Főoldal » Hírek » Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

Közel ezer megemlékező gyűlt össze január 21-én délben  a Farkas utcai református templomban, hogy végső búcsút vegyen a századik évében elhunyt dr. Tőkés István professzortól. Az istentiszteleten, amelyen Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, beszédet mondott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, dr. Adorjáni Zoltán, a Protestáns Teológiai Intézet dékánja, valamint Kovács Sándor, a Kolozs-Dobokai Egyházmegye főesperese.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

Pap Géza az I. Móz 25:8 alapján hirdette az igét a megemlékezőknek. A lelkipásztor szerint sok mindent szeretnénk egy gyászjelentésben elmondani, de a gyászjelentés keretet szab, alapvetően tényeket kell közöljen. Az igében szereplő gyászjelentést a Szentlélek Úr Isten írta. Ő össze tudta foglalni Ábrahám életét néhány rövid, tömör gondolatban. Ábrahám hosszú életet kapott Istentől, ezáltal az időskor örömét, szépségét is megtapasztalta. A jó vénségben öregen azt is jelenti, hogy beteljesedett életet élt, Isten időt adott neki, hogy a feladatát elvégezze. Nem csak Ábrahámról, a hit atyájáról állapíthatjuk meg, hogy jó vénségben halt meg. Úgy állhatunk itt és most Tőkés István koporsója mellé, mint akiről ugyancsak elmondhatjuk, Isten hosszú életet adományozott neki, jó vénségben halt meg. Megtapasztalta az élet örömét, az öregkor boldogságát is. Isten nem csak időt adott neki, de páratlan testi, lelki és szellemi frissességet is, hogy azt a feladatot, amivel Isten megbízta, be tudja fejezni.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

Az igehirdető arra is felhívta a figyelmet prédikációjában, hogy Tőkés István már túl volt az életének néhány nagy alkotásán, utalva arra, hogy több könyvnek, tanulmánynak is a szerzője volt, valamint arra, hogy nyugdíjazása után is folyamatosan dolgozott, írt. Ábrahámról azt olvassuk az igében, hogy betelt az élettel. Ez azt jelenti, hogy megismert az élet minden vetületét, nem maradt előtte semmilyen titok, az élet minden helyzetét ismerte. Tőkés István, bár sok keserűség érte, mégis telítődött az élettel.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

Pap Géza szerint különleges örömöt jelentett a professzor számára az ige tanulmányozása. Mindig azt kereste, hogy mit üzen nekünk Isten. Örömöt jelentett számára az is, amikor nem csak megtalálta az Isten üzenetét, hanem hirdethette is, amit mindig örömmel vállalt. Az ige hirdetése közben megtelt az Élet Urával, telítődött Krisztussal, beteljesedett Szentlélekkel. Ez adott erőt neki a munkában, ez szorította ki belőle a bánatot, a keserűséget, a csalódást, és ami Tőkés Istvánból, az Isten gyermekéből Krisztusban örvendező embert faragott. Miközben egyre inkább telítődött az élettel, a felismert igazságnak kérlelhetetlen szószólója lett. Végül azt mondja az ige Ábrahámról, hogy takaríttaték az ő népéhez.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

„A Szentíró mondhatta volna azt is, hogy Ábrahámot eltemették, de a Szentlélek többet mond: betakaríttatott. Az aratás képét idézi a Szentírás, Isten betakarította őt az Ő csűrjébe. Tőkés István szerette Isten népét, most Isten népéhez takaríttatott be. Ábrahám fia megpihen az Ábrahám kebelén. Ezzel a hittel, reménységgel, és ezzel a vigasztalással veszünk tőle búcsút.” – zárta igehirdetését Pap Géza.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

Az igehirdetés után a Kolozsvári Református Kollégium kórusa szolgált, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke emlékezett meg Tőkés Istvánról. A püspök szerint Tőkés István volt az öreg tanú, akinek az élete és a munkássága egybeesik egyházunk, kisebbségi életünk első világháborútól napjainkig tartó száz éves történetével.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

Tőkés István volt az az ember, aki szembeszállt az önkényuralommal, és nem hallgatott. Tőkés István volt az az ember, aki Krisztustól tanulta meg, hogy a keresztyén alázat nem meghunyászkodás, nem feledés, nem beletörődés, hanem határozott kiállás. Kiállás az Ő ügye mellett. Ő maga erről így vall az egyik beadványában: Én az én Megváltó Krisztusomért nem csak börtönt tudok szenvedni, hanem a halált is bármikor kész szívvel vállalom. Tehát senki se számítson a kifárasztásomra.

