Főoldal » Hírek » Adventi gondolatok – Tarpai Viktória

Adventi gondolatok – Tarpai Viktória

2019. 12. 20.
Megosztás:

Adventi gondolatok címmel folyik a Kárpát-medencei református rádiók közös sorozata, amely minden napra lelki táplálékot kíván nyújtani karácsonyig. Tarpai Viktória színésznő gondolatait olvashatjuk:

Az advent szó a latin adventus rövidülése, azt jelenti: aki eljön. Jézus Krisztusra vonatkozik, aki eljött egyszer karácsonykor, és megígérte, hogy még egyszer megjelenik majd nagy dicsőségben. Mindenki meglátja, véget vet minden nyomorúságnak és gonoszságnak, és magához veszi a benne hívőket. Mi őt várjuk hívő reménységgel, és ez a karácsony előtti négy hét mindig különösen is emlékeztet minket erre az elkövetkező jeles eseményre.

Ha becsületesek vagyunk, és ismerjük önmagunkat, be kell vallanunk, hogy elősorban másoktól várjuk a szeretetet. És ha valaki késznek mutatkozik is arra, hogy megpróbáljon szeretni másokat, válogat. Könnyű szeretnünk a nekünk rokonszenves embereket, a rokonszenves tulajdonságokat másokban, sőt több hamis azonosításnak is áldozatai leszünk. Sokszor mondják a nagymamák: imádom a kisunokámat. Imádni könnyebb, mint szeretni, sokkal fárasztóbb lenne, és bölcsesség is kellene hozzá. Valaki leplezetlenül mondta a múltkor: szeretem azt, akit megéri szeretni. Megpróbálja a szeretetet az üzlettel azonosítani, holott a kettőnek semmi köze egymáshoz.

Az bizonyos, hogy mindnyájunkban van egy bizonyos szeretetéhség. Van, aki ezt bevallja, van, aki nem. Ady Endre kertelés nélkül leírta: szeretném, hogyha szeretnének, mert olyan jó szeretettnek lenni. És valóban jó, ebben nyilván mindannyian egyetértünk. De vajon ez a tökéletes szeretet? Van-e tökéletes szeretet? Amikor az Újszövetség írói jellemezni akarták Isten szeretetét, nem találtak rá megfelelő görög szót. Az egyik általában az emberi szeretetre vonatkozott, a másik a nemek egymás iránti vonzódását, a szerelmet jellemezte, de nem volt megfelelő szó Isten szeretetének a leírására. Mi jellemzi ezt? Hogy feltétel nélkül szeret. Nem azt mondja, szeretlek, ha megváltozol, hanem szeretlek így, ahogy vagy, aztán majd úgyis megváltozol ennek a szeretetnek a melegében. Személyválogatás nélkül mindenkit szeret. Ha van különbség, hogy az egyiket jobban, a másikat kevésbé, az attól függ, hogy az egyiknek jobban szüksége van rá, a másiknak talán kevésbé.

Érdek nélkül szeret, sőt kész áldozatot hozni azért, akit szeret. Isten szeretetét jellemzi az, hogy eloldalúan is kész szeretni, viszonzás nélkül. És ez a szeretet nem köti magához a másikat, hanem meghagyja őt szabadságában. Kellett találni egy új szót, ami ezt legalább hozzávetőlegesen kifejezi, és ez lett az agapé görög szó. Ez a tökéletes, isteni szeretet. Érzelmet is jelent, de alapvetően azt, hogy aki így szereti a másikat, az mindig kész megadni neki azt, amire szüksége van. Az igazi szeretet erre törekszik. Nem várja a szeretetet, mint ami általában ránk jellemző. És telik neki – bármennyit tud adni az igazi agapé. Ehhez jó szem kell, észrevenni hogy mire van szüksége a másiknak, érző szív kell, hogy ez nem hagy engem hidegen, nem maradok közönyös, nem mondom, hogy nekem is van épp elég bajom, és nem azt emlegetem, hogy rajtam sem segítettek, amikor bajban voltam. Nemcsak a jó szem, érző szív, hanem a cselekvő kéz is beletartozik az agapéba. A gyerekeinket nem akkor szeretjük igazán, ha elkészítjük helyettük a házi feladatot, hanem ha rávezetjük arra, hogyan tudják ők megoldani. Ez sokkal időigényesebb vállalkozás. Fárasztóbb és több türelem kell hozzá, de aki igazán szereti a gyerekét, az így segít neki.

Innen érthető az is, hogy ez az igazi szeretet olykor fenyít is, ha arra van szüksége a másiknak. Nem azért fenyít, mert dühös, hanem mert szereti azt, akinek most fenyítésre van szüksége. Az Isten dorgálása és szeretete közti összefüggést éppen ebből lehet megérteni. Erről a tökéletes szeretetről szólt Jézus, amikor a Biblia talán legismertebb mondatát így fogalmazta meg: úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ebben a mondatban az a meglepő, hogy Isten ezt a világot szerette és szereti. Ezt az ellene fellázadt világot. Azt a világot, amelynek egy része gőgösen tagadja őt, más része udvariasan semmibe veszi, kihagyja az életéből. És nem ettől függ, hogy Isten szereti-e. Az ő szeretetének a feltétele önmagában van. A tökéletes szeretetet ez is jellemzi. És úgy szerette, hogy nagy áldozatot hozott ezért a világért, amely nem érdemli meg, de rászorul erre a szeretetre. Az ő egyszülött Fiát adta. Azt akarja adni, amire szükségünk van: az elveszített életet, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen – ez jellemzi a tökéletes szeretetet. Enélkül elviselhetetlen lenne az emberi élet.

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.” (1Kor 13,1–8)