Főoldal » Hírek » Bagdán Zsuzsi: Nagyanyám szíve és a kés

Bagdán Zsuzsi: Nagyanyám szíve és a kés

2014. 08. 30.
Megosztás:

Nincs itthon kenyér, állapítom meg, amikor este hazaérek. Mindegy is, amúgy sem nagyon eszem kenyeret, nem úgy, mint a nagyanyám – előttem van a keze, ahogy a mellkasához szorítja a cipót, hogy hasítson belőle egy szeletet. Gyerekként mindig féltem, hogy megvágja magát, egyszerre láttam szépnek és félelmetesnek, ahogy a penge egyre közelebb és közelebb ért a szívéhez, miközben a bal kezével magához ölelte a kenyeret. Megöregedett a nagyanyám, ma már lekanyarítja a kenyér héját, és szabadkozik miatta, hogy azt ő nehezen eszi meg – annak idején, amikor kicsik voltunk, ugyanezzel a mozdulattal, mindenféle szabadkozás nélkül hasította le a kenyérhajat a mi szeletünkről, hátha így több lekváros kenyeret sikerül belénk diktálnia. 

Vannak a kenyérnek nehezen ehető részei, s vannak a kenyérkészítésnek nehéz részei. Itt van például az őrlés, amit eleinte asszonyok, aztán rabszolgák, majd teherbíró állatok, aztán a megújuló energiaforrások dolga volt, ma hatalmas malmok őrlik, őrlik szüntelen, fáradhatatlan forgással lisztté a magokat, hogy a lisztszemcsékből később összefüggő massza legyen, ahol a szemek kapcsolódnak, megsokasodnak, aztán tűzbe mennek, hogy aztán táplálékul legyenek másoknak. A kenyér ebben reménység: az őrlődés és a meggyúrattatás, sőt, a tüzes kemence sincs hiába. Mindez egyben életszimbólum: felnövekedve megérünk az őrlődésre, aztán, ha sikerül, találunk közösséget, amit egy rejtélyes, bölcs, öreg kéz gyúr össze, és amiből kisülhet olyasmi, ami táplálni tud másokat.

Táplálni tud, már ha mások nem olyan finnyamancik, mint én, aki nem megy le a boltba kenyérért, pedig hazaérve egyből látja, hogy az bizony nincs itthon. Nem szeretem a kiporciózott, fitté és egészségessé tevő bolti kenyereket, mert olyanok, mint a fűrészpor. Ezzel együtt nem szeretem a házi kenyeret sem, mert túl nagy nekem egymagamnak, és szégyellem, ha nem tudok a végére érni. Kisebb kenyér kéne vagy nagyobb család, meglelni azokat, akiknek a kenyere az én asztalomon van. Nem csak arra gondolok itt, hogy másnak nem jut, én pocsékolok – olyan is van, hogy valami nagyon nem az én kenyerem, csak rágódom kínlódva a kemény részein, levágni nem merem, és jó, ha lelek valakit, akivel ezeket a keményebb falatokat is megoszthatom, szabadkozás nélkül. 

Bagdán Zsuzsi: Nagyanyám szíve és a kés

Kellenek emberek, akikkel osztozunk a kenyéren. A kenyér egyik értelme az osztozás maga. Amint a nagyanyám szíve felé tartó penge alatt, vagy az úrvacsorát osztó ember kezében elszakadnak a kenyeret összetartó fehérjeszálak, úgy erősödik meg az egy kenyeret evők titokzatos összetartozása. Hogy is van ez, hogy az tart össze, ami szétszakad? Forgatom a kérdést magamban, mint egy falat kenyeret a templomban. Úrvacsorai titok morzsál egy régi-régi asztal mellett öreganyám kék otthonkájába. 


Szerző: Bagdán Zsuzsi

Fotó: Henning Eszter