Kató Béla arról is megemlékezett, hogy a két háború közötti idő sokak helytállását és kitartását próbára tette. Mikor mások elhagyták Erdélyt, Tőkés István visszatért ide. Lelkészi szolgálata nem volt hosszú, hiszen csak néhány évig hirdette Krisztus szavát a kolozsvári egyetemre érkező ifjak között, viszont igehirdetői szolgálata annál hosszabb volt, élete végéig tartott. Mert valóságos szószék volt számára a titkári, a tanácsbírói, a zsinati, a generális direktori, vagy a püspökhelyettesi hivatal és megbízatás is. És valóságos szószék volt a tanári katedra is számára.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

„Tőkés István jól bevéste szívébe azt, amit Kós Károly fogalmazott meg számára, aki így szólt a fiatal egyházkerületi titkárhoz: Nézz ide fiam. Én minden vasárnap ott vagyok a templomban, de nehogy azt hidd, hogy olyan fene nagy hívő ember lennék. Csak tudom, hogy a református egyház nélkül Erdélyben nincs megmaradás. Ebből megértette, hogy az egyház és a magyarság élete összefonódott. Ha beszélhetünk egyáltalán helytállás, céltudatos egyház és nemzeti szolgálatról, akkor Tőkés István egyházkerületi működésével kapcsolatosan mindezek hatványozottan igazak. Az egyházat meg kell tartani és meg kell erősíteni, mert ezzel együtt erősödik a nemzet is.” – mondta a püspök, aki szerint ezt példázza Tőkés István egyházi pályája is.

Kató Béla szerint az Erdélyi Református Egyházkerület és Tőkés István kapcsolatára nézve igen sokat mond az, hogy a kiadott munkái között első helyen említette mindig az egyház működési szabályzatát, Statútumát. Ez azt jelzi, hogy életbevágóan fontosnak tartotta az új viszonyok közé jutott egyház fennmaradását. 1948 után olyan nagy arányú változás következett be az egyház életében, mint a reformáció kora óta soha. A kommunista hatalom kiforgatta az egyházat minden lehetséges vagyonából. Az egyház immár nem teljesíthette küldetését, újjá kellett szervezni teljes életét. Ebben az erőfeszítésben döntő szerepet kapott a fiatal Tőkés István, méghozzá a törvényalkotás terén. Ezért háborodott fel kényszernyugdíjazása és félreállítása után azon, hogy az egyház vezetői a törvények betartása helyett a jogorzást választották, és ezáltal kiszolgáltatták egyházunkat az önkényuralomnak.

Egyházkerülete megbízásai mellett nem lehetett rendes gyülekezeti lelkész, de már 1956-ban vallotta, hogy minden leírt mondat a maga helyén épp úgy igehirdetés, mint a szószéken elmondott prédikáció. Ennek jegyében az egyház megerősödését szolgálta egyházkerületi tisztségviselőként a betűk erejével is. Hiszen 1959-1973 között a Református Szemle társszerkesztője, 1974-1984 között már püspökhelyettesként főszerkesztője. Az ő idejében az egyház egyetlen engedélyezett hivatalos folyóiratának az arcéle lényegesen megváltozott. Átvette benne a főszerepet a bibliai teológia, illetve az igehirdetés tudományával foglalkozó homiletika. Az ő érdeme is, hogy a kor politikuma csak egy-két vezércikkig jutott el, a folyóirat belső tartalmát nem érinthette meg. Továbbá az egyház megerősödését szolgálta a tudománnyal is. Egyházkerületi tisztségviselőként, 1973-1983 között, tíz évig kivette részét a teológusok oktatásából is

