TARTALOM
A MAROSJÁRAI REFORMÁTUS
EGYHÁZKÖZSÉG TÖRTÉNETE
Marosjára földrajzi fekvése, történeti múltja
A marosjárai református egyházközségnek a XVII.
századra visszavezethető történeti adatai
A marosjárai református egyházközség története
1722-1764 között
A marosjárai református egyházközség 1765-1801
évi eseményének története
A marosjárai református egyházközség története
1801-1858 között
A marosjárai református egyházközség története
1859-1895 között
A marosjárai református egyházközség története
1896-1919 között
A marosjárai református egyházközség története
1920-1946 között
A marosjárai református egyházközség története
1933-1989 között
A marosjárai református egyházközség története
1989-1994 között
A marosjárai református egyházközség története
1994-2007 között
A marosjárai templom története
A marosjárai református egyházközségben szolgáló
lelkipásztorok névsora
A Kisillyei Református Leányegyházközség rövid
története
Kisillye beszolgáló lelkészei az erdőcsinádi és
marosjárai gyülekezetekből
A kisillyei református templom története
Érdekes tudnivalók a falu életéről
Marosjára fejlődése a II. világháború után
Valahányszor eltelik egy időszak és befejeződik egy korszak az életünkben,
mindig visszatekintünk az eltelt időre és kicsit nosztalgiázva, kicsit könnybe
lábadt szemmel sóhajtunk és eszünkbe jut: „Valamikor
én is voltam gyermek, én is voltam fiatal”. Az a „valamikor” eltelt és most,
2007 nyarán, Marosjára nagy ünnepnapján kezembe vehetem a múltam egy rövid
vázlatát, egy kis, és rövid emlék megörökítését.
Kedves olvasó! Nemcsak a személyes múlt kicsiny része van megörökítve itt e
rövid írásban, hanem annál több: a falunak a részbeni emléke, a református
egyház megőrzött emléke is. Ezek talán nem annyira ismertek, talán már
elfelejtettek, elkoptak, meghomályosodtak. De e könyvecske szándéka éppen az,
hogy bizonyos dolgokra rámutasson, emlékeket idézzen fel, új dolgokat hozzon
elő a régi múltból és ha lehet, talán meg is lepje a
kedves olvasót, főleg azokat, akik Marosjárából elszármaznak.
E könyv végén található: „Érdekes tudnivalók a falu életéről” című fejezet
tulajdonképpen már nem is a marosjárai református egyházközség története,
viszont arra gondoltam, hogy mégiscsak vannak dolgok ebben a fejezetben is,
melyek érdekelhetik az olvasót. A könyv címe valóban az egyházközség történetét
említi, de aki hazavágyik - ha csak egy percre is - azt nemcsak az egyház
története, hanem minden olyan dolog érdekli, ami valamikor az életének része
volt.
A kisillyei református leányegyházközség múltja, templomának múltja azért
foglaltatik bele, mivel sem lelkipásztor, sem gyülekezet, sem falu nem teheti
meg, hogy a hozzácsatolt kisebb „testvért” megtagadja. Nemhiába nevezik ma is
Kisillyét „leányegyházközség”-nek, mivel hozzátartózik az „anyához”, ki nem
más, mint Marosjára.
Talán eljött az ideje annak, hogy a marosjáraiak megismerjék a református
egyház több mint 400 éves múltját. Amit olvasunk a
történelemből nem az, amit hallani szeretnénk, hanem maga a valóság mely
sokszor igen kegyetlen, és mostoha. Talán ezt sohasem szabad elfelejteni! De
mint ahogy a Szentírást, úgy a járai egyház történetét sem lehet megváltoztatni
- akármilyen legyen is az -, mert akkor az már nem történelem. Ezért fogadják
szeretettel az olvasmányt, éljék át a múltat és tiszteljék elhunyt elődeinket.
Bálint Csaba, református lelkész
Marosjára a görgényi evangélikus-református egyházmegye délkeleti határának
a végső pontján, az úgynevezett „Szentföld” torkában fekszik. Maros-Torda megyének majdnem a közepén, a régi Torda megye
felső kerületében, a marosmenti országút és Marosvásárhely-Szászrégen
között közlekedő vasút mellett fekvő Körtvélyfája szomszédja. Marosjára egy kis völgykatlanban fekszik a
Maros bal partján, Körtvélyfájától keletre, 7 km távolságra. Szomszédai: Gernyeszeg, Körtvélyfája, Erdőcsinád, Kisillye,
Kis- és Nagyszederjes, Telek, Páterlaka. 1868 előtt Torda vármegye felső
kerületéhez, azaz a régeni járáshoz tartozott.[1]
1869 után Torda vármegyét Ős-Maros székhez csatolják, ez alkotja Maros-Torda vármegyét, így 1869-1920 között Maros-Torda vármegyéhez tartozik Marosjára. 1920-1940
között „Mures-judet”, azaz Maros megyéhez, 1940-1944
között újra Maros-Torda vármegyéhez, 1944 után Maros
megyéhez tartozik. 1954 után magyar autonóm tartományhoz tartozik, napjainkban pedig közigazgatásilag Maros megyéhez.
A községről az első említést a Teleki okmánytárban találjuk 1332-ből, mely
szerint egy Petrus de Iara
nevű földbirtokos birtokai után pápai tizedet fizet. Egy későbbi említés Jára
községről 1457-ből való, a járai birtokok zálogba adásával kapcsolatosan. A
Hunyadiak korában a járai birtok a következőképpen oszlik meg a családok
között: Járai, Abafácsi, Ilyei, Szengyeli,
Gyerőfi, Sembereki,
Erdélyi, Szénási és Galaczy.
Ezek a családok jobbágytartó nemesek voltak. A következő jobbágynevek fordulnak
elő a faluban: Folnagy, Johos,
Kotyo, Ferenzy, Varga,
Tapasztó, Sípos, Áles, Fodor, Sulyok, Toko, Oremberg, Kádár, Székely, Moldovan, Modves, Jankó,
Káposztás, Sold, Nagy és Sánta. A Teleki okmányiratok
említést tesznek a következő határnevekről: Szénásvalya,
Küsvölgy, Almásvér, Nagytóverőfele,
Halastó, Avaserdő.
Nem lévén történelmi írott okmány és még a szájhagyomány sem maradt fenn,
ezen egyház keletkezésének történetét csak feltevésekre kell alapítanunk, mely
feltevésünk szerint a marosjárai evangélikus-református egyház egyike a
legrégebbi evangélikus-református egyházaknak. Marosjára község régi, vármegyei
község volt és egynéhány román jobbágy kivételével az egész község
evangélikus-református hitvallású volt. Az evangélikus-református
hitfelekezetűeken és a görög katolikus románokon kívül itt levő más felekezetek
(római katolikus-unitárius), beköltözés által keletkeztek.
A XVII. Században szerzett Marosjárában egy Baranyai nevű, állítólag magas
rangú római katolikus pap igen szép birtokot örököseinek. Mai napig is az udvar
nagykiterjedésű kertjében, emelkedett, befásított helyen külön temetkező helyük
van. A Baranyai családon kívül a „Szentföldről” szolgálatba jött néhány római
katolikus egyén, itt telepedett le, vagy házasság útján került be a faluba.
Ugyanez mondható el az unitáriusokról is. A római katolikus és unitárius
felekezetek is külön temetkezési helyet kaptak.
A reformáció előtt Marosvásárhely vidékéhez tartozó eklézsiák a Maros jobb
és bal parti falvaiból Telegd főesperesének fizették
a tizedet. A reformáció után a marosi evangélikus-református egyházmegye
esperesi „seniora” kormányozta a Régen vidéki
egyházközségeket is. 1642 után megalakult a Görgényi Magyar Evangélikus-
Református Egyházmegye, melynek első esperese a maroskölpényi lelkész, Bartzoni Tamás volt, ki esperesi szolgálatát 1647-1672
között végezte.[2]
Marosjára királyi nemes vármegyei
terület. Lakói magyar nemesek. 1849 előtt a nemesek zselléreket is tartottak.
Például gróf Teleki Sófiának a zsellérje Dénes
Márton, nemes Dávid Istvánné zsellérje Moldovan Petre. A fenti jobbágy
nevek egy 1930-as évből származó iratból vannak véve.
Az 1241 évi Maros mentén visszavonuló tatárjárás, valamint Báasta
fejedelem pusztítása Marosjára történetében nem mutatható ki. Az 1848-as
forradalom vagy az azt követő szabadságharc sem mér súlyos csapást a falu
népére. Az orosz tábor 1848 évi átvonulásakor az egyházközség ládáját feltörte
és elvitt 51 magyar forintot, a reformációi ezüstpénzt, valamint több úrasztali
kegyszert. Az 1914-1918-as háború marosjárai vonatkozásai majd időrendben
később említtetnek. 1944 szeptemberében az egyházközség levéltára és parókiális könyvtára áldozatul esett az orosz-német átvonulásnak.
A Marosvásárhely-i Teleki könyvtárban lévő 1834 évi
Erdélyi Helységnévtár szerint Marosjára 1854 évi lakossága kb. 800 lélek.
Ebből 520 református, 280 római katolikus, unitárius, görög katolikus vallású
volt.
Egyházmegyei levéltári iratokban, esperesi vizsgálati jegyzőkönyvekben
1722-ben a Marosjára-i Református Egyházközség az
anyaeklézsiák közt van feltüntetve. E tény mutatja, hogy a Marosjára-i
Református Egyházközség a XVII., illetve, a XVI.
században létesült.
Az első templom a temető domboknál épült.[3]
Fából építették és épp emiatt hamar tönkre ment. A XVI. Század végén, vagy a
XVII. század elején épülhetett. 1737-ben 7 tagú presbitériuma volt az egyházközségnek.
Ez a tisztség kitüntetés volt, életfogytiglan választották a presbitereket.
A második templom is fából készült és a fedeléből nyúlt ki a kis harangláb
két kisebb haranggal.[4]
A második templom már a jelenlegi templom helyén állott. Építési ideje: az első
templom pusztulása után, kb. a XVII. század vége, a tetőzet még zsindelyes, de
1773-ban cserépfedél alá kerül. A templomban külön székük volt a harcokban
vitézségük miatt kitüntetteknek, akik nemesi rangot
is kaptak.[5]
Ezek a székek a következő nemesek helyei: Irsai, Baróti, Dávid, Szatmári, Kerestély,
Szabó, Ölvedi, Tamási. Az 1737 évi esperesi vizsgálati jegyzőkönyv
felsorolja a kegyszereket 0-18 szám alatt, évszám és név nélkül. A második
templom a parókia és tanítói telkek és épületei a mai helyen állottak már a
XVII. században, közli az 1750 évi esperesi vizsgálati jegyzőkönyv. Az iskola- tanítói
lakás a templomtól délre feküdt.[6]
A lelkészi és tanítói bért már az 1722-es évi esperesi vizsgálati bizottság megállapítja.
A nemes családok magasabb bért fizettek, a jobbágyok és a parasztok kisebbet. A
nemesek közül kimagaslott a patrónus, ki négyszeres terhet hordozott és voltak
nemes udvarok, akik a lelkésznek és a tanítónak kétszeres kalangyát adtak. A
XVII. Században a Rozsnyaiak a patrónusok, szemben a
római katolikus filiális eklézsia patrónusával, a 300
holdas Baranyai családdal.
A következő javadalom bérrendszert állapított meg a bizottság:
Lelkészi bér:
- Nemestől:
4 kalangya búza.
1 szekér fa,
20 dénár.
- Jobbágy-paraszttól:
2 kalangya búza,
1 kalangya zab,
1 szekér fa,
6 dénár
szántás, kaszálás, szánahordás.
Ezen kívül: temetés 24 dénár, esketés 24 dénár, kereszetelés-
1 kenyér, 1 tyúk.
Tanítói bér:
- Nemestől:
2 kalangya búza,
fél szekér fa,
10 dénár.
- Jobbágy-paraszttól:
1 kalangya búza
fél kalangya zab
fél szekér fa
3 dénár,
szántás, a harangozásért 1 kenyér.
E bér a XVII. században alakult ki és hasonló a többi egyházak javadalmával.
Ez 1898-1899-ig volt gyakorlatban, 1898 után az állam a tan]tói
és lelkészi fizetésekbe belepótolt. A XVII. Század előtt nem volt a templomban
pad. Ebben a században tesznek széket, padot és a patrónusnak külön széke volt.
