Főoldal » Hírek » A Kárpát-medencéért Kézdivásárhelyen

A Kárpát-medencéért Kézdivásárhelyen

2014. 12. 12.
Megosztás:

December 6-án délután 15 órától kezdődően tartotta a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye Nőszövetsége az ez évi Kárpát-medencei imanapot. A rendezvénynek ez alkalommal a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség adott hangulatos, meleg Otthont.

A Kárpát-medencéért Kézdivásárhelyen

Beke Boróka, karatnai lelkipásztornő az asszonyoknak a családban, azaz a „házban” és a gyülekezetben, azaz az „egyházban” betöltött szerepének fontosságát hangsúlyozta. Ezt követően Beder Imre kézdivásárhelyi lelkipásztor és Balogh Zoltán esperes úr köszöntötte az egybegyűlt százfőnyi nőszövetségi tagokat.

A Kárpát-medencéért Kézdivásárhelyen

A Kárpátmedencei imanap sajátossága, hogy a rendezvényen az imádságok mellett bemutatásra kerül a Kárpát-medence egyik része. Ebben az évben Felvidékkel ismerkedhettek meg az érdeklődők Ruszka Margó kézdivásárhelyi irodalomtanár, lelkészfeleség mindenki által dicsért hangulatos bemutatójából. Ezt követően a jelenlévő nőszövetségek között kiosztották az adventi naptár huszonnégy kis csomagját, ami az előző évekhez hasonlóan egy imádságot, egy áldást, és egy szeretethimnuszt tartalmazott, valamint egy gyertyát és egy csokoládét. Minden nőszövetség a csomagocskán lévő szám alapján, sorban egy-egy nap összegyűl és a gyertyát meggyújtva, felolvassák az imát, az áldást és a nőknek adventi időszakra átírt szeretethimnuszt, majd elfogyasztják a csokoládét.

A Kárpát-medencéért Kézdivásárhelyen

A rendezvény szünetében a nőszövetségek által megszervezett Adventi vásáron vásárolhattak különféle tárgyakat, melyeket a helyi nőszövetségek ügyes kezei készítettek. A szünetben téglajegy-tombolát is lehetett vásárolni, aminek a bevételével a bonyhai kastély felújítását támogatták az asszonyok. A tombolát az Ikafalvi Református Egyházközség Nőszövetsége támogatta. Az esemény Orbán Judit egyházmegyei nőszövetségi alelnöknő, az imanap moderátorának áldásával zárult.

A Kárpát-medencéért Kézdivásárhelyen

Bardócz Csaba lp.