Főoldal » Hírek » Második alkalommal szervezték meg Székelyudvarhelyen a Várom az Urat adventi keresztyén zenefesztivált

Második alkalommal szervezték meg Székelyudvarhelyen a Várom az Urat adventi keresztyén zenefesztivált

2015. 12. 02.
Megosztás:

Advent I. vasárnapján a Szent Miklós Ifjúsági Házban 17,00 órától kezdődött a II. Székelyudvarhelyi „Várom az Urat” Adventi Keresztyén Zenefesztivál. Mintegy 270 személy vett részt az alkalmon az egyházmegye minden szegletéből. A megszólított célközönség első sorban a fiatalok voltak, de jelen voltak gyerekek, felnőttek és idősebbek is egyaránt. Kezdésként Moldovan Radu, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye ifjúsági szakelőadója és Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület IKE szövetségének ifjúsági referense köszöntötte az egybegyűlteket.

Második alkalommal szervezték meg Székelyudvarhelyen a Várom az Urat adventi keresztyén zenefesztivált

A köszöntéseket követően Márk Attila zenei előadását lehetett hallgatni, aki magyar költők istenes verseit zenésítette meg nagyon igényesen és adta ezeket át a hallgatóknak. Ezt követően a Bethlen negyedi Református Egyházközség ifjúsági kórusa, a Gábriel adott elő néhány kórusdarabot mely lélekben előkészítette a jelenlevőket az igei üzenetre. Az áhítatot Szatmári Szilárd a Csíkszeredai református lelkipásztor, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye főjegyzője tartotta. Az áhítatott követően könnyebb zenei műfaj következett, hiszen a Felsősófalváról érkező soktagú (mintegy 27-en álltak fel a színpadra) Nóta-Móka együttes örvendeztette meg a közönséget sokak számára ismerős ifjúsági és gyerek énekekkel. A közönségnek a szervezők meglepetést is tartogattak Márton Előd, a Marosvásárhelyi Református Kollégium iskolalelkészének személyében, aki két saját szerzeményét adta elő rap stílusban. A Szombatfalvi alternatív ifjúsági istentiszteleteken is zenélő Szike Band már senki számára nem volt meglepetés, de mindenki részéről talán a leginkább várt ifjúsági zenekar volt. A hangulat a tetőfokára hágott és mindenki fennállva énekelte a Szike Band tagjaival együtt a zsoltáríró szavait: „várom az Urat, várja az én lelkem és bízom ígéretében”. A zenélő együttesek sorát a KRK-zeneegyüttes zárta, akik a Kézdivásárhelyi Református Kollégium diákjaiból és iskolalelkészéből álló zenecsapat. Igényes, kidolgozott és mindenki részéről értékelt zenei előadást tartottak, ami abban is meglátszott, hogy a közönség kitartóan visszatapsolta a színpadra az együttest. A fesztivált Moldovan Radu zárógondolatai fejezték be, aki arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a csodás közösségi élmény után, amit a fesztivál nyújtott, következnie kell az egyéni elcsendesedésnek is és mindenki a maga egyéni módján is kell várja az Urat.

Második alkalommal szervezték meg Székelyudvarhelyen a Várom az Urat adventi keresztyén zenefesztivált

A zenefesztiválon Tussay Szilárd röviden bemutatta az IKE szövetség 2016-ra tervezett nagyszabású programját a III. Válts Irányt IKE Fesztivált, melyre 2016 augusztus 9-13 között kerül sor Szovátán. A fesztivál célja a keresztyén fiatalok egybegyűjtése és olyan közösségi élmény nyújtása melyből több évig is lehet erőt és bátorságot meríteni a keresztyén értékrend felvállalására.

A zenefesztivál gyűjtőpontként is szolgált az Ajándékozz Örömet című program számára. Ez a program a nehéz sorsban lévő gyerekek és fiatalok számára akar egy kis örömet szerezni azáltal, hogy karácsonyra egy kis ajándékkal lepik meg őket. Mintegy 40 fiatal és gyerek számára gyűlt össze ajándékos doboz, melyeket a Székelyudvarhelyi szociális intézményekben szereplők számára fognak majd átadni. A program még tart és december 4-ig  9,00-12,00 és 14,00-17,00 óra között lehet az előkészített ajándékos dobozokat átadni a Szombatfalvi Református Egyházközség lelkészi irodáján, cím: Varga Katalin utca 3 szám. A szervezők kérése, hogy a dobozra tüntessék fel a kort és a nemet akinek az összeállított ajándékos dobozt el akarják juttatni, pl: 16 éves lány.

Második alkalommal szervezték meg Székelyudvarhelyen a Várom az Urat adventi keresztyén zenefesztivált

Mindazok, akik a zenefesztivál hangulatát az idén még átakarják élni, megtehetik Kolozsváron december 5-én 16,00 órától a Kolozsvári Diákművelődési Házban. Székelyudvarhelyről buszt szerveznek a közös utazásra, aki csatlakozni szeretne Moldovan Radunál kell jelezze a 0746308514-es telefonszámon, a radovicsik@yahoo.com email címen vagy a facebook közösségi oldalon. Az utaslista lezárása december 2-án 22,00 órakor történik, addig várják az érdeklődők jelentkezését.

A II. Székelyudvarhelyi „Várom az Urat” Adventi Keresztyén Zenefesztivált megszervezték és lehetővé tették az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (Erdélyi IKE), a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye, A Szent Miklós Római Katolikus Plébánia és a Hargita Megye Tanácsa. Köszönet az együttműködésért és a támogatásokért. Ugyanakkor köszönet illeti Magyari Hunort a plakát és emléklap szerkesztésben nyújtott segítségért, Gilyén Levente és Gilyénné Bóné Katalin Mária lelkészeket a bevállalt moderátori szerepért, a Székelyudvarhelyi Egyházmegye IKE elnökségét, a szombatfalvi református fiatalokat és a felsőboldogfalvi fiatalokat a kifejtett kétkezi munkáért. Végül pedig Istené a hála és dicsőség!