Főoldal » Hírek » A hit Istent látja a nehézségek között

A hit Istent látja a nehézségek között

Megújult a szamosköblösi református templom és parókia

 

Hálaadó istentiszteletet tartottak szeptember 27-én Szamosköblösön. A 40 fős református közösség azért adott hálát, hogy megújult temploma és parókiája. Az ünnepi alkalmon részt vettek a kendilónai és dobokai reformátusok is, a templom zsúfolásig telt vendégekkel, elszármazottakkal és köblösiekkel, volt olyan, aki a plusz padok ellenére sem fért be a templomba. Az alkalmon Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora hirdette az igét, liturgiai szolgálatot Bányai Csaba, a Dési Református Egyházmegye esperese végzett.

A hit Istent látja a nehézségek között

Saját alapokból és külföldi segítséggel sikerült megújítani a szamosköblösi református templomot és parókiát. A 40 fős református szórványközösség temploma évekkel ezelőtt olyan rossz állapotban volt, hogy a tetőn ki lehetett látni, ma már azonban teljes pompájában várja a híveket a hajlék. A hálaadó istentiszteleten Szegedi László generális direktor a II. Kir. 6:8-16 versei alapján hirdette az igét.

A hit Istent látja a nehézségek között

Az egyházkerület missziói előadója azt a kérdést feszegette, hogy mi a titka annak, hogy romokból új élet támad egy olyan településen, ahol már alig vannak néhányan? A missziói előadó szerint a gondolkodásunk megújulásával kell a templomban ünnepelni, nem csak a falak újrameszelése ad ünnepre okot. Az igében Szíria egész hada el akarja pusztítani Izrael népét. Félelmetes párhuzam, hiszen ha bekapcsoljuk a televíziót, akkor ma is szíriaiakról hallunk, akik elözönlik a világot, Európát. Isten embere, Elizeus magányos, kisebbségben lévő ember. Még a szolgája is másképpen gondolkodik, egyedül vall valamit, ami miatt azonban nagyon erősnek tudja magát. Aki Istennel van, az a sokak oldalán van, még ha látszólag kisebbségben is van. Elizeus nem csak a való világot látja, hanem túl lát a mennyei világba, látja, hogy mi történik, miközben Isten is megmozdul, ha Őt szerető hívek vannak egy közösségben. Mi is sokszor a világtól várjuk el, hogy rendet teremtsenek, hogy megújítsák az életünket. Amikor az ember csak a világtól vár segítséget, csak vízszintes síkban tud nézni, akkor óhatatlanul a rémület vesz erőt rajtunk.

A hit Istent látja a nehézségek között

„Ez a nép, amely képes volt ezt a templomot megépíteni, képes volt otthont és hazát teremteni, ez a nép, amelyik nem rendült meg hitében, ugyanolyan, mint Elizeus népe, amely tudta, hogy Isten mellette van. Nem Elizeusnak a nagy hatalma, az ügyessége, hogy Isten az oldalán áll. Isten olyan népet választott ki magának az Ószövetségben, akin keresztül tanítani óhajtotta a világ népeit, és hiszem, hogy Isten, aki a szövetség Istene, Izraelen keresztül próbálja tudtul adni a világnak az Ő akaratát, és ezt a szövetséget hordozva kellett némelykor csak egyetlen emberként lángoló hittel megállni a történelem viharában. Sok ilyen gondnok bácsi kéne, aki a második világháborúban, mikor nem volt lelkipásztor, felolvasta az igét, énekelt, temetett, ha kellett.” – mondta igehirdetésében Szegedi László.

A hit Istent látja a nehézségek között

A generális direktor szerint Isten némelykor próbára tesz, hogy magunkban, az anyagiakban, a lehetőségekben bízunk, vagy benne? A próbatétel sosem könnyű, a düh erőteljesen tör ki az istentelen emberekből. A Sátán arról akar meggyőzni, hogy nincs tovább, de amikor ilyen kis közösségenként maradunk meg, akkor Elizeus szól hozzánk, aki látja a mennyei angyalok seregét, akik megvédenek. A hitetlenség azt látja, hogy az ellenség nagyobb és erősebb, akinek nincs hite, annak a legkisebb veszedelem is akkorává nő, hogy annak árnyéka teljesen beborítja, ilyenkor roskad össze az ember. Ahol nincs Isten, ott az emberi lélek könnyen megtörik. A hívő ember meghagyja a gonoszságot a maga nagyságában, de egyet tud, hogy Istennél nagyobb nincsen. A hit Istent látja a nehézségek között. A hitetlenség önmaga és Isten között a nehézséget látja. Ez a templom a maga megújult formájában ezt hirdeti ennek a völgynek, hogy íme, Istennel mindent újra lehet kezdeni, újjá lehet építeni a romokat, az életünket, még ha kisebbségben vagyunk is. Aki Istennel van, az lehet kisebbségben, de nem tartozik a gyengébbekhez, mert a legnagyobb hatalom áll mellettünk, a megtartó, kegyelmes Isten. Az ünnep akkor kezdődik el igazán, amikor saját szemeinkkel látjuk Jézus szabadítását.

