Főoldal » Hírek » Nagy busszal a keskeny úton – Székelyföldön kirándult a zsoboki gyülekezet

Nagy busszal a keskeny úton – Székelyföldön kirándult a zsoboki gyülekezet

2018. 04. 16.
Megosztás:

A zsoboki gyülekezet régi kívánsága valósult meg, amikor április 6-án útra kelt Székelyföld felé, hogy háromnapos kirándulás keretében élje meg a közösséget. A kalotaszegi kis településen élő, mintegy háromszáz lelket számláló gyülekezet 37 tagja felkerekedett, hogy bejárja Gyergyószentmiklóst és környékét, megcsodálja Székelyföld gyönyörű vidékét, felfedezze, hogy mennyi csodálatos dologgal van tele a világ, s közben bepillantást is nyerjen egy-egy gyülekezet életébe vagy szolgálati ág munkájába.

Kicsik és nagyok izgalommal, lelkesen indultak neki a hosszú útnak, kilépve a mindennapok mókuskerekéből, hogy feltöltődjenek, ápolják a rokoni és baráti kapcsolataikat, viszontlássák azokat a csodálatos helyeket, ahova emlékek kötik, vagy új helyeket, vidékeket, kastélyokat, templomokat ismerjenek meg. Az Úr segítségét kérve indultunk első úti célunk felé, Szovátára. Útközben megtekintettük a Haller család jóvoltából megépült marosugrai református templomot, ahol az egykor Zsobokon is szolgáló lelkészházaspár nagy szeretettel fogadott. Szovátán sok emlék került felszínre az idősebb korosztály elraktározott élményeiből, míg a kisebb látogatókat a butikok színes apróságai vonzották. Sétánk közben látványos, felújított villák, üdülők mellett vezetett az utunk. Az árvácskák hirtelen megjelentek az útszéli járda mellett, mintha nemcsak a tavaszt köszöntenék, hanem minket, újra odalátogatókat is. Megtekinthettük a Medve-tavat, elsétáltunk a gyógyító iszapjáról híres Mogyorósi-tóhoz is, melynek felületét még szürke fátyolos réteg borította, szinte teljesen néptelen volt, csupán egy-két vadkacsa zavarta fel a vizét. Ezt követően a szovátai unitárius templom felé folytattuk utunkat. Itt a fiatal templombelső látványa, fafaragásai, ősrégi képes bibliája kerültek figyelmünk középpontjába.  

Nagy busszal a keskeny úton – Székelyföldön kirándult a zsoboki gyülekezet

A fürdővárost és a gyönyörűen megépített templomot Fekete Árpád történelemtanár mutatta be, emellett Zsobok régi életéről, emlékeiről is beszélt. A bemutatóból megtudtuk, hogy Szováta környékén már a rómaiak is bányásztak sót, majd a középkorban is folytatódott a kitermelés. A régi mélyedéseket idővel csapadék és folyóvíz töltötte ki, így keletkeztek az első sós tavak. A város első fürdője a 19. század közepén épített Géra fürdő volt a Sós-patak és a Szováta találkozásánál, innen fokozatosan Felső-Szovátára, a mai fürdőközpontba helyeződött át a fürdőélet, ahol 1901-ben nyitották meg a gyógyvizeiről híres fürdőtelepet. A következő állomásunk a református templom volt. A kibővített templom érdekes megoldását láthattuk, amely az új és régi elemek ötvözésével, színes székeivel, festett és igeversekkel ötvözött kazettáival, Kós Károly-stílusú toronyablakaival keltette fel érdeklődésünket. Itt a sokrétű gyülekezeti munkáról hallhattunk, valamint a nagy létszámú gyülekezetről, akik megtöltik e templomot.

Az idő rohant, látnivaló pedig volt még bőven. Parajd felé folytattuk utunkat, hogy záróra előtt bejuthassunk a sóbányába. A bányamúzeumban végig lehetett követni a sóbányászat történetét a római kortól napjainkig, a bánya templompadjaiban rövid időre meg lehetett szusszanni, hiszen a különleges földalatti világból nagy lépcsősor hozott ki a buszhoz, majd a fényre. Alig 15 percnyi utazás után megérkeztünk a Firtos-hegy aljába, Korondra. Az árusok butikjai mágnesként vonzották a kisebb utasokat. A korondi unitárius lelkész magyarázataiból világossá vált a különbség és hasonlóság a református és az unitárius felekezetek között. A műemlék templom a késő gótika vonásaival, a festett kazetták, szószék rejtett ajtaja, a templomkert kopjafái szolgáltatták a látványosságot és egészítették ki a tartalmas magyarázatot. Hosszabb útszakasz után értünk fel az 1287 m magasan fekvő Bucsin-tetőre, a fenyvesek csúcsára. A csepergő eső, köd, a tél utolsó havas foszlányai miatt csupán a busz ablakaiból csodálhattuk a panorámát. Besötétedett, mire Gyergyószentmiklósra értünk, ahol szeretettel vártak ismerőseink.

