Főoldal » Hírek » A családért élni és dolgozni

A családért élni és dolgozni

2018. 10. 26.
Megosztás:

Valkai Ella 66 éves, tősgyökeres kolozsvári. Napjainkban ritkán találkozni ilyennel, hiszen a város rohamos fejlődésének következtében az ország minden részéről rengetegen jöttek, és telepedtek le itt. Ella néni büszkén jelenti ki: a kakasosban, azaz Kolozsvár felsővárosi gyülekezetében keresztelték, itt konfirmált, és férjével itt fogadtak örök hűséget egymásnak. Most ennek a gyülekezetnek az aktív, mindig jelen levő és tevékenykedő presbiterasszonya, akiből sugárzik a kedvesség és jóindulat, főztjével pedig a táborozó gyerekeket, a mindenfelől érkező vendégeket és az erdélyi egyházkerület püspökét is ugyanúgy, szívből örvendezteti meg.

A családért élni és dolgozni

Család és munka kéz a kézben

Ha kérdi a szomszédasszony, hova megy, természetesen feleli, hogy dolgozni, pedig már tíz éve nyugdíjas. A kolozsvári Unirea gyárban volt lakatos, szövő- és fonógépek alkatrészeit szerelték össze kolléganőivel. A rendszerváltás utáni leépítések következtében munkanélküli lett, de nem adta fel, eladóként dolgozott, takarított, gyerekekre vigyázott, és nyugdíjazás után sem dőlt hátra, mindig talált magának munkát, tennivalót. „Nem szeretem a fölösleges időtöltést, pletykálást. Valamivel mindig elfoglalom magam” – vallja Ella néni. A gyülekezet gyerektáboraiban is szívesen, önkéntesen vett részt, és finom főztjeivel napi háromszor látta el a kis táborlakókat, de a kimerítő munka mellett jutott idő arra is, hogy leüljön a kislányokkal fésülködni, hajat fonni, esténként mesét olvasni, és pótolni valamennyire az anyai melegséget. „Gyönyörűek voltak azok a táborok, szívesen mentünk és szívesen dolgoztunk a kicsikért” – emlékszik vissza mosolyogva.

Saját gyerekkora nem volt felhőtlen. Édesapja fiatalon elhunyt, hárman maradtak a családban édesanyjával és bátyjával. Gyerekként talpra kellett állnia, hogy segítsen a háztartásban, de édesanyja megtört lelki világát is igyekezett ápolni. Édesanyjára szeretettel emlékszik vissza, hiszen, amint mondja, családja mellett állt utolsó percig, együtt laktak, a vejét is nagyon szerette. Mára kettesben maradtak a férjével, Valkai Gyulával, aki szintén segítőkész, munkaszerető ember, már több mint húsz éve nyugdíjas, de elvállalta a harangozói, gondozói teendők végzését a kakasos templomnál. „Mi nagyon jól találunk. Nálunk veszekedés vagy féltékenység nem volt, mert nem adtunk okot rá. Pedig régen telefon sem volt, sokszor nem is tudtuk, a másik hol van. Mindig megbeszéltük a tennivalókat, tisztességesek voltunk egymással szemben, szépen neveltük fel a gyermekünket” – foglalja össze Ella néni a tartós házasságuk titkát, a fiataloknak pedig elmondaná, a szerelem lángja idővel átalakul egy kölcsönös, mély tisztességgé és tiszteletté, amely odafigyeléssel, a szeretet apró gesztusainak kimutatásával megtartja a köteléket a házastársak között.

