Főoldal » Hírek » Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

2014. 03. 31.
Megosztás:

A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok, aki vagyok interaktív önismereti kiállítás, amelyet ugyan először láthatunk itt, mégis mondhatjuk, hogy hazatért. Dávid István kolozsvári egyetemi lelkésztől származnak ugyanis egyrészt a kiállítást megalapozó szövegek. A projektet megálmodó, a kiállítást részleteiben megtervező Püski Dániel debreceni református egyetemi lelkésszel a kiállítás vasárnap délutáni megnyitója után beszélgettünk. 

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Milyen igény szülte ezt a kiállítást? 

Az egyháznak mindenképp meg kell találni azokat az utakat, ahol el tud mondani olyan üzeneteket, amelyeket korábban nem fogalmaztunk meg. Én mindig is kísérletezőkedvű voltam, az élménypedagógiától az interaktív kiállításon át a modern istentiszteletekig sok mindent kipróbáltunk, persze bizonyos határokon belül. Régóta ott volt a levegőben, hogy kéne valami jópofa kiállítást csinálni, nem klasszikusat, és ez az álom jött össze, amikor feltevődött a kérdés, hogy mi lesz a Csillagpont témája: identitás, ki vagyok én. Innen indultunk, így született meg ez a történet. Nem volt meg előre a teljes koncepció, több hónap alatt alakult ki. Mi lenne, ha lennének útvonalak, különböző témákat érintenének, mi lenne, ha ezek szimbolikusak lennének…

 

Kilenc ösvényt alakítottatok ki. Miért pont ezt a kilenc témát választottátok?

Nagyon egyszerű az oka. Egy átlagos tanítási félévben 12-14 tanítási hét van, és mi, amikor megtervezzük a féléveinket, igyekszünk minden hétre olyan témát találni, ami izgalmas a fiatalok számára. Volt egy kezdő és egy záró hét, közte pedig 12 hetünk, és minden hét elején más témáról zajlott az istentisztelet. Menet közben folyt a kutatás képek, idézetek, játékok után, aztán megnéztük, melyek a karakteresebb témák. Még két szempontot vettünk figyelembe: a Csillagponton volt egy helyszín, azt be kellett laknunk, illetve, hogy könnyen költöztethető legyen a kiállítás, ha visszük valahová. A 12 témából úgy találtuk, hogy 9 az, amihez sikerült jó anyagot összerakni.

 

Sikerült-e elérni olyan embereket, akik nem templombajárók? Hogyan reagáltak a kiállításra?

Debrecenben az egyetem főépületében van egy díszudvarnak hívott, üveggel fedett tér, ahol szinte mindenki megfordul, aki a főépületben tanul. Mi oda pakoltunk ki, a célunk az volt, hogy mindenképp belebotoljanak a diákok. Így nem csak sikerült megszólítani olyanokat is, de azt gondolom, hogy a látogatók nagyobbik része olyan volt, akinek amúgy semmi köze az egyházhoz, valláshoz, hithez, vagy csak nagyon távolról. Ha az emlékkönyvet megnézzük, ilyeneket írtak bele: Csak így tovább! Hajrá! Tök jó! Végre valami értelmes. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Nyilván ezek első felindulásból fakadó érzelmi visszajelzések. De míg az egyházról, az egyházias, vallásos, hitbeli dolgokról olyan vélemény él, hogy konzervatív, unalmas, befelé forduló, savanyú – legalábbis Magyarországon – ebből a kiállításból valami egészen friss, egészen más jellegű kép jött le. Amikor rákérdeztek, hogy ezt ki csinálta, sokan meglepődtek: „Mi van, egyházak is tudnak ilyent csinálni?!”

 



A Vagyok, aki vagyok kiállítás megnyitója mintegy az első állomása a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület ünnepi rendezvénysorozatának. A 15 évvel ezelőtt újraalakult, egyetemistákat tömörítő egyesület két héten át különböző programokat kínál még emellett: lesz rendhagyó igemeditáció, de koncertek, kávézókba kihelyezett fórumbeszélgetések is. Lesz sörözés – a püspökkel, és lesz tortaevés is – az ünnepi istentisztelet követően.


 

Sikerült a gyülekezetbe is bevonni embereket?

