Főoldal » Hírek » Mikó-ügy - Tanúmeghallgatással folytatódott a fellebbviteli tárgyalás

Mikó-ügy - Tanúmeghallgatással folytatódott a fellebbviteli tárgyalás

2014. 10. 22.
Megosztás:

Az ingatlanbecslő meghallgatásával folytatódott kedden a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében zajló per fellebbviteli tárgyalása a ploiesti-i táblabíróságon - közölte az MTI-vel Markó Attila parlamenti képviselő, a restitúciós bizottság volt tagja, az ügy egyik vádlottja.

A vád szerint jogtalan volt az 1 millió 300 ezer euróra felértékelt épületegyüttes visszaszolgáltatása a református egyháznak. A védelem szerint az ingatlan piaci értékétől függetlenül szó sincs bűncselekményről: a tanú meghallgatásával arra akartak rávilágítani, hogy a vádiratot pontatlanságokra, feltételezésekre, szubjektív értékelésekre alapozva állították össze - magyarázta a képviselő.

Mikó-ügy - Tanúmeghallgatással folytatódott a fellebbviteli tárgyalás

Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte a visszaszolgáltatást, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira.

Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, akit időközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben - saját illetékességét elhárítva - megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.

A fellebbviteli tárgyalás november 12-én folytatódik. A kéttagú bírói tanács  szeptemberben elfogadta azt, hogy annak a polgári pernek a dossziéját is becsatolják a bizonyítékok közé, amelyben a Kovászna megyei törvényszék megállapította a restitúciós bizottság illetékességét az egyház által visszaigényelt ingatlan visszaszolgáltatása ügyében.

A kovásznai periratot még nem kapta meg a fellebbviteli bíróság. Amennyiben a novemberi tárgyalásig megérkezik a peranyag, ezzel lezárul a bizonyítási eljárás, és - a vád-, illetve védőbeszédek elhangzása után - a bíróság meghozhatja a jogerős ítéletet - közölte az MTI-vel Markó Attila.

A három éve zajló Mikó-per nagy felháborodást váltott ki az erdélyi magyarság körében. Az erdélyi történelmi egyházak egyértelművé tették, hogy ezt az ügyet az egyházi ingatlanok újraállamosítási kísérletének tekintik. Az amerikai külügyminisztérium is jelezte: figyelemmel kíséri a Mikó-pert, és nagy hangsúlyt helyez a kommunista rezsim által elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatására.