Főoldal » Hírek » Az Üzenet novemberi első számából

Az Üzenet novemberi első számából

2014. 11. 03.
Megosztás:

Isten vigasztaló szava címet viseli Szép Eduárd címoldalas írása. A szerző többek között így fogalmaz: a hitben élő ember áldja az Urat, mert a mulandó, a sírok között járó ember halála után ő is feltámad. 

Az asszimiláció egyirányú utca – vallja Kató Béla püspök a vele készült interjúban. A püspök a Párizsban tett látogatása után nyilatkozott az Üzenetnek. Kató Béla szerint a legnagyobb problémája erdélyi társadalmunknak a demográfiai csökkenés.

A kivándorlásról és ehhez köthető bibliai történetekről ír Székely József, volt missziói előadó is az Idegenben című írásában. 

A 2. és 3. oldalon két rövid jegyzetet közöl Veress László és Bányai László, Lőrincz István pedig Kapernaumba kalauzolja az olvasókat.

Az Üzenet novemberi első számából

Fényképes beszámoló olvasható az Erdővidéki Egyházmegye jubileumi ünnepségéről, valamint a kolozsvári szakiskola felavatásáról, amelyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vett. 

A cipő világbirodalom egyik legnagyobb alakjáról, Heinz Horst Deichmannról ír Békefy Lajos. Kevesen tudják a cég nemrég elhunyt tulajdonosáról, hogy mélyen keresztyén érzelmű személy volt, aki orvosként és teológusként sokat segített a rászorulókon.