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

„Küzdelmünk a megmaradásért ma sem történhet másként, mint ahogy azt ő előttünk járóként bemutatta. Ha mindnyájan követnénk őt gyermekvállalásban, bátorságban, és az igazunkért való kiállásban, akkor megmaradásunk biztosítva lenne az idők végezetéig. Tőkés István a 20. század élő történelme volt. Végig élte a testet gyilkoló két világégést, végig élte a lelket pusztító kommunizmust is. De a körülötte zajló változások ellenére ő változatlan maradt, mert hűséggel szolgálta azt, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Élete hívő élet volt, mert vallotta, hogy az igaz ember hitből él. Ebből táplálkozott, hitvallásnak is beillő életbölcsessége, mikor azt mondta: Hitből kellene élni, ott nincsen árulás.” – zárta megemlékezését a püspök.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az a koporsó, amit ilyen sokan állnak körül, nem a reménytelenséget sugallja, hanem az erőt. A hit erejét, az élet erejét, amelyben mi itt egymással osztozhatunk.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

A miniszterelnök szerint Tőkés István vállalta – amint Pál apostolnál olvashatjuk –, hogy mindenkor testében hordozza az övéinek nyomorát és reményét, fogyatkozását és gyarapodás utáni vágyát, megtöretését és küzdelmeit, vereségét és győzelmeit. Utolsó pillanatáig harcolt. A szellem és a lélek fegyvereivel harcolt. Értünk és az igazságért harcolt. Harcolt, mert tudta és hitte: az igazság szabaddá tesz. Ez a nemes harc volt életének zsinórmértéke, ez tette szabad emberré a megcsalt remények idején is: háborúban, diktatúrában, demokráciában. Az ő szabadsága belülről fakadt, önmagában, saját magában őrizte, éltette azt a magyar életet, amelyet a hit és a kultúra teremtett ezen a tájon. Sohasem kételkedett abban, hogy egyedül ez a hit és ez a kultúra töltheti meg újra magyar szóval és élettel Erdély falvait és városait a XXI. században. Orbán Viktor szerint Tőkés István annak a nemzedéknek a ragja volt, akinek tovább kellett adniuk a magyarság megmaradásának evangéliumát a családban, az iskolában, a templomban és a közéletben. Életükkel kellett példát kellett mutatniuk azok előtt, akik tudták, vagy tudták is, meg nem is, mit jelent az erdélyi történelem és kultúra, az erdélyi magyar élet. Tőkés István élete egyszerre gyökerezett ebben a magyar világban, s törekedett olyan szellemi magaslatokra, ahol a nép, az egyház iránti felelősség összefonódott Európa és az egész világ jövője iránt érzett aggodalommal.

„A választottak kiváltsága ez. Úgy élni, hogy a hely, az életük tere, ahová küldetésük köti őket, nem felejteti el velük az egész teremtett világ iránt érzett felelősséget. Ő éppen itt, ezen a helyen olvasta, hitte, hirdette az egész emberiség nagy könyvének, a Bibliának a teljességet átfogó igéit. Így lehetett neki Kolozsvár a világ közepe, s így lehetett nekünk ez a szószék életünk tájolási pontja. Így láthatta meg minden teremtmény szenvedésében és reménységében az ő saját baját és reménységét; s így láthatta meg a mi magyar sorsunkban az egész emberiség sorskérdéseit. Legkedvesebb zsoltára tanította arra, hogy az anyaméh gyümölcse jutalom. Életének hűséges társával ezért erős fiakat és lányokat neveltek arra a szolgálatra, amit ők maguk is végeztek.” – mondta a miniszterelnök.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

