Főoldal » Médiatár » Képgaléria » Különleges eseményre készült november első hétvégén a Magyaró

Különleges eseményre készült november első hétvégén a Magyaró

Csendes hétvégére és egy különleges eseményre készült november első hétvégén a magyarói gyülekezet presbitériuma és a magyarországi dunaszentbenedeki gyülekezet presbitériuma, egy "testvérkapcsolat" létrehozására és ennek ápolására. Az, ami gondolati síkon már a nyár folyamán megfogalmazódott, íme, most az ősz folyamán megvalósult. Van célja e kapcsolat kialakulásának, mert létezik már egy kulturális kapcsolat a két község között polgári oldalon, és ezt szeretnénk megkoronázni azzal, hogy gyülekezeti téren, vallási szempontból hitünk erősítésére is figyelmet szentelve tartson fenn kapcsolatot e két település. De azért is fontos ez a kapcsolat, mert vannak közös örömeink és nehézségeink gyülekezeteinken belül, és egymástól mindig tanulhatunk, egymásra talán számíthatunk nehezebb időszakokban, úgy lelki, mint fizikai segítségnyújtást is beleértve, még akkor is ha sok száz km és egy országhatár is elválaszt egymástól. Valójában kevés volt ez az idő arra, hogy mindent részleteiben megbeszéljünk, kidolgozzunk, vagy épp közös ügyek felkarolását indítsuk be, de  mivel most itt Magyarón egy folyamat kezdődött el, akkor ez azt is jelenti, hogy részleteiben is tudunk gondolkodni majd egyházközségeinkre tekintve. A  marosvécsi Báró Kemény János várkastély és a vécsi templom  látogatása, mint kulturális, és vallási örökségünk egyik pillére, annak átmentésének feladata az utókorra, és a presbiteri mivolt mint szolgálati terület egy ember életében, ez került megvilágításba ezen a hétvégén, mert valójában a presbiteri állapot nem egy egyszerű státusz, hanem egy sokrétű  szolgálati terület, amelyben ott van az egyház, a presbiter családja, gyermekei és a faluközösség a szolgálat mellett és a szolgálatban.

Különleges eseményre készül november első hétvégén a Magyaró

Csendes hétvégénk mottója a 2 Thess. 3,5Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.”, valamint Füle Lajos versének pár sora:  Mind gyakrabban kérdezem: mit üzen az életem másnak? Minek voltam itt?  Mire tékozoltam el életem elfolyt éveit?
Mit bízott rám Mesterem?    Bűnbánattal kell kérdeznem: mit üzen az életem?
Hirdette, mit Tőled vett, hogy az Isten szeretet?
Üzente, hogy az a Vér megtisztít a Krisztusért minden embert, aki itt Hozzá viszi bűneit?
Mutatta a Golgotát? Hirdette, hogy van tovább, hogy van út a menny felé?
S ezen az úton ott van-e az én életem? ... Vajon mit üzen az életem? 

Szeretettel hívtuk tehát e csendes hétvégére presbitereinket és feleségeiket, melyen előadást is hallgathattunk Nt. Jakab István galambodi lelkipásztortól, aki a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese is. Előadásának címe: "A presbiter és családjának szolgálata a gyülekezet missziójában" s áldásos alkalomnak tekinthetjük, mert mondanivalóján elgondolkozhattunk és következtetéseket is levonhattunk: a szolgálat területén, a misszió, evangelizálás területén "mindnyájan híjával találtatunk", akárcsak a Dániel könyvének történetében a király. Ennek a hiányosságnak a leszűkítését szeretnénk szorgalmazni több ilyen jellegű találkozók szervezésével, előadások meghallgatásával, beszélgetésekkel, csendesnapi alkalmak megtartásával, hogy közeledjünk Istenhez és egymáshoz, hogy másként lépjünk a gyülekezeti tagok felé és azok a maguk rendjén másképp fogadjanak, mint Jézus Krisztus tanítványait. Itt cseng fülembe az előadás talán egyik legfontosabb gondolata: "a presbitereket Krisztuson keresztül kell látni és nem Krisztust a presbitereken keresztül, mert mindnyájan tökéletlenek vagyunk, Krisztus pedig képes minket átformálni."   

Különleges eseményre készül november első hétvégén a Magyaró

Előadónk mondanivalójában hangsúlyt fektetett arra, hogy a misszió kezdete az elhívás, aki meghallja az Isten hívását, az már öntudatos Krisztus követő lesz.... "Vele legyen" ez a legfontosabb feladata a tanítványnak, presbiternek. Ez az erőforrás. Arra a kérdésre, hogy mit jelent szolgálni, a felelet: hitet sugározni és megpróbálni megélni ezt mások felé. Sokak vágya az, hogy szeretnének "látni" egy jó prédikációt. A gyerekek visznek valamit a világba a családból, és ők a maguk módján adják tovább. A református presbiter családja tehát legyen olyan, hogy kívülállók mondják: nekem is kell az az élet. Van-e nekünk ilyen célunk?! Végül arra kerestük a választ, hogyan végezhet a presbiter missziót? Végszóként ennek nehézségére tértünk ki megfogalmazva a ki nem mondott gondolatainkat az előadó: -mert nem gondoljuk, hogy ez a feladatunk, mert nem gondoljuk, hogy képesek vagyunk , nem tartjuk magunkat alkalmasnak, mert végzettségünk nem ez, mert nincs időnk, mert nem hallgatnak meg, mert tőlem nem fogadják el, mert szégyellem erről és Krisztusról beszélni, mert nem hiszem, hogy szükségük van rám és az én mondanivalómra, stb. A misszió tehát nem kényszeríthető, hanem hálából végzett szolgálat. Amikor ez így sikerül, akkor döbbenhetünk rá, hogy nem is mi vagyunk, nem is mi teszünk, hanem a Kegyelem. 

