Főoldal » Hírek » Megszerettetni a mozgást a legkisebbekkel is

Megszerettetni a mozgást a legkisebbekkel is

Hatodik alkalommal rendezte meg a Csemete óvoda az oviolimpiát november 14-én Kolozsváron, amelyen idén 21 csapat vett részt. A kolozsvári és vidéki ovikból összeálló társaság létszáma meghaladta a százat, és ügyességi, gyorsaságot és odafigyelést igénylő feladatokkal, nagy zsivajban, nevetéssel tölthették együtt a délelőttöt.

Megszerettetni a mozgást a legkisebbekkel is

Az oviolimpia gondolata hat évvel ezelőtt született meg a 22 éve működő Csemete óvodában. „Egyre inkább azt figyeltük meg, hogy a gyerekeket autóval hozzák óvodába, azzal is mennek haza, esetleg kirándulni is, és néha azt vettük észre, hogy szinte nem tudnak sétálni. Arra gondoltunk, hogy fejleszteni kellene a mozgáskultúrát, de vonzó lehetőséggel kellett előrukkolnunk, amivel meg tudjuk nyerni a gyerekeket” – idézte fel a kezdeteket Lészai Lehel lelkipásztor, szervező. Hozzátette: fontos már gyerekkorban tudatosítani a mozgás fontosságát, megszerettetni a kicsikkel a sportot, így egész életükben fogják gyakorolni – erre jó példa az oviolimpia, ahol csapatban vannak, versenyeznek, lelkesítik, buzdítják egymást.

Megszerettetni a mozgást a legkisebbekkel is

Lészai Lehel a 2Tim 2,5 verssel indította a napot – „Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez” –, majd Oláh Emese alpolgármester köszöntötte a virgonc versenyzőket és kísérőiket. A versenyszámokat Kovács Éva tornatanárnő vezette, és arra biztatta az óvónőket, hogy az intézményekbe visszatérve ismételjék meg gyakrabban ezeket az egyszerű, de rendkívül hatékony gyakorlatokat. A versenyszámok között volt akadálypálya, célba dobás, egyensúlyozás és váltófutás, a kicsik mellett pedig az önkéntesek és az óvónénik meg óvóbácsi csapata is beszállt a versenybe. A móka viszont ezzel nem ért véget, Szabó Kinga vezetésével még egy nagy közös énekésen, táncoláson is lelkesen részt vettek a gyerekek.

Megszerettetni a mozgást a legkisebbekkel is

A megmérettetésre Kolozsvárról és más településekről is érkeztek ovis csoportok. Jelen voltak a Bambi, Hársfaillatú, Mesék házikója, Méhecske, Mikó, Napsugár, Csemete, Szentjánosbogár, Törpék akadémiája, Vidám vonatocska óvodák, a János Zsigmond Unitárius Kollégium óvodája, a Tóvidéki Református Óvoda, a Szent Imre Római Katolikus Óvoda, de Kisbácsból, Magyarfenesről, Székről és Szamosújvárról is jöttek versenyzők. Minden résztvevőt oklevéllel, éremmel, a csapatokat serleggel, pizzával jutalmazták. Az eseményt Kolozsvár önkormányzata támogatta.

Megszerettetni a mozgást a legkisebbekkel is

Előző nap paralimpiai játékokat tartottak, ahol a város magyar mozgássérült, fogyatékkal élő fiataljai gyűltek össze. Az ötödjére megrendezett eseményre hét szervezet közreműködésével 48 résztvevő érkezett, így találkozhattak sorstársaikkal, bátoríthatták egymást, feltöltődhettek, és végre nem csak a tévében követhették a paralimpiai versenyszámokat.

 

Berekméri Gabriella

Fotó: Bethlendi Tamás