A Protestáns Teológiai Intézet nevében Adorjáni Zoltán, az intézet dékánja búcsúzott dr. Tőkés István professzortól. A dékán azokat az időket elevenítette fel, amikor még diákként Tőkés István óráit hallgatták, hangsúlyozva, hogy a professzor minden óráján szóval és tetteivel arra tanította őket, hogy fejet hajtsanak a Szentlélek Isten előtt. Így véste beléjük, hogy a szükséges tudományos módszert meg kell előznie az írásmagyarázó nyitott és engedelmes alázatának. Adorjáni Zoltán azt is kiemelte, hogy az ifjú, tehetséges Tőkés István neves professzorok keze alatt formálódott. Akkor volt teológus, amikor már fordulat következett be az erdélyi teológiai szemléletmódban, tanárai újra felfedezték a reformátori tanítást, és felismeréseiket az újreformátori teológia erősítette meg. Tőkés István az igeszerű prédikálás elkötelezett harcosa lett. Érdeklődése és munkássága átfogta a teológiai tudományok egészét. Élete során 150 tanulmányt, 18 könyvet írt, emellett számtalan prédikációja és mindenféle témát érintő cikket jelentetett meg, amelyben a rá jellemző határozottsággal és bátorsággal mondta ki az ige fényében keresett, és általa felismert igazságot. Más tanárokhoz képest viszonylag rövid ideig oktathatott a teológián, alig 10 évet, míg a román állam kényszernyugdíjaztatta. Azonban ezután is a naponként töretlenül tanuló, tanulmányozó és alkotó teológus maradt, aki pihenésképpen a saját keze által ültetett szőlőt ültette, és nemes rózsáit gondozta.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

„Míg fizikai ereje engedte örömmel vállalt igehirdetési szolgálatokat a legszerényebb szórványgyülekezetekben is, hogy az írott ige erdélyi Keresztelő Jánosaként adja át Isten üzenetét, a személyesből a személyesbe. A reá annyira jellemző világos, érthető, egyenes és meggyőző beszéddel. Az ószövetségi nagypróféták és kései apokaliptikusok alapján hitte szilárdan, hogy Isten nem csak a személyes sorsok, hanem mindenekelőtt a történelem ura, hogy Krisztusé a hatalom mennyen és földön.” – mondta Adorjáni Zoltán.

A dékán arról is megemlékezett, hogy Tőkés István munkásságát 2002-ben Károli Gáspár díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia díjjal tűntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét, 2012-ben pedig a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át.

„Bérc és rózsák. Mielőtt leszállna az alkonyat, a nap sugarai utoljára a bércre ragyognak, hogy azután sötétbe burkolózzék. De hajdan a próféta ezt jövendölte: akire sötétség borul, nagy világosságot lát és azokra, akik a halál árnyékának földjén laknak, világosság ragyog. Hadd erősítsen minket itt is az, amit ennek az ígéretnek, és beteljesedésének hirdetésekor önmaga mondott egyik prédikációjában: A sötétség ellentéte a világosság. A halál ellentéte a feltámadás világossága, a világ világossága, Jézus Krisztus. És dúdoljuk magunkban azt, amit ő maga is sokszor énekelt: Oszlasd el a homályt, űzd el a bánatot, ragyogjon fel rajtam szép, fényes napod.” – zárta megemlékezését a dékán.

Kovács Sándor, a Kolozs-Dobokai Egyházmegye főesperese Dániel próféta könyvéből idézett beszédében.

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

„Akik egy életen át másokat tanítottak, azok nem tűnhetnek el, azoknak ragyogniuk kell, úgy, ahogy a költő, Sík Sándor mondja: van aki toronynak születik, és van aki remetének. Van, aki őrlő szájnak, és van, aki csemegének. Engem magnak vetett a Magvető és kenyérnek, annak is feketének. Úgy érzem, hogy kedves halottunk Málnáson kenyérnek született, és annak is feketének. Mert Erdélyországban szerettük és szeretjük Erdély szent kenyerét, a fekete kenyeret. Ennek a kenyérnek van íze, ez a kenyér táplál és erőt, életeket ad. Ebből a kenyérből szelt sokaknak, mint lelkész, mint tanár, mint családapa.” – mondta a főesperes, aki szerint Tőkés István a szívéből adott egy darabot, ahol élt, ahol dolgozott. Kovács Sándor kiemelte, hogy Tőkés István egy életen keresztül tanulta és énekelte a legszebb énekeket, a Zsoltárokat, a Szentírás tanítását, és szelte, mint meleg, fekete kenyeret tanítványainak, családjának, és népének. 

Közel ezren vettek részt Tőkés István temetésén Kolozsváron

Tőkés Istvánt a Házsongárdi temetőben helyezték végső nyugalomra, ahol Bogdán Zsolt színművész is szavalt

 

Fotó és szöveg: Kiss Gábor