A hit Istent látja a nehézségek között

Tőkés Ferenc kendilónai lelkipásztor a 95. Zsoltár 1-3. verseivel köszöntötte a gyülekezetet. A lelkipásztor elmondta, hogy ismét megtapasztalták, hogy nagy Úr az Isten, aki nem hagyja magára a gyülekezetet. A szórványban sokszor van ok az elcsüggedésre, amikor az emberi logika szerint a jövőre néznek. Isten mégsem hagyta magára a közösséget, az, hogy ebben a 40 lelkes közösségben megújult a templom és a már pusztulásra ítélt parókia, az nem az emberek érdeme, hanem Isten kegyelme, csodája. Az emberek Isten eszközei, hogy az Ő szeretetét, hatalmasságát megmutassa. Tőkés Ferenc azt is elmondta, hogy a templom részleges, és a parókia teljes megújulását az amerikai Fabó István Alapítvány támogatta. A templom javítását Hatházi Levente köblösi születésű vállalkozó vállalta fel jutányos áron. A lelkipásztor köszönetet mondott Szalontai Réka köblösi gondnoknak, aki óriási részt vállalt a munkálatok levezetésében, megszervezésében, valamint több gyülekezeti tagnak, aki adományával járult hozzá a javítási munkálatokhoz.

A hit Istent látja a nehézségek között

Bányai Csaba, a Dési Református Egyházmegye esperese a 84. Zsoltár verseivel köszöntötte az ünneplőket. Beszédében elmondta, hogy mindig szeretettel és türelmetlenül jöttek vizitálni Szamosköblösre, mert tudták, hogy valami újat, szépet fognak találni. Bányai Csaba elmondta, hogy 15 éve jár erre a településre, ahol Terebesi Laci bácsi, az akkori gondnok, Biblia olvasó embereket gyakran megszégyenített a hitével és cselekedeteivel. „Annak kell hálát adjunk, akinek szolgálunk. Én mégis meg akarom köszönni, hogy Isten ilyen szolgatársat rendelt ide, aki, ha kellett igét hirdetett, temetett, imádkozott, vigasztalt, s nem utolsó sorban, ha kellett, az anyagiakban eljárt, az erdőket, földeket visszaszerezte az egyháznak.” – mondta az esperes. Bányai Csaba szerint azért olyan vonzó ez a hely, ahol Isten igéje hirdettetik, mert az ember megérzi, hogy Istennél meghallgatásra talál. Az esperes szerint két évvel ezelőtt a templomból még ki lehetett látni a mennyezeten keresztül, a cserepek el voltak törve, meg voltak repedve a falak, de egyetlen dolog nem tűnt el, a szeretet.

A hit Istent látja a nehézségek között

Szegedi László generális direktor köszöntő beszédében Kató Béla püspök üdvözletét adta át a gyülekezetnek, majd igehirdetésének rövid, román változatát mondta el, hiszen az ünnepségen részt vett Szamosköblös román polgármestere, ortodox és görög-katolikus lelkipásztora is. Lungu Aron polgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy öröm számára ez a nap, és arról biztosította a köblösieket, hogy a jövőben ő is támogatni fogja a templomban folyó munkálatokat, amelyek még hátra maradtak. Ugyancsak köszöntötte a gyülekezetet Teodoran Zaharia ortodox lelkipásztor és Muresan Daniel görög-katolikus lelkipásztor. Az ünnepség végén Terebesi László, a gyülekezet tiszteletbeli gondnoka saját versével köszöntötte a gyülekezetet, majd megköszönte Istennek, hogy megadta az erőt neki, hogy a gyülekezetben lehetett ezen a napon. A hálaadó istentisztelet keretében a gyülekezet fiataljai kedveskedtek rövid műsorral, majd a Kolozsvári Református Kollégium kórusának szolgálatával ért véget az ünnepség.

 

 
Kolozsvári Református Kollégium kórusa - Laudate omnes gentes

Templomának megújulásáért adott hálát szeptember 27-én a szamosköblösi református közösség. A 40 lelkes közösség önerőből és támogatással tudta templomát kívülről-belülről megújítani. A hálaadó istentiszteleten Szegedi László generális direktor hirdette Isten igéjét. Az ünnepi istentiszteleten a Kolozsvári Református Kollégium kórusa is szolgált.

Posted by Erdélyi Református Egyházkerület on Monday, September 28, 2015

 

Cikkünk a Facebook közösségi portálon: 

 

 

Szegedi László generális direktor: "Ahol nincs Isten, ott az emberi lélek könnyen megtörik. A hívő ember meghagyja a...

Posted by Erdélyi Református Egyházkerület on Monday, September 28, 2015

 

Szöveg és fotó: Kiss Gábor