezen az ünnepségen.

A köszöntések után Daróczi Attila, Aranyosegerbegy lelkipásztora tartott előadást “Az elhívott és küldött szolga” címmel. Előadásában a presbiteri tisztség bibliai alapjait ismertette. Elmondta, hogy a Kánonban leírt kötelességek mellett fontos odafigyelni a Szentírásból ismert közösségek működésére is. Fontos, hogy a szolgálatunkat Istenre figyelve, alázatosan végezzük. A gondolatébresztő előadás után megbeszélésre került sor – presbiterek és lelkipásztorok egyaránt hozzászóltak az elhangzottakhoz.