Főoldal » Hírek » Közösen, lelkesen, értéket keresve

Közösen, lelkesen, értéket keresve

2014. 08. 06.
Megosztás:

Július 28-án vette kezdetét Parajdon, az "Urbán Andor" Konferencia- és ÜdülőKözpont területén szervezett Egyházmegyei Ifjúsági Tábor. 18 gyülekezetből 80 fiatal érkezett, hogy együtt töltsék a hetet 3 lelkész és 9 teológus és vallástanár vezetésével. A négy teljes napot és két félnapot felölelő táborban az ifisek előadásokon vesznek részt, kiscsoportos tevékenységeket szerveznek, de lehetőségük lesz a tartalmas szórakozásra, kikapcsolódásra is esténként a tábortűz mellett. Az előadások témája a Közösség - Család - Hit - Nemzet. Délutánonként csapatépítő játékok, baranta-bemutató, strandolás, kincskeresés, túrázás szerepel a programban, míg esténként a tábortűz mellett a programot humorest, koncertek jelentik.

Közösen, lelkesen, értéket keresve

A tábort a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye szervezte, táborfelelős Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor, az egyházmegye ifjúsági előadója, kiemelt támogatója a rendezvénynek a Hargita Megye Tanácsa.

Közösen, lelkesen, értéket keresve

A tábor megnyitására hétfőn délután került sor, mikor Ft. Kántor Csaba esperes köszöntötte az egybegyűlteket és a Máté 13,44 alapján az elrejtett, de munkával megtalálható, szántóföldben elrejtett kincsről beszélt a nyitó áhítaton. A tábornyitón Lukács Levente a Hargita Megye Tanácsa részéről köszöntötte a jelenlévőket.


Forrás: Székelyudvarhelyi egyházmegye