Főoldal » Hírek » A zene közösség – Gitártábor nyolcadszor

A zene közösség – Gitártábor nyolcadszor

2015. 08. 28.
Megosztás:

2015. augusztus 3-9. között mintegy 50 fiatal részvételével került sor ismét az Országos Gitártáborra az Algyógyi Ifjúsági Keresztyén Központban, a Hunyad megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület szervezésében. 

„Gitártábor - idén is szerencsés részesei lehettünk a nyár egyik legjobb eseményének, amely feltölt, felvidít, mosolyt csal mindenki arcára, élményekkel gazdagít, új barátságokat alakít ki és a régieket még jobban megerősíti, közelebb hozza az embereket egymáshoz, a zenéhez és Istenhez”- írja a Gitártábor egyik résztvevője. 

Az előző évekhez hasonlóan idén is sok színes, érdekes programot és meglepetést tartogatott a tábor, amelyek elnyerték a fiatal táborozók tetszését, és amelyek során tanulhattak, nevethettek, énekelhettek, beszélhettek a számukra fontos dolgokról és együtt örülhettek a meleg nyári napoknak és a vakációnak. 

A zene közösség – Gitártábor nyolcadszor

A hét feladatát csoportokba felosztva kellett megoldani, a résztvevők verseket kellett megzenésítsenek különböző stílusban, arra keresve a választ, hogy hogyan születik meg egy dal, hogyan lesz a szövegből zene, majd produkció. A bemutató során minden csapat előadta művét, amelyet a gitártábor közönsége hatalmas mosollyal és nagy tapsviharral fogadott. Jól sikerültek a megzenésítések, szép új dalok születtek. 

A hideg téli farsang hangulatát is sikerült megteremteni az augusztusi hőség közepette, mivel a táborozóknak lehetőségük adódott különböző jelmezbe bújni a „Maszkarnevál” estre. A  koktél est volt a tábor egyik fénypontja, amely utolsó nap került megrendezésre. Kellemes, családi hangulatban telt el, amely során a bátor jelentkezők megcsillogtathatták tehetségüket éneklés, zenélés, illetve tánc terén is. 

E sok színes program mellett a gitározás is jelentős szerepet kapott. A résztvevők nyolc csoportba osztva tanulhattak gitározni, napi öt, sőt néha annál is több órát. Régiek és újak, kezdők és profik együtt zenéltek, próbálkoztak új akkordokkal, pengetésekkel, ritmusgyakorlatokkal.

Minden reggel áhítattal és énekléssel kezdődött, amely egyfajta energiát adott mindenkinek ahhoz, hogy a nap további részét feltöltődve élje át. Az esti bibliaórák egyik fő témája a bizalom, és annak keretén belül a megbocsátás volt. Amint kiderült, ezek a témák fontosak a fiataloknak, sokat foglalkoztatják őket és szívesen beszélnek róluk.

 Az idei Gitártábor tábortűzzel zárult, amely méltó befejezése volt a hétnek. A ropogó tűz köré gyűlt fiatal sereg önfeledten dalolt és gitározott. Meghitt hangulat járta be helyszínt, és érezni lehetett azt a különleges szeretetet, amelyet a Gitártábor tud megteremteni. 

A zene, a szeretet és Isten jelenléte, az őszinte mosolyok, az ölelések és megannyi apró gesztus, ez az, ami összeköt minket egy erős, különleges kötelékkel. Óriási dolgokra képes a zene: összehozza az embereket, megerősít, megvigasztal, reményt ad, ezért bátran kijelenthetjük, hogy a zene valóban közösség. 

A tábor nem valósulhatott volna meg a Communitas Alapítvány és az RMDSZ nagylelkű támogatása nélkül, akiknek ez úton is köszönjük!

 

Antal Ágota