ECIC XIII. - Európai Keresztyén Internet Konferencia - Lyon 2008. június 13-17.

 

 

ECIC XIII. - 2008.06.13. péntek

 

Valpre konferenciaközpont

 

A franciaországi Lyon mellett, Valpreben megkezdődött a 13. Európai Keresztyén Internet Konferencia (ECIC), amelyet Juha Kinanen, a szervezet elnöke nyitott meg. Az évente megrendezésre kerülő konferencia nyitó áhítata után a szervezők részéről Thorsten Bongartz köszöntötte a jelenlevő több mint ötven résztvevőt. Az idén az első alkalom, hogy a szervező országból a helyi egyház képviselői hiányoznak, így a szervezést sem a franciaországi katolikus vagy protestáns egyház vállalta magára, hanem egy missziói kérdésekkel foglalkozó civil szervezet (CEVAA).

 

Thorsten Bongartz, CEVAA, Franciaország

 

Alain Rey CEVAA főtitkár, Franciaország

 

 

A pénteki bemutatkozás alkalmával elhangzott: az idei ECIC konferencia a legnagyobb, hiszen tizenhárom ország több mint ötven szakembere gyűlt össze: újságírók, lelkipásztorok, kommunikációs szakemberek, vallástudományi kutatók, informatikusok.

 

Juha Kinanen ECIC elnök, Finnország

 

 

ECIC XIII. - 2008.06.14. szombat

 

Ralf Peter Reimann, Németország

 

A szombat reggeli istentiszteletet a németországi Ralf Peter Reimann tartotta, majd ezt követte az első előadás. Simone Heidbrink, a Heidelbergi Egyetem Vallási Tanulmányok Intézetének tudományos kutatója különböző új fogalmakkal próbálta megismertetni a jelenlevőket (Web 2.0, Web 3D).

 

Simone Heidbrink, Németország

 

Ezeket elsősorban a wikipedia segítségével próbálta meghatározni, magyar megfelelőjük pedig egyelőre nincs. A kutató elmondta: az egyházak és különböző vallásos szervezetek a világhálót többnyire szövegek megjelentetésére használták. Mára ez a helyzet változott, mert egyre többen próbálnak interaktív oldalakat létrehozni, kevesebb szöveggel, több képpel és illusztrációval. Az előadó elmondta: Németországban egyre több egyházi (de nem csak) személyiség hoz létre blogot, amely által kommunikálni próbál azokkal, akik csak az interneten navigálnak. A Web 3D-ről beszélve megemlítette a churchofFools.com helyet. Itt egyfajta animációs filmet lehet nézni templomi istentiszteletről. Kérdés azonban - folytatta Heidbrink - hogyan viszonyulnak az egyházak az új technológiához, valamint akarják-e az emberek.

Simone Heidbrink szerint az egyik legfontosabb következtetése a kutatásainak az, hogy az egyház ne várj az embereket, hanem menjen ki a világba, közeledjen ő az emberekhez. Mi lehet az Egyház 2.0 a mai világban ? Egy missziói válasz egy olyan kultúrában, amelyet egyre inkább befolyásol a világháló. Az előadó szerint egy fontos cél: újraépíteni a keresztyénséget a posztmodern kultúrában. Decentralizálni az egyházi szervezeteket, alternatív istentiszteleteket kialakítani, ugyanakkor kombinálni a modern médiát, a népi hagyományt és a régi vallási szertartást. Heidbrink szerint a tendencia egyértelműen az, hogy a statikus honlapok a Web 3D irányába mozdulnak el.

 

 

Peter Kerridge, Peter Delenay és Martin Sargeant, Anglia

 

Peter Delenay, Martin Sargeant és Peter Kerridge a mintegy 500 gyülekezetet és 150 iskolát magában foglaló londoni egyházmegyét képviselte a konferencián. Elmondták: próbálják interneten lefedni ezt a nagy területet, ahol ugyanakkor rengeteg a bevándorló, a különböző vallású személy. Partnerük Nagy-Britannia egyik legnagyobb médiatrösztje, amely rengeteg (írott és filmezett) anyaggal segíti őket.