A nemesek közül: az Irsai, Baróti,
Szabó, Dávid családoknak volt külön székük. 1768 Déván, 1786 Székelyudvarhelyt generális zsinat kimondja a családi pad,
templomi szék megszüntetését. „Elsőkből utolsók lesznek”.
A görgényi Református Egyházmegyei Levéltár Dálnoki
Jánost említi a Marosjárai Református Egyházközség első lelkészeként. 1727-1737
között szolgált a járai gyülekezetben. Ebből az évből az esperesi vizsgálati
jegyzőkönyv nem jegyez fel adatokat Dálnoki János
szolgálatáról. A levéltárban ez évekből a tanító neve sincs megemlítve.
Valószínű, hogy Dálnoki végezte a tanítást is.
1737-1741 között Szentgyörgyi Beniámin
végezte a lelkészi teendőket és ebben az időben Nagy Mihály volt a tanító
Marosjárában. A tanítónak 1740-ben távoznia kellett, mert felületesen végezte a
munkáját. Az egyház szegény volt, a parókia és a templom körüli telek
elhanyagolódott, kerítést is sövényből készítettek.
1741-ben Ercse Jénos az
új lelkész. Pár hónapig marad a gyülekezetben, mert ismeretlen okok miatt még
1741-ben távozik.
Utóda, Borzovai Mihály (1741-1746), ki 5 évig
szolgált a Marosjárai Református Egyházközségben. 1751-ben Disznajón,
1768-1772 kötött Marosfelfaluban szolgált.
Madocsai Pál (1746-1749) a következő lelkipásztora
a Marosjárai Református Egyházközségnek, aki 1736-1741 között Gernyeszegen szolgált.
Ezután Kisfülpösről jött Marosájárába
Barátosi Sámuel 1750-ben, aki 1746-1748 között a Kisfülpös-i Református Egyházközségnek volt a lelkésze.
1753-ban „fecsegő természetét” kifogásolták, aki pár nemest templom
kerüléssel vádol. 1757-ben Barátosit a templom
mellőzéséért, háznál végzett úrvacsoraosztásért megdorgálta az esperesi
bizottság. Igehirdetése ellen is panaszolt a gyülekezet, ezért távoznia kellett
1757-ben, miután Abafáján folytatta a lelkészi
szolgálatát.
Jára új lelkésze 1758-ban Zágoni József, akit
hanyag katekizálással vádoltak. 1764-ben az esperesi
vizsgálaton a presbiterek nem marasztalták, távoznia kellett a gyülekezetből.
1741-1764 között 5 lelkész szolgált a Marosjárai Református Egyházközségben.
23 év alatt Fosztó Gáspár volt a tanító, amíg az 5 lelkész szolgált, de Zágoni Józseffel együtt neki is távoznia kellett 1764-ben.
Elégedetlenek voltak a munkájával.
Irsai, Ölvedi, Kerestely, Tamási, Dávid első nemesek, kik a gondnoki
tisztséget is betöltötték. Igyekeztek
rendezni a vagyoni ügyeket, sokszor karhatalommal hajtották be a gabona-bért.
1722-1764 között, 42 év alatt aktív élet folyt a Marosjárai Egyházközségben. A
gyülekezet igényességére vall az a tény, hogy több ízben elégedetlen volt
lelkészeivel, tanítóival. Menesztette is őket! De nemcsak a vezetőktől várta a maximálisat, hanem a gyülekezeti tagoktól is. Nem egy
esetben az úrvacsorától eltiltották a rendetleneket, ahol még a nemesek sem
képeztek kivételt. A belső-lelki élet gyarapodott, áldozatot hoztak a hívek az
egyház gyarapodása és a gyülekezet épülése érdekében, Isten segedelmével. A
nehézségek közt is volt Igével és úrvacsorával való élés és fegyelmezések.
Az 1764 év előtti események magukon hordozták az I. Lipot
(1657-1705), I. József (1705-1711). III. Károly (1711-1740) császárok
protestáns ellenes politikájának nyomait. A Masosjára-i
Református gyülekezetben az állami támogatás hiányában, a szegénységben, a
papmarasztalás gyakorlatának hátrányaiban mutatkozott meg a protestáns
keresztyén ellenes császári magatartás. Fellendülés észlelhető 1765 után.
Székely Hodosról 1766-ban a római katolikus egyháztól
haranglábot vásárolnak 30 forintért és harangot 120
forintért.[7]
Új lelkészi lakás épült 1767-1768-as években. Kémény nélküli, de van pincéje,
konyhája. A Szabó János kurátorsága alatt épült. 1768-ban Lányi András a
tanító. Ekkor 29 tanuló jár iskolába minden nap. 1768-ban a görgényi
egyházmegyében, Marosjára, páratlan hely ilyen szempontból. Az új lelkipásztor
Köbölkúti Pergő Zsigmond (1765-1767) nem tud lépést tartani Szabó János gondnok
eredményes munkájával, és Mányi András színvonalas tanításával. Szembetegsége
miatt gyengén olvassa Isten Igéjét. Magát nem nevelte, vadászott, pipázott,
káromkodott és esküdözött. 1767-ben távoznia kellett helytelen magaviselete
miatt.
Utóda, Széki Sámuel (1767-1792) kedvezőbb körülmények közt szolgált 24 éven
át a marosjárai gyülekezetben. Böjthe István és Szabó
János kurátor utóda új templom felépítésére készítette elő a híveket. 1773-ban
az építés ideje alatt Kerestély Péter szolgabíró az
élenjáró. 1774-1784 között ő a kurátor. 1773-ban került a templom cserépfedél
alá. A templom építési kérést Rozsnyai
József továbbította és felterjesztette a császári udvarba.[8]
Maga a császárnő, Mária Terézia hagyta jóvá. A felépítésben nemcsak a hívek
segítettek, hanem a szomszéd eklézsiák is. Szutsáki
Ferenc és neje Kabos Klára erdőcsinádi
református patrónus szószékkoronát adományoz 60 forint
értékben. 1777-ben új harangot vesznek a két kisharang árából. Az új
harang 220 fontos. A két kisharang árát 115 forinttal kellett felpótolni.
1777-1793 között Keresztes József az új tanító. A széki lelkész a vetés,
aratás, kaszálás miatt emelt panaszt a hívek ellen, mire 1782-1786-ban a hívek
kifogásolták keresztelő utáni asztalülésből való elmaradását, a katedrában a
férfiak felé fordulás kerülését. Meneszteni akarták, de a közgyűlés és az
esperesi kar nem engedte. Haláláig, 1792-ig szolgált a gyülekezetben. Özvegye, Szatsvai Sófia 1798 előtt megajándékozta a gyülekezetet a Váradi Bibliával.
A kurátorok váltották egymást:
Böjthe István (1768-1774),
Kerestély Péter (1774-1784),
Ölvedi József (1786),
Kerestély László (1787-1790).
1790-ben elhasadt a nagyharang. 104 forint pótlással,
248 fontos haranggal cserélték fel. 1794-1797 között Vajai Miriszlai
Sámuel a kurátor. Kurátorsága alatt új iskolát, gabonást építettek.
Széki Sámuel halála után a lelkészképzőből 1793 nyarán Tsernátoni
Tsiki György jön marosjárába, aki 35 és fél éven át a gyülekezet lelkésze. 1794-ben Pántzél József lesz az iskola tanítója, aki 1814-ig tanít a
Marosjára-i iskolában. 1800-ban 16 tanuló visszaesést
mutat az oktatásban. Péntek Józsefné, született Kováts Zsuzsánna úrasztali
terítőt ajándékozott 1799 előtt a gyülekezetnek. Az 1765-1801 esztendőben a
lelki élet eleven volt, hiszen lelkészi lak, templom, harangláb, gazdasági
épületek felépülése mind ezt bizonyítja.
Az egyház harangozója 1765-1801 között a tanító, aki minden családtól egy
kenyeret kap a harangozásért. 1765-1801 közti munka gyümölcse a lángok
martaléka lett. 1801 május 6-án Máté Júlia marosjárai
kislány vigyázatlansága miatt 77 gazda vesztette el mindenét. Leégett a
lelkészi lakás, a tanítói lakás, a harangláb, megrongálódik a templom.
Az Úr 1804-ik évében az egyház fekvő vagyona a következő:
papi rész: 10ha és 1375 öl föld és erdő,
tanítói: 7 ha és 681 öl föld és erdő,
az egyház használatában 53 ha és 1130 öl föld és erdő, ebből 43 hold és 290 öl erdő-
ez adja a kepe fát. Ezen kívül 4 hold 1115 öl temető, 5 hold és 325 öl egyéb.
Az egyház ingó és ingatlan vagyonának összes leltári értéke: 16. 829 forint
és 80 krajcár.
Úrasztali kegyszerek:
Egy talpas, belül aranyozott ezüst pohár, melynek talpán ezen
körirat áll: „Báró Kemény Zsigmond úr özvegye, gróf Teleki Juliánna
ajándéka 1814”.
Egy kar nélkül való, kívül-belül aranyozott ezüst pohár.
Egy kenyérosztó ezüst tányér ugyanazzal a körirattal, ami a poharan található.
Két cintányér.
Egy literesnyi fedeles ónkanna, fedelére gerezdes virág fölé ez az évszám
van írva: 1847, viszont előzőleg 1761 szám volt írva, ami jól látható a
javításon.
Öt darab abrosz, hét darab kendő, három tafota, egy selyem, egy patyolat,
két len.
Az 1801-ik gyászos évet megelőzőleg az egyházközségnek csupán egy
jegyzőkönyve és egy anyakönyve volt. A jegyzőkönyv 1782-ben készült: királyi, gubernális, püspöki és más rendeleteket tartalmaz. Az
anyakönyv 1795-ben készült: keresztelési, esketési, halálozási és konfirmációi
eseteket tartalmaz, a könyv keletkezése előtti régi időkből is. Például
esketési aktus fordul elő: 1756-ból egy, 1757-1763 között semmi, 1764-től az
1766, 1790-es éveket kivéve minden évben egy-kettő, sőt nyolc esketési eset is
van feljegyezve. 1801-től az anyakönyvet már rendszeresen vezetik. A
keresztelési és halálozási anyakönyveket 1767-ben kezdik.
A tűzvész okozta károk nagy csapást jelentenek mind a község, mind az egyház számára. A
környékbeli falvak segítettek az egyház újraépítésében. Erdőcsinádról özv. Szutsáki Ferencné, született Kabos Klára az elolvadt két harang maradványából és 300
forint adományából 1801-ben 400 kg-os harangot öntetett és ezzel ajándékozta
meg a Marosjára-i Egyházközséget. A harang körirata:
„Szutsáki elmaradt élettársa, magyargyerőmonostori
Kabos Klára ajándékozta a Marosjárai Református
Eklézsiának 1801.”[9]
A kisebb harangot, mely 238 kg volt, 1803 augusztusában öntette a gyülekezet ezen körirattal: „Minek után 1801 esztendőben májusnak 6-ik
napján tűz által a marosjárai református eklézsia harangjai elolvadtak volna, a
maga költségén öntette ezen harangot 1803 hitünk gyakorlása szabados idején.”
1810-ben és 1821-ben a falun áthaladó
patak nagy áradásokat okoz. 1834-ben Szabó György kurátor jelenti az
esperesnek, hogy a szószék melletti templomfal meghasadt, egyre romlik a
templom állapota. Generális javításra lenne szükség, de az 1045 forint csak az
előkészület költségét fedezte. Kéregettek a templomjavítás céljára. 1810-ben
196 forintot, 1843-ban 210 forintot kaptak ajándékba. Ez az összeg csak kisebb
javítások költségét fedezte. 1859-ben a templom falai meghasadtak, egyre
gyakrabban sürgette az Esperesi Vizsgáló Bizottság a megjavítását. 1855-ben
kimondják, hogy a templom életveszélyes, majd 1858 elején a gyülekezetre
parancsolnak: „vagy megjavítják a templomot, vagy lebontják”. 1859-ben már
tarthatatlan a helyzet, még ebben az esztendőben sor kerül a templom
lebontására.
1801-1858 között nehéz ügyet jelentett az egyházközségnek az iskola
fenntartása is. Az iskola is leégett, de rövid időn belül, még 1802-ben
újjáépítették. Pántzél tanító végezte az oktatást.
A következő tantárgyakat adták elő:
Írás-olvasás,
Számtan,
Ének,
Vallás,
Nyelvtan,
Történelem.
1814-ben meghalt Pántzél tanító. 1816-ban Fülöp
Ferenc a tanító. 1829-ben a 60 tanköteles diákból 6 fiú és 6 lány jár iskolába.
