Főoldal » Hírek » A szolgáló szeretet reformátori öröksége

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

2017. 05. 15.
Megosztás:

Egymás tevékenységeinek megismerésére gyűltek össze református hátterű szeretetszolgálatok munkatársai Sepsiszentgyörgyön, az Írisz házban május 12-én, pénteken délben. A több mint ötven szolgálattévő a református szeretetszolgálat ötszáz évét boncolgatta, hangsúlyos szerepet kapott a különböző területeken működő intézmények bemutatása, így is ismerkedve más településen működő szeretetszolgálatokkal.

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

Sepsiszentgyörgyről, Brassóból, Marosvásárhelyről, Szászrégenből gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi Írisz házban református szeretetszolgálattal foglalkozó diakónusok arra a találkozóra, amelyet a Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi Fiókja szervezett a reformáció 500-ik évfordulója alkalmából.

Kovács István egyházkerületi diakóniai tanácsos a Mt 25,31-45 alapján tartott áhítatában hangsúlyozta, hogy Jézus az igében aszerint ítéli majd meg az utolsó ítéletkor az embereket, hogy segítettek-e a rászorulókon. Jézus egy emberen való segítéshez köti az üdvösséget, azonban, aki egyszer teljesíti ezt a kritériumot, az nem tudja ezt a szolgálatot abbahagyni, hiszen felfedezi Jézust azokban, akiket a társadalom az út szélére taszított.

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

Makkai Péter házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Makkai szerint Max Weber állapította meg, hogy a modern társadalom és gazdaság, a profitorientált ipar Kálvinnak köszönhetően alakult ki, a kálvinizmus formálta olyannak, amilyennek ma ismertük, még ha sokat is deformálódott közben. Kálvin János az Institutio-ban is említi a diakónust, mint olyan szolgálattévőt, aki nem alárendeltje a többi gyülekezeti munkásnak. A migráció, amely ma is gondot okoz, ötszáz évvel ezelőtt is próbára tette a társadalmat, Kálvin ebből a hatalmas szociális problémából merítkezve alakította ki azt a szociális szemléletét az egyháznak, amely Nyugat-Európában ma is tetten érhető. A reformációban Kálvin az egyház reformálásával az emberek életét is megreformálta. Az egyház reformját ma intézmények létrehozásával próbáljuk elérni, a kiüresedő templomokkal, szekularizálódó szociális intézményekkel azonban egyre nagyobb gond adódik. Makkai Péter szerint Erdélyben a szeretetszolgálat lehet az egyház kitörési pontja, amellyel a jövőjét tudja biztosítani.

A találkozón Lukács Olga, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Vallástanárképző Karának dékánja tartott előadást A szolgáló szeretet reformátori öröksége címmel, amelyben a szolgálat történetében meghatározó szerepet játszó egyéniségeket emelte ki. Az előadó szerint a diakónust a szociális munkástól az különbözteti meg, hogy a diakónusnak missziós kapcsolata is van, keresztyén missziót végez, keresztyéni szeretettel viszonyul másokhoz. Nincs misszió diakónia nélkül, diakónia sincs misszió nélkül. A keresztyén egyház megalakulásakor, az egyházi hierarchia kialakulásával a diakónus alárendelt viszonyba került, aki a hospitiumokkal foglalkozott. Ezek fokozatosan átalakultak ispotályokká, kórházakká, szerepük akkor lett hangsúlyosabb, amikor a zarándoklatok elkezdődtek, ezek a házak biztosítottak ellátást a zarándokoknak. A diakonális szegénygondozás fokozatosan megszűnt, szociális szerzetesi rend vette át ezt a szerepet. A reformációval mindez megváltozott. Luther a láthatatlan egyházra koncentrált, azt vallotta, hogy hitből fakadnak a jócselekedetek, a diakónia pedig nem más, mint a hit gyümölcse. A reformáció újra felszínre hozta a gyülekezeti szegények gondozását, azonban a városi tanácsra bízta a gondozásukat. Zwingli sem akarta bevezetni az egyházi diakóniát, a világi hatóságra akarta bízni az elesettek helyzetének megoldását.