Takács Albert magyarói lelkipásztor köszöntő szavaiban háláját fejezte ki ezért az alkalomért és mondotta "az a jó, ha az ember hiszi és tudja, hogy az Úr elhívta őt egy szolgálatra." Az előadás végeztével megfogalmazta, hogy sokszor Péterekként vagyunk jelen  a mindennapokban, meggondolatlan kifejezésekkel, tagadásokkal, néha fogadkozásokkal, néha megelégedéssel, sok sok véghezvitt cselekedettel, de kudarccal is, és kérdések hangzanak felénk akárcsak Péter felé. Mindnyájunknak válaszolni kell és ma sajnos mi is akár egykor Péter szégyenkezünk a Krisztusi kérdésre: szeretsz-e engem, mert  tudjuk lelkünk mélyén, hogy hiányos a szeretetünk. Ezért zárszóként két  figyelemre méltó gondolatsort vihettek presbitereink magukkal: egy kérdést, melyre felelnünk kell Füle Lajos tollából: Ma is? "Péter! Ma is szeretsz te engem?  Tanú vagy még, csodákra látó? Vagy behálóz a régi háló? Kérdezgetlek... a sebeimmel..." és néhány krisztusi tulajdonságot Tamás Jenő megfogalmazásából: " Várakozni csak a HŰSÉG tud. Megérteni csak a TÜRELEM. Hinni csak az ALÁZAT. Szeretni csak az ÖNFELÁLDOZÁS. És célba érni csak az ENGEDELMESSÉG."  Ha e gondolatok megmozdítanak bennünk valamit, akkor eredményes volt ez a hétvége. Előbb utóbb megtermi a maga gyümölcsét.

Különleges eseményre készül november első hétvégén a Magyaró

Csendes hétvégénk a vasárnapi gyülekezeti istentisztelettel ért véget, amikor a dunaszentbenedeki gyülekezet lelkipásztora, Imre Zita lelkésznő hirdette az igét, a 133 zsoltár alapján.  
Figyelmeztetésként hangzott az a gondolat, hogy az egység megteremtése soha sem belülről jön kifelé, a másik felé, hanem először felülről, Istentől való. Tanácsként pedig megfogalmazódott az, hogy ne csak Jézusra nézzünk, hanem lássuk is Őt, lássuk, hogy mennyire türelmes Péterrel, az 5000 emberrel és mennyire nyugodt a kenyér megtörésében, hogy nem sértődik, amikor a farizeusok provokálják, hogy amikor betegeket visznek hozzá, nem viselkedik bántóan, hogy bemegy a bűnösökhöz, asztalhoz ül a vámszedőkkel, hogy a bűnös asszonyra nem olvassa rá a bűneit, hogy csodálkozik a római százados hitén. Engedjük magunkba és ne elégedjünk meg azzal a szeretettel, azzal az egységérzéssel, ami bennünk van, mert hamis lehet mindez, megtévesztő. Legyünk úgy egyek, hogy közben Jézussal vagyunk együtt. Az istentiszteletet követően a két gondnok is köszöntötte a gyülekezetet: Samu János dunaszentbenedeki gondnok átadva jelképes ajándékát: kalocsai mintával díszített porcelánvázát, melyre rá van festve a dunaszentbenedeki templom, és a következő felirattal: " Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meg lesz a jutalma!",/2 Krónika 15,7/ és Zsigmond György István magyarói gondnok, aki a magyarói varrottas egyik ősi jelképes motívumát adta át egy emléklap kíséretében, melynek igei gondolata: "Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatósságára." /2 Thesszalonika 3,5/, valamint egy mécsest, a szent családot jelképezve, hisz lassan-lassan közeledünk már ahhoz az időszakhoz, amit Adventnek nevezünk, melyek láthatóvá is tették ezen kapcsolat létrehozását, hisz ahányszor ezen ajándékokra rátekintünk akár Dunaszentbenedeken, akár Magyarón, az egység, a krisztusi szeretet, a testvérkapcsolat, az egymás felkarolása, szolgálata jut eszünkbe.

Különleges eseményre készül november első hétvégén a Magyaró

Végül gyülekezetünk kórusa, a gyerekzenekar néhány tagjának énekszolgálata és két vers elhangzása emelte magasztosabbá ezt az alkalmat, mely egyben a 100 esztendős Szilágyi Róza asszonytestvérünket is köszöntötte, akihez a gyülekezet képviselete a du. órákban látogatott el köszöntve őt, aki hálával fogadta ez alkalommal az Úrvacsora jegyeit családtagjaival egyben, a megjelentek körében. 

A csendes hétvégét közös ebéddel zártuk, közel hatvanan ültünk le a terített asztal mellé, ezennel is megköszönjük a finom ebédet. Ebéd után nem maradt más hátra, mint az elköszönő szó, mely így hangzott : viszontlátásra jövőre Dunaszentbenedeken.

Mindenekért Istennek legyen hála.                              

Takács Malvin,  lp. Magyaró, november hava