Főoldal » Hírek » Hírérték és aktualitás kétezer év után is

Hírérték és aktualitás kétezer év után is

2018. 03. 24.
Megosztás:

Ifjúsági találkozó és tisztújítás a Kalotaszegi IKE-ben


Áhítat, ismerősen felcsendülő énekek, játékok, csapatépítés és az elmaradhatatlan „szendvicses kenyér” – néhány szóban így foglalhatnánk össze a szombati ifjúsági találkozó programját. Talán legtöbbünkben csak a cudar időjárás emléke maradt meg, amely beárnyékolta az ismerkedés pillanatait, vagy a detektívsztori cselekményfoszlányai, amelynek nem mindenki értette a lényegét. Minden olyan hirtelen történt. Hatalmas információmennyiség zúdult ránk pár óra lefolyása alatt, amelynek nagy részét fel sem foghattuk. Jócskán túlszárnyaltuk a napi 34 giga infóbevitelt, ezzel megkérdőjelezve saját agykapacitásunkat. Talán sokan közülünk most hallottak először az IKE-ről, hiszen amint azt a rögtönzött felmérés eredménye igazolta, három év alatt teljesen kicserélődik az ifis generáció.

Hírérték és aktualitás kétezer év után is

Miután minden településről megérkeztek a fiatalok Magyargyerőmonostorra, feltöltve a Vigyázó Ház üres székeit, megejtettük a hagyományos népszámlálást. Az eredmény igencsak kedvezőnek bizonyult, hiszen kilenc helységből több mint hetvenen gyűltünk össze. Amint az a nem mindennapi áhítatban is elhangzott, manapság a virtuális térben olyan mennyiségű információval árasztanak el, hogy nem kis feladatot jelent kiszűrni a számunkra fontosakat. Sokszor lehetetlen a fiatalokat utolérni különböző eseményfelhívásokkal, hiszen a Facebook algoritmusa olyan ügyesen dolgozik, hogy a népszerű tartalmakat futtatja a hírfolyamban. Mégis, a racionalitást megkérdőjelezve, az ifjúsági találkozó híre nem csak néhány emberhez jutott el, így utólag ennek az információnak közösségformáló ereje lett. Feltevődött a kérdés, hogy mi milyen lelkülettel tudjuk átadni egymásnak az információt: örömmel, várakozással a szívünkben vagy közömbösen? Tudjuk, hogy a legtöbb információ az idő elteltével elavul, hiszen ha a Trónok harcát vesszük példaként, most mindenki türelmetlenül várja 2019-et, hogy kiadják az új évadot, ám miután ez megtörténik, már nem lesz hírértéke az információnak. Mindenki elfelejti. Pap Ákos ifjúsági előadó szerint azonban van egy jó hír: létezik olyan információ, amelyről rengeteg ember beszél már több mint két évezrede, anélkül, hogy jelentőségét vesztette volna. Mert még ma is aktuális. Még most sem elavult. Jézus meghalt és feltámadt értem és érted. Ennyire egyszerű. Ez az információ pedig mindenkinek szól nemtől és kortól függetlenül, ugyanakkor sokkal tartósabb közösségeket tud létrehozni, hiszen nem csak egymással, hanem Istennel is kapcsolatot teremt. Kérdés, hogy mennyire van súlya ennek az információnak, és mennyire lelkesen tudjuk átadni a feltámadás hírét. Röviden erről szól a hit.

Hírérték és aktualitás kétezer év után is

Az elmélkedés után a leköszönő elnökségi tagok röviden beszéltek tevékenységükről, majd Tussay Szilárd, az IKE ügyvezető igazgatója mesélt a keresztyén fiatalokat tömörítő szervezet történetéről, működéséről és a három éve született szövetségről, amely összeköti az Erdélyi Református Egyházkerület összes egyházmegyéjét. Az idei Válts irányt! – IKE Fesztiválból is kaptunk egy kis ízelítőt Mező Anita irodavezető és Vida Tímea IKE-munkatárs ajánlójának köszönhetően, akik látszólag sok fiatalnak felkeltették az érdeklődését az esemény irányt. Ezt pedig fokozta a rögtönzött kvíz, ahol kiderült, hogy ki mennyire volt figyelmes a bemutatók során, a szemfülesek és a leggyorsabbak pedig eredményként menő IKE-fesztiválos napszemüveggel gazdagodtak.

Hírérték és aktualitás kétezer év után is

Közben a tisztújításról se feledkezzünk meg: Gál Máté Dórit leszámítva, aki hősiesen elvállalt újabb három év önkénteskedést, szolgálatot, a Kalotaszegi IKE elnöksége három lelkes taggal bővült, név szerint Kiss Szabó Reginával, Varga Gergővel és Jakab Lórival. Ők lesznek azok, akik ifjúsági előadónk, Pap Ákos munkáját fogják segíteni kreativitásukkal, szorgalmukkal, hősiesen nekifeszülve a szolgálattal járó feladatoknak.

Hírérték és aktualitás kétezer év után is

Az információdömping után a helyiek által készített finom „szendvicses kenyérrel” pótoltuk az energiaveszteséget, majd a szemerkélő esővel és a csontig hatoló széllel megküzdve próbáltuk játékosan megismerni egymást. Ezt követte a detektívszerű játék, amelyben mindenki megcsillogtathatta a bűnügyi sorozatokból elcsent módszereket, taktikákat. A társaság minden tagja ügyes nyomozónak bizonyult, hiszen a tettest rövid időn belül kézre kerítettük. A nap záróakkordjaként még felcsendült néhány ismerős ifjúsági ének, majd az újabb találkozás reményében – és néhány csoportszelfi kíséretében –, na meg baráti ölelések közepette elköszöntünk egymástól. Következő alkalommal Nyárszón fog összegyűlni a lelkes társaság. Ugye, veled is fogunk találkozni?

Kismihály Boglárka