Főoldal » Hírek » Ó, Erdély, szép hazám! - Identitáserősítő nap Gyaluban

Ó, Erdély, szép hazám! - Identitáserősítő nap Gyaluban

2018. 12. 18.
Megosztás:

„Mit kell itt ellensúlyozni, tiszteletes úr?!”– kérdezte tőlem valaki, amikor átnyújtottam neki egy meghívót arra a rendezvényünkre, amellyel a magyarságtudatot szerettük volna erősíteni gyülekezetünk tagjaiban a centenárium évében. Próbáltam magyarázni, hogy ezzel az ünnepéllyel is ellensúlyozni szeretnénk azt, ami Erdélyben száz éve folyik, és ami főként az utóbbi években, évtizedekben oly romboló hatással volt erdélyi magyarságunkra. Nem vagyok idegengyűlölő, sem nagy magyarkodó, mégis fájdalommal tölt el az, hogy sokak identitástudata annyira elsorvadt, hogy már azt sem érzékelik, hogy itt bármit is ellensúlyozni kellene. Eddigi lelkipásztori szolgálatom során több vegyespárt eskettem, mint egyezőt, sok olyan gyermeket kereszteltem, akiket később nem magyar óvodába és nem magyar iskolába írattak be szüleik, és legutóbb azt is megértük, hogy az imaterem előtt várakozó, tiszta magyar családból származó kátéórások egymással románul beszéltek, ugyanis mindketten román iskolába járnak. Van tehát mit ellensúlyozni. Erdélyi magyar református egyházunk ezt a szolgálatot is vállalja. 

Ó, Erdély, szép hazám! - Identitáserősítő nap Gyaluban

Egész évben érlelődő terv vált valóra december 9-én, advent második vasárnapján, amikor hosszas szervezés után a gyalui magyarság egy olyan egész napos rendezvényen vehetett részt, melynek végén érezhettük sokan, hogy jó magyarnak lenni. Annyian voltunk a templomban, mint húsvétkor vagy karácsonykor. Első benyomásom az volt, amikor Isten házába beléptünk, hogy íme, vagyunk többen, akik látjuk, hogy szükség van az ilyen jellegű alkalmakra. Van remény. Ezt erősítette meg istentiszteletünk első mozzanata, amikor egyik vallásórás gyermek meggyújtotta az adventi koszorún a második gyertyát, a reménység szimbólumát, és a gyülekezet felé fordulva elmondta a betanult idézetet: “A REMÉNYSÉG NEM SZÉGYENÍT MEG.” Isten üzenetét jómagam tolmácsoltam a Jn.18,36 alapján: “Jézus ezt felelte: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.”

Ünnepségünk előadással folytatódott. Ötvös József nyugalmazott lelkipásztort kértem meg erre a feladatra, akit szórványlelkészi szolgálatom ideje alatt ismertem meg, aki mindig szívesen eljött az ottani kis közösségekbe velünk együtt ünnepelni. Esperesként és missziói előadóként is szolgált, rengeteget utazott Erdély szerte, tapasztalatairól sokat írt, és szerintem azok közé tartozik, akik Erdélyt nagyon jól ismerik. A jelenlévők okulására megpróbált ezer évet összesűríteni, és ebből is láthattuk, milyen értékekkel teli földön élhetünk Isten kegyelméből. Előadásának végét szeretném idézni, amikor Erdély utolsó száz évéről értekezett: “Ez a száz év arra volt jó, hogy bebizonyítsa, hogy minket nem lehet elpusztítani.”

Templomi együttlétünk záróakkordja egy rövid műsor volt, melynek bemutatásához gyermekeink és fiataljaink népviseletbe öltöztek. Csodálatos látvány volt! Íme, ezt sem lehetett elvenni tőlünk! A Szózatszavai is mélyen beíródtak lelkünkbe: “A nagy világon e kívül/Nincsenszámodra hely./Áldjon vagy verjen sors keze:/Itt élned, halnod kell!”– zengte hátborzongatóan 26 gyermek. „Szállj, szállj sólyomszárnyán...” – énekelte egy konfirmandus – „... ha nincs hely,ahol élj,/indulj hazafelé!”A székely himnusz egyedi tolmácsolásban hangzott el egy hatéves legényke és egy vele egyidős kislány ajkáról: “Ne hagyd elveszni Erdéyt, Istenünk!”- imádkozták énekelve. A hatéves legényke az én fiam, akinek két óra alatt tanítottam meg ezt a szép éneket autóvezetés közben, amikor nagymamához mentünk látogatóba. Csak így lehet ellensúlyozni az utolsó száz év hatását. Azóta naponta énekeli a székely himnuszt. Ünnepi rendezvényünk végén, a magyar himnusz előtt Tasmás Gábor híres dalát, identitáserősítő napunk mottóját énekeltük el százhúszan: “Ó, Erdély, szép hazám!” Ezt a felemelő érzést nem lehet leírni, szavakba önteni. Ezt át kell élni. Ezt meg kell élni. Hősi életet élni Erdélyben.

E rendkívüli nap második felvonására délután került sor a parókia tanácstermében, ahol áhítat után Maneszes Márton adott elő első és második világháborús katonadalokat, illetve olyan népdalokat, melyek megrendítő dolgokat rögzítettek művészi formában a háború szörnyűségeiről. Az előadás egyedisége abban állt, hogy meghívott vendégünk nem csupán énekelt, hanem beszélt ezen dalok hátteréről, keletkezéséről, egyszóval nagyon közel hozta hozzánk azt, amit egykor eleink éreztek, átéltek. 

 

Imádkozzunk együtt erdélyi magyar református népünk jövendőjéért! 

Nyeste László-Csaba

gyalui lelkipásztor