Főoldal » Hírek » A megszentelt emlékezés helye

A megszentelt emlékezés helye

Hármas ünnep Kolozson

 

Hármas ünnepre gyűltek össze július 10-én a kolozsi reformátusok. A 300 lelkes közösség az elmúlt években felújította templomát, amely 190 éve szolgál istentiszteletek helyszíneként, ravatalozót épített, valamint a kántori lak belsejét is felújította, amelyet a Diakónia Keresztyén Alapítvány tevékenységei számára ajánlott fel. A hármas ünnepen hálaadó istentiszteletet tartottak, liturgiai szolgálatot Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese végzett, igét hirdetett Kató Béla püspök.

A megszentelt emlékezés helye

Fiatalok éneke kísérte be a kolozsi templomba az egyházi és világi elöljárókat, akik a református közösséggel jöttek együtt ünnepelni. Bibza Gábor kolozsvári esperes liturgiai szolgálata után Kató Béla püspök a Jer 7,1-7 alapján hirdette az igét a gyülekezetnek. Prédikációjában arról beszélt, hogy a templom egy szimbólum, amelybe Istent nem lehet bezárni, hiszen Isten nem lakik ember által készített épületben. Istennek nincs szüksége épületekre, nekünk van, hiszen a templom az Istenhez való közelebb kerülésnek az eszköze. Ez a templom egy ajándék, amelyet 190 éve őseink építettek, és ránk hagytak, hogy könnyebben rátaláljunk Istenre. A templom a megszentelt emlékezés helye.

A megszentelt emlékezés helye

A püspök szerint a kolozsi gyülekezetnek a tevékenysége pontosan tükrözi azt, amit a keresztyéneknek tenniük kell. Templomot újítottak, ravatalozót építettek és a diakóniának is helyet adtak. Ez az a hozzáállás azt mutatja, hogy nem csak a templom falain belül lehet Istennek tetsző életet élni, hanem a falakon kívül, a közösségben is lehet Istent tisztelni. Így lehet bennünk és általunk láthatóvá Isten. Az özvegyek, árvák, betegek segítése mutatja, hogy Isten segítségével m is tudunk másokon segíteni. A misszió ugyanis azt jelenti, hogy a közösségben jelen vagyunk, életünkkel teszünk hitet, amelyet a hétköznapokban lehet lemérni. Isten mindenható, nincs szüksége épületekre, mégis mindenütt jelen van. A gyülekezet azonban emberekből áll, akik elbuknak, néha eltakarják Istent. Az egyház azonban újra vonzó tud lenni, ha szolgálatunkból Isten köszön vissza, ha lelki házzá épülünk.

Bibza Gábor esperes hangsúlyozta, hogy Kolozs egy olyan közösség, ahova nem gondot orvosolni jönnek vissza újból és újból, hanem azért, hogy együtt örüljenek az élő, fejlődő gyülekezettel. Az esperes szerint az élni akarás megnyilvánulása ez a hálaadás.

A megszentelt emlékezés helye

Sikó Piroska lelkipásztor beszámolójában elmondta, hogy 1825-ben építették fel ezt a templomot, református közösség azonban sokkal hamarabb volt Kolozson, már 1606-tól. Ezt az ősi gyülekezetet Isten megtartotta, és ma is táplálja. A templom javítása 2012-ben kezdődött el, a kis gyülekezet maga is sokat adományozott, hogy a hajlék megújulhasson, de a megfelelő időben Isten támogatókat is küldött, így sikerült a templomot teljes egészében felújítani. A templom javításának munkálatai összesen 168 826 lejbe kerültek. 

A ravatalozó megépítése a gyülekezet gondnokának az ötlete volt, ma három nemzetiség hét felekezetét szolgálja ki. Bár a 300 lelkes gyülekezetnek ez nem volt prioritás, a Kolozs Megyei Tanács és a Kolozsi önkormányzat támogatásával, nagyobb részben pedig gyülekezeti tagok és testvérgyülekezetek adományából sikerült ezt is öt év alatt megépíteni, összesen 153 912 lejből. Ugyanebben az időszakban sikerült a harangozói házat is helyre tenni, amelyben a Diakónia Keresztyén Alapítvány is segített, a felújításhoz szükséges anyagokat az alapítvány állta, a kolozsiak főleg közmunkával járultak hozzá az épület rendbetételéhez. Ma ebben az épületben a Diakónia munkatársai végzik szolgálatukat, akik évek óta tevékenykedtek Kolozson, irodájuk azonban nem volt.

A megszentelt emlékezés helye

Kósa László, a Nyíregyháza-Sóstói testvérgyülekezet lelkipásztora a Lk 12,43 verseivel köszöntötte az ünneplő gyülekezetet, hangsúlyozta, hogy az igazi lelki ébrenlét azt jelenti, hogy a helyemen vagyok. A lelkipásztor a 14 éves testvérgyülekezeti kapcsolatot is megköszönte, kiemelve, hogy amikor hálát adunk, akkor azt is vállaljuk, ami mögöttünk van, valamint azt is, ami előttünk.

Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke szerint csoda, hogy itt vagyunk, magyarul beszélhetünk. A reformáció abban a korban jelent meg magyar nyelvterületen, amikor csak nemzet volt, ország nem. A reformáció által azonban a hit és a magyar nyelv megtartotta a nemzetet. Pánczél Károly szerint a mai nemzetpolitika is azt szolgálja, hogy a nemzet megmaradjon.

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a képviselet akkor tud segíteni, ha végzi a dolgát, azaz meghallgatja a nép szavát, kérését. Pattantyús Ágnes, a Diakónia Keresztyén Alapítvány igazgatóhelyettesének köszöntője után Petneházy Attila színművész, magyar országgyűlési képviselő szavalata következett, majd a kolozsi ifjak énekkel zárták az ünnepi műsort.

A megszentelt emlékezés helye

Istentisztelet után a gyülekezet átvonult a ravatalozóba, ahol Kató Béla püspök mondott áldást, majd a parókia udvarán szeretetvendégségre került sor.

 

Kiss Gábor