1852 végéig tanított Fülöp Ferenc. 1853-ban a tanító Tamó
Károly, aki hanyag, rendszertelen, táncot szervez a tanítói lakásban. Teherbe
ejt egy lányt, ezért Bodola Sámuel (1852-1866)
erdélyi evangélikus-református püspök felfüggesztette
az állásából. Pál Sándor az utódja. Nincs feljegyezve az, hogy hit- erkölcstant
a tanító vagy a lelkész tanította. Az iskolában a palatábla, az énekeskönyv
kötelezők. A konfirmálóknak a katekézis.
Ebben az időben (1801-1858) a faluból számos fiatal tovább tanul, képezi
magát:
Réthi József 1812-ben szolgabíró,
Vajda Miriszlai Sándor a szegények közügyvédje -
gimnáziumba járt,
Böjthe Elek - körjegyző lesz - gimnáziumba járt,
A XIX. században új családnevek jelennek meg: Nemes, Csiki,
Cseh (1838-tól), Éltető (1840-től). Esperesi vizsgálatot évenként tartottak.
Sok gondot okozott az évtizedeken át tartó „pad-viszály” a gyülekezetben. Kérdés: Ki üljön az
első, második és következő padokba? Több fegyelmi eset épp ebből fakadt.
Megtörtént, hogy egymást kilökték a padból. Az 1817 évi vizsgálati jegyzőkönyv
szerint a régeni 1812, vagy 1822-i egyházmegyei
közgyűlés tárgyalta a járai templomszék ügyét. A lelkészné,
tanítóné számára külön szék volt fenntartva.
Az orosz tábor 1849-ben átvonul a falun, Kisillye felől érkeznek
és tábort ütnek Járában. Feltörték az egyházközség ládáját, elvittek 51
forintot, több kegyszert, többek közt a gróf Teleki Júlia által adományozott
aranyozott úrasztali kelyhet[10],
valamint a reformációi ezüstpénzt. A levéltárat nem bántották, személyeket sem
sértettek meg. A magyar országgyűlés 1839-ben engedélyezte a zsidó
bevándorlást, de ennek ellenére 1839-1858 között nem telepedik le zsidó család
Marosjárában. 1821-1828 között a marosjárai lelkipásztor, Tsernátoni
Tsiki György az esperes. 1801-1858 között 3
lelkipásztor szolgált a marosjárai gyülekezetben:
I. 1793-1828 között 35 éven át Tsernátoni Tsiki György a lelkipásztor:
aki 1811-ben Egyházmegyei tanácsos,
1813-ban Egyházmegyei jegyző,
1821-től Egyházmegyei esperes, 1828-ban meghal, eltemették a marosjárai
temetőbe.
II. 1829-1837 között Backamadarasi Csiki György a lelkipásztor:
1836-ban Egyházmegyei tanácsos,
1837-ben eltávozik és a Disznajó-i református gyülekezet
lelkipásztoraként folytatja szolgálatát.
III. Tegzi Mihály a harmadik lelkipásztor 1801-1858 között:
1849-től Egyházmegyei tanácsos, majd az Egyházmegyei ügyvédi szék vezetője,
1871-ig marad a marosjárai gyülekezetben.
Az 1850-es években a falu lakossága 800 lélek,
520 református, 280 római katolikus, unitárius és görög keleti. Ez
időszakban kisgazda még kevés van, a lakosság nagyobb része a földesurak
birtokain dolgozik. 300 holdas földesurak: Rozsnyai
Ábel, Deák József, Baranyai Ferenc, Józsa Sámuel.
Szentkirályi János, görgényi esperes 1858-ban bezáratta
a templomot, mert életveszélyessé vált a templom használata. Az újjáépítés
beindításában nagy szerepe volt Szatmári Mihály gondnoknak. A következő
anyagokat szerzi be:
16 ezer téglát,
13 darab deszkát,
696 véka meszet,
44 véka gabonát,
6 veder pálinkát.
Ez az anyag még mindig nem elég, a munka még nem indulhat! Amíg egyesek tanácskoznak, a templom összedőlt. 1860 májusi esperesi vizsgálat alkalmával az
istentiszteletet az iskolakertben tartják meg. Már 1860-ban felépítik az új
falakat, 1861-ben befedték 6350 régeni cseréppel.
1862-ben az esperesi vizsgálat alkalmával már az új templomban tartják az
istentiszteletet. Az építés költsége 3553 osztrák forint, ami 10.659 magyar forintnak felel meg. A templom alapköve 1859-ben
lett letéve és akkor kezdődött el az építkezés, mely 1871 október
1-ig tartott, vagyis 13 esztendeig. Amikor elkészül egészen, ekkor a
költség 5554 osztrák forint. A tornyot 1868-ban építették a templomfal
magasságáig. A második harang még a haranglábban maradt.
1882-ben a templomtorony
deszkafedelét a vihar lesöpri. Ideiglenesen a tornyot
új deszkával fedik be, majd 1883-ban újrafedték a templomot. Ebben az évben Henter Pál lelkipásztor a templomba perselyládát helyez el.
1884 február 10.-én 840 forintért 6 változatú orgonát
vásárolnak Marosvásárhelyen. Az orgona készítője Takácsi Ignác. 1893-1894-ben a
tornyot befedik bádoggal. Ekkor fejeződik be 1860-ban megkezdett templomépítés.
1875-ben a torony északi oldala mögött, a szemközti útfélen telket vásárolnak
az új iskola és tanítói lakás részére. 332 forintot fizettek Domokos Józsefnek
a telekért. Erre a telekre épül fel az iskola és a tanítói lakás.
A Marosjára-i Református Egyházközség fő jövedelme
1859- 1995 között is a 43 hold 290 öl erdőből folyt be. 1867-ben a faluba
letelepedik egy zsidó család. Izráel Mózes és
családja kibéreli a kocsmát.[11]
1867-ben a gyülekezetnek van koporsótakarója. E takaró a festetlen, fenyőfából
készült koporsókat takarta temetés idején. 1859-1895 között a következő
kurátorok álltak az egyház élén:
1857-1862 között Szatmári Mihály,
1863-1864 között Székely József,
1865-1868 között Szatmári Ferenc,
1869-1870 között Szatmári Mihály,
1871-1875 között Szabó István,
1876-ban Szatmári Mihály,
1877-1879 között Ölvedi Sándor,
1880-1881 között Szatmári Ferenc,
1882-1884 között Ölvedi József,
1885-ben Böjte Károly,
1886-1889 Veres György,
1890-1893 között Nagy Elek.
1867 évi esperesi vizsgálat utasítása: a templom kulcsát a lelkészi lakon
helyezzék biztonságba. 1859-1895 években az esperesi vizsgálat számba vette a
botránkoztató életűeket. A Jakab levele 5, 20-ra hivatkozva inteni, javítani
kell a rendetlen gyülekezeti tagokat. 1860-ban Darabont József és Bíró Anna
törvénytelen házasok, vadházasságban élnek. Törvénytelen házasságuk miatt
eklézsiát kell kövessenek. Ha nem követnek, akkor
kitiltják a templomból őket.
1874-ben a faluban kolera pusztít, melynek 2 hónap
alatt 18 áldozata van. 1865-1874 között számos teológus megfordul a Marosjárai
Református Egyházközségben, mint ünnepi légátus. 1877-ben Méderi
Dániel úrasztali terítőt adományoz a református egyháznak. 1859-1861 között
Gergely Mózes a tanító. Miután távozik a marosjárai iskolából 1861-ben Bartus Elek lesz az utódja, ki 59 éves koráig tanít. Akkor
megkapja a nyugdíjat az egyházközség által 1876 óta fizetett évi 12 forint
tagdíj alapján. 1844-1895 között Ecsedi Jenő
tanított, aki 1895 szeptember 6/7 éjjelén az 1896
május 24-ig felvett fizetéssel megszökött. Az iskola szünetel 1895
szeptember-1896 június között.
Az 1859-1895 időszak első lelkésze: Tegzi Mihály (1838-1871), az
egyházmegyei ügyvédi szék vezetője volt. Az 1871 októberi
lelkészválasztó közgyűlésen Simon Elek 6, Koronka
Gábor 14 szavazatával szemben 44 szavazattal győzött Henter
Pál lelkipásztor. Henter Pál 1883-ban egyházmegyei
aljegyző. 1887-1891 között egyházmegyei főjegyző. 1889 évben Erdőcsinádról
átcsatolják Marosjárához a Kisillyei gyülekezetet. Henter Pál végzi a lelkipásztori munkát a kisillyei
gyülekezetben is. 1859-1895 közötti években is rendszeresen vizsgálatot tartott
az esperesi vizitáció. 1875-1890-ben Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt 150+200
forint államsegélyt kap a Marosjárai Egyházközség. 1875-1877 között felépül az
új iskola, a toronytól északra fekvő telken. Ugyanebben az évben építik fel a
tanítói lakást is. Benkő János Péterlaki
lelkipásztor, görgényi esperes, marosjárai birtokos, tanáccsal, adománnyal
segíti az egyházközséget. 1884-ben, február 10.-én szállították ki a református
templom 6 változatú orgonáját, amely 840 forintba került. Abban az időben 140
mázsa búza ára volt. Az orgonát Marosvásárhelyen készítették a Takács
műhelyében.
Székely János gondnok, Böjte Károly presbiter Nagyenyedre mennek meghallgatni Sükösd Mihályt, a Bethlen
Kollégium seniorát és Nagy Károly lelkipásztor
(1818-1826 között erdélyi evangélikus-református püspök) mellett szolgáló
segédlelkészt. 1896-ban a gyülekezet megválasztja lelkipásztorának Sükösd
Mihályt. 1897 májusáig tanít az iskolában is. 1897 októberében Szabó Mihály a
tanító. 1910-ben megkapja az állami nyugdíjat, addig tanított a marosjárai
iskolában. A templomtól északra fekvő iskolateleken új istálló, gabonás épült. Rozsnyai Ferenc táblabíró birtokait Vizi
József és Vizi László testvérek vásárolják meg.
1843-1907 között élt a megemlékezésre méltó Rozsnyai
Ferenc táblabíró, aki a legtöbbet patronálta a falut. Emlékét a református
templomban címeres tábla őrzi. 1896-ban törvénybírónak nevezik ki Régenben. A járai temetőben a Nemes dombon pihen. 1911-től
a Rozsnyai patrónus család nem jár élen az egyházban,
majd elköltöznek Kolozsvárra. Sükösd Mihály lelkipásztor lelkiismeretesen
dolgozott. 1898-ban 6-on visszatérnek a római katolikusoktól a református
egyházba. Vallásoktatást végez, konfirmációi előkészítőt tart. A vasárnapi
mezei munka korlátozása végett a presbitérium 1914 júniusában büntetést szabott
a vasárnapi munkálkodókra: akit először intettek - 1 forint, akit másodszor -
két forint, harmad ízben pedig 4 forint birság
büntetést kellett fizetni. 1905-ben a presbitérium betiltotta az alispán által
a táncot a bicskázás miatt.
1907-ben megalakult a gazdakör, de
hiányzik az olvasókör, a népkönyvtár, a dalárda és az ifjúsági egylet. Ebben az
évben felépül a modern téglafalu iskola, a mai református iskola alsó, déli
része. Ebben az időben a falu lélekszáma 938. Csécs
István, Sükösd Mihály, Székely Sándor, Székely Miklós, Nagy Albert állnak a
közösségi élet élén. 1885-től a tanító többé nem harangoz. A harangozó ezután a
gyülekezeti tagok közül való egyháztag, aki vállalja fizetés ellenében a
harangozást. A harangozó bére: 4 kupa kukorica minden családtól és az egyház erdejéből
kap egy öl fát. 1875-1877 között felépült iskola helyébe 1909-ben új iskolát
építenek, mely téglából készült, a régi iskola anyaga fa volt. Az új iskolát
cseréppel fedik be. 5700 forintba került az új iskola felépítése. Tornyot is
építettek az iskolának. A toronyba helyezik el az új iskolacsengőt. E csengő
1915-ben a Szutsáki-Kabos féle
224 kg-os nagyharanggal a háború áldozata lett. Szabó Mihály tanító után Szekler Gyula tanít 1911-ig, majd Marosvásárhelyre megy és
újságíró lesz. Pályázatot hirdetnek a megüresedett tanítói állásra. 1911-ben Tordáról Jakab Miklós pályázik egyedül. Meg is választják,
de ő visszautasítja a meghívást. Ez esztendőben a falu toronyórát kap, 1021 korona értékben, melynek karbantartója, rendezője az akkori
kurátor Nagy Albert. Fehér János lesz a tanító 1912-1915 között. A tanítás 1915 január-május hónapokban Sükösd lelkészre hárult, majd
1916-ban is folytatja.
