Főoldal » Hírek » Evezz a mélyre - megnyitották a 14. IKE Találkozót Csomakőrösön

Evezz a mélyre - megnyitották a 14. IKE Találkozót Csomakőrösön

Közel 200 fiatal foglalta el a Csomakőrösi táborhelyet, ahol a 14. IKE Találkozót tartják július 31-augusztus 3. között. A regisztrációt 16 órakor nyitották meg, a hivatalos megnyitó 20 órakor kezdődött. Tussay Szilárd főszervező a tábor programját ismertette, Gál Adél a tábori szabályokat mondta el a résztvevőknek. 

Evezz a mélyre - megnyitották a 14. IKE Találkozót Csomakőrösön

A megnyitón Kántor Csaba főjegyző, püspökhelyettes szolgált, aki a nagy halfogás történetét olvasta fel a fiataloknak. Az evezz a mélyre példáját összekötötte a tábor mottójával: engedj közelebb. 

A püspökhelyettes szerint Jézus azt kéri ma is mindenkitől, hogy engedjék, hogy Ő kerüljön közelebb hozzájuk, ne csak felszínesen éljék meg a hitüket. Meg kell próbálni emélyülni, és nem kell ellenkezni, ahogy Péter sem ellenkezett Jézusnak, amikor azt mondta neki, hogy vesse ki a hálóját, evezzen a mélyre.  

Evezz a mélyre - megnyitották a 14. IKE Találkozót Csomakőrösön

Isten többet akar adni az ő kegyelméből, szeretetéből, amit akkor kaphatunk meg, ha ilyen engedelmesek vagyunk, mint Péter és a tanítványi közösség. A mélyre evezve szakadozni kezdett a háló, segítséget is kellett kérni, hogy ki tudják vinni a partra a fogást. Isten azt szeretné, hogy a barátai legyünk, azonban van parancsa, a szeretet parancsa, amit már bemutatott és megélt. 

Kántor Csaba arról is beszélt a fiataloknak, hogy mennyire fontos, hogy ők, akik a hitüket ezekben a táborokban megélik, ezt továbbadják, elmondják másoknak is, és bár ez nagy felelősség, nem szabad megtorpanni.

Evezz a mélyre - megnyitották a 14. IKE Találkozót Csomakőrösön

“Sokszor visszatart, hogy lehet, hogy az, akinek mi kell hirdessük Isten szeretetét, nem veszi komolyan, fárasztó és nehéz embereket megnyerni Krisztusnak. Ma is nagyon sokan vannak, akik keresnek, innen, e táborból viszont el lehet vinni nekik a jó hírt, amit Istentől hallottok.”

Kántor Csaba a fiatalokat azzal is bátorította, hogy ebben a munkában nincsenek egyedül, hiszen Isten hatalmával, erejével mellettük van. “Ha közel engedjük magunkhoz, akkor igazán mélyre tudunk evezni.” - zárta áhítatát a püspökhelyettes. Az este a Sófár együttes koncertjével folytatódott, majd a tábortűznél is lehetőség nyílt az ismerkedésre.