Igen. Három-négy emberünk van, aki a kiállításon keresztül jött hozzánk, köztük olyan is, akinek korábban semmi köze nem volt valláshoz, hithez, és olyan is, akinek volt, csak nem ismert minket. Azt gondolom, hogy azoknak a nagyobb szervezeteknek, mint az IKE, FIKE, nem csak a saját tagjai irányába van küldetésük. Mindig lesz egy olyan réteg, akit soha nem fog tudni elhívni istentiszteletre. Én ezt úgy élem meg, hogy velük kapcsolatban az én feladatom valami pici impulzust adni, hogy amikor az illető elmegy az egyetemről, és elkezd azon gondolkodni pár évvel később, hogy milyen is volt ott, és eszébe jut, hogy találkozott ő ezzel a dologgal, Istennel, vallással, akkor esetleg az is eszébe juthasson, hogy egészen értelmes társaság volt, amelyiken keresztül ez megtörtént, lehet, hogy érdemes lenne foglalkozni a témával, bekapcsolódni egy gyülekezetbe.

 

Nem elég tehát, hogy van istentisztelet, vannak bizonyos alkalmak, kellenek néha ilyen kreatív ötletek is. Mi más történik nálatok a gyülekezetben?

Ezt koncentrikus körökkel szoktam lerajzolni. Van a gyülekezet magja, akikkel nagyon sokat találkozunk és foglalkozunk, de van egy olyan nagyon külső kör, akiket csak peremszinten érünk el. Nem titkolt célunk, hogy őket is megszólítsuk, és pontosan ezért szándékosan minden évben van olyan projektünk, ami kifejezetten erről szól, hogy szervezzünk valamit „a többi” egyetemistának is.

Az elmúlt 8-9 év alatt 4-5 ilyen projektünk volt: még az elején interaktív bibliakiállítást, az is bent az egyetemen, rengeteg nem keresztyén rámozdult; a következő nagy lépés a Kontraszt kiállítás volt, amit féléven keresztül futtatunk, 30 ezer látogatónk volt egy félév alatt, mindennap több százan megjelentek a templomban. Utána kicsit átnyergeltünk a kiállítási formáról az élménypedagógiára, kiképeztünk egy csomó embert a gyülekezetből élménypedagógiai programvezetésre, és különböző egyetemi rendezvényeken jelentünk meg játékos, humoros, vicces programokkal, kollégiumokban heteken keresztül tartottunk ilyen programot.

A tavalyi évben is élménypedagógiai programunk volt: Társasjáték, amivel kifejezetten a társas és párkapcsolati kérdéseket próbáltuk élménypedagógiai, játékos szemszögből megközelíteni. Egynapos program volt, több ezeren eljöttek arra is. Ez a legutóbbi a Vagyok, aki vagyok. Mindig olyan műfajokat feszegetünk, ami a peremén van az egyházi kultúrának, nem bejáratott ösvények, ahol mindenki tudja előre, mi fog történni, mert már unalomig láttuk ugyanazokat a paneleket. Az egyetemista érdeklődését önmagában azzal fel lehet kelteni, hogy olyasmivel találkozhat, ami egyébként nem jellemző, újszerű, azt a képet sugározza az egyetemi gyülekezetről, hogy az kreatív, fiatalos, ütőképes csapat.

 

Dávid István ezt úgy fogalmazta meg, hogy ennek a rendezvénysorozatnak, amit most a születésnap alkalmából szerveznek, a célja többek közt: megmutatni, hogy a keresztyén ember is normális ember.

Lehet, kényszeresek vagyunk, hogy ezt folyton meg akarjuk mutatni, de talán mert sok olyan visszajelzés jön tudatosan vagy tudattalanul, hogy a keresztyének nem normálisak, ha valaki keresztyén, biztos nem ihat meg egy sört, nem lehet barátnője, stb. Egészen extrém képek vannak az emberek fejében ezzel kapcsolatban. A legjobb misszió az, hogyha az ember egyszerűen csak éli a normális keresztyén hétköznapjait, és ezt látják a körülötte lévők.

 



Popper Péter, amikor a tanítványai lelkesen újságolják neki, hogy beiratkoztak egy önismereti képzésre, rákérdez: és fel vagytok készülve, hogy kiderül, milyen idióták vagytok? - idézte a történetet Dávid István református egyetemi lelkész a kiállításmegnyitón, mintegy felhívva a figyelmet arra, hogy nem egy kockázatmentes trasszéra vállalkozunk, ha elindulunk a kiállítás valamelyik ösvényén: „Nem rövid, nem mindig lehet mindent magunkkal vinni, és lehet, hogy sokszor fog kiderülni, nem vagyunk egészen normálisak”. A kiállítás megtekinthető a Sapientia EMTE Tordai úti épületének Stúdiótermében március 31-től április 12-ig, naponta 9 és 17 óra között.