 

Henna Hauta-aho és Sanna-Maaria Tornivaara, Finnország

 

Finnországból Sanna-Maaria Tornivaara valamint Henna Hauta-aho a www.uskotoivorakkaus.fi honlapot mutatták be. Olyan nemzeti programról van szó, amely a 18-39 éves korosztályt próbálja megszólítani. Próbáljuk rávenni a látogatókat arra, hogy gondolkozzanak a hitről, reményről, szeretetről (a honlap ennek a három szónak az összetételéből származik). A weboldal természetesen interaktív, csevegő szoba és fórum található rajta, valamint a hagyományos információs szövegek mellett zene és filmek, különböző érdekes történetek tölthetők le.

 

Jean Cristophe Emery, Svájc

 

Jean Cristophe Emery Svájcból érkezett. Egy protestánsokból és katolikusokból álló csoport képviselője vagyok - mondta Emery. A csoport az országban rádiós vallási műsorokat szerkeszt, tehát mindegyikünk újságíró. Szabadidőnket többek között internetezéssel töltjük és a www.celebrer.ch honlapon próbáljuk elérhetővé tenni, például a különböző templomokban tartott istentiszteletek hanganyagát (a böngészők ezeket később szöveg formájában is megtalálhatják).

A honlapon ezek mellett vallásos szövegeket, bibliai kommentárokat jelentetnek meg, a fórum szobában - erre a feladatra külön felkért - teológusok válaszolnak különböző egyházi kérdésekkel kapcsolatos kérdésekre. A honlapon zsoltárok is elérhetők, de olyan "üzenő" szoba is van, ahol a hívek ötleteket adhatnak lelkipásztoroknak az istentiszteleti alkalmakra.

 

Erich Franz, Németország

 

Az Alsószászországi Evangélikusok honlapját Erich Franz mutatta be, őt követte a finnországi evangélikusok világhálós (www.evl.fi) terveiről szóló beszámoló.

 

Hans Peter Murbach, Svájc

 

Hans Peter Murbach nem először volt jelen ECIC konferencián, ő a www.seelsorge.net szervezet képviselőjeként érkezett Svájcból. A szervezetet a kantonális ország egyházai tartják fenn. Alapgondolatát így fogalmazta meg: e-mail és SMS pásztoráció ökumenikus alapon. A honlap három nyelven olvasható, független az egyházak vezetőségétől, de alkalmazottai a fenntartó egyházak lelkipásztoraiból valamint pszichológusokból áll.

 

 

 

ECIC XIII. - 2008.06.15. vasárnap

 

Franco Mazza az ökumenikus istentiszteleten

 

Közös zsoltáréneklés

 

Thorsten Bongartz, CEVAA, Franciaország

 

Az úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentiszteletet követően Thorsten Bongartz házigazda nyitotta meg az előadások sorát. Elöljáróban elmondta: hiába keresünk hazai résztvevőket, mert az angol nyelvet a szakmában dolgozók nem ismerik, ezért nem tudnak résztvenni az ECIC konferencián. Én magam sem vagyok francia - tette hozzá. Hét-nyolc éve telepedtem át Németországból a dél-franciaországi Montpellierbe. Itt a CEVAA nevű szervezetnek vagyok a tisztségviselője. A CEVAA-t 1971-ben alapították, egy missziói közösségként határozzák meg magukat, amely 35 protestáns egyházból áll. A szervezetnek kiterjedt ösztöndíjrendszere van, tapasztalatcsere céljából rengeteg képzést szerveznek lelkipásztoroknak, de más különböző területeken szolgáló személyeknek is, ugyanakkor hangsúlyt fektetnek a teológiai munkára is. A kicsi szervezet mintegy 2 millió eurós költségvetéssel gazdálkodik évente.

 

Rob Bonhof, Axl Jansen, Hollandia

 

A www.protestantchurch.net részéről Rob Bonhof és Axl Jansen szólt a jelenlevőkhöz. Szervezetük egy olyan programot dolgozott ki, amely különböző gyülekezeteknek, egyházi intézményeknek, egyházaknak könnyíti meg honlapuk készítését.

