Főoldal » Hírek » A reformáció öröksége – egyháztörténeti konferenciát tartottak Kolozsváron

A reformáció öröksége – egyháztörténeti konferenciát tartottak Kolozsváron

Második alkalommal rendeztek egyháztörténeti műhelykonferenciát Kolozsváron A reformáció öröksége címmel, 28 előadó részvételével. A csütörtökön, május 4-én tartott konferenciát a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszéke szervezte dr. Kolumbán Vilmos vezénylésével, a Teológiai Intézet és az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával. Az előadások két helyszínen zajlottak a Református Múzeum épületében.

A konferencia célja az, hogy összegyűjtse azokat az egyháztörténészeket, akik elsősorban Erdély történetével foglalkoznak – vázolta az esemény irányelveit Kolumbán Vilmos főszervező, a rendezvény lebonyolítója, mindenese. „A konferencia az erdélyi protestáns egyházak történetével foglalkozik. A cím (A reformáció öröksége) a reformáció 500. évfordulója előtt tiszteleg, és arra utal, hogy a reformációnak máig tartó üzenete van, hatását a mai napig is érezteti. A tavalyi konferencia sikere is bátorít arra, hogy ebből hagyományt teremtsünk” – jelentette ki köszöntő beszédében a szervező.

A reformáció öröksége – egyháztörténeti konferenciát tartottak Kolozsváron

Tavaly, első alkalommal Protestáns Erdély címmel szervezték meg a konferenciát, 27 előadó közreműködésével. A kutatók önkéntes alapon jelentkeznek, nem meghívásra felelnek, ezért is könyvelhető el sikerként, hogy idén az előadások és előadók száma növekedett. „Az előadók többsége kutatói tapasztalattal és múlttal rendelkezik, de a fiatalokat is bátorítjuk a részvételre. Protestáns egyháztörténeti konferenciaként tartjuk számon az eseményt, de ebbe persze beletartozik a művelődéstörténet, iskolatörténet, irodalomtörténet is” – jelentette ki Kolumbán Vilmos, majd hozzátette: mindig is nagy vágya volt egy ilyen konferencia megszervezése. A folyamat két évvel ezelőtt, a teológia fennállásának 120 éves évfordulóján tartott konferencián indult el, amikor Buzogány Dezső megemlítette, hogy szükség lenne a szorosabb kutatói összefogásra, és megszületett rá a válasz a tavalyi egyháztörténeti konferencia megszervezésével.

Az előadássorozatot Buzogány Dezső indította az Erdélyi református zsinatok iratai című kiadvány bemutatásával. Elmondta: 15 éves munka eredményeként csaknem 30 kötet, 15-20 ezer oldalnyi, forráskiadásra fókuszáló anyag látott napvilágot.

Ősz Sándor Előd levéltáros Szenci Molnár Albert könyvtárát, kutatásának folyamatát mutatta be. Rávilágított: kevés erdélyi könyvjegyzék maradt fenn, a Szenci Molnáré sem került elő, ezért autopszia alapján kell feltárni. A kutatás a 2000-es években új lendületet kapott, a kutatók pedig a legkülönbözőbb könyvtárakban, levéltárakban, antikváriumokban akadtak rá az egykor Szenci Molnár tulajdonát képező könyvekre.

Kovács Mária Márta az erdélyi egyházmegyék katolikus egyháztól átörökölt középkori vagyontárgyainak életét vázolta fel a 17-18. századi leltárak, vizitációs jegyzőkönyvek alapján. Elmondta: több ilyen középkori tárgy az egyház változásával fölöslegessé vált, de sok településen megőrizték őket. Az előadásból kiderült: a középkori katolikus tárgyi örökség szokatlanul nagy számban maradt fenn napjainkig a székelyföldi egyházmegyékben.

Tamás Iringó 18. századi szálszámolásos fehérhímzésű abroszok a Görgényi Református Egyházmegyében című előadásában a korabeli forrásokban, összeírásokban szereplő kendők, abroszok típusait ismertette, részletesen ábrázolva a legrégebbi fehérhímzéses abroszok jellegzetességeit, amelyek napjainkban Magyarrégenben, Mezőköbölkúton, Unokán és Oroszfáján találhatóak meg.

Tóth Levente a Görgényi Református Egyházmegye első világháború előtti parókiális levéltárainak helyzetéről festett részletes képet. Az előadás során elhangzott, hogy az egyházkerületek adminisztrációja az 1770-80-as években válik láthatóvá, a mai értelemben vett rendezett parókiális ügyvitelt pedig a felsőbb állami hatóságok nyomására vezették be. A levéltáros elmondta: a legfontosabb iratok a gondnoki számadáskönyvek, anyakönyvek, körrendeletek, gyűlésjegyzőkönyvek, családkönyvek, leltárak, összeírások voltak, ezeket pedig sokszor nagy nehézségek árán sikerült csak összegyűjteni, és a megfelelő intézményben elhelyezni.

A reformáció öröksége – egyháztörténeti konferenciát tartottak Kolozsváron

Kurta József könyvtáros a 20. század fordulóján és első felében tevékenykedő teológiai tanárok szerteágazó munkásságát, valamint a gyakorlati teológiai oktatás alakulását ismertette Liturgika-oktatás a kolozsvári Református Theológiai Fakultáson 1895-1948 között című előadásában.

