Főoldal » Hírek » Egy lélekkel a templomban

Egy lélekkel a templomban

2016. 06. 26.
Megosztás:

„Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban…” mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében a Kálvin hét. Hétfőn Kézdivásárhely nyitja a rendezvények sorát a 10 órától kezdődő gyereknappal. Kedden június 28-án a Kovászna Vajnafalvi gyülekezet a Konfirmandus napra várja a konfirmációi előkészítőkre járó gyerekeket. A csoportos megbeszéléseken az összetartozásról a közösségről értekeznek a konfirmációra készülő jelöltek. Kézdimárkosfalván június 29-én Nőszövetségi nappal folytatódnak az események, ahol Kászoniné Fejős Gabriella lelkipásztornő hirdeti az igét, majd Somfalvi Edit  teológiai tanárnő Református értékrendünk címmel tart előadást.

A Torjai Presbiteri napon, június 30-án Papp Zsolt lelkipásztor igehirdetése után, ,,Az Istenfélő presbiter” címmel tart előadást Lőrincz István, Marosvásárhely Alsóvárosi lelkipásztor. Ezt követően az előadó által írt „Barangolások Bibliai tájakon” könyv bemutatójára kerül sor. Július 1-én Székelytamásfalván találkoznak az ifjak, ahol Dezső László Levente igei szolgálata után, Vitus-Bulbuk István ajtoni lelkész „Kint vagy bent: Ez itt a kérdés!” címmel tart előadást.

Egy lélekkel a templomban

Az első öt nap programja naponta 10 órától kezdődik és ebéddel zárul. Ezekre az alkalmakra és a szombati gyülekezeti napra a Kézdi-Orbai Egyházmegyéhez tartozó Lelkipásztor Hivatalokba kell bejelentkezni.

A Kálvin hét legnagyobb tömegeket vonzó eseményére, a Gyülekezeti napra ebben az évben Zágonban kerül sor július 2-án. Ezen a napon a magyarországi testvéregyházmegye esperese Besztercei András lelkipásztor hirdeti Isten igéjét - az eddigi tapasztalatok szerint - a közel ezer embernek. A szombati programba gyerek istentisztelet, kórustalálkozó, szakácsművészeti szemle, minifoci bajnokság, gyerekprogram, zöldprogram, keresztyén zene, koncert, és táncház is szerepel. Az ikafalvi sátorban a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai tartanak előadást: Gyógyulás szenvedélybetegségekből címmel.

A színes és gazdag programkínálattal reméljük, hogy minél több embert sikerül elcsalogatni egy vagy több eseményre, hogy templomainkban állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel imádkozzunk és adjunk hálát a mi teremtő Istenüknek.

 

Bardócz Csaba lelkipásztor

 

Program

2016. június 27 – július 3.

  • 2016. június. 27 – Hétfő - Gyermeknap – Kézdivásárhely

09:30 - 10:00 Érkezés - Regisztráció
10:00 - 10:25 Áhítat - Köszöntések
10:30 - 13:50 Csoportos munkák (előadás megtekintése, foglalkozások)
14:00 - 15:00 Ebéd (a gyerekek hozzanak magukkal evőeszközt: tányér, villa, kanál)
15:00 Hazautazás
Részvételi díj: 1 lej, létszámkorlátozás nincs



  • 2016. június. 28 – Kedd - Konfirmandus nap – Kovászna - Vajnafalva

Téma: (A gyülekezet) – Közösség, összetartozás
Bir. 7. alapján
10:00 - 10:30 Áhítat: Nagy István Zoltán
10:30 - 11:00 A program ismertetése, éneklés, ismerkedő játék és csoportbeosztás
11:00 - 12:00 A téma megbeszélése - csoportokban
12:00 - 12:20 Szünet
12:20 - 13:00 Plenáris megbeszélés, csoporttevékenységek kiértékelése
13:00 - 14:00 Játékok
14:00 Ebéd
Utána hazautazás



  • 2016. június. 29. – Szerda - Nőszövetség nap – Kézdimárkosfalva

10:30 - 11:00 Bejelentkezés
11:00 - 11:45 Igét hirdet Kászoniné Fejős Gabriella lelkipásztornő
11:45 - 12:00 Köszöntések (Balogh Zoltán esperes, Papp Zsolt helyi lp.)
12:00 - 13:00 Előadást tart Somfalvi Edit - Református értékrendünk címmel I.rész
13:00 - 13:30 Szünet (receptcsere)
13:30 - 14:30 Előadást tart Somfalvi Edit - Református értékrendünk címmel II.rész
14:30 - 14:45 Hirdetések, áldás
15:00 - Ebéd



  • 2016. június 30. – Csütörtök - Presbiteri nap - Torja

10:00 óráig érkezés a református templomhoz
10:00 Istentisztelet. Igét hirdet Papp C. Zsolt kézdimárkosfalvi lp.
11:30 A konferencia hivatalos megnyitása
11:35 - "Az Istenfélő presbiter" - témával tart előadást Lőrincz István, Marosvásárhely III. - Alsóvárosi református lelkipásztor
12:30 Kávészünet (a gyülekezeti teremben)
13:00 - 13:30 Az előadás megbeszélése
13:30 - 14:00 Könyvbemutató – Barangolások Bibliai tájakon. Szerző: Lőrincz István lp. Megvásárolható a bemutatásra kerülő könyv. Ára: 15 lej.
14:00 A konferencia bezárása.
14:10 Ebéd (a gyülekezeti teremben).



  • 2016. július 1. – Péntek – Ifisek napja – Székelytamásfalva

10:00 – 10:20 Érkezés, regisztráció, csoportbeosztás
10:20 – 10:40 Megnyitó: Nt. Balogh Zoltán esperes, Program ismertetése
10:40 – 11:00 Énekes ráhangolódás az igére
11:00 – 11:30 Ifjúsági istentisztelet: Dezső László Levente egerpataki lelkipásztor.
11:30 – 12:00 A III. Válts irányt! IKE Fesztivál 2016 - Nagykövet program
12:00 – 12:20 Szünet
12:20 – 13:00 Előadás: "Kint vagy bent: Ez itt a kérdés!"
Nt. Vitus-Bulbuk István ajtonyi (tordai eme.) lp.
13:00 – 14:00 Csoportbeszélgetés - Csapatmunka, titkos küldetések
14:00 – 15:00 Ebéd
15:00 – 15:40 Csapatmunka kiértékelése, játékok
15:40 – 16:00 Záró áhítat a zene hullámhosszán



  • 2016. július 2. – Szombat – Gyülekezeti nap - Zágon

08:30-ig Sátrak felvonása
09:00 gyülekezés a focipályán
A barátosi "Ferencz Ernő"" fúvószenekar és a Zágoni Ifjúsági fúvószenekarok toborzója
10:00 Megnyitó, zászlófelvonás
Istentisztelet, igét hirdet Nt. Besztercei András esperes (Magyarország)
Úrvacsora
Gyerek istentisztelet
Ünnepi köszöntések
12:00 Kórustalálkozó a templomban
12:30 Szakácsművészeti szemle
Minifoci bajnokság az ifjak számára
Gyerekprogram, Zöldprogram
Gyógyulás szenvedélybetegségekből (az ikafalvi sátorban)
14:00 Ebéd
15:00 Keresztyén zene, koncert, táncház
17:00 Ünnepség bezárása, zászlólevonás