Főoldal » Hírek » Húsz éve önálló a várhegyi gyülekezet

Húsz éve önálló a várhegyi gyülekezet

A gyülekezet önállóságának 20., a falu fennállásának 700. évfordulóját ünnepelték szombaton, október 5-én Várhegyen. Ez alkalomból az úrvacsorás istentiszteletet tartottak, majd átadták a régi iskolából kialakított gyülekezeti házat, amelyben lelkészi iroda és ravatalozó is helyet kapott, illetve kopjafát állítottak az épület elé, amely a jeles évfordulókat hirdeti.

Húsz éve önálló a várhegyi gyülekezet

A Maros-Mezőségi Református Egyházmegyéhez tartozó Várhegy évszázadokig Udvarfalva leányegyházközsége volt, 1999. szeptember 1-jén vált önállóvá. Temploma 13. századi, teljes felújítását, átalakítását a tornyán szereplő 1911-es dátum jelzi. Szintén említésre méltó évforduló, hogy a település neve már 1319-ben megjelenik oklevelekben – a 700 éves fennállást néhány hete ünnepelték meg a helyiek az ortodox és adventista hívekkel együtt.

Húsz éve önálló a várhegyi gyülekezet

Mindezekért hálát adva gyűlt össze október első hétvégéjén a gyülekezet, hogy úrvacsorás istentiszteleten ünnepeljen. Az igét Kató Béla püspök hirdette a Zsolt 102,13–23 alapján. Elmondta, az emberek elbizakodhatnak sikereik láttán, hiszen Várhegyen is romjaiból kelt életre a régi iskola, a sok terv és siker azonban nem homályosíthatja el Urunkat, akinek segítsége nélkül mindez nem valósulhatna meg. A püspök kiemelte a 17. verset, amely kimondja Isten ígéretét, hogy felépíti Siont, és csodálatos látni gyülekezeteinkben ennek megvalósulását, de nem veszíthetjük szem elől, hogy bennünk is megújulást, változást akar előidézni, hogy egymás által erdélyi Anyaszentegyházunkat építhessük.

Húsz éve önálló a várhegyi gyülekezet

Az istentiszteleten Jakab István maros-mezőségi esperes, a szomszédos udvarfalvi gyülekezet lelkipásztora ágendázott, majd az egybegyűltek átvonultak a felújított iskola épületéhez, ahol Nagy Csaba helyi gondok köszöntötte a jelen levőket, valamint Kovács Levente az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete részéről szólt az ünneplőkhöz: „Nehéz időket élünk, szokták mondani. Pedig nem az idő nehéz, hanem a hitünk kevés. A hit abban, hogy az emberekben megvan az adakozás, a szolidaritás, az összefogás. Várhegyen bebizonyították mindez nem veszett ki a helyi emberekből” – hangzott el. A gyülekezeti ház és ravatalozó átadásán a gyülekezet fiataljai énekkel és szavalattal szolgáltak, majd Gállné Szabó Tünde lelkipásztor mondott köszönetet a támogatóknak, és ismertette a munkálatok hátterét.

Húsz éve önálló a várhegyi gyülekezet

Az iskolát 1911–12-ben építették Farkas Jenő udvarfalvi lelkipásztor szolgálata idején. 1948-ban államosították, és 2007-ben szolgáltatták vissza az egyházközségnek. Elemi iskola és óvoda működött benne, amíg 2012-ben a marosszentannai önkormányzat megszüntette a bérleti szerződést, és átadta a gyülekezetnek az épületet. A helyiek nem tétlenkedtek, adakoztak, pályáztak, közmunkával holland fiatalok is besegítettek, 2015 óta pedig teljesen megújult az ingatlan. A több mint százezer eurónyi támogatás a magyar kormány, az Erdélyi Református Egyházkerület, az maros-mezőségi egyházmegye, illetve a gyülekezet bőkezű adományaiból gyűlt össze. „Öt évvel ezelőtt mindössze tízezer lejünk volt” – vázolta a helyzetet Gállné Szabó Tünde. Elmondta, az egykori iskola fémplakettje is előkerült: Magyarország címere szerepel rajta, illetve a „magyar királyi állami népiskola” felirat – ezt bent, az irodában helyezték el.

Húsz éve önálló a várhegyi gyülekezet

Az ünnepség részeként kopjafát lepleztek le a gyülekezeti ház bejárata mellett, amely az 1Sám 7,12 alapján hirdeti: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr.” A kopjafa elemeit készítője, Bölöni Csaba mutatta be: felül csillag ragyog, alatta rovásírással egy ezres és százas szám, illetve egy földet és folyóvizet ábrázoló molnárgomb nemzetünk évezredes ittlétét jelzi, majd andráskereszt és darázsfészek-motívum következik, legalul pedig két gyűrű hirdeti a gyülekezet húszéves önállóságát.

Húsz éve önálló a várhegyi gyülekezet

„Valamikor ide jártunk iskolába, de lassan elfogytak a gyermekek, teljesen leromlott az épület, már dőltek ki a falak. Szavazóháznak használtuk néha, de szőnyegeket tettünk a falra, hogy ne lássuk, hogy omladoznak” – emlékszik vissza az ünnepség lejártával az egyik idős asszony, majd csillogó szemmel hozzáteszi: „ez a tiszteletes asszony a szívét-lelkét beletette, minden apróságról gondoskodott, összeszedte az adományokat. És nézze meg, most milyen szép lett. Csodálatos.”

 

Berekméri Gabriella