 

Andreas Rickerl, Németország

 

Andreas Rickerl a Church Up programot mutatta be - http://www.lutherischer-weltbund-deutschland.de/ -, amely elsősorban egyházi zenét (zongorán, orgonán, kórusműveket stb.) szolgáltat a világhálón kalandozóknak.

 

Ville Talola, Finnország

 

A finnországi www.pod.fi a hazai egyházi multimédiával foglalkozik - mondja Ville Talola. Ökumenikus alapon, hiszen nem csak a lutheránus egyház műsorait közvetíti, hanem a többiét is (pl az ortodoxokét).

Aktuális társadalmi problémákat is felvetnek, ez által hírportálként is meg lehet határozni. A többlete az, hogy ezekre a kérdésekre teológiai válaszokat is adnak, keresztyén szemszögből is elemzik a kérdéseket.

 

Arni Svanur Danielsson, Izland

 

Arni Svanur Danielsson előadásának címe: Katekizmus 2.0?. Az izlandi evangélikus egyház honlapjának ismertetője elmondta, a honlapjukon napi igék, prédikációk, cikkek olvashatók, de ezek mellé nem neveket írnak, hanem képeket tesznek, hogy hatásosabb legyen és közvetlenebb kapcsolatot alakítsanak ki a felhasználókkal. Ezen kívül hanganyag is és rövid film is letölthető honlapjukról. Az előadó kifejtette: az izlandi lelkipásztoroknak mintegy 80%-át megkereste és örömmel állapította meg, csak 1 válaszolta azt, hogy nem hajlandó írni, dolgozni a honlapnak. Előadásának végén feltette a kérdést: összehasonlíthatjuk-e Luther Márton vagy más korabeli reformátor katekizmusát azzal, amit a világhálón megjelentetünk Katekizmus 2.0 címen?

 

Ingrid Andersson, Johan Mansfeldt, Mattias Hallberg, Svédország

 

A svéd lutheránus egyházat a konferencián hárman képviselték: Ingrid Andersson, Johan Mandfeldt és Mattias Hallberg. Rövid értekezésükben kifejtették: az egyház 840 gyülekezetéből mintegy 260 tagja a weboldaluknak. Arra törekednek, hogy a honlapon látható képek mellett minél több párbeszéd (fórum rovat) legyen. A konferencián új tervüket ismertették: Intranet, vagyis belső hálózat létrehozása. A terv nagyságát néhány jelzés értékű számmal illusztrálták: 22 ezer alkalmazott, 60 ezer önkéntes, 45 ezer tisztségviselő, mindezek számára külön hozzáférést kell biztosítani.

 

Marco Sanavio, Olaszország

 

Marco Sanavio Olaszországból a www.connettiamoci.org, Média az iskolában című tervről beszélt, amely kísérletet az észak-olaszországi Rovigoban kezdték öt iskola tanulóival, szülőkkel és tanárokkal. A honlappal kapcsolatosan egy érdekességet is bemutatott: a videó címszó alatt bejelentkezve élőben tudunk közvetíteni különböző eseményeket egy egyszerű webkamera segítségével.

 

Melissa Cole, Brunel Egyetem, Anglia

 

Melissa Cole, a Brunel Egyetem Matematika és Informatika Karának tudományos kutatója egy roppant érdekes előadást tartott Hogyan használják az emberek a modern technológiákat cím alatt. Az elmúlt évek tudományos kutatásainak is ez a téma volt a kiindulópontja. Érdekes példával kezdte az előadását: mire használják ma az emberek a telefont (a telefon mai formájában)? Eredetileg a telefon a hangos beszéd továbbításának az eszköze. Ma viszont a mobil telefon szinte teljesen más funkciót tölt be, hiszen az eredeti funkciója mellett egy sor más feladatot is betöltetnek vele az emberek a használata során: SMS, MMS, Internetezés, fotózás, filmezés, stb.

