Főoldal » Hírek » Harmadjára rendeztek református napokat Búzásbocsárdon

Harmadjára rendeztek református napokat Búzásbocsárdon

2019. 10. 04.
Megosztás:

Isten segítségével szeptember utolsó hétvégéjén újra magyar református napokat rendeztek Búzásbocsárdon az Életgondozó és Hitmélyítő kurzus programjaként a Betlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. A rendezvény idén ünnepelte harmadik születésnapját. Az evangelizációs jellegű programokat a helyi lelkipásztor, Kötő Ferencz-Barna szervezte.

Harmadjára rendeztek református napokat Búzásbocsárdon

A program szombaton, szeptember 28-án kezdődött, a falu apraja-nagyja szép számban képviseltette magát. A helyi lelkipásztor a Júdás 1,20–21 versekkel nyitotta meg a kétnapos rendezvényt: „Ti pedig, szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk, Jézus Krisztusunknak irgalmasságát az örök életre.”

Harmadjára rendeztek református napokat Búzásbocsárdon

A szombati dicsőítő alkalmat a Pray Project zenekar kezdte Póra Zoltán vezetésével. A marosvásárhelyi zenekar újra a gyerekkorba repítette a falu minden tagját. A felnőttek élvezték ezt a mély, lelki időutazást, az apróságok pedig izegtek-mozogtak. Amikor éppen nem táncoltak, énekeltek vagy fogócskáztak, akkor a gyerekasztalnál pihentek meg egy kifestő mellett.

Harmadjára rendeztek református napokat Búzásbocsárdon

Ezt követően Demeter Jenő szentmargitai református lelkipásztor hirdette Isten igéjét és buzdította az egybegyűlteket. A lelki táplálék után a testi jóllakás következett, az asszonyok szorgos kezei finom szendvicseket, teát és kávét készítettek a résztvevőknek. Végül pedig Fekete István és családja adott elő néhány éneket, majd bizonyságtétellel zárult az első nap.

Harmadjára rendeztek református napokat Búzásbocsárdon

Vasárnap délután a Worship Team együttes lépett a színpadra, akik szintén Marosvásárhelyről érkeztek. Ezt követően Demeter Jenő lelkipásztor testvérünk folytatta az igehirdetési sorozatot. A tartalmas lelki táplálék után a gondnok úr családja által elkészített szeretetvendégségben részesülhettünk. A programot énekléssel és közös imádsággal zártuk.