Főoldal » Hírek » A közös hálaadásban indulunk el a másik ember felé

A közös hálaadásban indulunk el a másik ember felé

Kívül-belül megújult a hodgyai református templom

 

A Nyikó menti árvíz 14 évvel ezelőtt az udvarhelyszéki falvakban hatalmas pusztítást végzett, amely nem csak anyagi károkat okozott, hanem emberéleteket is követelt. A 2005 augusztusi események nyomai itt-ott mai napig látszanak, emléktáblák hirdetik a gyászos napot. Nincs ez másképpen Hodgyában sem, ahol a magyar kormány támogatásával idén sikerült teljesen felújítani a falu központjában lévő református templomot. Az alig 200 lelkes gyülekezet augusztus 4-én tartott hálaadó istentiszteletet, amelyen Kató Béla püspök hirdette az igét. Kántor Csaba székelyudvarhelyi esperes liturgiai szolgálata után a püspök a 34 Zsolt 2 és 14 versei alapján hirdette az igét, amelyben megemlékezett az árvízről is. A püspök szerint igyekszünk mindenre felkészülni és felkészíteni a gyerekeinket, de azzal nem számolunk, hogy vannak olyan események, amelyekre nem lehet felkészülni. Isten azonban nem azt ígéri, hogy nem lesz tragédia, hanem arra készít fel, hogy a tragédiában hogyan álljunk helyt. Az ige a szüntelen hálaadásra és örvendezésre biztat. Az öröm és a hálaadás sosem magánügy, gyülekezetként, közösségként együtt kell örülnünk, hiszen a közös hálaadásban tudunk a másik ember felé mi is elindulni. Az Isten félelme, amely a felolvasott igeszakaszban szintén hangsúlyos, arra tanít meg, hogy hogyan éljünk bölcsen úgy, hogy Istent tartjuk életünkben a leghatalmasabbnak.

A közös hálaadásban indulunk el a másik ember felé

Juhász Zoltán lelkipásztor köszöntőjében elmondta, hogy ez a gyülekezet harmadik temploma, amely 1825-ben fejeződött be. A lelkipásztor szerint a hívő ember élete is tele van kiáltással, de van kihez kiáltania, az Úrhoz, aki megőrzi a benne hívőket. 2005-ben külső segítséggel, de a helybéliek kemény munkájával sikerült a közösségnek újra talpra állnia. A 2006-os templomfelújítás óta eltelt néhány év alatt a szélsőséges időjárása megtépázta a templom tornyát és a hajórész tetejét. Beázás következtében leomlott egy nagy darab vakolat a mennyezetről, a gerendák is tönkrementek. A templom villámhárítójának a földelése sem volt szakszerűen megcsinálva, abban az állapotban veszélyes volt. A félig automatizált harang berendezése is meghibásodott az elmúlt évek folyamán. A gyülekezet presbitériuma és a lelkipásztor pályázat útján próbált meg támogatáshoz jutni. Az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának közvetítésével a magyar kormány támogatta anyagilag a templom helyreállítását, amelyet a Luna Alpin cég végzett el. A magyar kormány 309 239 lejjel támogatta a felújítást, amelyekből még hátra van a kerítés és a templom körüli járdához kapcsolódó munkálatok elvégzése. 10 000 lejjel járult hozzá a templom felújításához Hargita Megye Tanácsa, 4 160 lejjel pedig a gyülekezet közössége.

A közös hálaadásban indulunk el a másik ember felé

Kántor Csaba esperes, egyházkerületi főjegyző köszöntője után Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője köszöntötte a gyülekezetet. A főosztályvezető szerint az egyházak a rendszerváltás után az intézményépítést vállalták fel, amely azonban gyakran meghaladja erejüket. Összefogással lehet csak iskolákat, templomokat, intézményeket építeni, felújítani. Feladatunk a jövő ily módon való építése hittel, összefogással. Valós célunk hitünk és nemzeti hovatartozásunk megőrzése az utánunk jövők számára. Benne van ebben a múlt és a jövő, vagyis a megörökölt értékek továbbítása.

Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok szerint a szomorú pillanatok emlékezete ezt a közösséget összébb hozta. A szolidaritásról szóló személyes élményeit elevenítette fel az árvíz idejéről, amelyek szerinte megtartanak bennünket közösségként.

A közös hálaadásban indulunk el a másik ember felé

Ősz Sándor egyházmegyei főgondnok arról beszélt, hogy a magyar kormány támogatása az első olyan támogatási rendszer, amely figyelembe veszi az erdélyi sajátosságokat és így tud infrastruktúrát építeni a kor kihívásainak megfelelően. A befejezett munkálat lelkipásztor és presbitérium számára egyaránt felszabadult erő és energia, amelyet a gyülekezetépítésre lehet fordítani.

Sándor József felsőboldogfalvi polgármester köszöntőjében az összetartó erőt hangsúlyozta, amely a község lakóit jellemzi, kiemelve, hogy még vannak templomok, amelyek felújítása folyamatban van.

A közös hálaadásban indulunk el a másik ember felé

Köszöntések után a gyülekezetben működő gyermekkórus előadásával zárult az ünnepség, amely előtt Kató Béla püspök a gyülekezet idősebb presbitereinek emléklapot adott át.

 

Kiss Gábor