1916-ban Görgény Szentimréig
hatolt be a román hadsereg. Marosjárát a katonaság
kiürítette. Sükösd lelkipásztor családjával együtt Kolozsvárig ment, hogy ott
fia és leánya tovább tanulhasson, ő pedig
visszatérjen. A menekülő tömeg miatt nem tud visszatérni, csak tovább menni.
Gyermekei Hajduböszörményben folytatják tovább
tanulmányaikat. Novemberben tért vissza Járába:
Marosjára lakói Marossárpatakon átvonulva Vajdaszentiványon várta meg a visszatérés lehetőségét. A
német és magyar csapatok visszatartották a román hadsereget, így Jára népe 10
nap után visszatért. Marosjára 1916 október 1 -
október 20 között a magyar katonaság állomásozó helye volt. Ekkor dobják ki a
toronyból a nagyharangot. A háború 38 áldozatot
követelt, kiknek neveit a „póci” dombon emelt emlékköven olvashatjuk.[12]
1916 szeptember-októberi menekülés izgalma elmúlt.
1917-1918-ban Gáspár József a tanító. 1918-ban véget ér a háború és még sem
kerül tanító az iskolába. Gáspár József tanító elmegy, helyette a lelkipásztor
végzi a tanítást. Pályázatot hirdettek 1919 januárjában a tanítói állásra.
Egyetlen pályázó van, özvegy Jancsó Andorné, született Botos Blanka. A gyülekezet nem választja
meg, idegenkedik a női tanítótól, férfit akarnak. 1919 júniusában jelentkezik Réthi Miklós okleveles tanító. Nem kapott az államtól
segélyt, ezért a gyülekezet nem tudta fizetni a tanítót. Távoznia kellett a
községből. 1919 októberében Böjte Zoltán lett a
tanító. 1919 őszén a tanítás nyelve teljesen magyar, de folyamatban van a román
tanfelügyelőség beállítása és a román nyelv tanításának elrendelése a III-IV,
osztályokban. 1896-1919 között háttérbe szorultak a fegyelmezések, a botrányok
ügyei. 1911-ben toronyórát vásárolt az egyházközség. Nagyváradon készítette Sarkadi és Szántó. A templomból 1908-ban az Erdélyi Egyházkerület
felhívására a falakon elhelyezett művirág koszorúkat a gyászolók kivitték a
temetőkerti sírhantokra.
Kálvin János születésének 400-ik évfordulóján, Kálvin alapra, a genfi Kálvin szoborra 34,98 koronát ajándékozott a marosjárai gyülekezet. A reformáció 400 évfordulóját is megünnepelték.
1911-ben a következő kegyszerei voltak a marosjárai gyülekezetnek:
két ezüst úrvacsorai kehely,
egy ónkanna,
egy ezüst és két óntányér,
10 abrosz, 9 kendő.
1896-1919 között a következő kurátorai voltak a gyülekezetnek:
1896- Székely János,
1898-1902 Böjte Károly,
1903- 1905 Székely Sándor,
1906- 1908 Cseke Sándor,
1909- Székely József,
1910-1911 Györfi domokos,
1912- 1913 Irsai Domokos,
1914-1915 Nagy Albert,
1916-1918 Ölvedi Tamás,
1919- 1922 Székely Miklós.
A vagyon kezelése a presbiterek, gondnok, lelkipásztor feladata. A Marosjárai Református Egyházközség lelkipásztora 1896-1919 között minden harmadik vasárnap délelőtt szolgál a Kisillyei leányegyházközségben. Pénz és föld fizetés ellenében végzi a szolgálatot. 1896-1919 között egy lelkipásztora volt a gyülekezetnek, Sükösd Mihály, aki Marosvásárhelyen és Nagyenyeden tanult. 1897-januárjától májusáig helyettes tanító a református iskolában. Felesége bergenyei Nagy Rózsa. A háború alatt mind a lelkipásztori, mind a tanítói teendőket elvégezte. 1919 október 26-án egészségi állapotára hivatkozva kéri nyugdíjazását. A marosjárai földbirtokán lévő házába költözik. Jó gazda, kitől sokat tanulnak a járai gazdálkodók.
Pédául:
a sáncolás vizes helyeken,
a munkának kellő időben való végzése,
fajállat
nevelése.
1919 november 23-án
Böjte András IV. éves teológiai hallgatót
hívja meg a Marosjárai Református Egyházközség. Böjte
András nem fogadja el a meghívást. A Marosjárai Református Egyházközség lélekszáma 1919-ben 650, a Kisillyei Református Leányegyházközségé
pedig 180.
1919-1920 években többen hazatértek a csatatérről. Voltak olyanok, akik a millenista szekta tanait hirdették hazatérésük után. Sükösd
Mihálynak sok gondot okoztak ezzel. 1920-ban pénzváltás következik: 3,5 korona = 1 lej.
Sükösd Mihály lelkipásztor 1919 októberétől már nem szolgál. 1920 februárjában a püspök kinevezi helyettes lelkipásztornak Benkő Eleket. A tanítást 1919 októbertől Böjte Zoltán végezte. Az új román állam a kisebbségi felekezeti tanítókat nem segélyezte. Az egyházközség biztosította a tanító fizetését. Ezt a fizetést az egyházkerület csekély összeggel kipótolja. A kisebbségi felekezeti iskolák működését 1920 júniusban Páris- Trianonban kötött békeszerződés biztosította.
Az 1919-1920-as tanévben a 113 tankötelesből:
- I. osztályban 35,
- II. osztályban 13,
- III. osztályban 14,
- IV. osztályban 5,
- V. osztályban 5,
Összesen 69 tanuló áll vizsgára 1920 május 9-én. A
vizsga Böjte Zoltán tanító vezetése alatt folyik. A
vizsgai jegyzőkönyv szerint a tanítási eredmény kitűnő. Elnökölt a vizsgán
Benkő Elek helyettes lelkipásztor. 1920 augusztusában Benkő Elek lelkipásztor
megkapja a végleges kinevezését Fintaházára. 1920-ban
a Marosjárai Református Egyházközség közgyűlése kéri a leányegyházközségtől
való elvállást és Marosjárában a lelkészi és tanítói állások egyesítését. E
gondolat és takarékosság a szegénységre vall. Az új román állam 1920-ban a
lelkészeknek nem ad kongruát. A hívek nem akarták vállalni a kepét. 1921–ben
Sükösd megújítja a lemondását és 1921 áprilisában
átadja a lelkészi hivatalt a körtefájai lelkésznek,
hegyi Andrásnak. Közben 1921 áprilisában a román állam visszamenőleg kongruát
utal ki a kisebbségi lelkészek számára, amit Marosjárában Sükösd kapott, mert
még nem vonult nyugdíjba. A presbitérium szerint ez az összeg a marosjárai
egyházközséget illeti. Az egyházmegyei levéltár 97-ik marosjárai iratából
kitűnik, hogy az Igazgatótanács Sükösd lelkésznek ítélte ezt az összeget. Sükösd ebből az összegből 2000 lejt a Marosjárai Református Egyházközségnek ajándékozott
„Sükösd Mihály-Nagy Rózsa alap” címen.
Hegyi András beszolgálási ideje alatt az egyház ládáját a gondnok, Székely Miklós lakásába vitte, ahonnan 1921 májusában a talpas ezüst úrasztali kehely eltűnt. A gondnok volt a felelős. Meg kellett vásárolnia. A tettes nem került meg. 1921-ben visszahívják Benkő Eleket Fintaházáról. Még ebben az évben beiktatják. 1914-1918-as háború után sok házasságkötésre kerül sor. A kepét fizetők száma is megnőtt.
A választójogosultak száma:
·
1920-1921-ben: 206,
·
1921-1922-ben: 185,
·
1922-1923-ban: 191,
·
1923-1924-ben: 182,
·
1924-1925-ben: 175+7 cigány.
Az apadás a millenista szektába való áttérésnek
tulajdonítható. 1918-1941-es években kitért: 23
férfi, 26 nő, összesen: 49! Ezen kívül a katolikus egyházba is
tértek át, amikor 1919-ben Kicsid Géza volt a plébános. 1922-ben Benkő Elek
irányítása alatt a templomon megforgatják a cserepeket. Székely Miklós kurátor
1922-ben 20 vékás földjét átadta egy évre a marosjárai Református
Egyházközségnek díjtalanul. Az 1915-ben háborús célra elvett 224 kg-os Szutsáki Kabos Klára féle harang pótlására mozgalom indult 1922-1924-ben.
1922-ben új tanító érkezik. A marosjárai gyülekezet első tanítónője Barabás
Mária. Fizetését az egyházkerület folyósította iskola segélyként. 1923-1924
tanévben Barta Margit a második tanítónő. Református
lelkész lánya, egy évig marad Járában. 1923-ban a Baranyi
kertben „gazda napot” tartottak. Benkő Elek lelkipásztor, Kicsid Géza plébános,
Böjte Zoltán tanító készítik elő a gazda napot. A
gazda nap után az iskolában lelkészi és tanítói értekezletet tartottak.
1924-ben Benkő Elek kiköszönt, Széplakra távozott. Egy időben távozott Böjte Zoltán kiváló tanító is. Kepéjéből 66 vékát nem
kapott meg. A gyülekezet nem értékelte Böjte Zoltán
kiváló tanítót. Az első gazdák a háború után nehézségekkel küszködtek. Az
iskola ügyéért nem vállalnak megfelelő terhet. Böjte
Zoltán tanító távozása után Nagy Árpád kisillyei felekezeti tanító kéri
kinevezését az Igazgatótanácstól. Az Igazgatótanács nem teljesíti Nagy Árpád
kérését. Erdőcsinádra nevezték ki tanítónak. Az
Igazgatótanács Kovács Anna kezdő kántor-tanítót helyezte az 1924-1925 tanévre
Marosjárába. 1924 Novemberében Máthé Eleket ajánlotta
Hegyi András, körtefáji lelkész, a marosjárai
református gyülekezet lelkészéül. A mezőkölpényi
tanító fia volt, „pietista kegyességű”. Nem nyerte meg a marosjárai gyülekezet
tetszését, mert bicegő járású volt. A gyülekezet ezzel veszített, mert Máthé Elek a szektáskodókkal
szemben felkészült volt. Böjte Zoltán tanító öccsét
hívta meg a gyülekezet Magyarherepéről, kit már 1919
novemberében lelkipásztor jelöltként felkért szolgálatra, de eredménytelenül.
1923-1925 években a gondnok Cseh Domokos.
1925 január 11-én beiktatták Böjte
Andor lelkipásztort. A beiktatáson részt vesz a már nyugdíjas Sükösd Mihály
lelkipásztor is, aki figyelemmel kísérte az új lelkipásztor munkáját. Az 1924
évi számadás az anyagi és szellemi életről szóló jelentést Böjte
Andor lelkipásztor készíti el. Hetenként tartott bibliaórákat, vallásos és
ifjúsági alkalmakat. A második tanerő fenntartása végett Böjte
Andor lelkipásztor átveszi az I-VI osztályok tanítását. Kisillyében
is folytatja a vallásos oktatást, lelkipásztori teendőit. Megrendelik Szebenben a harangot. Az ára 56.832
lej, súlya: 298 kg.[13]
A harang külső peremén latin nyelvű szöveg olvasható: „Vivas
voco, mortuos plango, fulgura frango”, vagyis: „Élőket hívok, holtakat siratok,
villámokat űzök”. Ezt az összeget a
hívek adományából fizeti ki az egyházközség. 1925-ben kész a harang. Vonattal
szállítják Marosvásárhelyig, onnan pedig szekér hozza
haza a marosjárai gyülekezetbe. Nagy esemény a gyülekezet életében. Többen
várják a falu végén a harangot, amit elkísérnek a toronyig. Miközben kísérik,
zsoltárokat énekelnek, hálájukat fejezik ki Isten iránt, hogy újra harangjuk
van. Gróf Teleki Domokos Gernyeszegi gazdaságából
kapott csigával emelték fel a templom bejáró feletti karzaton át a toronyba.
Felszentelését Zoltáni Pál sáromberki lelkipásztor
végzi. 1925 október 11.-én szentelik fel a templomot.
1925 szeptemberében az
A gyülekezet leszegényedett. 1927-ben lehozzák az iskolatelekről az istállót
a pap telkére és befedik cseréppel. Az iskolát is megjavítják és lepadolják.
