„Maradjunk szentek Krisztusban” – megújult Szentgerice gyülekezeti háza

Kettős ünnepre gyűlt össze Szentgerice gyülekezete május 5-én, hogy anyák napján a szolgálatukba állított, megújult gyülekezeti házukért hálát adjanak. Az ünnepséget a vallásórások szolgálata és a gyülekezet ifjúsági zenekarának műsora tette emlékezetessé. 

A hálaadó istentiszteleten Kolumbán Vilmos József főjegyző az 1Péter 3, 15 versei alapján hirdette Isten igéjét. A tanításban Péter apostol egy szórványban élő gyülekezethez szól, a család és gyülekezet fontosságára hívja fel a figyelmüket, megmutatva mindezzel, hogy milyen eszméket kövessenek a fennmaradásukért. Nem állunk távol ettől a gyülekezettől, hiszen a levél végső üzenete a megmaradás, fennmaradás, életben maradás – fogalmazott a püspökhelyettes. A fennmaradás titka pedig, hogy maradjunk szentek Krisztusban, tanításának megtartásával. Megmaradni, fennmaradni és életben maradni ugyanis csak akkor lehet, ha az élet Urának tanításában bízunk. 

Új parókia, megújult templom és újjáépített gyülekezeti ház Szentgericén. 📸 Kiss Gábor

„Immár hagyománnyá vált Szentgericén, hogy minden évben gyülekezeti napot tartunk. Az évek során az összejövetel kinőtte magát, 2015-ben ezen az ünnepen felszenteltük a parókiát, 2019-ben a templomért és egészségügyi központért mondtunk hálát, ma pedig a régi parókia újjáépítésének és gyülekezeti házzá alakításának ünnepét üljük” – sorolta az elmúlt évek sikereit Batizán Attila helyi lelkipásztor. Háláját fejezte ki az egy emberként tevékenykedő gyülekezetnek, kiemelve a presbitérium, nőszövetség, fiatalság tevékenységét. „Ez az egység pedig épített, és nem csak falakat, hanem közösséget, hitet és Isten országát.” 

Ambrus Attila főgondnok szerint „itt az Úr építeni kívánta házát és őrizni az örökségét a megújult gyülekezeti házzal, amely a szentgericeiek erejét, hitét bizonyítja.” A főgondnok az édesanyákat köszöntve hozzátette, mindannyian hálásak lehetünk nekik, hiszen ők azok, akik megteremtik a jövőt.  

A hálaadó istentiszteletre a helybéliek és a vendégek megtöltötték a templomot. 📸 Kiss Gábor

„Ez a megújult gyülekezeti ház csak egy szelete egy tortának, hiszen mindannyian ismerjük azt az áldozatos munkát, amellyel a tiszteletes úr szolgál” – fogalmazott beszédében Veress Zsombor, a Küküllői Református Egyházmegye főgondnoka. Hozzátette, ez a hozzáállás mennyei erőforrásból ered, de egy családként működő gyülekezet együtt munkálkodásának az eredménye is.  

Az ünnepségen Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője is köszöntötte az egybegyűlteket. Ma ünnepelünk, és ünnepelnünk is kell, fogalmazott, hiszen ezt tesszük, ha falvaink, városaink, közösségeink gyarapodnak. Mindezzel a közösség erejét igyekszünk megtartani, amely mi magunk vagyunk, hiszen rajtunk múlik, hogy mit hagyunk az utókornak. Szentgerice közössége egyszerre építi a közösség és Isten házát, ezzel példát mutatva hitből és elszántságból, hiszen ők tudják azt, hogy nem csupán önmaguknak, gyermekeiknek és unokáiknak is építenek. Batizán Attila helyi lelkipásztor szavait idézve Brendus Réka hozzátette, „ez a gyülekezet vályogból épített jövőt.” 

Ünneplőbe öltözött gyerekek műsora a templomban. 📸 Kiss Gábor

Péter Ferenc Maros megye tanácsának elnöke Kodály Zoltán zeneszerző szavait idézte: „csak az a miénk igazán, amiért megdolgoztunk, esetleg megszenvedtünk.” A megújult gyülekezeti ház valódi értéke nem az árában mutatkozik, jelentősége akkor válik láthatóvá, amikor élettel tölti meg az a közösség, amely megdolgozott, esetleg megszenvedett érte. A közösség hitét mi sem bizonyítja jobban, mint az a megvalósítás, amely teret biztosít a gyülekezeti eseményeknek, a tartalmas beszélgetéseknek, a maradandó találkozásoknak.  

„Kiváltságos helyzetben van az a keresztény közösség, amely építkezni tud” – fogalmazott Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő. Élni akaró, fejlődni vágyó közösségek tettei ezek, egészítette ki, amelyek az egyre újuló világban kiemelkednek. A mostani nehéz helyzetünkben ugyanis nem csak a megmaradásunkért, fejlődésünkért is hálát kell adnunk, azért a támogatásért, amelyre támaszkodni tudunk – buzdította az egybegyűlteket. 

A hálaadó istentiszteleten a dronteni holland testvérgyülekezet képviselője is kifejezte köszönetét a megújult gyülekezeti házért. Mint elmondta, a tér már a forradalom előtti idők óta szolgálja gyülekezetüket, feltöltődést szolgálva nekik.  

Az újjáépített gyülekezeti házban vendégszobák, közösségi terek és egy konyha is helyet kapott. 📸 Kiss Gábor

Az ünnepség végén Szőcs Antal backamadarasi polgármester is hálásan szólt: „Szentgerice élt, él és élni fog, hiszen ma szentelhetnénk az újuló iskolát, az utakat borító aszfaltburkolatot, a központi parkot, a kultúrotthont, sorolta, a településen zajló közmunkálatokra utalva. A templomi ünnepség után Batizán Attila lelkipásztor, Kolumbán Vilmos József püspökhelyettes, Brendus Réka főosztályvezető, Péter Ferenc tanácselnöke és Szőcs Antal polgármester vágták el az épület előtt a nemzeti színű szalagot, majd járták be az újjáépített épületet. A szalagvágás előtt a szászcsávási férfikar énekelt zsoltárokat.