Főoldal » Hírek » Amikor a jurta lesz a templom

Amikor a jurta lesz a templom

2018. 07. 25.
Megosztás:

Az EMI-táborban egy jurta szolgált az Istennel való találkozás helyszínéül. Meggyőződésünk, hogy a mostani időkben egyre inkább fontos az, hogy az ige, az Isten szava és üzenete is ott legyen, ahol a fiatalok, az emberek összegyűlnek.

Amikor a jurta lesz a templom

Július 20-án a hangoló után e sorok jegyzője, Bardócz Csaba ikafalvi lelkipásztor tartott áhítatot az igazmondás fontosságáról. Elhangzott, hogy az igazságot el kell mondani, de nem mindegy, hogy azt milyen módon közöljük, fontos, hogy szavaink építsenek. Ezt követően Szász Tibor felsősófalvi lelkész volt a meghívottunk, akit Van-e szükség ma férfiakra? Avagy hova lett a férfierő? címmel tartott előadást. Az életszerű példákkal teletűzdelt előadásban az lelkipásztor felhívta a figyelmet arra, hogy „aki túl tud lépni a szexista besoroláson és gondolkodási módon, függetleníteni tudja önmagát az ebből születő korlátokon, hatalmas belső energiákat szabadíthat fel önmagában a páratlan isteni szolgálatra. Ekkor férfiúi princípiuma teljes atyai minőségben bontakozhat ki a dolgok teremtésében”. A délutánban újra a láthatatlan színházé volt a főszerep. Sokan felkerestek, hogy ebben a különleges élményben részesüljenek. Az élmények ki- és megbeszélését zsíros kenyér és meggyszörp elfogyasztásával tettük emberközelibbé.

Amikor a jurta lesz a templom

Szombaton a hangoló után Mátyás István újonnan megválasztott gyergyószentmiklósi református lelkipásztor tartott áhítatot. Felhívta a figyelmet, hogy mennyire fontos az, hogy embertársainkkal, és miért ne magával Istennel is megosszuk mindazt, ami a lelkünket, szívünket nyomja. Ezzel már rá is hangolt az ezt követő előadásra, amit a kedves felesége tartott. Mátyás Judit ápoló és tanárnő Testi betegségeink lelki okai címmel tartott nagyon tanulságos és építő előadást. Hangsúlyozta, hogy egymásnak elsősorban nem jó egészséget, hanem békességet kellene kívánnunk, mert ha békesség van bennünk, akkor a betegségek is elkerülnek. Igazából akkor betegedünk meg, ha békétlenek vagyunk. Elhangzott az is, hogy a holisztikus emberkép alapján fontos, hogy az embert a maga egészében lássuk, hogy a test mellett a szellem és a lélek is ott van. Ha testi tünetek jelentkeznek, akkor sok esetben a megoldást, a gyógyulást ott kell keresni, hogy megvizsgáljuk azt, hogy milyen lelki terheket cipelünk magunkkal.

Amikor a jurta lesz a templom

A programmal párhuzamosan a kiegészítő baba-mama sátrunkban a kisgyerekekkel foglakoztak munkatársaink, amíg a szülők az előadást hallgatták. A Keskeny út misszió tevékenysége itt nem ért véget, mert az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Bethlen Gábor Alapnak hála, no meg a tusványosi szervezőcsapat meghívásának és a több mint tízéves sikeres együttműködésnek köszönhetően egy nap múlva Tusványosra utazunk, a munkát ott folytatjuk. Hisszük, tudjuk, látjuk, hogy nekünk ott kell lennünk, ahol a fiatalok, a tömegek egybegyűlnek. Isten vigasztaló szavára mindenhol szükség van, a fesztiválokon is.

Bardócz Csaba