1928-ban Técsi nincs megelégedve bérével, Sáromberkére távozik. 1928 nyarán Böjte
András újból helyettes tanítói állást tölt be. Pályázatot hirdettek a
megüresedett tanítói állásra. Egyetlen pályázó volt, 1879-ben született székelybozsi tanító, Nagy Sándor. 1930-ban áthelyezi az Igazgatótanács Küküllővárra. 1930-ban a torony bádogfedele javításra
szorul. Megjavítják, de sajnos kölcsönpénzből, mert a hívek nem tudják fedezni
a kiadásokat. A gyülekezet lelki élete 1925-1932 között felfele ível. A
lelkipásztor a téli időszakban vallásos estéket szervez, vendégelőadókat hív a
gyülekezetbe, ismeretterjesztő előadásokat tart. 1933-ban Kisfülpösre
megy, ott folytatja lelkipásztori munkáját. 1946 tavaszán Szabó József
lelkipásztor távozásakor visszahívja a gyülekezet, de nem vállalja a második
járai szolgálatot.
I. Szabó József 1933-ban jön a
Marosjárai Egyházközségbe. Böjte Andor utódja,
missziós lelkületű, komoly, egyháza sorsát szívén viselő lelkipásztor. 12 évig
szolgált a gyülekezetben. Kiváló munkát végzett, katonás fegyelemmel. 1946-ban,
távozása után új lelkészi lakást hagy a következő nemzedékre. A lelkészi lakás abból a
230.000 Lej pénzösszegből épül fel, melyet Szabó József lelkész a Svájci útja során szerez az egyházközségnek
és melyet még megpótol az egyházközség. A hívek adományával tehát összegyűl ez
az összeg, melyet az építés ideje alatt Nagy Albert köztiszteletben álló férfi
kezelt. A második világháború előtt fejezik be a parókia építését. 1936-1938
között épül fel a két szoba, nyári-téli konyha, két kamra, iroda, előszoba
helységeket magába ölelő épület. 1946
június 22-én a lélekszám 630.
II. Szabó József utódja, Barabási
Ferenc. 1946-1953 között végzi a lelkipásztori szolgálatot a marosjárai
gyülekezetben. 1953-ban meghívják Péterlakára.
Elfogadja a meghívást. A második világháború alatt megrongálódik a templom.
1947-ben tervet készítenek a templom javításáról. Még ebben az évben
megjavítják. 1947 augusztus 24-én kerül sor a templom
felszentelésére, amit ünnepély követett. 1950-ben a kántor nincs megelégedve a
fizetésével. Kéri az emelését, amit meg is kap. 1950 április
27-én a lélekszám 734. A templomlátogatás ezekben az években gyenge.
1952-ben megjavítja az egyház a felekezeti iskolát. Ugyanabban az évben Orosz
Dezső néptanács elnök kéri az egyházközség irodáját óvodának. A gyülekezet nem
egyezik bele, elutasítja a néptanács elnök kérését.
II. Barabási Ferenc 1953-ban
átköltözik a péterlaki gyülekezetbe. Barabási Ferenc
testvére, Barabási Zoltán 1953-ban fejezi be teológiai tanulmányait. A
gyülekezet ekkor már ismeri Barabási Zoltánt és úgy
dönt, hogy meghívja Marosjárába lelkipásztorának. A meghívást el is fogadta a
frissen végzett lelkipásztor. 1953 október 11-én
beiktatják Barabási Zoltánt. A gyülekezet 1953-ban 87 véka gabona
fizetéssel tartozott.
1954 április 8-án Makkai
Károly néptanács titkár elkéri a lelkészi irodát községi kultúrteremnek. A
gyülekezet elutasítja Makkai Károly kérését. A
lelkészi iroda más célokra épült. Még ebben az évben, 1954
április 16-án a néptanács megbízottja kéri a lelkészi lakás egy szobáját
szövetkezeti üzlethelységnek. A gyülekezet sértve érzi magát az állandó
zaklatások miatt. Kéri a néptanácsot, hogy ne csonkítsák meg a lelkészi lakást.
Elutasítja a néptanács kéréseit. Többet nem zavarja a néptanács a gyülekezetet.
1957 október 16-án a lélekszám 606. Az apadás a kivándorlással
magyarázható. Számos család elköltözik a Zsil völgyébe. A kommunizmus
lehetetlenné teszi a vidéki családok fennmaradását. A kollektivizálás sokakat
megnyomorít, nem tudnak megélni abból a minimálbérből, amit a kollektív ad. A
kilátástalanság megtizedeli a gyülekezetet. Többen Marosvásárhelyen és
környékén keresik a megélhetés lehetőségét. 1956-ban a vihar megrongálja a
templom és a torony fedelét. A javítást nem lehet halogatni, még abban az évben
sor kerül a javításra. A gyülekezet áldozatából rendbe hozzák a tönkre ment
fedélzetet. 1958-ban toronyórát és orgonát javítanak. Magyari Árpád és Kovács
Géza szakemberek végzik a javítást. 1959 augusztusában a lelkészi lakás
tornácának tégla oszlopokat raknak. Beton alapra húzzák fel a tégla
tornácfalakat. 1961 június 12-én egyházmegyei átlagon
alul látogatják a templomot. Az úrvacsorával való élés is az átlagon alul van.
A katekézisben résztvevő gyerekek száma is csökken. A
perselypénz feltűnően kevés. Sokan kitérnek és nem
veszik igénybe az egyházi szolgálatokat. A lelkészi fizetésből az előző évre
1930 lejjel, hátralékban vannak. A köztartózás egy része elmarad az 1960-as
évről. 1480 Lejjel tartóznak az egyházmegyének. A gyülekezet nem akarja
vállalni az anyagi terheket.
1954 óta a lélekszám 257 lélekkel csökken.
1962-ben Nagy Domokos lemond a kántori fizetéséről. 1964
szeptember 28-án az istentiszteleti alkalmak látogatása, az úrvacsorával
való élés átlagon aluli. A perselyes adakozás nagyon kevés. 1964-ben a
lélekszám 357. A gyülekezet ősrégi betegsége, hogy a közömbösség teljes
mértékben tombol. 1964-ben Gábos Pál saját költségén
újra festeti a szószék koronát.
IV. 1979-ben Barabási Zoltán Péterlakára költözik. Testvére, Barabási Ferenc nyugdíjba
vonul és a péterlaki gyülekezet
megválasztja lelkészéül Barabási Ferenc öccsét. 1979-től Décse
Ferenc a gyülekezet lelkipásztora. Mind a marosjárai, mind a kisillyei
gyülekezetben lelkiismeretesen végzi a szolgálatot. A gyülekezet lélekszáma
egyre apad. A gyülekezet kurátorai 1932-1989 között: Cseke
Sándor, Ölvedi Domokos, Ölvedi
Lajos, Szatmári Sándor, Szász Domokos, Tamási Sándor.
1987-ben a gyülekezet pásztor nélkül marad. Décse
Ferenc lelkipásztor a mezőzáhi gyülekezetben
folytatja szolgálatát. 1987-1994 közötti időszak az „árvaság ideje” a
marosjárai gyülekezetéletében. Lelkészhiány miatt nincs állandó lelkipásztora.
Beszolgáló lelkészek végzik az istentiszteleteket. 1987-1994 között a következő
lelkipásztorok szolgáltak:
·
Rákossy
Károly gernyeszegi lelkipásztor. 1987-1992 között pásztorálja a járai és a kisillyei gyülekezeteket. 1988-ban
megjavítja a gyülekezet a templomtornyot.
·
Rákossy
Károly elköltözik Gernyeszegről, ahol Szabó András
folytatja a gernyeszegi gyülekezetben a munkát. A
marosjárai és a kisillyei református gyülekezetek pásztorálása
is reá hárul. Rendszeresen végzi a munkát, temet, keresztel. 1992 október-1993
augusztusa között végzi a szolgálatokat.
·
1993 szeptemberétől Domahidi Ernő péterlaki
lelkipásztor veszi át a két gyülekezet gondozását. 1994
február 20-ig végzi feladatát.
·
1994 február
1-től kinevezi az
1994 február 1-től új lelkipásztort nevez ki az
1994 október 15-én kerül sor a várva-várt megemlékezésre.
Az ünnepségen részt vettek:
· Főtiszteletű D. DR. Csiha Kálmán püspök úr.
· Igét hirdet, Nt. Székely József esperes úr,
· az egyházmegye lelkészei,
· a helybéli plébános András Zoltán,
·
meghívottak és a gyülekezet
tagjai.
1995 március 12-én sor kerül a Görgényi Református
Egyházmegye alsó marosmenti gyülekezeteinek presbiteri konferenciájára, melyet
Marosjárában tartottak meg. A meghívott hét gyülekezet presbitériuma közül kettő
kivételével megjelentek. Péterlaka és Gernyeszeg nem
képviseltette magát.
1995 júniusában Labancz Gyula helyettes marosjárai
lelkipásztor eltávozik a vadasdi református
egyházközségbe. 1995 szeptember 1-ig a beszolgáló
lelkipásztor Domahidi Ernő, magyarpéterlaki
lelkipásztor, aki minden második vasárnap végzi az istentiszteleti
szolgálatokat. 1995 szeptember 1-től az
1996-ban megalakul az IKE, 5 taggal. A szombat esti istentisztelet után
tartanak összejöveteleket. Ez év augusztusában sor kerül a III. Magyar
Református Világtalálkozó alkalmával Marosjárában is a Falu-, illetve
gyülekezeti találkozóra, amikor többen is hazajöttek
városról is. A Nőszövetség is szerveződni kezd. Folyó év és következő év során
több munkálatra is sor kerül a gyülekezetben, mint: fürdőszoba elkészítése, a
régi és rossz istálló lebontása és az anyag felhasználása garázsépítésre,
valamint a parókia tetőzetének a javítása és cserépforgatás.
1998 május 9-én megválasztják a nőszövetségi
elnöknőt, valamint a titkárnőt. Május 26-án esperesi vizitációra kerül sor. A
vizitáció során a bizottság meghagyja a parókia csatorna rendszerének teljes
kicserélését, a víz bevezetését, valamint a fürdőszoba teljes elkészítését. Ez
év folyamán svájci ismerősök adományoznak a gyülekezetnek 700 svájci frankot,
valamint holland segély (csomagok) érkezik, melynek értékesítésével sikerül ezen munkálatokat elvégezni. A holland csomagokból félretett
bársonyanyagból az egyház a templom részére terítőket készít a nőszövetség a
szószékre, úrasztalára, karzatokra és padokra. Az ifjúsággal való foglalkozás félbemarad, pontosabban nem megy, mert egyre kevesebben
vannak itthon és egyre kevesebben igénylik az IKE által nyújtott programokat. A
beindulni akaró énekkar sem megy, mert a gyülekezet több ideig lelkész nélkül
volt, így az éneklés csak akkor ment, ha valaki vezette.
Az 1999-es esztendő bebizonyítja - ki tudja hányadik alkalommal -, hogy a
gyülekezetben még mindig elég nagy az érdektelenség, a közömbösség,
igénytelenség. A Marosjárai református gyülekezetnek is egyik ősi betegsége,
mint sok másnak a közömbösség, hisz az ún. „mag” a valódi egyházfenntartó, akik
templomba járnak és részt vesznek a gyülekezet
életében. Sajnos a gyülekezet nagy része csak papíron tagja a járai református
egyháznak.
1999 áprilisában gyülekezeti evangélizációra
került sor, amikor Zimányi József, magyarországi
református lelkipásztor szolgált két este. Nem volt mindenkire pozitív
hatással, de a gyülekezeti életet nem zavarta meg. Ez év júliusában sor kerül
Jakab Viktor helyettes lelkipásztor, rendes lelkésszé választására, az esperesi
hivatal elrendelése szerint. Ezen esztendők során Jakabné
Bákai Erzsébet volt a tanítónő, aki szívesen
foglalkozott a gyerekekkel úgy az iskolában, mint a gyülekezetben egyaránt.
2000 szeptember 1-től az egyházközség lelkipásztor nélkül maradt, mert Jakab
Viktor lelkipásztor a vadasdi egyházközségbe költözik és ott foglalja el a lelkészi állást. 2000
novemberétől kinevezést kapott Csepán Géza
lelkipásztor, aki a naszódi missziós egyházközség
lelkésze volt. A gyülekezet ünnepélyes keretek között fogadta a lelkipásztort
és családját úgy, mint annak idején Jakab Viktort. Még ez év folyamán sikerül
bevezetni az alsó kútból a vizet, a templomba új szőnyeget vásárolnak.