 

A kiállítás címe a Bibliából jól ismert mondat. Miért éppen ezt választottátok?

-Vagyok, aki vagyok. Ez a mondat az egyházhoz nem közel állóknak kivagyiságot sugall: ne zaklass, hagyjál békén. Olyan címet kerestünk, ami áthallásos. Lehet, hogy a „nagyon keresztyéneket” picit sokkoltuk, vagy legalábbis megleptük azzal, hogy egy önismereti kiállítás címeként használtuk ezt a három, Istenre vonatkoztatott szót – volt, aki jelezte, hogy az ő hitébe ez nehezen fér bele. De talán fordítva is sikerült meglepni embereket: jé, egy önismereti kérdésbe is hogy belefér az Isten!

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Szükséges-e, hogy az ember felkészüljön rá, mielőtt eljön a kiállításra?

Nem tudom, hogy föl lehet-e készülni. Nekiállhat otthon valaki kockás papírra leírogatni, hogy kicsoda ő, lehetséges, hogy ez segíteni fog. De nem hiszem, hogy nagyon fel lehet készülni erre a dologra. Annyiféle aspektust, annyiféle oldalt, képet, idézetet behoztunk, annyira tömény az anyag, hogy ha valaki az egészet tisztességesen végig akarja nézni, bő másfél órát rá kell szánni. Ha csak egy útvonalat akar, negyed óra, tíz perc alatt is végezhet. Olyan kiállítást akartunk létrehozni, hogy ha két óra közt egy szünetben van valakinek pár perce beugrani, akkor is érdemes legyen, és ha azt mondja, hogy én most szisztematikusan végigjárom a saját identitásomat, akkor is.

 

Úgy tudom, ehhez a kiállításhoz egy blog is kapcsolódik, és a szövegeket két egyetemi lelkész írta: a Kecskeméten élő Szikszai Szabolcs és a kolozsvári Dávid István. Miért épp őket kértétek fel?

Mi egyetemi lelkészek Marosvásárhelytől Veszprémig nem vagyunk óriási csapat, tizenegypár ember az egész Kárpát-medencében, és talán azért, vagy mert még fiatalok vagyunk, keressük egymással a kapcsolatot. A találkozásaink néha abban merülnek ki, hogy együtt iszunk valamit és keseregtünk egymásnak, máskor meg konkrétan dolgoztunk valamin. Az az őrült fluktuáció, ami nem csak a diákokra volt jellemző, de az egyetemi lelkészekre is, nem tette lehetővé sokáig, hogy együtt dolgozzunk, de most nagy örömünkre kialakult egy ilyen csapat.

Mivel rendszeresen összejárunk, ismertük Dávid Istvánnak az agyaló, filozofáló oldalát is, biztosak voltunk benne, hogy ő tud nagyon jó minőségű írásokat alkotni. Szikszai Szabolcsról többen is tudják, hogy mennyire jól ír. Egy összejövetelen elmondtuk, hogy milyen projekttel készülünk Debrecenben, és szeretnénk, ha ez bővebb kereteket kaphatna, ha mindenki be tudna szállni valamivel. Akkor a két kolléga mozdult rá erre. Mi is gondoltunk rájuk korábban, és ez így jött össze. Utólag az írások minőségét, mélységét látva, szerintem abszolút jó választás volt. Nem kis kihívás elé állították az olvasót. Nagyon komoly szövegek születtek, amin el lehet csámcsogni akár órákat is.

 Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Most az ötödik helyszínén van a kiállítás. Mit láttál, Kolozsváron hogyan fogadták az emberek?

A kiállításmegnyitó utáni pár percet láthattam eddig. A legtöbb helyen ez a tapasztalat, hogy az elején kell egy kis idő, pár óra, pár nap, amíg az emberek felfedezik ennek a kiállításnak az ízét, hogy hogyan is nézzék, mert nem tudom, Kolozsváron született-e hasonló jellegű kiállítás, akár világi, akár vallásos, de Magyarországon nagyon ritka, főleg Debrecenben. Kell egy kis idő, amíg akklimatizálódnak az emberek. Például rögtön jött a kérdés, hogy szabad-e nevetni. Miért ne szabadna? Meg még rengeteg kérdés merül fel, kell pár nap, amíg bejáratódik ez a dolog, elindul erről a beszélgetés, akár úgy, hogy fogalmam sincs, ez micsoda, de meg kell nézni. Nagyon hasonlóak ilyen szempontból a visszajelzések, mint az előző helyszíneken.


Forrás: maszol.ro