Főoldal » Hírek » Megtanultam megőrzöm!

Megtanultam megőrzöm!

2016. 08. 11.
Megosztás:

Két év kihagyás után újra Sepsibesenyőn gyűltek össze a Kárpátmedence hunjai. Ahogy a tábor egyik krónikása lejegyezte a tábor idén is egymás megsegítéséről és védelméről szólt.

Megtanultam megőrzöm!

A Hun tábor első napja a hun törzsek megalakulásával a kagánok megválasztásával vette kezdetét. A törzs szálláshelyének kiválasztása után, a tűzhely kijelölése, a sátrak felállítása következett. Miután a törzsi határokba is sikerült megegyezni már csak a törvényekbe kellett kiegyezniük a hunoknak. Érdekes volt táborvezetőként megtapasztalni azt, hogy a hunok saját magukkal szemben sokkal szigorúbb törvényeket állapítottak meg, mint én tettem volna. Külön öröm volt azt látni, hogy ezeket a törvényeket meg is tartják. Késő délután a tábori énekeskönyv néhány dalának megismerése, felelevenítése és takarodó után az éjszakai őrség hunt próbáló része következett.

Megtanultam megőrzöm!

Péntek délelőtt a tábori jurta felállítására került, amiben a közel hetven résztvevő mind kivette a részét, megtapasztalva azt, hogy ha sok ember összefog, akkor a kemény munka szórakozássá alakul át. A tűző napon elcsigázott hunokat a Besenyői tó hűsítő vízébe vezérelték a kagánok. A kiadós fürdőzés után a kézdivásárhelyi Zöld Naposok által vezetett játékok szórakoztatták a hunokat. A nap végén az égiek tették próbára a tábor lakóit, mert a késő délutáni esőben nagyon hamar kiderült, hogy melyik sátor volt megfelelően felhúzva és melyik nem.

A következő nap az Eszter nagyasszony által vezetett hunbával kezdődött. A reggeli torna helyett bevezetett testmozgás a test előkészítése mellett szórakoztatónak is bizonyult. A bemelegítő után egy-egy törzs a hun táborokból ismert hunfocit játszott a sajátos hun szabályokkal, a másik törzs Eszter nagyasszonnyal a hunba tanulásába mélyedt el. A nap a hunbajnokság István kagán népe általi egyértelmű győzelmével, és az Örökségünk, Erdélyi induló, és az Ébredj magyar dalokra írt hunba koreográfiák elkészültével telt el. A hunba koreográfiák kivitelezésében Róbert kagán népe volt a legötletesebb és legtanulékonyabb. A nap vége felé a zabolai Both László és csapat avatta be a hunokat az erdélyi néptáncok rejtelmeibe.

Megtanultam megőrzöm!

Az Úr napját természetesen Isten házába töltöttük, majd minden törzs a másik két törzs hunba koreográfiáját tanulta meg. A délutáni fürdőzés után az Örökségünk dal felvételének részletei kidolgozásának láttunk neki. A tábori tehetségkutató után már tudtuk, hogy kik lesznek azok, akik a szóló részeket éneklik, és akik a hangszereket megszólaltatják.

A hétfői nap csúcseseménye egyértelműen a Kálnokról idelovagolt Recsenyédi testvérpár, Hunor és Hanna bemutatója képezte. A ruházat, fegyverzet, és rövid történelmi ismertető után Hunor lóra pattant és megható élmény volt látni, hogy valóságos kentaurrá vált ugyanis szinte eggyé vált Manó lovával. Azok a hunok, akik már lőttek igazi íjjal, hamar ráéreztek arra, hogy ez a bemutató és ez a bizalom ló és lovasa között valóságos csoda és sok évi munka és gyakorlat van benne. Hunor nemcsak az általunk és célpontnak használt medvét, hanem mozgó célpontokat is hihetetlen pontossággal lyukasztott át. Hanna bemutatta a fekve lövés technikáját, ami a bemutatón könnyűnek tűnt ugyan, de aki ki merte próbálni a későbbiekben hamar rájött arra, hogy ez gyakorlás nélkül nem fog menni. A továbbiakban a hun métabajnokság és az ezzel párhuzamosan a harmadik törzsnek tartott íjászat kezdődött el. A váltás idejében a nemezelés, arcfestés, kőfestés foglalkozások közül választhattak a hunok.

Megtanultam megőrzöm!

A keddi napba is átnyúló hun métázásban Zoltán kagán népe aratott fölényes győzelmet, az íjászatban mindenki, akinek sikerült a medvét eltalálnia. A továbbiakban a katapultok építésébe kezdtek a törzsek, majd a számháború után az Örökségünk dal forgatása következett. A napot a tábori kiértékelővel zártuk, aminek eredménye képen a három törzs egyesült és immár összefogva együttesen vívhatják a hunok, a táborok között is az élet nagy és közös harcát.

Bardócz Csaba