2001-ben az új lelkipásztor vezetésével sokat közmunkáznak: fák
letakarítása, gondozása, garázs előtti fahíd lebontása és új betonhíd építése.
Eközben 10 elhunyt egyháztagot kell temetni az alig 180-as lélekszámból. Ez
esztendőben is kérdéses az egyház fennmaradása, mivel kevés a lélekszám és
emellett az egyház fenntartói járulék miatt is zúgolódnak.
30 tagú fiatal csoport, majd kéttagú küldöttség látogatja meg a járai
gyülekezetet ez évben a Bedum-i holland
testvérgyülekezetből.
2002 tavaszán Csepán Géza lelkipásztor eltávozik a
marosjárai gyülekezetből a désfalvi gyülekezetbe.
2002 augusztusáig Veress Róbert Gyula, magyarpéterlaki
lelkipásztor volt a beszolgáló, aki a leányegyházban is hirdette az Igét. 2002 augusztus utolsó vasárnapján érkezik a gyülekezetbe
Bálint Csaba helyettes lelkipásztor, aki ebben az évben végezte teológiai
tanulmányait. 2002 szeptember 1-től van hivatalosan
kihelyezve, egyelőre egyedül, majd következő év nyarától feleségével, Bálint
Anikóval szolgálják az Urat. A gyülekezet lélekszáma
ez esztendő végén: 187. Ez évben is meglátogatták a holland
testvérek a gyülekezetet.
2003 virágvasárnapján 3 ifjú konfirmált, 1 lány és két fiú. Nagy esemény a
gyülekezetben, mert egyre ritkábban kerülhet sor konfirmációra. A húsvéti
ünnepek után sor került a parókia melletti szomszéd oldalán kerítést készíteni
betonból és dróthálóból. Miután házasságot kötöttek, augusztus
1-től beköltözik Bálint Csaba lelkipásztor felesége is a parókiára.
Megállapítható, hogy kezd megismerkedni a gyülekezet az új lelkipásztorával.
2004 elején a családlátogatás során a tiszteletes
asszony is meglátogatja a családokat férjével együtt. Ez év tavaszán sor kerül
egy elég nagy méretű temető takarításra, melyet egyháztagjaink végeztek
nagyrészt. Július 10-én sor kerül az első, faluszerte várt falutalálkozóra,
melyet a két egyház (római katolikus és református) lelkésze szervezett. Az
eseményen kb. 400 személy vett részt és az ünnepi program egy napos volt, mely
ökumenikus istentisztelettel kezdődött és kultúrműsorral, valamint bállal ért
véget. Sikeres falutalálkozó volt, de volt több apró hiba is, melyből tanulni
lehetett. Ez év őszén sikerült kicserélni a templom és parókia előtti kerítést
és fa kaput, melyet egy beton alapú, vaskeretben feszített hálós kerítéssel
cseréltek ki. A munka több hónapig folyt és a presbiterek segítségével
megvalósult.
2005 április 29.-én püspöki, generális vizitációra
kerül sor a marosjárai református gyülekezetben. Igét hirdet Ft. Papp Géza püspök, majd Gyenge János tanácsos beszámolója
következik, majd a presbiterek és a lelkész részéről
köszönetnyilvánítás hangzik el. Nagy ünnepnap, hisz az emlékezet szerint már
több mint 100 éve nem volt püspöki vizitáció Marosjárában.
Június 21.-én sor kerül Bálint Csaba helyettes lelkipásztor felszentelésére
Marosvásárhelyen.
Augusztus közepén ismét eljönnek a holland testvérek 30 fős csoportja, majd
októberben 3 tagú hivatalos bizottság jön Bedumból, a
testvérgyülekezetből. Mint az előző években (2003, 2004) anyagi támogatást
hoznak a templomjavításra, megegyezés alapján.
Novemberben sor kerül a lelkipásztor rendes lelkésszé választására, amikor
Veress Róbert Gyula Gernyeszegi lelkipásztor
vezeti le a közgyűlést és a gyülekezet megválasztja a lelkipásztorát és nem kér
bemutatkozó szolgálatot.
Decemberben kerül sor a presbiteri választásokra, amikor 7 presbiter lemond
a 11-ből, majd a közgyűlés másik 3-at választ meg, így az új presbiteri
közösség 7 tagú lett. Eközben lejár a volt gondnok, id. Tamási Károly 17 éves
szolgálata a gyülekezetben, akinek sokat köszönhet a gyülekezet és egy új
gondnok választása következik. A presbitérium Hodos Sándort választja meg, aki egyben a falufelelős is.
2008-ig a presbitérium felének megbízatása, valamint a gondnok megbízatása dől
el ez esztendő végén.
Külön említést érdemel a nőszövetség, mivel 2004 nyarától már nem csak a
reformátusok, hanem a katolikusok is részt vesznek a nőszövetségi munkában és sok
tervvel, ötlettel gazdagítják úgy az egyház, mint a falu életét. Közös
megegyezés alapján, egy svájci ismerős támogatásával eredeti, marosjárai
székelyruhát készít a nőszövetség, amit 2005-ben kezdenek el varrni és 2006-ban
a március 15.-i nemzeti ünnepre már készen van két női székelyruha teljesen és
másik négy félig. A munkát élvezettel, jókedvvel és ingyen végzik az egyházért
és faluért egyaránt. 2006 decemberében a református
gyülekezet lélekszáma: 155.
És a jó hír mellett sajnos van meggondolkodtató, rossz hír, mivel az
esztendő végén, decemberben tartott presbiteri gyűlés alkalmával a lemondó 7
presbiter a tudomására hozta a többieknek, hogy nem kívánnak szolgálni ezután a
gyülekezetben, ezért jobb, ha lemondanak. Ez a cselekedet még sok kívánnivalót
hagy maga után, hisz ebből érezhető, hogy még sokan vannak azok, akik nem
tudják átgondolni, hogy ezzel sokat ártanak a gyülekezetnek egy olyan
időszakban, amikor szükség lenne minden kézre és minden gondolatra.
… A monográfia írója
sehol sem említi meg az okokat, ami miatt a presbitérium több mint fele
lemondott. (a webszerkesztő kommentárja) …
A mai templom helyén egy XVII. századbeli templom állott, melyet 1859-ben lebontottak. A mai templom 1860-1871 években épült, a gyülekezet híveinek áldozatkészségéből és munkájával. Kőből és téglából építették, hossza 19 m, szélessége 9,5 m magassága 9 m. A torony is téglából épült, melyet 1870-ben kezdtek el építeni. 1871-ben elkészül, majd 1893-1894 években bádoggal fedik be. 1893-ig kétszer fedték be deszkával. Magassága 38 m.
A templom értéktárgyai:
1. A kisharang:
1803-ban öntette az egyházközség. Súlya: két mázsa, 38 font. A következő
felirat olvasható rajta: „Minek után 1801esztendőben, májusnak 6-ik napján tűz
által a marosjárai református eklézsia harangjai elolvadtak volna, a maga
költségén öntette ezen harangot 1803 hitünk gyakorlása
szabados idején.”
2. A szószékkorona: A
kis haranggal egyidős. 1803-ban ajándékozta a templomnak Kabos
Klára. A szószékkorona felirata. „Kiálts teljes torokkal, s ne kíméld népem
bűneit.” Ézs. 58,1.
3.Orgona:
1884-ben 6 változatú orgonát vásárolnak. Marosvásárhelyen készítette Takácsy Ignác. Új karzatot építenek a templom dél-keleti
részében az orgona számára.
4. Toronyóra:
1912-ben vásárolták Nagyváradon a Sarkadi és Szántó
óragyárból. A hívek adományából vásárolták, az adakozók nevét a templomban
elhelyezett tábla őrzi.
5. Nagyharang:
1925-ben öntette a gyülekezet.
6. Padok: 1876-ban
készítette a gyülekezet.
A templomban található egy ovális alakú úrasztala, eredetéről nem tudunk
semmit. A szószék készítője ismeretlen. 1884-ben építették a legénykarzatot.
1889-ben földrengés következtében a templom fala megrongálódott. A földrengés
okozta károkat csak 1947-ben javították ki. A munkálatot
Vajda Imre, gernyeszegi mester és Zrínyi Sándor
marosvásárhelyi festő végezték. 1956-ban vihar rongálja meg a templomot és a
tornyot. Tamási Ferenc és ifjú Szatmári
József mesteremberek vezetése alatt megjavítják a megrongálódott templomot. Még
az első világháború alatt megrongált orgonát és órát a gyülekezet áldozatkész
hozzájárulásából Barabási Zoltán lelkipásztor vezetésével 1958-ban 4500 lejes
költségvetéssel megjavíttatta a gyülekezet. 1964-ben Gábos
Pál saját költségén újrafestette a szószékkoronát és az énekszámjelzőt.
1988-ban újrafedik a tornyot bádoggal.
Dálnoki János: 1727-1737,
Szentgyörgyi Benjámin: 1737-1741,
Ercse János: 1741,
Borzovai Mihály: 1741-1746,
Madocsai Pál: 1746-1749,
Barátosi Sámuel: 1750-1757,
Zágoni József: 1758-1764,
Köbölkúti Pergő Zsigmond: 1765-1767,[14]
Széki Sámuel: 1767-1792,
Tsernátoni Tsiki György:
1793-1828,[15]
Csíki György: 1829-1837,[16]
Tegzi Mihály: 1837-1871,
Henter Pál: 1871-1895,
Sükösd Mihály: 1896-1920,
Benkő Elek: 1921-1924,
Böjte Andor: 1925-1933,
Szabó József: 1933-1946,[17]
Barabási Ferenc: 1946-1953,
Barabási Zoltán: 1953-1979,
Décse Ferenc Sándor: 1979-1987,
Rákossy Károly (Gernyeszeg-beszolgáló):
1987-1992,
Szabó András (Gernyeszeg-beszolgáló): 1992-1993,
Domahidi Ernő (Péterlaka-beszolgáló): 1993-1994,
Labancz Gyula: 1994-1995,
Jakab Viktor: 1995-2000,
Veress Róbert Gyula (Péterlaka-beszolgáló):
Csepán Géza: 2000-2002,
Veress Róbert Gyula (Péterlaka-beszolgáló):
Bálint Csaba: 2002-
Kisillye a Maros és a Nyárád közötti hegyek
katlanában, Marosjára és Erdőcsinád között fekszik. 1642-től Maros-Torda vármegye felső területéhez tartozik. Régen
vidéki kormányzása alatt van 1877-ig. Minden bizonnyal korán csatlakozott a
reformációhoz. Péterfi László egy 1623 évi
feljegyzésben a református templom építéséről olvas. Péterfi
László Sáromberkén szolgált.
Kezdettől fogva leányegyház, Erdőcsinádhoz
tartozik 1889-ig. Az Erdőcsinádi lakás és telek
fenntartásának egyharmadát hordozza. Vallási megoszlása: 1966-ban 240 lélek lakik a faluban, ebből 110 református,
a többi római katolikus, unitárius, ortodox és felekezeten kívüli. 1774-ben a
Cserényi család templom helyet és egy öl széles, templomhoz vezető sikátort
ajándékoz a gyülekezetnek. 1750-ben új fatemplom épül. 1737-ben Hajdú János
erdőt, 1750-ben Kászoni Jánosné
két darab szántót ajándékoz az egyháznak. 1792-ig minden harmadik évben
esperesi vizitáció látogatja meg a kisillyei gyülekezetet. 1792 után a
vizitáció Erdőcsinádon folyik, de a költség egyharmad
részét Kisillye fizeti. 1767-ben kéri, hogy csatolják Marosjárához,
mert nem tudja fizetni az egyharmad részt Erdőcsinádnak.
Az egyházmegye nem engedi az Erdőcsinádtól való
elszakadást. 1799-ben Rozsnyai János újra megpróbálja
Kisillyét Marosjárához csatolni, de nem sikerül.
Ezért nejét az egyház ellen uszítja: Cserényi Apollónia visszakövetelte a
nagyszülei által adományozott templom telket és nem jár templomba.
1853-tól bevezetik a vasárnapi
iskolát a gyerekeknek. 1863-tól elrendelik a családkönyv készítését. 1889-ben a
már megelőző kérések során, 122 után Marosjárához
csatolják Kisillyét. 1945-ig a marosjárai egyházközséghez tartózik, 1945-ben
újra Erdőcsinádhoz csatolják. A hívek nincsenek megelégedve és rövidesen megkezdik a kérvényezést a Járához való csatolásért. 1957-ben megtörténik a
visszacsatolás. 1976 június 23-ai egyházmegyei
vizsgálat megállapítja, hogy a templomot kívül-belül megjavították. 19 év alatt a lélekszám 198-ról 93-ra apadt.
