Főoldal » Hírek » Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

2014. 09. 01.
Megosztás:

A gyülekezetek segítése a cél

 

Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek gondjairól beszélgessenek. Az Algyógyi Munkaközösség hagyományos, pihenéssel egybekötött találkozóját 2014. szeptember 1-3 között tartják. Szegedi László generális direktor áhítata után Vetési László szórványügyi előadó köszöntötte az egybegyűlteket, majd a programot ismertette. Ezt követően az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége tartott beszámolót, amelyet megbeszélés követett. 

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszámolójában az egyházkerületi vezetőség döntéseit ismertette, amely a szórványlelkészeket érinti. Fontos, hogy a lelkipásztorok anyagi biztonsága biztosított legyen, hiszen ennek függvényében tudnak kifelé, a gyülekezet felé is valamit nyújtani a lelkipásztorok. “Ahol lehet, ott meg kell tartani a lelkészi állást. Az utolsó erőnkig meg akarunk tartani valakit, aki a gyülekezetben szolgál. Az egyházkerület ugyanakkor nem a lelkipásztort akarja eltartani, hanem a gyülekezeteket akarjuk megerősíteni, hogy képesek legyenek a lelkipásztorukat eltartani. Nem önmagunkat kell fenntartani, hanem a gyülekezetet kell abban segíteni, hogy minél hosszabb ideig képes legyen arra, hogy a lelkipásztorát minél hosszabb ideig el tudja tartani.” - mondta a püspök.

Az Erdélyi Református Egyházkerület híveinek lélekszáma évente körülbelül ötezer lélekkel csökken, ugyanakkor tavaly és idén is kevesebb teológus jelentkezett, mint ahány helyet meghirdettek a teológián. Ez a fogyás óhatatlanul azt hozza maga után, hogy lesznek olyan helyek, ahol elfogynak az emberek, és lesznek olyan gyülekezetek, ahova nem tudnak majd lelkipásztort küldeni. Ezeknek a körülményeknek az lesz a következménye, hogy több gyülekezet kerül egy lelkipásztor szolgálata alá. Kató Béla elmondta, ennek a helyzetnek a megoldására vonatkozik az a terv, amit a HEKS-el aláírtak. A következő négy évben bizonyos gyülekezeteket jelölnek ki, ahol jövendőbeli központokat erősítenek meg. Ezekben a központokban a lakhatást, a gyülekezet ellátásához szükséges eszközöket elő kell készíteni.

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Az elmúlt időszakban az egyházkerület vezetősége áttekintette, hogy milyen jövedelme van egy egyházközségnek, és mekkora összeg kell egy gyülekezetnek ahhoz, hogy meg tudjon élni. Egy lelkipásztori állás fenntartásához minimum 8 ezer euróra van szükség. Amennyiben nincs meg ez az összeg, ezt kell kiegészíteni, és a magyar kormány vezetésével sikerült megértetni, hogy ha az utolsó magyar adminisztrátor is kivonul a településről, akkor a közösség menthetetlenül elkezd hanyatlani. A püspök szerint a magyar kormány támogatását pályázati formában fogják kiosztani, hiszen a támogatásnak is vannak kritériumai, amelyeket teljesíteni kell. 

 

Egyházi népiskolák

 

A szórványgondozó lelkipásztorok egyik nagy kérdése és problémája a tiszteletes asszonyok munkahelyének a biztosítása. Az Erdélyi Református Egyházkerület a népiskolák visszaállítását tűzte ki célul, ott, ahol a hivatalos, állami tanügy nem képes, vagy nem akarja ellátni az oktatást. Ehhez azonban a lelkipásztorok elkötelezettségére is szükség van, vállalnia kell, hogy abban a közösségben marad huzamosabb ideig, hiszen ha néhány év után otthagyja a gyülekezetet, akkor azzal csalódást okozhat a közösségnek.

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Kató Béla arról is beszélt, hogy a lelkipásztorok jelen helyzetben nem csak lelkigondozói egy településnek, mindenesek kell legyenek, közösségszervezők, hiszen ez a másik terület, amire külső támogatást lehet szerezni. Németországban 1700 emberre jut egy lelkigondozó, a jelenlegi statisztikák szerint 350-400 lélekre jut egy lelkipásztor. Ha nem tudjuk azt a plusz feladatot vállalni, ami nem kimondottan lelkipásztori teendő, akkor nem kapják meg azt a támogatást, amelyből fent lehet tartani ezeket az egyházközségeket. Azonban azt is fontos tudni, hogy a szolgálat nem pénz kérdése. Pénzzel senkit sem lehet igazán motiválni, csak a tiszta szívből végzett munkának van tényleges eredménye, és csak ez okoz igazi örömöt. 

 

Egyházi jövőkép Erdélyben

 

A hozzászólások során a lelkipásztorok arra is kíváncsiak voltak, hogy hogyan látja a püspök az Erdélyi Református Egyházkerület jövőjét. A püspök elmondta, van egy terv, hogy abból mi valósul meg, az Isten döntése. “Egyetlen egy nagy problémánk van, a lélekszámcsökkenés. Ez az egész keresztyén Európának a problémája. Ha a számokat nézzük, és nem jön be valami újabb gazdasági kudarc, akkor az erdélyi magyarság 1 millió körül stabilizálódhat. Most, akik gyülekezetekben vagyunk, temetünk. Eltemetjük a 3-4 testvérrel rendelkezőket. Most átlag két gyermeke van a fiataloknak, a lélekszámcsökkenés elkerülhetetlen.” - mondta Kató Béla. Mivel Nyugat-Európában sem születik elég gyermek, semmilyen eszközünk nincs, hogy a gyermekeinket itthon tartsuk, hiszen Nyugaton sokkal jobban megfizetik a szakembereket. Ma már érzelmileg sem lehet hatni rájuk, ugyanannyi időbe kerül Nyugatról hazajönni repülővel, mint egy kisebb településről autóval egyik megyéből a másikba jutni. Az Uniónak vesztesei vagyunk ilyen szempontból. 

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

A püspök szerint a megoldás az lenne, ha mi is 3-4 gyermeket vállalnánk, mert egy-kettő talán elmegy külföldre, de nagyobb a valószínűsége, hogy az örökség gondozására is maradnak itthon. “Lelkipásztorként az a nagy kihívás, hogy hogyan beszéljük rá a fiatalokat arra, hogy több gyermeket vállaljanak. Ember nélkül nincs ország, nincs közösség.”

Kató Béla az egyházi vagyonról, az épületekről is beszél: “Egy épület nem határozza meg a jövőnket. Ha egy gyülekezet elkezd szaporodni, akkor építhet, de lehet ezer esztendős egy épület, semmit nem ér, ha nincs aki élettel betöltse. A szimbólumok fontosak, de ezek csak szimbólumok, nem ez dönti el a jövőnket. Ha a ránk bízottak azt kérik, hogy az emlékeket is őrizzük, akkor kötelességünk, de nem elég csak ezzel foglalkozni. Minden műemléket fel lehetne újítani, a kérdés, hogy kinek? Ha nincs aki birtokba vegye az örökséget, akkor fölöslegessé válik az örökség, hiába van rá telekkönyvünk.”

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Szöveg és fotó: Kiss Gábor

Galériánk az Erdélyi Református Egyházkerület Facebook oldalán található.