Főoldal » Hírek » Amerikai nagybácsi járt Ikafalván

Amerikai nagybácsi járt Ikafalván

2018. 10. 23.
Megosztás:

Október 8–22. között tartottuk Ikafalván a művelődési napokat a IX. Székelyföld Napok keretében. A programsorozat kiemelkedő eseménye a gyerekeknek, ifjaknak szervezett foglalkozások mellett az október 16-án megtartott filmvetítés volt. Több tucat ikafalvi nézte meg a Kaptár Dokumentumfilm-szemle egyik alkotását, a Szkítia I. című filmet.

Amerikai nagybácsi járt Ikafalván

A művelődési napok kiemelkedő eseménye egyértelműen az október 20-án, szombaton az aldobolyi Végvidék színjátszó csoport által bemutatott Az orvosnál, Az amerikai nagybácsi, és A vonós négyes előadáscsokor volt. Az aldobolyi társulat vezetője, Henning Emese röviden bemutatta a színjátszó csoportot, és a zsúfolásig telt az Ikafalvi művelődési otthonban el is kezdődtek az előadások. Vastapssal jutalmazta a lelkes közönség az igényesen, humorosan kivitelezett előadásokat. Néhány perc után máris hatott az előadás, a közönség az előadókra és az előadók a közönségre hangolódtak.

Amerikai nagybácsi járt Ikafalván

Az őszi betakarítás vége felé közeledve jó volt egy kicsit megállni, megpihenni, és szellemileg is töltekezni. Örülünk annak, hogy az immár rendszeressé vált őszi Ikafalvi művelődési nap sorozatba a szomszéd településekről, például Csernátonból is átjönnek az érdeklődők.

A szervező Csillagösvény Egyesület és az Ikafalvi Református Egyházközség nevében köszönjük a Kovászna Megyei Közművelődési Központ, a Communitas Alapítvány, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Kovászna Megye Tanácsának támogatását. Hálásak vagyunk az ikafalvi nőszövetség segítségéért, akik az előadást követő szeretetvendégségen finom süteményekkel örvendeztették meg a vendégeinket.

 

Bardócz Csaba