A modern kommunikációs eszközök révén átalakult a társadalmunk egy hálózati társadalommá. Ez azzal jár, hogy a kommunikációs hálózat által a távolság, mint fizikai fogalom (az emberi kapcsolatokban, kommunikációban) kezd fellazulni. A hozzám legközelebb álló személy (akivel például a legintenzívebb a kommunikációm) lehet, hogy a világ másik felén van. De ugyanakkor az is igaz lehet, hogy történetesen nem ismerem saját szomszédaimat.

Átalakult a társadalmunk, ez magával hozza a viselkedésünk módosulását is. Egyszerre, egyidőben 3-4-5 kommunikációs formát, csatornát is használunk. Nagyon könnyen saját bőrünkön bizonyította be állítását, amikor hirtelen odalépett mellénk és megszámoltatta velünk a laptopunkon nyitva levő kommunikációs csatornákat. Megdöbbenv evettük észre, hogy szinte mindenki egyszerre több böngészőablakot tartott nyitva, szinte mindenki postafiókja nyitva volt, a Yahoo, Skype, MSN messengerek szinte kötelező módon minden laptopon aktívak voltak és néhány webkamera is üzemelt . . . és közben figyeltük az előadását.

Az előadó feltette a költői kérdést: hogyan osztjuk meg a figyelmünket, egyszerre hány dologra figyelünk, milyen szűrőt át engedjük magunkba az információt?

Az előadása folytatásaként közösen kerestük a választ arra a kérdésre, hogy ebben a hálózati társadalomban, a megváltozott kommunikációs viselkedés környezetében a vallási üzenet miként tud eljutni az emberekhez? Ugyanakkor a megváltozott társadalomban, az átalakult viselkedés hogyan, mivé alakítja át a vallásos viselkedést?

 

csoportmunka . . .

 

Az előadásokat csoportbeszélgetések követték

 

 

ECIC XIII. - 2008.06.16. hétfő

 

Olivier Schopfer, Svájc

 

Az Egyházak Világtanácsa (WCC) részéről Olivier Schopfer tartott előadást a szervezet honlapjáról. A WCC 1948-ban alakult meg, a nagyobb egyházak közül csak a katolikus egyház nem tagja. Az érdeklődés felkeltése érdekében különböző kérdéseket tett fel a jelenlevőknek, akik közül csak néhányan tudták eltalálni a helyes válaszokat. Így tudtuk meg például, hogy az Egyházak Világtanácsának második legnagyobb tagja az Etiópiai Ortodox Egyház, a legkisebb pedig Latin-Amerikában van. Arra a kérdésre, hogy melyik országból van a legtöbb tagegyház, a helyes válasz Indonézia volt (27 tagegyház). A honlapjuk bemutatása alkalmával (www.oikoumene.org) elmondta: nem csak a tagegyházakról vannak adataik, hanem az illető országok történelméről, esetleg hagyományairól is. A honlap számos információt raktároz: egyházakról, lelkipásztorokról, állásfoglalásokról, nyilatkozatokról, országokról, stb. A gazdag híranyag mellett fórum rovatot is létrehoztak. Az ide küldött üzenetekből jöttek rá, hogy egyes egyházaknak nincs honlapjuk. Az egyes felhasználók ugyanis azt hitték, saját egyházuknak írnak és nem egy világszervezetnek. A legfontosabb tervek között említette a meglévő anyag több nyelvre való lefordítását, jelenleg ugyanis csak angol nyelven lehet hozzáférni az anyaghoz.

 

Miklós Geyer, Németország

 

A Bajorországi Lutheránus Egyházat Miklós Geyer képviselte, aki a WCC és az EKD (Németországi Evangélikus Egyház) közös programjáról beszélt, a szemantikus web-ről.

