Főoldal » Hírek » Kálvin-napok: több mint ezer résztvevőre számítanak

Kálvin-napok: több mint ezer résztvevőre számítanak

2013. 07. 05.
Megosztás:

Végéhez közeledik az ötödik alkalommal megrendezett Kálvin-napok.

Az eseménysorozat gyereknappal kezdődött hétfőn Orbaiteleken, ahol a több mint kétszáz résztvevő óvodás és kisiskolás a bibliai őstörténeteket járta körül. Játszottak, agyagoztak, kifestőztek és együtt énekeltek a templomban, ahol Incze Hunor helybéli lelkipásztor beszélt a szeretetről és Isten közelségéről.

Kálvin-napok: több mint ezer résztvevőre számítanak

Kedden Oroszfaluban rendezték meg az ifjúsági napot, a nagyobbak már komolyabb feladatokat kaptak: a település különböző helyszíneit járták végig, ahol a 40 éves pusztai vándorlást felidéző feladatok várták őket. A 120 résztvevő fiatal többek között frigyládát készített, átkelt a „Vörös-tengeren”, a tízparancsolat kőtábláit készítette el vagy épp az úrvacsorát ábrázoló óriáspuzzle-t rakta ki.

A nőszövetségi konferencia Kézdimárkosfalván zajlott szerdán, létszámban ők sem maradtak alul több mint 200 résztvevő érkezett. Orbán Judit, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye nőszövetségének alelnöke, vajnafalvi lelkipásztor elmondta, egy ilyen átfogó eseményen, mint a Kálvin-napok, szükség van egy napra, ami a nőké, ahol őket érintő témákat dolgoznak fel.

A csütörtöki szünnap után pénteken Alsócsernátonban presbiteri konferenciát tartanak a Kálvin-napok keretében, melyen az istentisztelet és a köszöntések után előadást tart dr. Dézsi Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka A kálvini szellem a református egyház életében címmel.

Szombaton, az eseménysorozat záró momentumaként gyülekezeti napot tartanak Lécfalván, ahová több mint ezer embert várnak. A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye csaknem minden gyülekezete jelezte részvételét, jelen lesznek a szomszédos egyházmegyék képviselői és a testvérmegyék küldöttei is.

A gyülekezeti istentisztelet kezdési időpontja 10 óra, igét hirdet nt. Bartha Gyula, a Szatmári Református Egyházmegye esperese, úrvacsorai ágendát Péter Barna József lécfalvi református lelkipásztor mond. A legkisebbekkel gyermek-istentisztelet keretében Incze Hunor orbaiteleki lelkipásztor foglalkozik.

Déli 12 órakor kezdődik a református templomban a kórustalálkozó, melyre lelkes munkával készülnek a gyülekezeti énekkarok. A futballpályán elkezdődik a minifoci-bajnokság, a sátraknál pedig a szakácsművészeti vetélkedő. A helyszínen gyerekfoglalkozásokat is tartanak, lesz táncház, kézműves foglalkozás és arcfestés is. A délután zászlólevonással és keresztyén zenei ifjúsági koncerttel zárul.

A gyülekezeti napon díjazzák azokat a rajzokat is, melyeket az Isten tenyerén az őstörténet tükrében című pályázatra küldtek be a gyerekek. A 125 munka megtekinthető lesz a gyermeksátorban.


Berszán Réka