Főoldal » Hírek » Gyereknappal kezdődött a Kálvin hét

Gyereknappal kezdődött a Kálvin hét

2016. 06. 27.
Megosztás:

„Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban...”

Apcsel. 2, 46.

 

Kálvin heti rendezvény a Kézdi-Orbai Egyházmegyében

 

Hagyományos módon gyereknappal kezdődött hétfőn, július 27-én az idén is megszervezett Kálvin hét a Kézdi-Orbai Egyházmegyében.

A szinte kétszáz gyermeket megmozgató, az egyházmegye szinte minden gyülekezetét összefogó rendezvény istentisztelettel indult, melyen Incze Hunor orbaiteleki lelkipásztor, ifjúsági előadó hirdette Isten Igéjét a János írása szerinti evangélium 13. részéből, bevonva a csillogó szemű gyermeksereget is a Jézusról és Péterről szóló történetbe,melyből kiderült, hogy Péter az életét is odaígérte Jézusért, de Jézus előre tudta, hogy háromszor megtagadja majd akkor, amikor fel kellene vállalnia a Vele való közösséget.

Gyereknappal kezdődött a Kálvin hét

A kezdetben két csoportra osztott gyermekek egyik része a gyülekezeti terembe vonult, ahol a lelkészek a bibliai szereplők bőrébe bújva elevenítették fel előttük Jézus korát, Sherlock Holmes és jó barátja, Watson doktor, valamint egy időbe látó szerkezet segítségével bepillanthattak a tanítványok elhívásának, valamint Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának eseményeibe. A templomban maradt gyermeksereg közben ifjúsági énekeket tanult.

A különböző színű kitűzőkkel megkülönböztetett hat csoport ezután foglalkozásokon vett részt, minden csoport végighaladt a látott történetet elmélyítő, különböző csoportos játékokkal és gyakorlatokkal, beszélgetésekkel fűszerezett közösségépítő alkalmakon. Itt csoportdinamikai közösségépítő játékok, kiscsoportos megbeszélés, kreativitást és fantáziát megmozgató feladatok kötötték le a gyermekeket, melyeknek célja az idei hét témájához való közelebb kerülés, az egység, az együvé- és Krisztushoz való tartozás elmélyítése, egymás megismerése és elfogadása volt. A gyermekek bátran elmondhatták véleményüket és elképzelésüket a gyülekezettel, egyházzal, templommal kapcsolatban. Érdekes gondolatok emelkedtek ki a véleménytengerből, melyeket felnőttként is érdemes megszívlelni, vagy elgondolkozni rajtuk: “Az Úrvacsorában Istenből egyenlő darabot kapunk”…”Közösség az, amikor nem veszekedünk, segítőkészek vagyunk, és együtt imádkozunk…”. Jó lenne a templomban megünnepelni a templom születésnapját…”.

Gyereknappal kezdődött a Kálvin hét

A csoportos foglalkozásokat ebéd zárta, majd egy közös áhítat és éneklés után a gyermekek lelkesen, kissé fáradtan, de élményekkel gazdagodva mentek haza, hogy az elvetett magvakat majd évek múlva felnevelve megálmodják a jövő gyülekezetét.

 

Biró Erika