Főoldal » Hírek » A segítés szándékával - Diakóniai képzés indul a Partiumi Keresztény Egyetemen

A segítés szándékával - Diakóniai képzés indul a Partiumi Keresztény Egyetemen

2014. 05. 22.
Megosztás:

A segítés szándékával - Diakóniai képzés indul a Partiumi Keresztény EgyetemenA diakóniai munka mélyen a Szentírásban gyökerező szolgálati terület. Már az első időkben felismerték az apostolok ennek a szolgálatnak a feltétlen szükségét. (ApCsel 6, 2-4). A diakónusok első renden az ő munkatársaik voltak, majd a későbbiekben a gyülekezet elöljáróinak (presbiterek, püspökök) szolgatársai lettek. Az „asztaloknál való szolgálat”, az Ige cselekvése jelentősen kibővült, a szegényekkel, az özvegyekkel, árvákkal való törődés mellett akár az Ige hirdetésével is. (ApCsel 8, 4-5; 8,26-40; 1Tim 3,8-13).

Református Egyházunk a jézusi útmutatást betöltve („tanítván őket” Mt 28, 20; „amikor megtettétek… eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” Mt 25,40) korunk valós helyzetét bölcsen felmérve, az elmúlt több mint két évtizedben fokozatosan építgették nemcsak oktatási/nevelési téren, de a szeretetszolgálatban is erdélyi és partiumi magyar társadalmunkat.

Az intézményes (alapítványi) vagy gyülekezeti diakóniai munkához szakmailag jól felkészült, e szolgálati területen jártas, tájékozott munkatársakra van szükség. Ezt a valós igényt kívánta betölteni a PKE azzal, hogy a Bölcsészettudományi Kar Teológiai Tanszékén egy új, korunk szakmai követelményeinek mindenben megfelelő Református Szociális Teológia (Diakónia) szak beindítását kezdeményezte.

Örömmel értesítjük Partiumi és Erdélyi Egyházközségeinket és híveinket, hogy a Református Szociális Teológia (Diakónia) szak e sorok keletkezésekor megkapta az országos ARACIS Ellenőrző Bizottságtól a működési engedélyt.

Várjuk azok jelentkezését, akikben van elhivatottság a diakóniai szolgálatra, kellő érzékenység és segítő szándék, hogy népünk elesettjeivel, a bajba jutottakkal, betegekkel, öregekkel törődjenek. Felsőfokú tanulmányaikat követően odaszánt lélekkel, jó szakmai felkészültséggel végezhetik majd szolgálatukat.

A diakónusok eljövendő nemzedékei hatékonyan vehetnek részt népünk lelki/testi/szellemi egészségének gondozásában, és a sokféle feladattal megterhelt lelkipásztorok értékes munkatársai lehetnek.

Aki arra vágyik, hogy Jézus Krisztus követését Isten szeretetének továbbadásával valósítsa meg elesett embertársai felé, aki nem elégszik meg azzal, hogy csak beszéljen az evangéliumról, de cselekedni is akar, akinek fontos önmaga ismerete, hogy ez által másokat is megismerjen, aki nyitott és befogadásra kész, annak helye van a Református Szociális Teológia (Diakónia) szakon.

További, bővebb információért, vagy kérdéseikkel forduljanak bizalommal hozzánk elérhetőségeiken. www.partium.ro.

A PKE vezetősége.