Főoldal » Hírek » Az EMI tábor Keskeny útja

Az EMI tábor Keskeny útja

2014. 08. 12.
Megosztás:

Élményszínházzal nyitotta a tízedik EMI táborban a Keskeny út ökumenikus fesztiválmissziós sátor a programját. A négy napos program alatt az élményszínház mellett, előadások, gitárestek, kézműves foglalkozások, beszélgetések, hangolók és áhítatok várták a sátorba betérőket. Külön színfoltja volt az idei missziónak az úgynevezett baba-mama kiegészítő sátor ahol a legkisebbek játszhattak, rajzolhattak kedvükre a felnőtteknek szóló programok alatt.

Az EMI tábor Keskeny útja

Az első előadást Bardócz Csaba, ikafalvi lelkipásztor tartotta Párkapcsolatok, avagy Hogyan csajozzunk, pasizzunk szakszerűen címmel. A vicces történetek által az előadó a párkapcsolati formák bemutatása mellett néhány kapcsolatteremtési trükköt is megosztott a népes hallgatósággal. Pénteken a szociál-pszichopedagógus, és pszichoterapeuta, Simon Kinga Katalin volt a sátor vendége, aki a Boldogító emberi kapcsolatok: mint, az egyetlen valódi luxus az életünkben címmel tartott nagyon tartalmas és tanulságos előadást.

Az EMI tábor Keskeny útja

Az előadónő a saját élet és szakmai tapasztalatai által rávilágított arra, hogy mennyire fontosak és értékesek az emberi kapcsolataink. A szombati nap a Bonus Pastor Alapítvány munkájának eredményét ismerhettük meg a csíkszeredai csoport tagjainak bizonyságtétele által. Tanulságos volt hallgatni Rétyi Júliánna, Bora László, Csedő Edit, és Fülöp Attila történetét, arról, hogy bármennyire hihetetlen van esély szabadulni a szenvedélyek rabságából. 

Az EMI tábor Keskeny útja

A Keskeny út missziós csoport nyolcadik éve folyamatosan jelen van az EMI táborban.  Az egyik napról a másik napra és az évről évre visszatérő betérők visszajelzése alapján ezt a munkát érdemes és kell is folytatni. Hálát adunk a jó Istennek, hogy erőt ad a munkához, és köszönjük azok segítségét is, akiket támogatóként rendelt mellénk.

 Az EMI tábor Keskeny útja

 

A Keskeny Út Ökumenikus Fesztiválmissziós Csoport sajtószolgálata