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

Kálvin azonban más irányba terelte a diakónia és a diakónusok szerepét. Meghatározta a tisztségeket és a munkaköröket a gyülekezetben, amelyek nem alárendeltek egymásnak, az egyik szolgálata kiegészíti a másik munkáját. A diakónusokat a lelkész ajánlására a városi tanács nevezte ki.

Míg a 16. században a dogmát kellett a reformátoroknak megszilárdítani, a 17. században már az ébredési mozgalmak lettek hangsúlyosak. A pietizmus olyan változásokat hozott, amelyben a diakóniai munka is visszakerült méltó helyére. Az 1600-as évek második felében munkálkodó német reformátorok árvaházakat hoztak létre, a beteg- és lelkigondozás is hangsúlyos volt, patikákat, kórházakat alapítottak, a szegényeknek alamizsnát osztottak. Ezek a mentőintézetek voltak azok, amelyek az elesettek gondozása mellett missziói munkát is végeztek, hiszen így kerültek a szegények, betegek kapcsolatba az egyházzal. Ugyancsak ebben az időben kezdték el az oktatás fontosságát hangsúlyozni, olyan nevelőket képeztek, akik az utcagyermekek oktatására szakosodtak, más településeken pedig az értelmi fogyatékosokkal is foglalkoztak.

Erdélyben a második erdődi zsinaton határozták meg a diakónus feladatát, aki segített a lelkipásztoroknak a gyóntatásban, a reformáció térhódításával ez a szerepkör fokozatosan átalakult lelkigondozássá. A szeretetszolgálatot világiak gyakorolták, akik ispotályokban dolgoztak. Ezeket az ispotályokat adományokból tartották fenn, amelyeket a világiak az egyháznak adtak, az egyház pedig továbbosztotta a megfelelő helyre ezeket. Erdélyben az igazi változás az 1800-as években következett be, gyámegyletek jöttek létre, 1881-ben pedig a zsinat elrendelte, hogy minden gyülekezetben legyen dékán. A zsinat szerint ők rendezték a pénzadományokat, amelyeknek egy negyede iskoláknak ment, egy negyede szegény egyházközségek támogatására, két negyed rész pedig a gyülekezet szegényeinek a támogatására. 1859-ben jött létre az Országos Protestáns Árvaház,1883-tól indult be a vasárnapi iskola, amelynek népnevelő jellege volt. 1903-ban az Egyetemes Konvent bizottságot alakított a diakonisszaképző megszervezésére, utána lettek intézmények, amelyekben elhelyezkedhettek.

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

Kovács István diakóniai tanácsos erdélyi részletekkel egészítette ki az előadást, elmondta, hogy Erdélyben is létezett diakonisszaképző, amelyet a kommunista állam záratott be, több mint száz diakonisszát képeztek itt ki, akik közül még ma is élnek néhányan. Az ő szolgálatukat folytatják azok, akik ma diakóniai munkát végeznek, bár más körülmények között, hiszen a Kolozsváron, a 20. század elején képzett diakonisszák önkéntes szolgálatot vállaltak, ma már juttatásokért végzik ugyanezt a munkát képzett szociális munkások, ápolónők.

Makkai Péter, az Írisz ház igazgatója felszólalásában hangsúlyozta, hogy ennek a találkozónak az a célja, hogy egymást megismerjék azok, akik diakóniai tevékenységet folytatnak, legyen az intézményi formában, vagy a gyülekezetekben. A találkozó végén bemutatkoztak azok az intézmények, akik a találkozón jelen voltak: a Bonus Pastor Alapítvány, Szemerjai Református Egyházközség, a brassói Reménység Háza, a Diakónia Kapernaum Alapítvány, a Diakónia Keresztyén Alapítvány Brassói Fiókszervezete, a szászrégeni fiókszervezet, a Marosvásárhely Gecse utcai egyházközség diakóniai munkatársa, valamint a DKA Sepsi Fiókszervezete.

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

Kiss Gábor