1977-1979 években a kiköltözöttek átlagos száma évenként öt. 1994-ben 60 a Kisillyei gyülekezet lélekszáma.
Ertsei Zsigmond 1720-1737,
Ertsei Sámuel 1738-1759,
Széki Sámuel 1760-1767,
Barrovai Mihály 1768-1769,
Domokos János 1770-1773,
Csernátoni Csiki Jákób 1773-1789,
Csernátoni Csiki Sámuel
1790-1837,
Réti Mózes 1837-1864,
Kertész József 1864-1888,[18]
Henter Pál 1888-1895,
Sükösd Mihály 1896-1920,
Benkő Elek 1920 (február-augusztus),
Péter Sándor 1920 (augusztus-október),
Nagy Endre 1921-1924,
Keresztesi Gyula 1924 - 1925,
Böjte Andor 1925-1933,
Szabó József 1933-1946,
Barabási Ferenc 1946-1953,
Barabási Zoltán 1953-1979,
Décse Ferenc Sándor 1979-1987,
Rákossy Károly 1987-1992,
Szabó András 1992- 1993,
Domahidi Ernő 1993-1994,
Labancz Gyula 1994-1995,
Jakab Viktor 1995-2000,
Csepán Géza 2000-2002,
Bálint Csaba 2002-
A mai templom helyén egy a XVIII. Század közepén fából épült zsindely
fedelű, vályogfalu templom állott, mellette egy haranglábbal. Ezt a telket az
1740-es években a Cserényi patrónus család adományozta a református
egyházközségnek. Az adományozók neve: alsóbalázsfalvi
Cserényi Pál és neje Nyárádi Susanna.
Az adománylevelet gyermekeik és unokáik is aláírták: Cserényi István, Cserényi
Dániel, Cserényi Anna, Cserényi Klára, Mósa József, Gámán Eszter. Erről említést tesz az 1776
márciusi esperesi vizsgálati jegyzőkönyv.
1750-ben az esperes elrendeli a harangláb befedését. 1785-ben a templom romladozó állapotban van, javításra szorul. Az
esperesi vizitáció elrendeli a javítását. E tempolm
harangjának a felirata a következő volt: „Hace campana est fusa in oppido Rett,
1762”, vagyis „E harang Rett városában öntetett
1762-ben”. Súlya: 25 kg. 1784-ben az új patrónus Cserényi Apollonia
férje a marosjárai Rozsnyai János zsindelyt ad a
templom újra fedéséhez. 1813-ban újjá építették a haranglábat és zsindelyt
vásároltak a befedéséhez. 1826-ban a templom fedelét megjavítják. Egy 1829-es
okmány szerint: „Az igen régi, fából épült kis templom
rothadó és omlófélben láttatik lenni.” Az első feljegyzés Péterfi László sáromberki pap és
jegyzőtől származik, mely szerint 1623-ban a kisillyeiek
műtavat létesítettek, hogy az eladott halak árából kápolnát létesítsenek.
Az első templom fából készült a XVII. Század közepén. Helye: az Iszló felé kanyarodó mellékút sarkán volt. Szomszédai a Cserényi és a Körösi család. Az első templom
harangját 1684-ben öntik, ezzel a felirattal: „In honorem Dei irni
1684 ”, vagyis „Örökkévaló Isten tiszteletére”. 1750 után a Cserényi féle cinterembe épült haranglábba helyezik. Ez a harang
elhasad. 1891-ben Kolozsváron az Andrásofszki Efrain gyárban újraöntik és megnagyobbítják 8.5 kg-ról 45 kg-ra.
A mai templom építésére már 1829-ben megkezdték a tőke
gyűjtést. 1839-ben megkezdik az építését és 1843-ra templomi székekkel,
teljes felszereléssel ellátva be is fejezik. A templom vályogfalu,
zsindelyfedelű, építési költsége: 1050 forint. 1843-ig kéregetésből begyűlt 150
forint és 577 forint értékben fát adtak el az egyház
erdejéből. A templom áll: hajóból és toronyból. Hossza: 11,5
m, szélessége: 6 m. A torony magassága 15 m. 1855-ben a templom fedeléhez 228 forint értékben zsindelyt vásárolnak. 1864-ben a templom
cinterem aljához az erdőről vágott fából lépcsőt készítenek. A 20 éves templom
vályogfala már omladozott 1964-ben, majd 1967-ben az esperes elrendeli a portikus építését. 1869-ben felépítették a portikust deszka oldalfalakkal, zsindely fedéllel.
1875-ben a vihar elsodorta a portikust, amit
újjáépítettek. Javításra szorul a templomhoz vezető lépcső is. 1878-ban a
Kisillyei Református Leányegyház önkéntes patrónusa a marosjárai birtokos Miriszlai Sándor. 1880-ban a templomot újrafedték
zsindellyel, a sövényoldalfalakat remetei kövekre és új cserefatalpakra
helyezték. Harangláb helyett kis tornyot építettek fából. Ugyanebben az évben Kerestély Károly adományából felépül a szószék. Pap Fernc úrasztali perselyt, Kerestély
János toronygömböt adományoz. A megújított templomot 1913
október 12-én felszentelik.
1915 szeptemberében az egyik harangot háborús célokra elvitték. 1921
decemberében Bretesan Paul
parlamenti képviselőjelölt 67 kg súlyú harangot
adományozott, amiért viszonzásul a nép őt támogatta az urnánál. A harangot 1921 december 17-én szállították Kisillyébe.
1936 őszén és 1937 tavaszán Kovács Gergely májai mestervezetésével
megjavították a templomot és befedték cseréppel. 12.651
lejre vásároltak cserepet. 1937-ben a torony deszka alapon bádog fedelet kap
2270 Lej költségen.
A templomban van:
·
Egy kerek úrasztala,
·
Szószék, szószékkorona,
·
Harmónium,
·
Két karzat.
·
Kegyszerei:
·
Kis kehely,
·
Ónkanna,
·
Óntányér.
Ezek eredetéről, származásáról semmilyen írott okmány nincs.
A múlt talán kevésbé volt gondos a történelmi adatok összehordásában. És ha
lehetett volna is, az összegyűjtött adatok nagy valószínűséggel az 1801-ik év
május 6.-án pusztított tűzvész áldozatai lettek volna. Talán éppen ezért
találjuk meg az értelmét és értékét ennek a rövid olvasmánynak, mert ha nem
maradhatott meg sok más iromány, legalább ez segítsen bennünket az eredetünk
megismerésének kiigazításában. Amit elolvastak az maga
a valóság, a történelem, nem pedig egy fiktív kitaláció.
Ezúton köszönetet szeretnék mondani mindazon lelkipásztoroknak, tanítóknak,
vagy más értelmiségi személynek - ha személyesen nekik nem is, hiszen sokan
elhunytak már, de utódaiknak - , akik hozzájárultak ezen
történelmi adatok összeírásához és annak beszerzéséhez. Sok ember keze munkája
van benne e kis irományban és sok esztendő
öröme-bánata is jelen van ugyanakkor.
A falu és az egyházközség életéről leírt adatok valamikor megfeleltek a
valóságnak. Ma azonban megtörténhet, hogy amit számokban kifejeztünk, már nem
valós.[19]
Tájékoztatásképpen viszont megfelel és jó tudni, hogy
valamikor Marosjára község volt, ahol élt: 850 református, 730 katolikus,
néhány unitárius, vagyis volt a falunak több mint 1500 lakója. Két katedrás iskola, orvosi ellátás, állategészségügyi
lehetőségek, rendszeres buszjárat és 14 féle szakma
bizonyította, hogy valamikor a falu pezsgett az élettől Marosjárában. Talán
hihetetlen, de éppen ez döbbent rá a valóságra, miszerint ott bujkál
a kérdés a fejünkben: „Marosjára napjai meg vannak számlálva?” Ki tudja?
Mi csak azt látjuk, hogy az utóbbi 50 esztendőben drasztikusan megcsappant a
falu lélekszáma, viszont ez nem jelentheti azt, hogy „eljött a vég!” Hisz
minden igaz ember ma tudja: „Ha Isten velünk, kicsoda
ellenünk?”
Bálint Csaba
református lelkész
Említett volt már, hogy Marosvásárhely és Régen közötti országúttól 6-7
km-re, Keletre húzódó dombvidék egy nagy teknővölgyében fekszik a község,
amelynek egyetlen nyílása, az a víz lefolyása, nyugati irányban a Maros fele
van. Bizonyára ezért lett a valamikori Járából
Marosjára, hogy meg lehessen különböztetni Tordajárától.
Minden más irányban elég meredek, lejtős utakon vagy ösvényeken lehet
kijutni a faluból. A völgy déli oldalát egész hosszában kiterjedt erdőségek
övezik, melyek széle aránylag közel. 200-250 m-re van a Jára patak folyásától.
Az erdők ősi neve: Iszek, Ihály,
Borzik (Borzlyuk), Nagy erdő. Az északi lejtők
valamivel szélesebbek, melyeken igen érdekes geológiai képződmény figyelhető
meg. Mint valami óriási vakondtúrások sora, úgy emelkedik ki az átlagos
szintből a palásszerkezetű dombocskák láncolata. Öt-hat ilyen dombocska és a
köztük levő hajlatok alkotják például a természetileg is szépreformátus
temetőt. Valószínű, hogy az őstengerből leülepedett iszap maradványai, amely a
szelek és vizek eróziójának jobban ellen tudott állni. A Jára-völgy
keleti szélén, mint egy vigyázó emelkedik a faluhatár legmagasabb pontja, az Átal tető, 517m tengerszint feletti magassággal.
Marosjára területe mezőgazdasági földjeivel együtt 2067 hold, ami kb. 1200 ha-nak felel meg. Szántóföldje inkább agyagos, ennélfogva a szárazságot elég jól bírja. Dombos lejtőiről a
víz leszívódik, így a hosszabb esőzés sem árt. Földjein minden növény megterem.
Legelői, rétjei állattenyésztésre tették alkalmassá. Szorgalmas gazdái 5-6 ha földdel jó módban élhettek és gondosan megdolgozott
kerteket, mezőket lehetett látni az 1962-ben történt kollektivizálás előtt. A
gazdák idegenkedése az új termelési módtól és a közömbösség a szövetkezeti
vagyonnal szemben nem hozta meg a termelőszövetkezethez fűzött reményeket.
Pedig igazi összefogással és a modern agrártechnika nyújtotta új lehetőségekkel[20]
és azok ésszerű használatával csodákat lehetett volna tenni és sokra lehetett volna menni és haladni a jólét felé. Verőfényes
domboldalain valamikor sok finom szőlő, gyümölcs termett, ma viszont alig
látjuk a valamikori virágzásnak a nyomait. Talán a jövő nemzedéke majd eldönti,
hogy ki mit és hol tévedett e tekintetben.[21]
Valamikor a kisipar minden ága képviselte magát Járában, melyre a következő
táblázat nyújt bizonyítékot:
Sorszám |
Mesterség |
Gyakorlók neve |
1. |
Asztalos |
Györffi Lajos, Szatmári
Géza, |
2. |
Szekérgyártó- kerekes |
Gaál Nagy József, Szatnári György, |
3. |
Ács |
Szatmári Áron, Nagy Albert, Fülöp Lajos, Gábos Ferenc, |
4. |
Kőműves |
Tamási Mózes, |
5. |
Kovács |
Berki József, Rupi
Gábor, Mulati József, |
6. |
Szűcs |
Jánosi István, |
7. |
Szabó |
Gábos András, Székely
Károly, Tamási Mózes, Irsai Domokos, |
8. |
Cipész |
Aszalos Lajos, Ölvedi
Imre, Aszalos Gergely, Csók Ferenc, |
9. |
Gabonacséplő |
Nagy Domokos, Nagy Albert, Ölvedi
Domokos, |
10. |
Tejfeldolgozó |
Raffai János, Ölvedi Lajos, Ölvedi Ignác |
11. |
Malomipar |
Vizi László, Berecki István, |
12. |
Órajavító |
Nagy Albert, |
13. |
Kádár |
Tőkés Antal, Szatmári Domokos, Böjthe
Lajos, |
14. |
Kötélsodró |
Fülöp Lajos, Csók Mihály. |
A század elején a falu árucsere-forgalma igen alacsony volt, hiszen majdnem
mindent megtermelt magának. A cséplő, a malom, a sütőkemencék, a lekváros
üstök, a sertéshúsok füstölése, a tej helyi feldolgozása és a kisipar ágának
sokfélesége igazolja, hogy a falu nagyjából biztosította az önellátást saját
magának. Még a ruházat nagy részéhez is csak a gyapotot kellett megvenni,
hiszen a kendert és a gyapjút is házilag dolgozták fel. Mivel a faluban nagyobb
kiterjedésű víztömeg nem létezett, a kender áztatását a 7-8 km-re levő Maros
vizében végezték el, Gernyeszeg vagy Körtvélyfája közelében. A kender
eláztatása és a 15-20 nap utáni „kimosása” bizony nagy esemény volt egy család
apraja-nagyja számára. Ezek a napok alkalmak voltak megismerkedni a folyóvíz
világával, mely a falu életéből hiányzott.