Nagy busszal a keskeny úton – Székelyföldön kirándult a zsoboki gyülekezet

Szombat reggel készen állt a csapat az újabb kihívásokra. A Gyilkos-tóhoz érkeztünk, amely helyenként még jégpáncélt viselt. Ehhez is fűződik egy legenda: Fazekas Eszter  története, aki katona vőlegényét várta, de egy zsiványvezér fogságába került. Eszter a néma hegyekhez fordult segítségért, mire a hegyek megmozdultak, és betemették a lányt, a zsiványokat és a pásztorokat is – ismertette a történetet lelkészünk, amit tálentumokért vissza is kérdezett. Rövid szünet után a Békás-szoroshoz mentünk, ahol gyalog tettük meg az utat, megcsodálva a magas sziklákat és a Békás-patak rohanását. Ezután Súgó-barlang irányába indultunk, amely a Gyergyói-havasok 1568 m magas, Sipos-kő tömbjének délnyugati nyúlványában húzódik. A barlangot a Gyergyószentmiklóst Csíkszeredával összekötő útvonalról letérve, Heveder falucskán keresztül közelítettük meg – nagy busszal a keskeny úton. A szakasz egy részét gyalogosan tettük meg, lépésről lépésre emelkedtünk több mint ezer méter fölé vízcsobogás, kellemes beszélgetések közepette. Jó kaland volt bejárni a föld mélyében rejlő titokzatos világot a kiosztott elemlámpákkal, egyes szakaszokon alázatos fejhajtásokkal, a síkos részeken kötelekbe kapaszkodva. A denevérek és a cseppkőképződmények egyaránt magukra vonták a figyelmünket. A barlang legendájában szereplő vödrökbe csepegő aranyat nem találtuk meg, eszerint nem járt le még az a bizonyos hét év. Visszatérve a közeli menedékházhoz, szomjunkat a barlang száján kifolyó friss vízzel olthattuk. Hallhattuk, hogy a huzat és a víz zúgása egy suttogó, susogó hangot idéz elő, amely nagyon erős, ha nagyobb vízmennyiség ömlik ki a barlang száján. Valószínűleg erről a suttogó hangról kapta a barlang a nevét. Kissé fáradtan érkeztünk vissza a buszhoz, de elmondhatjuk, hogy szép volt, és dicséretre méltó, hogy a zsoboki „kendős néni” is eljutott a Súgó-barlangba.

Fáradtan érkeztünk vissza Gyergyószentmiklósra, de a napnak még nem volt vége. Rövid városi sétánk során ellátogattunk az örmény római katolikus templomba. Kapubástyával ellátott várfal védi a barokk stílusú, díszesen párkányozott műemlék templomot. A templom egyik ékessége a fából készült barokk szószék, amelynek alsó részén a négy evangélista, tetején pedig Szent Mihály szobra látható, amint legyőzi az ördögképű Sátánt. A mennyezetet barokk freskók, az oltárokat márványoszlopok, fából készült, élethű színekben megfestett szobrok díszítik. A Kaukázus vidékéről betelepült örmény leszármazottak közel négyszáz év elteltével is erős közösséget alkotnak. Tele van a kétszáz ülőhelyes templom, büszkék az örmény gyökerekre. Nem ismerik a nyelvet, de énekelnek örményül. Nem felejtik, honnan jöttek, őrzik a különleges gasztronómiájukat, és összetartja őket az egyház. Hallhattunk a számunkra nem szokványos egyházi ünnepekről, a liturgiáról, a vörös köpönyegesekről, olyan hagyományőrzőkről, akik a háborús időkre emlékeztetnek, amikor az őshazában az örmények a török betöréstől tartva, fegyverrel őrizték a papjukat és a híveket. A városi séta és vacsora után tartalmas, kérdések sorozatát indító, hitépítő beszélgetés vette kezdetét, amely az éjszakába torkollott. Egyesek szerint „ezért megérte eljönni”.

Nagy busszal a keskeny úton – Székelyföldön kirándult a zsoboki gyülekezet

Reggeli után istentiszteleten, ezt követően pedig rövid bemutatón vettünk részt a gyergyószentmiklósi református templomban. Napfénnyel, meleggel, élményekkel feltöltődött csapatunk készen állt a hazautazásra. Maroshévíz református templomába is benéztünk, megcsodáltuk faragásait, valamint a vizsolyi Biblia másolatait. Egy óra múlva már a marosvécsi Kemény-kastély udvarán voltunk, és Kemény János unokájának, Nagy Kemény Gézának ékes magyarsággal fűszerezett szavait hallgattuk az erdélyi reneszánsz építészet egyik jellegzetes példájáról, az Erdélyi Helikon fellegváráról, a Kelemen-havasok, az Istenszéke lábánál, a Maros partján húzódó Kendy–Kemény-kastélyról, pincéjéről, a hatalmas kastélykertben meghúzódó Wass Albert-zarándokhelyről, a kőasztalról, ősei sírjáról. Szászrégenben megnéztük a református templomot, címereket és bibliai történeteket ábrázoló kazettáival, valamint a Makovecz által tervezett Dió-házat.

A kirándulás mindnyájunk számára jól telt, hiszen sok, számunkra ismeretlen helyre ellátogathattunk, a templomok és gyülekezeti élet beszámolóiból hallhattuk, hogy más gyülekezetek is a gyökerekhez próbálnak visszatérni, egymás alkalmait látogatják, közös alkalmakat szerveznek. A megfogyatkozott, kis közösségekben az egymásra utaltság közelebb hozza az embereket, nem számít, ki hova tartozik. Nem a különbözőségekre tekintenek, hanem Krisztusra, akiben egyek vagyunk. Jobban megismerhettük egymást, feltöltekezhetett lelkünk, hátrahagyva a mindennapi gondokat, tekintetünket más horizontra, Isten munkálkodására és remek alkotásaira emelve. „Nagyok az Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban.” (Zsolt 111,2)

Köszönet a lelkipásztorunknak, Barta István-Zsoltnak és feleségének, akik felvállalták a kirándulás megtervezését, lebonyolítását, a vendéglátóinknak a szívélyes fogadtatásért, a Zsobokért Kulturális Egyesületnek az utunk támogatásáért.

Hálás a szívünk a bejárt utakért, jó volt nekünk együtt lenni!

 

Ambrus-F. Edit tanítónő