Főoldal » Hírek » Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra!

Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra!

2014. 07. 30.
Megosztás:

Az Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége, az elmúlt két évben Algyógyon megszervezett Presbiteri Továbbképző Táborát ezúttal Besztercén tartotta. Ide hívta meg az egyházkerület összes presbiterét.

Nem tudni, hogy kommunikációhiány, vagy mi okozta, de idén is csak 16 presbiter és három presbiterfeleség „hallotta” meg a hívást. Július 21-27 között a 15 egyházmegyéből csak hét képviseltette magát a továbbképzőn: a Dési, Erdővidéki, Kalotaszegi, Küküllői, Marosi, Maros-mezőségi, Sepsi egyházmegyék.  

Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra!

Hétfőn, július 21.-n nagytiszteletű Bányai Csaba, a Dési Egyházmegye esperese nyitóáhítatával vette kezdetét a tábor. Az esperes úr az Ap.csel 20,28 alapján elmondta az egybegyűlteknek, hogy az Egyház nem a lelkipásztoré, sem nem a presbitereké, hanem Krisztusé, aki az Ő drága vérével megfizetett érte. Viszont Krisztus rábízza úgy a lelkipásztorokra, mint a presbiterekre. A presbiternek az Élő Egyház élő tagjának kell lennie, és gondot kell viselnie úgy önmagára, mint a nyájra! 

A továbbképző minden napjának délelőttjén Szabó Attila magyarnemegyei, valamint Juhos János szentmátéi lelkipásztorok előadásait hallgatva gazdagítottuk tudásunkat. Pál apostol szavait a Róma 1,8-15-ből alapul véve, előadóink a hívő keresztyén ember kilenc jellemvonásáról beszéltek. 

Ezek a következők:

Isten iránti háládatos élet

Isten iránti teljes elkötelezettség

Istennél másokért közbenjáró imádságos élet

Istennek alávetett akarat

Közhasznú életvitel

Allokatív életmód, szétosztás, juttatás

Gyümölcsözés-„természetbarátság”

Köteles embertársai iránt

Hajlandó, képes, kész és lelkes

Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra!

Az előadó lelkipásztorok minden kijelentést a Szentírás igéivel támasztották alá. Elhangzott, hogy az emberi megbízás és az isteni elhívás együtt teszik áldásossá a presbiter munkáját. A feladat nem hálás, de nekünk hálásaknak kell lennünk azért, mert Krisztus nagykövetei lehetünk. A hálaadás elmaradása mulasztás és engedetlenség. „Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok”. 1Thessz 5,18

Továbbá elhangzott, hogy a hívő keresztyén nem részidős, hanem teljes körű munkás. A hozzáállás és az elkötelezettség között óriási különbség van. A rendőrség, „szolgálunk és védünk” jelmondatával szemben, a presbiterek jelmondata „szolgálunk, vagy végünk”!

Pál az imádság embere volt, de nem önző módon magának kért, magának könyörgött, hanem másokért, más gyülekezetekért, mások szükségeiért. Micsoda lecke a mai egyháztagok számára! Gondolkozzunk el azon, mennyire vagyunk imádkozó, másokért közbenjáró emberek? Mennyire jellemez ez bennünket?

Szintén Pál életét elemezve megláthattuk, hogy az Istennek alávetett élet azt jelenti, hogy végigviszem, amit vállaltam, amire elhívást kaptam. 

Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra!

Amint Pál halad előre a levélírásban, egyre inkább kitárja a szívét, és elmondja, hogy miért is szeretne Rómába látogatni. Azt halljuk, hogy valamilyen ajándékot akar vinni. Nem anyagi ajándékról van itt szó, hanem olyan lelki ajándékról, amely megerősít. Nem a világi tudományok, filozófiák erősítik meg a keresztyén embert, hanem a krisztusi tanítás. Ez nem azt jelenti, hogy a világi tanítások fölöslegese, hanem azt, hogy nem ezek erősítenek meg lelkileg. Ami igazán megerősít, az Isten Szent Lelkének ereje, az evangélium! Ezzel kell megajándékoznunk embertársainkat!

Manapság mindent privatizálnak. Sajnos, nagyon sokan privatizálják a „keresztyén” életüket is. Azt mondják:

 - „Van nekem egy közösségi hovatartozásom, református vagyok, de senkinek semmi köze ahhoz, ahogyan élek. Vasárnap vagy ünnepnap közösségi életet élek, de a hétköznapok az én privát szférámhoz tartoznak, sőt a vasárnapot is privatizálhatom, nem kell a közösségbe járnom magányomban is olvashatom a Bibliát, imádkozhatok, mert az énáltalam privatizált életemmel így rendelkezek.” 

Így nem lehet sem fejlődni, sem szolgálni. Mi a felelősségem? Megosztani a hitemet másokkal, megosztani a hit által kapott ajándékokat!

