Főoldal » Hírek » A föld sója a sóbányában

A föld sója a sóbányában

2014. 05. 30.
Megosztás:

A Brassói Református Ifi és a Reménység Háza konfirmandusai május 23-án felkerekedtek, és kezdetét vette az év egyik legkalandosabb hétvégéje. Az első állomás Gyulafehérvár volt.  Az érseki székesegyházban, amely  a XIII. században épült és altemplomában erdélyi fejedelmek és püspökök egész sora nyugszik, láttuk a Hunyadiak síremlékeit, valamint Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem gazdagon díszített kőszarkofágjait is. A város történelmi központja 1991 óta szerepel a Világörökség javaslati listáján, hogy miért, arról mindannyian meggyőződtünk a gyulafehérvári séta alatt. 

A föld sója a sóbányában

A következő célpontunk az európai úniós támogatásból nemrég felújított tordai sóbánya volt, amelyet 1690-ben nyitottak meg. Tordán a só kitermelése felszíni kamrák formájában már a rómaiak idején megkezdődött, a bányászatot igazoló dokumentumok 1271-re vezethetők vissza, amikor hivatalosan is létrehozták a sókamarát. A sóbányában 1932-ben állt le a munka, ma már „csak” turisztikai látnivaló és gyógyhely. Az idézőjelt nem kell megmagyarázni annak, aki három órányi lent tartózkodás után is maradt volna még. A 10-12 fokos hőmérséklet igazán üdítő volt a kánikulából bemenekülők számára, aki pedig netalán elkezdett volna fázni, hát ping pong vagy golfütőt, dákót, esetleg tekegolyót ragadott. A szabadidős tevékenységek sorát a csónakázás és az óriáskerekezés bővítette. A brassói csipet-csapat nem hazudtolta meg önmagát, mindent kipróbált. A sóbányás élmények eszünkbe juttatták Jézus szavait: „Ti vagytok a föld sója.” 

A bányalátogatás után az ótordai református templomot néztük meg, ahol egy szívvel és egy lélekkel énekeltük, hogy „hegyeket mozdít, beteget gyógyít az Úr ma is”. Fáradtan értünk Marosbogátra, ahol Orbán Miklós egykori brassói segédlelkész ifisei vártak bennünket. Az ismerkedés után ki-ki megtalálta a házigazdáját és nyugovóra tért. A családok végtelenül kedvesek voltak, Marosbogát vendégszeretetből csillagos tízesre vizsgázott. 

A szombati nap focizással indult, majd egy kiadós ebéd után a Tordai-hasadékhoz kirándultunk. A közös utazás és a természetben tett séta összerázta a két ifiközösséget, s nem csak baráti, hanem szerelmi szálak is szövődtek. Az esti programpont az ifjúsági bibliaóra volt, amelyen az Euróvíziós Dalfesztivál győztese, Conchita Wurst kapcsán a nemi identitásról beszélgettünk. Ha nem is értettünk mindenben egyet, abban megegyeztünk, hogy nőnek és férfinek lenni jó. Szabados Ádám gondolata is mindannyiunkat mélyen megérintett: „Jézus azért jött, hogy megmentse a szakállas nők nemzedékét önmaguktól, valamint az őket ünneplőktől és a bennük megbotránkozóktól!” 

A tábortűz hangulata már a búcsúzás pillanatait vetítette elő, de előtte vasárnap még hátra volt az istentisztelet, amelyet Nemes Emil lelkipásztorunk tartott a reménységről. Prédikációjában kihangsúlyozta: cselekedve kell reménykednünk és reménykedve cselekednünk. Az istentisztelet keretén belül, hogy megháláljuk a marosbogáti gyülekezetnek a szívélyes fogadtatást, Csodálatos Isten című pantomimünket mutattuk be. Nem maradt más hátra, mint indulás előtt hálát adni a mi csodálatos Istenünknek, hogy ebben az élménydús hétvégében részünk lehetett. 

 

Ambrus Melinda