Néha az ige pont nekünk szól

„Van, amikor lehangolódom, de hamar talpra állok” – mondja Ella néni, őszinte mosolya pedig határozott, derűs jellemet, meleg szívet enged sejtetni a szeretetteljes felszín alatt is. Néhány évvel ezelőtt nehéz időszakon ment át a családja, a lánya elvált, a két kisunokával pedig szinte nulláról indultak újra. Ella néniék szülőkként és nagyszülőkként azonban mindvégig mellettük álltak, a Budapest és Kolozsvár közötti távolság nem jelent akadályt, ha családról van szó. Mára szépen kialakították a kis birodalmukat, és az ifjabbakat igyekszenek támogatni, hiszen lányunokájuk már egyetemre jár, a kisebbik, a fiú pedig középiskolás.

Miután lánya átesett a válásán, ő is Istenhez fordult, és az unokáknak is igyekszenek megmutatni az imádság jelentőségét és jótékony hatását a lélekre – magyarázza Ella néni. A fiatalok Budapesten élnek, de a modern eszközöknek köszönhetően folyamatosan tartják a kapcsolatot, például interneten elküldik egymásnak a napi igét. „Kell egy kis odafigyelés. Ne rohanjunk folyton. Az ember üljön le néha csendben. Mondtam a lányomnak, hogy ha felkelti valamelyik napi ige a figyelmét, vegye elő a Bibliát, és olvassa el a teljes részt” – mutat rá az ige vigasztaló hatására, és bevallja: „sokszor érezzük, hogy ez pont nekünk szólt.” Sokunk számára ismerős érzés, amikor a látszólag véletlenül kiválasztott ige talál ránk, és személyesen hozzánk szól általa Isten. „A hitet kérni kell, mert meg fogod kapni” – szögezi le Ella néni.

A családért élni és dolgozni

Tagjai által élő a gyülekezet

Bár egyes vidékeken még mindig nehezen fogadnak be nőket a presbitériumba, a kakasosban régóta jelen vannak a gyülekezetben. Ella néni szerint náluk ez sosem volt probléma. A nemi szerepkörök azért megmaradtak, hiszen „amikor összejövetelek, gyerektáborok vannak, vendégeket várunk, mi, az asszonyok végezzük a munka javát” – fejti ki, de hangsúlyozza, a döntéshozatalban nem mellőzik őket, mindig meghallgatják egymás véleményét, ötleteit, az asszonyok is határozottan kiállnak kezdeményezéseik mellett, és mindig sikerül közös nevezőre jutni. „Minden vasárnap a templomban vagyok, és nem azért, mert presbiterként ez elvárt” – mondja el Ella néni, majd hozzáteszi, ha mégis akadna olyan alkalom, amin nem tud megjelenni, egész nap érzi, hogy valami hiányzik. Konfirmandusként kezdett rendszeresen templomba járni, és otthonra talált, hiszen a nehéz időkben mindig akad egy gondolat, ige, inspiráló mondat, ami felemeli, feltölti. Az istentiszteletek után sokszor együtt kávéznak, teáznak a gyülekezeti tagok, ilyenkor is szívesen elbeszélget az idős asszonyokkal, de nem hagyja ki a gyülekezeti alkalmakat, bibliaórákat, nőszövetségi találkozókat sem.

„Az ember ilyenkor kezd elgondolkodni, hogy vajon még mennyi van hátra, de ameddig bírjuk fizikailag és lelkileg, végezzük hittel a munkánkat” – hangzik el beszélgetésünkön. Néhány évvel ezelőtt még kilátástalannak tűnt a helyzetük, de az Úr mindig kirendeli azt, ami szükséges – a lányát is ezzel biztatta Ella néni, aki pedánsan odafigyel magára és a férjére is, testi és szellemi egészségükre egyaránt. Szívesen járnak színházba, előadásokra, lányukkal és unokáikkal igazi szeretetteljes kapcsolatot ápolnak, igyekszenek a távolság ellenére is minél több időt együtt tölteni. Úgy tekint vissza, hogy teljes, szép életet élt a nehézségek ellenére, az időskor felé haladva pedig a csend, béke, nyugalom és főképp a család marad a főszereplő.

A cikk szerkesztett változata a Reformátusok Lapjában jelent meg.

Berekméri Gabriella