A szemantika (magyarul jelentéstan) a nyelvészet egyik részterülete, amely a nyelvi formák (szavak, szimbólumok stb.) jelentésével illetve jelentésváltozásaival foglalkozik. Hasonlóképpen a formális nyelvek elméletében a szemantika az adott formális nyelv szintaxisa által meghatározott szavak jelentését definiáló szabályok összessége. - idézet a Wikipédiából: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szemantika

A világhálón rengeteg adat van - mondta Geyer -, de nehezen tudunk eligazodni közöttük, sok időbe telik a helyes adatok megtalálása. A gond az, hogy a keresőmotorok (Yahoo, Google) nem értik, mit keresünk, csak a leírt szavak elérhetőségét adják ki (nem a begépelt kifejezések értelmének megfelelően). A szavak közötti összefüggéseket, a kifejezések értelmét nyilván nem fogják fel. Ezért a megoldás olyan program kidolgozása, amelyben egyszerű mondatokat használunk (alany-állítmány-tárgy). A világháló honlapok összessége. A szemantikus web (Sweb) adatok és egyszerű mondatok tárháza. Minden forrásnak, jelzőnek, névnek saját azonosítója  kell hogy legyen. Ugyanakkor az ontológiának fontos szerepe van a meghatározásokban. Természetesen a keresendő kifejezéseket, a kérdéseket is másképp, más stílusban kell feltenni.  Erről szól, erről fog szólni az Sweb. Az ezt követő bonyolult technikai kérdéseket most nem részletezzük, egyrészt azért mert mi sem értjük, másrészt azért, hogy ne untassuk az olvasót.

 

Stéphane Gallay, Svájc

 

Svájcból érkezett Stéphane Gallay a Lutheránus Világszövetség képviseletében. Olyan programon dolgozik, amellyel szeretnék a világ összes lutheránus egyházának honlapját, a lutheránus vallással kapcsolatos honlapokat egy tárházba tömöríteni, egy közös linkgyűjteményt létrehozni.

 

Iain Morrison, Skócia

 

A Glasgowban (Skócia) lelkipásztori szolgálatot is végző Iain Morrison a www.kirkweb.org honlap születéséről, történetéről, fejlődéséről beszélt.

 

Ralf Peter Reimann, Németország

 

Ralf Peter Reimann azt ecsetelte, hogy Németországban például internetes kampányt indítottak annak érdekében, mit tehetnek az emberek vasárnap. Gyerekesnek tűnő rajz-filmekkel próbálják rávenni a világhálón csüngőket arra, hogy járjanak templomba, olvassanak bibliát. És ne a nagy plázákban tegyék tiszteletüket bevásárlás céljából.

 

Juha Kinanen elnök több programot is részletezett. Az egyik arra vonatkozik, Finnországban hogyan próbálják a világhálón is népszerűsíteni a gyermekek jogait (megvédeni őket az erőszaktól, pornográfiától stb.).  Egy másik beindított program a mini gyermek parlament. Az erre a célra létesített honlapon a gyermekek különböző ötleteket fogalmazhatnak meg (iskolával, táborokkal, játszóterekkel kapcsolatban). Ezekről fórum oldalakon vitatkozhatnak, véleményt cserélhetnek és szavazhatnak. A fiatalokkal foglalkozó szervezetek megbízott képviselői a gyermekek által leginkább támogatott ötleteket a hivatalos szervek felé közvetítik, a fiatalok pedig (a világhálón) nyomon követhetik javaslataik megvalósulását.

Kinanen egy olyan honlapot is bemutatott, amelyet a finnországi fiatalok kétharmada használ (például képek feltöltésére, saját baráti kör kialakítása céljából csevegő szoba vagy fórum felhasználásával).

 

A csoportos megbeszélések kiértékelése után került sor az ECIC új honlapjának a bemutatására, majd az elnök évi beszámolója következett. A szabályzat értelmében az immár második mandátumának végén járó Kinanen bejelentette visszavonulását, a jelenlevők pedig új bizottsági tagot választottak maguk közül. Az új elnököt az ECIC szabályzata értelmében az öttagú igazgatótanács fogja megválasztani az év végén. Ugyancsak akkor fog születni döntés arról, hol fogják rendezni 2009-ben a következő konferenciát.

 

Szabó Mihály és Somogyi Botond