Berekméri Árpád Róbert a Marosi Református Egyházmegyében a két világháború között megejtett egyházlátogatásokról tartott előadást. Ismertette az egyházlátogatás körülményeit a vizitációs szabályzat és a 20. század eleji egyházi törvények fényében. Az első világháború után jelentkező problémákat az egyházközségekben jelentkező konkrét gondokkal példázta, ilyenek voltak a háború okozta veszteségek, az iskolák működtetési gondjai, a tanítóhiány, a belső misszió hiánya, az iszákosság, kicsapongás, valamint a református egyházból való kitérés nagy mértéke. Helyzetkép gyanánt elmondta: 1922-től minisztériumi szinten korlátozták a vizitációk számát, és az elszámolások sem mentek zökkenőmentesen, a ’30-as években pedig a román hatalmi közegek túlkapásai olyan szintre emelkedtek, hogy 1937-ben például előfordult, hogy csendőr fordította vissza a vizitációra induló esperesi bizottságot a település bejáratától.

Ballai Zoltán a reformáció előző századokban megünnepelt centenáriumait mutatta be előadásában, átfogóan ismertetve a minden századik évfordulón tartott emlékezéseket. Az előadásból kiderült: 1617-ben egy héten át ünnepelték a reformáció száz éves fennállását Luther szülőföldjén, Szászországban, az egyik heidelbergi ünnepségen elhangzott prédikációt pedig Szenci Molnár Albert is lefordította magyar nyelvre. 1717-ben emlékérméket adtak ki, a feljegyzések szerint pedig „a kálvinisták Magyarországon a lutheránusokkal együtt mulattak.” 1817-ben szintén emlékérméket adtak ki, amelyek jó állapotban maradtak fenn máig. Már nem volt újdonság centenáriumi ünnepet ülni, de kényes időszak lévén, az uralkodó is kiemelt figyelmet fordított rá: a „Császári és Apostoli Királyi Felség” rendelete nyomán az októberi évfordulót januárban kellett megrendezni, és országszerte megszabott utasítások szerint tartották az istentiszteleteket, előre meghatározták az elhangzó énekeket, a textus szövegét, valamint a prédikáció fő pontjait. 1917-ben bélyegek, emlékérmék, emlékalbumok, aranykönyvek, különböző díszkiadványok jelentek meg, tisztelgő látogatásokat tartottak felekezetek között is, országhatárokon átívelően, ünnepi közgyűlést rendeztek, és adakozásra szólították a híveket, az összegeket pedig sok településen a háború által károsított családok segítésére fordították, egyes helyeken intézményeket építettek, alapítottak.

A reformáció öröksége – egyháztörténeti konferenciát tartottak Kolozsváron

Benkő Tímea Harmóniás éneklés a reformáció 300 éves emlékünnepén Erdélyben címmel tartott előadást, amelyben az 1817-es reformációi centenárium eseményeit mutatta be. Miután birodalomszerte meghirdették a reformáció ünnepét, uralkodói engedéllyel szervezték meg az emlékezéseket azzal a fő feltétellel, hogy nem szabad egyetlen más keresztény felekezetet sem bántani, sérteni. A felhívó körlevélben közölt énekek a jubileumi évre készültek, dallamuk viszont nem maradt fenn. Kiderült: a különböző alkalmakra írott énekek jelensége nem volt szokatlan, akár 15-20 énekből álló gyűjteményt is kiadtak.

Rácz Emese a reformáció 1717-es évfordulójára írt vitairatról beszélt, amely jelenleg Erdély több könyvtárában is megtalálható. A mű szerzésének és terjesztésének körülményeit, tartalmi felépítését, valamint a két szerző, apa és fia munkásságát ismertette.

Sógor Géza Bullinger hatása Erdélyben, erdélyi diákokkal és lelkipásztorokkal való levelezése tükrében címmel tartott előadást, hat levél tartalmával mutatva be az egyházi diplomata nézeteit, részletesen kitérve az egyházban általa kifejtett hatásokra, befolyására.

Szabadi István a 17. század végi református egyházkormányzatot mutatta be a Partium területére fókuszálva, Kolumbán Vilmos az Endemann perről, Kovács Sándor pedig Dávid Ferenc munkásságáról tartott előadást. Zsigmond Attila Ikafalvi B. János. Egy peregrinus lelkész életének viszontagságai a 18. században címmel tartotta meg bemutatóját, Gordán Edina Tofeus Mihály kolligátumkötetéről beszélt, Bartha Aladár a 18. századi barokk protestáns prédikáció jellegét ismertette, Bod Péter halotti beszédeinek vonatkozásában, míg Gudor Botond A nagyenyedi kollégium nemzetközi kapcsolatai a 17-18. században: az újkori református pedagógia (lelkészképzés) kihívásai címmel tartott előadást.

Lukács Olga az önkényuralom évtizedében (1849-1860) végbement protestáns-ellenes intézkedéseket mutatta be, Hermán János a missziói-egyházi munka szervezési történetének áttekintésére vállalkozott a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat megalakulása előtti időszakból, Somogyi Alfréd Sörös Béla emlékezetét ismertette, Czinke Zsolt pedig a két világháború közötti szlovákiai magyar református sajtó történetét mutatta be, a Református Világszemle szerepére fektetve a hangsúlyt.

Jánosi Csongor a Romániai Református Egyház 1960-as években a protestáns világszervezetek értekezletein való megjelenéseiről beszélt, kitérve az egyház moderátori szerepére a nyugati kereszténység és az ortodox pártállami struktúrák között. Geréb Miklós A Fiú Isten problematikája Szász Domokos prédikációiban címmel tartott előadást, Köblös Lehel pedig a Marosi Református Egyházmegye gyülekezeteinek életét mutatta be 18. századi vizitációs jegyzőkönyvek alapján.

Bibza Gábor a Kárpát-medencében nyomtatott kátékról beszélt, Bartha Zoltán a 18. századi erdélyi nemesség körében végbemenő felekezetváltás jelenségéről, míg Nagy Alpár Csaba Szegedi Kis István, a magyarországi Melanchton-tanítvány címmel tartott előadást.

 

Berekméri Gabriella

Fotó: Szabó Cs. Tamás