A gyapotot a női ruházat számára hozták a kereskedők a faluba, a könnyű kelmét pedig úgyszintén. A zsidó család üzlete és a későbbi
szövetkezet folyamatosan biztosította az ellátást a legfőbb ipari áruval: petroleum, ecet, dohány, fűszer, só, cukor, papír, írószer-
így nem kellett sokat utazgatni a városba.
Állatvásárokra leggyakrabban Hodosra (6km), meg a
marosmenti Petelébe (12km) mentek el a gazdák. Ezek a
vásáros napok külön élményt jelentettek. A növénytermesztés és állattenyésztés
ugyanúgy folyt, mint máshol.
A II. világháború után, a modernizálási törekvések és megvalósítások új
arculatot adtak a járai gazdasági életnek is. Jól kövezett, bár még ma is poros útján nehezebb járművek is közlekedni tudtak
akadálytalanul. Naponta egyszer- menet-jövet- autóbuszjárat biztosította a
Marosvásárhelyen munkát vállaló személyek ingázását.
Az úgynevezett „szátelitvállalatok” létesítésében
Marosjára is részesült. A termelőszövetkezet keretében ládagyár létesült, mely
25 személynek biztosított munkát. A nagybirtokok itten is, mint másutt állami
gazdaságok tulajdonába került.[22]
1966-tól villamosították a falut, mely a fontosabb szakaszokon utcai
világítást is biztosít. Később, 1990-1994- es években
a földgáz bevezetésére is sor került.
A tél beálltával, a mezei munkák szünetelésével megkezdődnek a közösségben
végzett házimunkák: fonás, paplanvarrás, mit nemcsak a hazaiak, vagy
„házigazdák” végeztek. Az ilyen estéken elhangzottak viccek, tréfák, népdalok
és mindenképpen megvolt a jókedv.
A farsang Január 6.-ától Húshagyókeddig tart. A házról-házra járó tréfálkozó, találós kérdéseket feltevő álarcosok öltözete is mókás, megtévesztő. Lányok öltöznek fiuknak, fiuk lányoknak, hangjukat is megváltoztatják. Szemfüles kell legyen az, aki felfedezi a személyek kilétét. Látogatásuk változatossá, hangulatossá tette a téli estéket és főleg a fonókat.
A fenyőág járai tájszólás szerint „fenyág”
elnevezés nem éppen fedi a fogalmat, mert nem egy fenyőfáról levágott ágra kell
gondolnunk, hanem sok apró ágra, amelyek egy deszkadarabkára vannak körbe
tűzdelve és virágokká alakított színes papírokkal feldíszítve. A fenyőfadeszka
felső része kör alakú, melynek átmérője kb. 15 cm, és van egy kiugró nyele[23],
minél fogva falra, tornáctartófára, ritkábban kapura,
de mindenképpen jól látható helyre felszegezik. A mellékelt ábrán jól látható a
„fenyág” szerkezete:
Kép rajzolva a fenyágról
A felső kör alakú rész síkjában egészen a nyél tövéig van átfűrészelve, ebbe
a hasadékba tűzdelik az ágakat. Biztos rögzítésükről átszegzéssel gondoskodnak.
A legszebb virág vagy csokor középen, a „legelőkelőbb” részen kap helyet és ugyanakkor elfedi a csupasz deszkafelületet. Innen
hosszú papírszalagok csüngenek, lengedeznek, melyet azonban selyemből is
készítenek az igényesebb legények.
A „fenyágat” húsvét szombatján este a legények
elviszik a számukra legkedvesebb lányok házához. A kilétük felfedése nélkül
titokban felszegzik. Járában fenyágat tehet egy 2-3
éves „legény” egy nálanál fiatalabb lánynak, de az
ilyen ártatlan ügyet csakis a szülők intézik, mely illető családok közti
hagyományos jó viszony fenntartásának a szimbóluma. Az édesapa sokszor a karján
viszi a „legényt”, a másik édesanya pedig még karján
tartja a lánycsemetéjét, amíg megöntözik vagy meglocsolják.
A „locsolás” kifejezést Járában ritkán használják, ott csakis „öntöznek”. Az
öntözés húsvét II. napján, hétfő reggellel kezdődik és a nap folyamán a
kíváncsi lányok megtudhatják a fenyágtevőjük
kilétét. A legénykéknek néha[24]
azonosítania kell a 8-10 fenyág között a
sajátját. Ez az azonosítás főleg akkor megkövetelt, ha a fenyágon
a szalagok nem papírból, hanem selyemből készültek. Az ilyen esetben a fizettség nemcsak színes tojás, hanem díszes zsebkendő is,
amit a lányok (az édesanyák) idejében készítenek el.
Járában igen tisztes hagyománya van a lakodalomra való hívogatásnak és a
lakodalom lezajlásának. Az új házaspár életében a „kezdés” bárhol ünnepélyes
külsőségek között megy végbe, de csaknem mindenhol akad jellegzetesség. A
kijelölt „vőfélyek” színes szalagokkal feldíszített pálcákkal házról-házra
járnak, „hívogatnak” és közben a meghívást magában foglaló verseket szavalnak,
megjelölve a lagzi kalendáriumi idejét.
A mennyasszony kikérésének és kiadásának is megvan a maga módja,
ceremóniája, mely sokszor mókás ugratásokkal párosul. Legtöbbször az történik,
hogy az utcán vonuló násznép előtt lánccal vagy kötéllel elkötik az utat. A
násznagynak, az „útonállók” által feltett nehéz találós kérdésekre kell
válaszolnia, hogy szabaddá tegyék az utat. Ha ez nem sikerül, kezdődik az
egyezkedés, a továbbjutás díjában való megállapodás.[25]
A hagyományos lakodalmi verseket az 1930-as években az íráskedvelő Ölvedi Ignác gazdálkodó gyűjtötte, vagy épp ő maga írta
meg, mely egy kis kötetben nyomtatásban is megjelent.
Ez trombitaszóval és kiáltással történt. E célra létezett, vagy most is
létezik a falu déli oldalán egy magasabban húzódó állandó gyalogút, amelynek
3-4 egymástól távolabb eső legmagasabb pontjaira kiállott a hirdető, aki egy
személyben a postai küldeményeket is széthordta. Először a figyelem felhívására
erősen belefújt kürtjébe, majd amennyire csak bírta, teljes tüdővel kiáltotta:
„Közhírré tétetik”, „Se aduce la cunoştintă” [26]-
és azután elkiáltotta a falu népét érdeklő híreket vagy rendelkezéseket. A
hirdetés eme régi, ízes formája mára már kiveszett, de szinte mondhatni, hogy
manapság már nincs is szükség rá. Nem kellett többé hirdetni, hogy megjött az
orvos, hisz a faluban diszpenzár és állandó orvosi
szolgálat volt.
A második világháborúban a falu újabb
36 áldozatot adott a békéért, akiknek neve márványtáblákba van belevésve és a református templom oldalára van kifüggesztve. A falu lakossága nemcsak az ők halálukkal
lett kevesebb, hanem azokkal is, akik elköltöztek a faluból, főleg a közeli
városokba. Így a falu létszáma csaknem a fele az 1950-es évi létszámnak,
mindössze: 390 fő.[27]
A mezőgazdaság 1962-beli szövetkezesítése és az ezt követő gépesítés folytán
feleslegessé vált munkaerő elvándorolt a faluból, többnyire a közeli városokban
keresve munkalehetőséget. Tehát demográfiai szempontból nem beszélhetünk fejlődésről,
ellenben gazdasági vonatkozásban tanúi vagyunk egy jó pár olyan létesítménynek
melyek kétségtelenül a fejlődést, a haladást szolgálják: az új kultúrház, a 8
tantermes iskola, melynek laboratóriuma, könyvtára, irodahelysége, pionírszobája[28]
van. Ezen kívül a telefon, az áruház, a villamos világítás, az Illyébe vezető szerpentines út és a főút jó karbantartása, a kollektívgazdaság
és annak keretében működő ládagyár, mely 20-25 embernek biztosít munkát és
megélhetést, az orvosi rendelő, állategészségügyi szolgálat mind-mind azt
bizonyítja, hogy fejlődik a falu gazdasági és kulturális élete is. Sok háznál
már megtaláljuk a rádiót, televíziót, hűtőszekrényt és egyéb készülékeket
és ami még nagyon fontos, hogy sikerül beindítani egy buszjáratot Marosvásárhelyről,
mely naponta reggel 5 órakor viszi, este pedig 6-kor hozza az ingázókat.
[1] Szilágyi Sándor- Erdély története, 1866
Dr. Jancsó Benedek- Erdély története, 1931
Dr. Görög Ferenc- A magyar nemzet története
Szeghalmi Gyula- Erdélyi vármegyék
[2] Pokoli- Erdélyi evangélikus-református egyháztörténet
[3] 1785 február 3-i esperesi vizsgálati jegyzőkönyv
[4] 1750 évi esperesi vizsgálati jegyzőkönyv
[5] Mit tudunk Marosjára községről ? : Jegyzetek a parokiális könyvtárból- 1.oldal
[6] 1751 évi esperesi vizsgálati jegyzőkönyv
[7] 1767 évi vizsgálati jegyzőkönyv
[8] 1774 évi esperesi vizsgálati jegyzőkönyv
[9] Lásd 1892 évi névkönyvet
[10] Mit tudunk Marosjára községről? : Jegyzetek a parókiális könyvtárból- 2.oldal
[11] Egyes kéziratok szerint a zsidó család beköltözésének éve 1844, máshol viszont 1867- nem lehet tudni pontosan
[12] „póci” dombon emelt emlékkő: a mai „hősök sírja”, ahol minden esztendő március 15.-én Jára lakossága megemlékezik a háború áldozatairól
[13] Mit tudunk Marosjára községről?: Jegyzetek a parokiális könyvtárból- 3. oldal
[14] Köbölkúti P. ZS.: az ő idejében felszámolják a családi templomszékeket, amelyek igen sok nyugtalanságot okoztak a gyülekezeti tagoknak
[15] Tsernátoni T. GY. : az ő ideje alatt jut érvényre a magyar nyelv, mialatt a jegyzőkönyveket latinul írják.
[16] Csiki GY.: az ő unokája Vásárhelyi János püspök felesége.
[17] Szabó J. : az ő idejében a református eklézsia száma 700 fő és ekkor épül az új parókia épülete.
[18] Az evangélikus-református egyházkerület névkönyve, 1891, Kolozsvár, 29-31oldalak
[19] A falu életéről szóló adatok összeírásakor még hitelesek voltak az összes adatok, de azóta sok idő telt el és sokminden megváltozott: földeket adtak el, a lakósság száma nagyon megcsappant, megöregedett és elszegényedett a falu, sokan elköltöztek, határok változtak meg, újabb családok jelentek meg, megszüntek a kisipari szakmák stb.-stb., ez mind azt bizonyítja, hogy ma már a régi adatok nemigazán felelnek meg a valóságnak.
[20] Gépi megmunkálás, mély szántás, műtrágya, fajvetőmag, gyomirtószerek, stb.
[21] A kudarc oka az erőszakos és nem önkéntes döntésből fakadó szövetkezesítés, amit hosszú lejáratú kölcsönökkel támogatnia kellett volna az államnak
[22] Marosjárában a Csécs és Bőjthe birtokok
[23] A nyél hasonló a fakanál nyeléhez
[24] Az azonosítás előtt még húsvéti verset is kell mondani és locsolkodni
[25] Ilyenkor pénzzel vagy borral kínálták az útonállókat a kérésük szerint, majd felszabadították az utat
[26] Szokásban volt román nyelven is kikiáltani, vagy legalábbis említést tenni
[27] Lásd 19. Oldalt- 1950-es évi nyilvántartást
[28] Pionír = komunsta szellemben nevelt, egyenruhát viselő óvodás gyerek,