Főoldal » Hírek » Megújult óvodába járhatnak a magyarkapusi gyerekek

Megújult óvodába járhatnak a magyarkapusi gyerekek

Kívül-belül felújítva, korszerű körülményekkel fogadja október végétől a magyarkapusi, kiskapusi és magyargyerővásárhelyi gyerekeket a magyarkapusi református templom szomszédságában levő óvoda, amelynek megújulásáért szombaton, november 24-én adtak hálát. Az intézmény jelenleg 18 gyermeket fogad be, akik reményt adnak a helyi magyar közösségnek a megmaradásra.

Megújult óvodába járhatnak a magyarkapusi gyerekek

Az 1939-ben épült iskolát Kós Károly tervezte, aki a munkálatokat is személyesen felügyelte. Az államosítás után továbbra is iskola működött benne, 2001-ben visszaigényelték, 2004 májusában pedig visszakerült a református egyházközség tulajdonába. Az épület rendkívül leromlott állapotban volt, az állami iskola kiköltözéséig alig végeztek rajta állagmegőrzési munkálatokat. A napközi otthonra való igény rég megfogalmazódott a helyiek körében. A magyar kormány és az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával, a Kárpát-medencei bölcsőde- és óvodafejlesztési program keretében 2017 októberére elkészültek az épület felújítási tervei, 2018 júliusától pedig egy helyi vállalkozó vezetésével sikerült teljesen rendbe tenni az ingatlant, így a folyó tanév 18 óvodással indulhatott, akikhez várhatóan még csatlakoznak gyerekek a továbbiakban.

Megújult óvodába járhatnak a magyarkapusi gyerekek

A hálaadó istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a Mt 28,16–20 alapján. A döntések fontosságát hangsúlyozva elmondta: a mostani szülőknek, felnőtteknek kell dönteniük gyermekeik jövőjéről, általuk pedig a saját jövőjükről – ilyen döntés volt az óvoda felújítása is. Hiszen az a generáció, amely nem veszi kézbe életét, nem hozza meg a megfelelő döntéseket, nem használja ki lehetőségeit, el fog pusztulni. A kiválasztott igét minden keresztelőn halljuk, Jézus parancsol benne tanítványainak, meghatározza számukra az utat, amelyen járniuk kell. Ez a mondata – „tegyetek tanítványokká minden népeket” – a keresztyén ember számára soha el nem múló felelősséget jelent. A püspök rámutatott: kisebbségi sorsban különösen fontos a szülők döntése, hogy magyarnak, keresztyénnek, reformátusnak neveljék gyermekeiket. „Számtalan akadály gördül elénk, de új utakat kell találni. Az óvoda is válasz arra, hogy nem adhatjuk sorsunkat mások kezébe” – hangzott el. Ahogyan a fiókáknak szükséges a jó, biztonságos fészek, úgy kell a gyermekeknek is a jó óvoda, de megfelelő táplálás, gondoskodás nélkül a fészek magára semmit sem ér – hangsúlyozta Kató Béla, majd hozzátette: adventhez közeledve fontos látnunk, hogy Isten már döntött értünk és mellettünk: megmentett minket, gyermekeivé fogadott.

Megújult óvodába járhatnak a magyarkapusi gyerekek

Az istentiszteletet követően a megújult óvodánál folytatódott az ünneplés a helyi gyülekezet kórusa és az új óvoda lakói, a legkisebbek műsorával. Péntek-Gyimesi András helyi lelkipásztor köszönetet mondott a magyar kormánynak és az egyházkerületnek a jelentős támogatásért, a mérnököknek, építészeknek a gyors, minőségi munkáért. Török-Gyurkó Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes ezúttal Magyarkapus szülötteként, a felújított épület egykori diákjaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: az egykori iskola sok generációra visszamenőleg tanúja volt szárnybontogatásaiknak, így az új köntösben pompázó épület a gyülekezet és a falu büszkeségévé vált. „Hiszünk abban, hogy ez a mi otthonunk, és olyan lesz, amilyenné a mostani gyermekek tenni fogják. Hiszen amit a gyermekek látnak, tanulnak, amilyenné lelkületük formálódik, olyanná lesz általuk a világ. Amennyiben szavainkat hittel és szeretettel töltjük meg, azok valósággá válnak, a gyermekek számára való építéssel pedig saját jövőnket is megépítjük” – hangzott el.

Megújult óvodába járhatnak a magyarkapusi gyerekek

Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági előadótanácsosa az 1Krón 29, 13–14 igével köszöntötte az ünneplőket. Elmondta: a magyarkapusi az ötödik az erdélyi óvodák, bölcsődék sorában, amelyet az egyházkerület átad, továbbad. A magyar kormánynak köszönhetően sosem látott lehetőségeknek vagyunk tanúi intézményeink, templomaink, gyülekezeti házaink megújulása, épülése által, mindez pedig Istentől kapott ajándék, ezért tovább kell adni a gyülekezeteknek, óvónőknek, tanítónőknek, gyermekeinknek, hogy belakják, életet vigyenek a falak közé.

Megújult óvodába járhatnak a magyarkapusi gyerekek

Magyarország kormányát Pánczél Károly országgyűlési képviselő, a nemzeti összetartozás bizottságának elnöke képviselte. A Timóteushoz írt első levélből idézett: „Ha pedig valaki az övéiről és az ő háza népéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.” Kijelentette: sokaknak a háza népe többet jelent a szűk családnál, Magyarország kormányának és vezetőségének pedig az egész Kárpát-medencei magyarság a jelenti ezt, és tárgyiasul a felújított óvodában is. A képviselő elmondta: Erdély-szerte 94 új óvoda és bölcsőde épül, és 104 intézményt újítanak fel. „Legfőbb feladatunk a gyermekeinkről való gondoskodás, legfontosabb pedig nyelvünk és kultúránk megtartása, mert ettől vagyunk magyarok” – jelentette ki Pánczél Károly.

Berekméri Gabriella

Fotó: Kiss Gábor