Ha Isten megváltoztatta a belsőnket, az meglátszik a külsőnkön is, tehát gyümölcstermőkké válunk. Sokan felteszik a kérdést - miért él az ember a világon? Sokan sokféle választ adtak rá. Pál apostol válasza: azért élünk, hogy gyümölcsöt teremjünk. A gyümölcstermés elengedhetetlen feltétele a Krisztusba való beoltatás.

Manapság szinte mindenki adós valakinek vagy a banknak. A hívő keresztyén ember nyolcadik sajátos és jellemző vonása, vagy törekvése az adósságtudat, a kötelességtudat mindenki iránt az evangélium továbbmondásában. Ez az adósság, amely mindnyájunké, még azoké is, akik sem banknak, sem semmilyen hitelezőnek nem tartoznak.

Óriási kincsnek vagyunk a birtokában, az örök élet kincsének birtokosai vagyunk, nekünk adta, nekünk ajándékozta a Feltámadott. Ezt kell hirdetnie Rómában Pál apostolnak. Ezt kell hirdetnünk nekünk is lelkesen.  Nemcsak szószékről és nemcsak vasárnap, hanem a hétköznapokban is, a környezetünkben is, a munkahelyünkön is. Erre buzdít minket Péter apostol is az 1Pét 3,15-16-ban.

Az elhangzott előadások, életünkben először, vagy többedszerre, megismertették velünk a hívő keresztyén jellemvonásait. Ezeket hallgatva, felismertük azokat, amelyek jellemeznek bennünket is, de arra is rádöbbentünk, hogy bizony vannak még hiányosságok, amelyeket Isten segítségével rendbe kell tennünk. 

Természetesen, minden napot az Úrral kezdtünk. Áhítatokat tartottak: Juhos János, Lőrincz Attila-Tibor, Bocz Gábor-Sebestyén, Kenderesi István, Szabó Attila lelkipásztorok. Még egy újságcikkre való építő, buzdító gondolatot hallottunk ezeken az áhítatokon. 

A délelőtti előadások és beszélgetések mellett, a délutánok is nagyon tartalmasok voltak. Megismerkedtünk Beszterce történelmével, nevezetességeivel és látványosságaival. Meglátogattuk Bethlen, Szamosújvár, Dés, Cegőtelke patinás műemléktemplomait. Elbeszélgettünk a gyülekezet lelkipásztoraival, helyenként gondnokaival. Jó volt látni, megtapasztalni, hogy ezek a gyülekezetek élnek, működnek. Szinte mindenhol azt hallottuk, hogy ezek a több száz éves templomok egyszer-kétszer leégtek, kiégtek, de jó volt megtapasztalni azt, hogy a hívek nem adták fel, és minden alkalommal újraépítették Istennek házát. Dicsősség legyen Istennek!

Egyik legnagyobb élmény a szamosújvári örménykatolikus templom meglátogatása, az 50 éves „vándorlást” követően visszakerült Rubens-festmény, valamint az örmények történelmének megismerése volt.

Nem csak szépen rendezett templomokat látogattunk meg, hanem az óradnai XIII. századi templom romjait is. Innen Borberekre mentünk emlékezni Reményik Sándor nyári lakjához. Az út minőségi hibáját feledtette velünk a táj szépsége. 

Egyik délután megcsodáltuk a bethleni ménes gyönyörű lovait. Egy másik alkalommal pedig a természetben gyönyörködtünk a borgói hágón, valamint a kolibicai mesterséges tónál. A Cserhalom emlékműnél pedig emlékeztünk és koszorúztunk. 

Mintegy záróakkordként, részt vettünk a helyi gyülekezettel együtt a besztercei református templomban a vasárnapi istentiszteleten. Ezt követően, az evangélikus templom tornyából még egyszer körülnéztünk Besztercén. 

Jó volt együtt lenni. Épültünk az előadásokat, az igehirdetéseket hallgatva, és épültünk egymás hite által. Örvendezhettünk a régi ismerősöknek, és együtt örülhettünk az újonnan megismert testvéreknek. Sajnáljuk, hogy csak 19 voltunk, de hálát adunk Istennek azért, mert legalább ennyit összegyűjtött. 

Tudjuk, hogy Istent kell dicsőítenünk ezért az alkalomért, de köszönet jár azoknak a lelkipásztoroknak, akik segítették és segítik a Presbiteri Szövetség munkáját, és szintén köszönet illeti a Dési Egyházmegye Presbiteri Szövetségének az elnökét, aki oroszlánrészt vállalt a szervezésben. 

Imádságos lelkülettel, és azzal a reménységgel nézünk a jövő elé, hogy jövőre többen leszünk. Ha az Úr is úgy akarja, 2015-ben Háromszéken, Sepsibesenyőn találkozunk.